A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-02 / 18. szám

pírbeszéd Takáts Ernőddel, a Magyar Területi Színház igazgatójával • a dramaturgiai műhelymunka fontosságáról • a közönség sokigényű elvárásairól • a társulatépítés és az állandó tájolás gondjairól Március derekán múlt két esztendeje, hogy Takáts Emődöt, a MATESZ korábbi művészeti vezetőjét színházunk igazgatójává nevezték ki. Az újságiró-szerencse úgy hozta, hogy az elmúlt időszak tapasztalatairól, a komáromi (Komárno) együttes és a kassai (Kosice) Thália Színpad vezetésének gondjairól, illetve a hazai hivatásos magyar nyelvű játékszín régebben áhított művészeti megújulásának „lépcsőfokairól" éppen a kinevezés második évfordulójának napjaiban kértem tőle interjút. — Igazgató elvtárs, az ön személyében gyakorlott, a helyi viszonyokat jói ismerő szakember vette át a színház irányítását. Javaslom ezért, ne kerülgessük a témát, hanem vágjunk azonnal elevenbe! Hadd kérdezzem meg hát rögtön, beszélgetésünk legelején: véleménye szerint a harmincadik születésnapjához közeledő Magyar Területi Színháznak vajon van-e saját mondanivalója ? — Természetes, hogy van, bár én ezt inkább küldetésnek nevezném. Íratlan színházi törvény ugyanis, hogy a jó előadások mindig az élet teljességéről szólnak. E színpadi produkciók alkotói ebből a teljességből a kor, a közönség igénye, a történelmi körülmények, a társadalom elvárásai és a társulat művészi célkitűzései szerint válogatnak. Színházunk küldetése ezért nyilvánvaló: jelen lenni a társadalmi életben, a színház eszközeivel mondani véleményt annak hétköznapjairól és a Csehszlovákiában élö magyarság fontos művészi intézményeként, egyre magasabb színvonalon hirdetni a szépet s az esztétikusát. Minden új bemutatónkban és valamenynyi előadásunkban így nemcsak az alkotás fáradalma van benne, hanem a nemzetiségi kulturális élet gazdagításának szándéka is; az emberbe vetett hit, a szép és jó féltése, az örökös újrakezdés bátorsága. — Miben látja a törekvések sikeres valóra váltásának előfeltételeit ? — Elsősorban az alaposan megfontolt, a körültekintő és színházunk művészi törekvéseinek, illetve egy tájoló társulat sokféle ízlésű közönségének igényeit kielégítő dramaturgiában. Elég visszapillantanunk, a múltba és rögtön föltűnik, hogy a MATESZ -ban mindig azoknak a daraboknak volt a legnagyobb sikere, amelyek kortárs irók tollából vagy klasszikus szerzők alkotásainak aktualizálásával a társadalom időszerű problémáihoz szóltak hozzá. Manapság már színháztörténeti tény, hogy a második világháború utáni hazai magyar színjátszás hőskorában először a romanticizmus hódított teret, röviddel később az ezzel a műfajjal rokon zenés daraboknak tapsolt leginkább a közönség, majd egyre igényesebbé vált a repertoár. Talán elegendő, ha példaként az Ármány és szerelmet, az Egerek és embereket, A szálemi boszorkányokat, a Rómeó és Júliát, vagy az utóbbi évek bemutatói közül Az ember tragédiáját említem ... Ezek az előadások, a kortárs szerzők színmüven/el együtt, sorra kedvező visszhangra találtak, mert aktuális gondolatokat feszegettek. Persze, nem minden kísérlet sikerül egyformán, ezért törvényszerűen olykor halványabb előadásaink is voltak, meg vannak is. — A rugalmas, jó dramaturgia szükségét emiitette az imént... — Gondolom joggal, hiszen egy szinház sajátos arculatának kialakításában, a színészek tehetségének kibontakoztatásában s nem utolsósorban a „közönségcsalogatásban" is fontos szerepet tölt be az elmélyült és céltudatos dramaturgiai munka. Ebben a tekintetben az utóbbi esztendők során eléggé sok a megszívlelendő tapasztalat színházunkban. Rájöttünk például arra. hogy egy dramaturg nem győzte s nem is győzhette az évadonként esedékes nyolc darab szövegének felelősségteljes előkészítését. A jövőben ezért Kmeczkó Mihály és a kassai Thália Színpadhoz szerződött Szigeti László között megoszlanak ezek a feladatok. Ehhez a változáshoz sok reményt füzünk, mert tapasztalataink azt bizonyítják, hogy elsősorban a komáromi dramaturg túlterheltsége miatt, de talán a korábbi években gyökeret vert szokások eredményeképp a dramaturgiai munka, minőségileg, bizony sok kívánnivalót hagyott maga után. — Konkrétan mire gondot? — Például arra, hogyha egy dramaturg a kívántnál csekélyebb mértékben, azaz nem eléggé hangsúlyosan van jelen egy-egy darabban. annak szinte mindig a művészi célzatosság és a szípadi mondanivaló erőteljesebb kibontásának lehetősége látja kárát. Nemegyszer előfordult az is, hogy idöszükéböl eredően a dramaturg a vendégként meghívott rendező, a díszlettervező, esetleg a zeneszerző, a koreográfus és a fordító általában megkésve, csak a próbaidőszak elején, esetleg az első elemző próbán találkozott egymással, ami rengeteg pontatlanság, kapkodás, félreértés forrása volt... Színházunkban végre érvényt kell szerezni annak a szemléletnek, hogy a dramaturgiának — a rendezés és a színészi játék gyakorlati kérdéseihez hasonlóan — szintén kulcsfontosságú szerepe van egy-egy új bemutató előkészítésében. Ez a munka ezért nem állhat meg az évi dramaturgiai terv összeállításánál s az ehhez szükséges szövegek kiválogatásánál, hanem a művészi érvényesülés sokkal több lehetőségét rejti magában. Mindkét társulatunkban így halaszthatatlanul fontos az alkotói légkör, a rendszeres műhelymunka lehetőségeinek kialakítása. — Az efféle törekvések első jelei a hazai magyar dráma hagyományai megteremtésének szándékába már eddig is nyomon követhetőek voltak. . . — Igen, es ez jóleső érzéssel tölt el bennünket. Elért eredményeink tudatában azonban nem szabad megtorpannunk, hanem épp ellenkezőleg; a jövőben színházunknak ezt a küldetését is következetesebbé, elmélyültebbé kell tenni. Oda szeretnénk hatni, hogy íróink ne idealizált formában lássák a színpadot; hogy ne kimódolt, pusztán irodalmilag szerkesztett párbeszédeket, hanem cselekvő és jellemábrázoló dialógusokat írjanak s egyben a szituációteremtés fontosságára is ráérezzenek. — Térjünk vissza a dramaturgiai terv összeállításának kérdéséhez! Miképp, milyenszempontok figyelembe vételével alakul ki egy-egy ilyen repertoárjavaslat? —- A dramaturgiai terv létrejötte előtt két fontos dolog körül csoportosulnak a kérdések: egyrészt színházunk társadalompolitikai küldetését tartjuk szem előtt, másrészt a MATESZ művészi célkitűzéseit és belső adottságait. Tekintettel vagyunk arra, hogy mind Komáromban, mind Kassán meghatározott színészlétszámmal dolgozunk; hogy tájoló társulat vagyunk s ezért ahány játékhely, annyiféle igény vagy műfaji elvárás tapasztalható az előadásaink iránt. Figyelembe kell vennünk azonban azt is, hogy estéről estére változnak a műszaki lehetőségeink, hiszen egyszer huszonöt, másszor százhúsz négyzetméternyi színpadon játszunk. A darabválasztás ezért nagyon nehéz és felelősségteljes munka. Az elbírálandó szempontok, az elvárások sokaságára való tekintettel lényegében nem is csoda, ha olykor-olykor a szakma vagy a publikum részéről kritika éri ... — Az eddig elmondottak alapján jogosnak tűnik föl a kérdés: várható-e a MATESZ műsorrendjének s művészi csapatmunkájának javulása ? — Okvetlenül! Ha nem ezt remélném, ha a színházi műhelymunkában és az előadások színvonalát illetően nem kecsegtetne a minőségileg is érezhető javulás reménye, akkor máris lemondanék Igazgatói tisztemről. — Egy interjú, kiváltképpen ha hosszabb, csupán akkor tarthat igényt az olvasó érdeklődésére, ha nyílt és őszinte. Ezért hadd nyúljak most egy „rázósabb" témához: a látogatottság kérdéséhez. Sajnos, nagyon is elgondolkoztató a színház előadásai iránt mutatkozó érdektelenség!. . . — Sőt, nemcsak elgondolkoztató, de boszszantó is! Nincs lehangolóbb látvány egy kongó színházi nézőtérnél. Ez nemcsak az itt-ott helyet foglaló nézőknek nyomasztó, hanem fent a színpadon is az. A színész, aki hetekig, esetleg hónapokig készül arra, hogy élményt nyújtson a lent ülő. öt figyelő embereknek, kilépve a reflektorfénybe, egyszerre az ásítozó széksorokkal találja magát szembe .. . De azért nem mindenütt van ez így. Sokévi tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy a közönség rokonszenve éppen olyan forgandó, akár a szerencse. Volt egy időszak, amikor jobbára csak az idősebbek ültek az előadásokon, aztán jött egy hullám, amikor a fiatalok érdeklődése fordult a szinház felé. Vannak játékhelyeink, ahol szinte mindig telt ház fogadja művészeinket, és vannak olyan községek meg városok, ahol a vártnál kevesebb néző jön össze egy-egy előadásunkra. A mai helyzet szerint, nagy általánosságban, azonban meg lehetünk elégedve a közönség érdeklődésével. — Merész állítás!... — Ismétlem: most nem azt mondom, hogy mindig és mindenütt táblás házak előtt játsszunk. De annál inkább föltűnik, ha valahol gyéren ülnek. Főképpen ha ismétlődő jelenségről van szó. Természetesen, a közönség rokonszenvének alakulásában nagy mértékben közrejátszik az is, hogy milyen darabbal látogatunk el szülőfalujába. Másrészt viszont az is nyilvánvaló, hogy a publikum valamennyi rétege számára képtelenség attraktiv darabokat játszani, hiszen évente több mint háromszáz előadásunk van, és így csaknem százezer néző elképzeléseinek kellene minden esetben eleget tennünk. — Ez az utóbbi adat a kultúrházak vezetői által megvásárolt előadások székszámát jelenti, vagy a tényleges nézők számát? — Ez a bevételi tervből kiszámított, feltételezett nézőszám. De ha már ennél a kérdésnél tartunk, érdemes lesz tágabb értelemben is megvizsgálni a látogatottság, a közönségszervezés kérdését. Bátran állithatom ugyanis. hogy színházunkban a szervezési és a propagációs munkát folyamatosan, nagyobb zökkenők nélkül vegezzük. Ez irányú igyekezetünk sikere azonban nemcsak tőlünk, hanem a fogadó kultúrház vezetőjének rátermettségétől és segítségétől is függ. Mert gyakorta találkozunk például olyan bosszantó „aprósággal", hogy kiérve a játékhelyre még eredeti csomagolásban látjuk viszont a napokkal korábban küldött propagációs anyagot. Csoda hát. ha aznap kevés ember jön össze az előadásra?... Sajnos, gyakran alkalmatlan, mondhatnám sértő a környezet is. ahol játszanunk kell. Mert a színész is csak kelletlenül megy be. a néző pedig egyáltalában nem jön be az olyan kultúrházba, ahol még az előző napi lakodalom emlékei hevernek a padlón ... Lehet-e ott jó színházi előadást tartani, ahol az előcsarnokban kocsmázás. mulatozás folyik, ahol esetleg a legdrámaibb jelenet alatt felcsendül az „akácos út" dallama? Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az emberek érdeklődése is sokat változott a színház iránt. Valamikor esemény volt a Magyar Területi Színház egy-egy vendégjátéka, az emberek versengtek a jegyekért; manapság viszont nemegy játékhelyre úgy kell magunkat bekönyörögni. Sokan inkább az autó, a hétvégi nyaraló, a tengerparti üdülés iránt érdeklődnek, vagy egyszerűen a tévé előtt ülnek, de egy-egy színházi előadás megtekintésére már ritkábban szakítanak időt maguknak. — Úgy érzem, hogy ezzel azt akarta mondani, hogy a színháznak nemcsak adnia, de kapnia is kell, igaz? Mennyire tekinthető hát közügynek tájainkon a Magyar Területi Szinház munkája ? — A központi és a járási szervektől sokirányú és állandó támogatást kapunk. Dél-Szlo-14