A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-18 / 16. szám
és biológiai laboratóriumokkal, fizikai, számítástechnikai és ökonómiai szaktantermekkel, magyar és idegennyelvű matematikai-fizikai, testnevelési és honvédelmi szertárral. Sajnos megfelelő könyvtárhelyiségünk még nincs ... — Hallottam szép eredményeket mutathatnak fel a kultúra terén . .. — Igen. Vers- és prózamondóink, irodalmi színpadi együtteseink szép díjakat hoznak el mindig a városunkban évente megrendezett Jókai-napokról. A MATESZ művészei műsoros előadásokat tartanak iskolánkban. Gyakorta hozunk össze találkozót hazai magyar költökkel, Írókkal. Diákjaink tanárainkkal közösen néznek meg nevelő hatású filmeket, színdarabokat. A magyarországi KISZ és az itteni SZISZ együttműködésének keretén belül vetélkedőket tartunk, a humán tárgyak versenyéből sem maradnak ki növendékeink. Négy tanulónk részt vett a Trnavában megrendezett biológiai, földrajzi olimpián. A tatai gimnázium tanulóival matematikai versenysorozaton is starthoz álltak, Nyitrán a kémiai-olimpián versenygyakorlaton vettek részt. A III.—IV. osztály számára matematikai-fizikai háziversenyt rendeztünk. Bratislavában pedig a Duna utcai magyar gimnázium diákjaival keltek versenyre tanítványaink. A kassai Kazinczy-napokról első díjat hoztak haza. Jogi előadást dr. Angyal Lajos tartott részükre. Minden évben megünnepeljük a nőnapot, a pedagógusnapot. Tapasztalatszerzés és a történelmi tudat fejlesztése céljából városunk felszabadulása évfordulójának alkalmából beszélgetést folytatunk a szovjet Dunai Flottilla legénységével, szovjet komszomolistákkal. Rendezünk továbbá szlovák, orosz és angol nyelvű vetélkedőket is. — És a sport? — Az idén tanulóink három csoportra osztva sítanfolyamon vettek részt, tavaly pedig a spartakiádgyakorlaton Gután. Versenyezünk futásban, röplabdázásban és más sportágban is. — Tehát van program bőven. És láthatólag eredmények is. De az sem elhallgatni való — amiért tulajdonképpen itt vagyok —. hogy ebben az évben kisebb évfordulót ünnepelnek. — Igen. Iskolánk háború utáni első érettségizett növendékei az idén tartják 30 éves találkozójukat. — Ez az iskola összetartó erejét és életképességét bizonyítja. — Meg azt, hogy magához tudja kapcsolni továbbra is a távozókat és hogy az iskola végzett tanulói közösséget éreznek az alma materrel, amely őket az életre felkészítette. Az iskola és a diákok közti köteléknek soha nem szabad elszakadnia. A régi és az új nemzedékek között létesült kapocs ez. — Nem lebecsülendő kapocs. . — Legkevésbé a mi nemzetiségi életünkben. Büszkék is vagyunk rá. Sok jeles ember került ki soraikból, orvosok, mérnökök, pedagógusok, közgazdászok... — Ez is bizonyítja, nem látták kárát annak, hogy anyanyelvükön szerezték meg az általános műveltséget. — Merem állítani. Aki komolyan veszi választott hivatását, az nyelvi különbözőségen nem botlik meg. — Legfeljebb kicsit jobban rá kell kapcsolnia . . . — Tizenhat volt tanítvány, közöttük Kamocsai Gyula, dr. Cirfusz Gábor, Dobay János most itt tanít nálunk az iskolában. Közülük hárman, mint például Goda Éva, szlovák szakosok. Az iskolánkból kikerült volt növendékek közül sokan dolgoznak felelős beosztásban. Egyébként innen indultak alkotó útjukra Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Fecsó Pál, Nagy János szobrászművész, Mészáros Sándor gyermekorvos, Noviczky Béla atomtudós. Szűcs Ferenc, a Szlovák Tudományos Akadémia dolgozója. Hölgye Zoltán atomfizikus, Viola Pál ideggyógyász főorvos és még sokan mások. — Némely szülő mégis azt hiszi, hogy gyermeke előmenetelét megkönnyíti, ha szlovák iskolába járatja . . . — Lehet, hogy vannak gyerekek, akiknek ez könnyebbséget jelent. Mi nem érezzük hatását ennek a szemléletnek. Tanítványaink száma egyre gyarapodik. Fel sem tudunk venni mindenkit, olyan sok a jelentkező. Egyébként, iskolánk éléről került mai munkahelyére a bratislavai Komensky Egyetem magyar tanszékének docense, a kritikusként, irodalomtörténészként is jól ismert dr. Turczel Lajos. — Valóban 7 Akkor ellátogatok hozzá, hátha tud mondani valami érdekeset itt szerzett tapasztalataiból. Dr. Turczel Lajos docenst az egyetem épületében lévő dolgozószobájában kerestem fel. Amikor jövetelem céljáról értesült, szinte tűzbe jött, és a tőle megszokott fiatalos lendülettel, nagy ügyszeretettel beszélt a komáromi magyar tannyelvű gimnáziumban eltöltött évekről. — Hát igen! Csodálatos közösség volt 1950—1954 között az újonnan megindult magyar tannyelvű gimnáziumban. Egy évet mint tanár, kettőt mint igazgató töltöttem ott. Az volt akkor Csehszlovákiában a felszabadulás után az első és egyetlen magyar nyelvű középiskola. S a diákok egész Szlovákia területéről jöttek hozzánk tanulni Bratislavától Királyhelmecig, a Csallóközből, Gömörből. a Zoboraljáról, Mátyusföldröl. Mennyi féle jellegzetes tájszólással, észjárással találkoztam akkor. Elképzelni sem tudtam ilyesmit. Csodálatos idők voltak. A magyarság kezdte összeszedni az átélt viszontagságok után megmaradt erejét. A diákok között sok volt az idősebb korosztályhoz tartozó, akik a háború és egyéb okok miatt nem folytathattak eddig középiskolai tanulmányokat. Előfordult, hogy egyegy tanítvány idősebb volt mint a tanár, aki tanította. A színvonal persze igen eltérő volt a nagy kiesések miatt, de persze akadtak kiugró tehetségek, meg olyanok is, akik nehezen hozták be a hátrányos évek miatti mulasztásokat. De ma e volt diákjaink között jónevű jelentós orvosok, mérnökök, művészek vannak. De élénk volt a társadalmi munka az iskolán kívül is. Tanulóink részt vettek a földmüvesszövetkezetek szervezésében, a CSISZ-mozgalmakban, tánccsoportjaink országos hírnévre tettek szert. Volt vezetőik közül Takács András és Méry Mária jelenleg a Csemadok Központi Bizottságán dolgoznak. Magyarországi küldöttségeket fogadtunk, Illés Bélát, Veres Pétert. Azokban az időkben alakult meg a komáromi Magyar Területi Színház, előadásaik óriási lángot ébresztettek akkoriban az ifjúságban. Dr. Turczel Lajosnak szinte lángol az arca az örömteli visszaemlékezéstől, ifjúi tüzek gyúlnak a tekintetében, éppen olyanok, amilyeneket mai ifjúságunk tekintetében látni szeretnénk, hogy legyen, aki tovább vigye a fáklyát... Mit fűzhetne még hozzá a riporter két ilyen rangos nyilatkozathoz? Semmit. Sok szerencsét kíván a további évekre, kívánja, hogy még sok költő, író, mérnök, orvos, kibernetikus kerüljön ki az iskola falai közül... DÁVID TERÉZ PrandI Sándor felvételei Emberi sorsok ELŐSZÖR UTÁNZÁS? AZTÁN ROSSZ SZOKÁS „Csak azt tudnám, kitől tanulta a gyerek!?" Ugye, ismerős a mondat... így tanácstalankodnak a szülök, amikor óvodás gyermekük illetlenül fogadja a váratlanul betoppant vendégeket, amikor kamasz fiuk rájár a pálinkásüvegre, lányuk pedig cigarettát vásárol az ebédpénzen. A példa, ahogy mondani szokták, ragadós. A rossz példa is. És á szülők sok esetben nem veszik észre, hogy ók maguk a példaadók. A pedagógusok sokszor elmondták már azt, hogy a felnövekvő embert mindig a legközelebbi közösség formálja. A kicsik még maguk fölött állónak, nagynak és okosnak tartják szüleiket, ezért utánozzák őket. A kamaszok viszont már felülbírálják szüleiket. Ha kell, ha nem, ellenkeznek; s közben észre sem veszik, hogy valójában ók is apjuk meg anyjuk életét másolják. Rossz szokás . . . Ezt a kijelentést többnyire legyintő kézmozdulat, egy nemtörődöm, vállrándítás, a beszédben pedig megnyugtató hangsúly kíséri. Főképpen a felnőttek körében, akik többnyire igen megértőek és elnézőek saját rossz szokásaikkal szemben, mígnem egy szép napon elhangzik a kétségbeesett „varázsmondat": Csak azt tudnám, kitől tanulta ez a gyerek?!.. . Sajnos, a fiatalok különösen az egészségre káros szokások iránt „fogékonyak". Sőt, a dohányzás és az italozás sok tizenéves számára már szenvedéllyé vált. A szakemberek általános iskolákban, szakközépiskolákban és gimnáziumokban végzett felmérések alapján megállapították, hogy a káros kedvtelések általában tizennégy-tizenöt éves korban alakulnak ki. Természetesen, ezek jelentős mértékben veszélyeztetik a serdülő testi-lelki egészségét, megzavarják a fiatal szervezet fejlődését, a személyes kibontakozását, a társadalomba való zökkenőmentes beilleszkedést. Különböző reprezentatív felmérések szerint a gimnazisták, szakközépiskolások és tanoncképzők diákjainak csaknem egyharmada rendszeresen rágyújt. Nyilván a munkahelyi környezet hatása miatt különösen a szakmunkástanulók között találni sok dohányost. Többnyire a gyárban, a délutáni kimenő alatt vagy a szakmunkásképző intézet egy-egy félreeső zugában cigarettáznak, de vannak közöttük, akik otthon is szemrebbenés nélkül rágyújtanak. Egy harmadikos szakközépiskolás fiatalember mesélte a fővárosi ifjúságvédelmi tanácsadók egyikében: — Sokáig otthonról csórtam a cigit. Sem az apám, sem a bátyám nem jöttek rá. Egyszer aztán lebuktam. Azt hittem, nagy zűr lesz, de ehelyett megígérték, hogy ezután inkább pénzt adnak, de ne az övéket szívjam . .. Pedig tudvalevő, hogy a nikotin felnőtt korban is méreg, számtalan betegség okozója. Hát még serdülőkorban! A kamaszok azonban könnyedén elhessegetik maguktól a figyelmeztetést, félvállról veszik a veszélyt, hiszen tizenévesen még elképzelhetetlen számukra, hogy egyszer majd idősebbek is lesznek, amikor már az ember kénytelen jobban figyelni a szervezetére s többet foglalkozni az egészséges életmód gondolatával. így aztán hiába a tanári szigor vagy a szülői tiltás — ha egyáltalán van ilyen!... Ugyancsak figyelmeztető és egyben elszomorító adat. hogy a tizenévesek mintegy húsz százaléka alkalmanként — kisebb-nagyobb rendszerességgel — szeszes italt is fogyaszt. Ennek a rossz szokásnak gyökereit szintén a családi nevelés hibáiban, az otthon látott példa vonzásában kell keresni. A szülők jelentős része ugyanis természetesnek tartja, hogy társaságban, jelentős családi ünnepeken vagy „gyógyszerként" ihat a gyerek! Sajnos még ma is él az a tévhit, hogy a szeszes ital jó a betegségek ellen, hogy étvágygerjesztő és mindent megoldó csodaszer. A valóságban aztán drámai jelenetek játszódnak le például húsvétkor, amikor az öntözni járó kamaszokat itt is, ott is megmegkínálják egy-egy pohárka itallal, vagy a serdülőkor küszöbén álló gyerekek — a felnőtteket utánozva — megdézsmálják az otthon tartott italt. És a felnőtteket másolják azok a születésnapi összejövetelek s egyéb házibulik is, amelyeket a pszichológiai tanácsadók egyikében így jellemzett egy gimnazista lány: — Ma már nem is buli az, ahol nem bömböl beat- vagy rock-zene, ahol nincs kikészítve a cigi és a pia az asztalra. Akinek ez nem tetszik azt egyszerűen kinézik a társaságból. A fenti vélemény Is igazolja az egészségügyi szervek erre vonatkozó jelentését, miszerint a fiatalok között számosan vannak, akik nem vetik meg az italt. De vajon kinek jut eszébe a poharazgatáshoz szokott fiatalok közül az, hogy az alkohol elsősorban az idegsejteket károsítja, hogy rombolja a szervezetet és kihat a személyiség fejlődésére is. Az italozás sok baleset okozója, emellett feloldja a gátlásokat és a különféle bűncselekmények elkövetését meghatározó okozati láncban szintén gyakran lehet a nyomára bukkanni. Felfigyeltető, hogy a bírósági periratokat lapozgatva hányszor olvasni olyan tizenéves betörőkről, akik a tett elkövetése előtt bátorításként — bodor cigarettafüstöt eregetve — bedobtak néhány féldecit; vagy egyéb, ennél is komolyabb bűncselekményekről, amelyeknek fővádlottja ugyan egy-egy tizenöt-tizenhét éves fiatalember, főszereplője viszont az ital... Hazánkban, sajnos, az utóbbi esztendőkben nem sikerült számottevő eredményt elérni az alkoholizmus elleni harcban. Söt, a szeszfogyasztás mennyisége évről évre növekedni látszik! Igaz, nem éppen a serdülőkorú tizenévesek jóvoltából, de az italozás elleni harcban így különös figyelmet kell fordítani a fiatalokra, akiknek ebben a korban van kialakulóban az életfelfogásuk és szokásrendszerük. Ha a szülőknek, nevelöknek nem sikerül helyes irányba terelni, megfékezni a rosszat utánzó szokásaikat, akkor bizony rövidesen ök is ott szerepelhetnek majd a dohányzást, alkoholizmust, esetleg a bűnözést gyarapító statisztikákban .. . Tény, hogy nem éppen igazságos álláspont a fiatalok minden rossz szokásáért a felnőtteket, a szülőket okolni. Másrészt viszont sokszor érthetetlen: miért az ártatlan, csodálkozó s bosszankodó kérdés: „Csak azt tudnám, hogy kitől tanulta ez a gyerek?!" 17