A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-16 / 20. szám

v- - ^»p A barakkajtó döngött, a falak remegtek, de csak néhány lélegzetnyit. Azután csend lett. Tompa, üres csend. Az őrmester végighúzta vörös pihés kezefejét az állán; a borostás bór hangosan sercegett. — Fertig — mondta, majd intett a tolmácsnak. A tolmács vastag ajkát rágva körülnézett, mintha keresett volna valakit, azután furcsa, kacsázó léptekkel elindult a barakk mögé. A szőke lány tekintete ide-oda ugrált közöttük; végül a hadnagyon állapodott meg. Nem látott vastag szemüvege mögé, de érezte — őt nézi. Maga elé kapta a kezét, s indult a ruhájáért. De feléje bitlent egy géppisztoly; az őr ujjával mutatta: zurück! Karszalagos foglyok jöttek elő a tolmáccsal. Kinyitották az ablaktáblákat és az ajtót. Nehéz, fojtó szag lökődött a szabadba. Odabent, a fürdő közepén különös gúla emelkedett. Egymásba kapaszkodó karok, lábak; megfeszült, kicsavarodott derekak, csípők; hátraszegült, torz fejek. És a szemek tükrére ráfagyott a rémület, a tátott szájakba belefeketedett a végső üvöltés. Fent, az emberhegy tetején egy szikkadt testű öregember; fél keze az alatta görbedő asszony haját markolja, a másik meg odadermedt a mennyezetre, a szellőztető szájára... < Ott hordták ki a hullákat a lány előtt. Amikor végeztek, a hadnagy magához intette: — Öltözzék fel, kérem! Velem jön! — S lüktető, kék szeme rámeredt összezárt, borzongó ölére. Másnap átlőtt fejjel, holtan találták meg ágyában a szemüveges hadnagyot. Keppert József felvétele FRANTISEK XAVER SALDA: Kosút Csöndben, csak csöndesen! Bár fegyver dörgött Radotinban, Duchcovon, Kosúton. Csak csöndben, csöndesen! Meg ne hallják a jajt, mérföldkövekként álljatok az úton. Ma itt lőttek; holnap talán vér hull Kassa. Surány, Trencsén kövére. Ha egy kuvasz a puska elé ugrik, ki bánja ? Talán a csendőr vétke ? Csöndben, csak csöndesenI Kapjátok vállatokhoz a fegyvert, a csendőrszív kemény. Csöndben, csak csöndesen! Ropogjon a puska s visszhangját messze hordja el a szélI JÁN SMREK: Vonuló munkanélküliek A téren vonultak, csüggedten, tántorogva, ember-teremtmények a szégyen bélyegével, öklükben ott volt gőzölgő gyomruk pokla, lelkükben izzott fenyegetőn a szégyen. Éhségük, szomjuk ott vonaglott a porban, pillantásuk szivekbe döfte tőrét, válluk száz nyomor keresztjét cipelte sorban s karjukban megroppant a fölös erö még. Két stájer ló patája verte föl a csendet, pofájukból kövéren dőlt a nyál, szemük nyugodt volt s oly elégedett, hogy az ember a szecskát is irigyelte már. Ford.: Dénes György Ford. (1933) Dénes György DENES GYÖRGY: Sortűz Éhség, jaj, kiégett vad mezők, falvak béna csendje, tiprott haragja, számkivetettek borús sokasága. tenger élet tengernyi gályarabja, hej. sivár az út, lelket ölö s ásító, mint a bánya. melynek kiégett utolsó lámpalángja, s rémekkel fenyeget, leskelő halállal, fojtogató, szörnyű pusztulással. Hová, merre? A nyomor feldörömböl, s felszakad a csönd, üvölt az éhség. Segítség, segítség! Lódulj, paraszt, lódulj, amíg meg nem öl a kétség! Kaszára, kapára! Nincs már más reménység, vörös a nap, hej, proletárok, veletek tartunk, veletek égünk, mert nagy már a kín, és nagyon ver az átok. Üzen a város, forr a jövendő, a párt beszél. Major István beszél; nem, már nem szól, csendőrgolyó fütyöl, hörög a paraszt, az utca csupa vér. Majort a földre verték, asszonysikoly hasit a döbbent csendbe, jaj, kenyér helyett ólmot kapott; hej, kosúti utca, pünkösdi utca, te szomorú, te véres ravatal! 11