A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-18 / 16. szám

és biológiai laboratóriumokkal, fizikai, számítástechnikai és ökonómiai szaktan­termekkel, magyar és idegennyelvű mate­matikai-fizikai, testnevelési és honvédel­mi szertárral. Sajnos megfelelő könyvtár­helyiségünk még nincs ... — Hallottam szép eredményeket mu­tathatnak fel a kultúra terén . .. — Igen. Vers- és prózamondóink, irodal­mi színpadi együtteseink szép díjakat hoz­nak el mindig a városunkban évente meg­rendezett Jókai-napokról. A MATESZ mű­vészei műsoros előadásokat tartanak is­kolánkban. Gyakorta hozunk össze talál­kozót hazai magyar költökkel, Írókkal. Di­ákjaink tanárainkkal közösen néznek meg nevelő hatású filmeket, színdarabo­kat. A magyarországi KISZ és az itteni SZISZ együttműködésének keretén belül vetélkedőket tartunk, a humán tárgyak versenyéből sem maradnak ki növendéke­ink. Négy tanulónk részt vett a Trnavában megrendezett biológiai, földrajzi olimpián. A tatai gimnázium tanulóival matematikai versenysorozaton is starthoz álltak, Nyit­rán a kémiai-olimpián versenygyakorlaton vettek részt. A III.—IV. osztály számára ma­tematikai-fizikai háziversenyt rendeztünk. Bratislavában pedig a Duna utcai magyar gimnázium diákjaival keltek versenyre ta­nítványaink. A kassai Kazinczy-napokról első díjat hoztak haza. Jogi előadást dr. Angyal Lajos tartott részükre. Minden év­ben megünnepeljük a nőnapot, a pedagó­gusnapot. Tapasztalatszerzés és a törté­nelmi tudat fejlesztése céljából városunk felszabadulása évfordulójának alkalmából beszélgetést folytatunk a szovjet Dunai Flottilla legénységével, szovjet komszo­molistákkal. Rendezünk továbbá szlovák, orosz és angol nyelvű vetélkedőket is. — És a sport? — Az idén tanulóink három csoportra osztva sítanfolyamon vettek részt, tavaly pedig a spartakiádgyakorlaton Gután. Versenyezünk futásban, röplabdázásban és más sportágban is. — Tehát van program bőven. És látha­tólag eredmények is. De az sem elhall­gatni való — amiért tulajdonképpen itt vagyok —. hogy ebben az évben kisebb évfordulót ünnepelnek. — Igen. Iskolánk háború utáni első érettségizett növendékei az idén tartják 30 éves találkozójukat. — Ez az iskola összetartó erejét és életképességét bizonyítja. — Meg azt, hogy magához tudja kap­csolni továbbra is a távozókat és hogy az iskola végzett tanulói közösséget éreznek az alma materrel, amely őket az életre felkészítette. Az iskola és a diákok közti köteléknek soha nem szabad elszakadnia. A régi és az új nemzedékek között létesült kapocs ez. — Nem lebecsülendő kapocs. . — Legkevésbé a mi nemzetiségi éle­tünkben. Büszkék is vagyunk rá. Sok jeles ember került ki soraikból, orvosok, mér­nökök, pedagógusok, közgazdászok... — Ez is bizonyítja, nem látták kárát annak, hogy anyanyelvükön szerezték meg az általános műveltséget. — Merem állítani. Aki komolyan veszi választott hivatását, az nyelvi különböző­ségen nem botlik meg. — Legfeljebb kicsit jobban rá kell kap­csolnia . . . — Tizenhat volt tanítvány, közöttük Ka­mocsai Gyula, dr. Cirfusz Gábor, Dobay János most itt tanít nálunk az iskolában. Közülük hárman, mint például Goda Éva, szlovák szakosok. Az iskolánkból kikerült volt növendékek közül sokan dolgoznak felelős beosztásban. Egyébként innen in­dultak alkotó útjukra Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Fecsó Pál, Nagy János szob­rászművész, Mészáros Sándor gyermekor­vos, Noviczky Béla atomtudós. Szűcs Fe­renc, a Szlovák Tudományos Akadémia dolgozója. Hölgye Zoltán atomfizikus, Vi­ola Pál ideggyógyász főorvos és még so­kan mások. — Némely szülő mégis azt hiszi, hogy gyermeke előmenetelét megkönnyíti, ha szlovák iskolába járatja . . . — Lehet, hogy vannak gyerekek, akik­nek ez könnyebbséget jelent. Mi nem érezzük hatását ennek a szemléletnek. Tanítványaink száma egyre gyarapodik. Fel sem tudunk venni mindenkit, olyan sok a jelentkező. Egyébként, iskolánk élé­ről került mai munkahelyére a bratislavai Komensky Egyetem magyar tanszékének docense, a kritikusként, irodalomtörté­nészként is jól ismert dr. Turczel Lajos. — Valóban 7 Akkor ellátogatok hozzá, hátha tud mondani valami érdekeset itt szerzett tapasztalataiból. Dr. Turczel Lajos docenst az egyetem épületében lévő dolgozószobájában ke­restem fel. Amikor jövetelem céljáról ér­tesült, szinte tűzbe jött, és a tőle megszo­kott fiatalos lendülettel, nagy ügyszere­tettel beszélt a komáromi magyar tan­nyelvű gimnáziumban eltöltött évekről. — Hát igen! Csodálatos közösség volt 1950—1954 között az újonnan megindult magyar tannyelvű gimnáziumban. Egy évet mint tanár, kettőt mint igazgató töltöttem ott. Az volt akkor Csehszlováki­ában a felszabadulás után az első és egyetlen magyar nyelvű középiskola. S a diákok egész Szlovákia területéről jöttek hozzánk tanulni Bratislavától Királyhel­mecig, a Csallóközből, Gömörből. a Zobor­aljáról, Mátyusföldröl. Mennyi féle jelleg­zetes tájszólással, észjárással találkoztam akkor. Elképzelni sem tudtam ilyesmit. Csodálatos idők voltak. A magyarság kezdte összeszedni az átélt viszontagsá­gok után megmaradt erejét. A diákok között sok volt az idősebb korosztályhoz tartozó, akik a háború és egyéb okok miatt nem folytathattak eddig középisko­lai tanulmányokat. Előfordult, hogy egy­egy tanítvány idősebb volt mint a tanár, aki tanította. A színvonal persze igen elté­rő volt a nagy kiesések miatt, de persze akadtak kiugró tehetségek, meg olyanok is, akik nehezen hozták be a hátrányos évek miatti mulasztásokat. De ma e volt diákjaink között jónevű jelentós orvosok, mérnökök, művészek vannak. De élénk volt a társadalmi munka az iskolán kívül is. Tanulóink részt vettek a földmüvesszö­vetkezetek szervezésében, a CSISZ-moz­galmakban, tánccsoportjaink országos hírnévre tettek szert. Volt vezetőik közül Takács András és Méry Mária jelenleg a Csemadok Központi Bizottságán dolgoz­nak. Magyarországi küldöttségeket fogad­tunk, Illés Bélát, Veres Pétert. Azokban az időkben alakult meg a komáromi Magyar Területi Színház, előadásaik óriási lángot ébresztettek akkoriban az ifjúságban. Dr. Turczel Lajosnak szinte lángol az arca az örömteli visszaemlékezéstől, ifjúi tüzek gyúlnak a tekintetében, éppen olya­nok, amilyeneket mai ifjúságunk tekinte­tében látni szeretnénk, hogy legyen, aki tovább vigye a fáklyát... Mit fűzhetne még hozzá a riporter két ilyen rangos nyilatkozathoz? Semmit. Sok szerencsét kíván a további évekre, kíván­ja, hogy még sok költő, író, mérnök, orvos, kibernetikus kerüljön ki az iskola falai közül... DÁVID TERÉZ PrandI Sándor felvételei Emberi sorsok ELŐSZÖR UTÁNZÁS? AZTÁN ROSSZ SZOKÁS „Csak azt tudnám, kitől tanulta a gyerek!?" Ugye, ismerős a mondat... így tanácstalan­kodnak a szülök, amikor óvodás gyerme­kük illetlenül fogadja a váratlanul betoppant vendégeket, amikor kamasz fiuk rájár a pá­linkásüvegre, lányuk pedig cigarettát vásárol az ebédpénzen. A példa, ahogy mondani szokták, ragadós. A rossz példa is. És á szülők sok esetben nem veszik észre, hogy ók maguk a példaadók. A pedagógusok sokszor elmondták már azt, hogy a felnövekvő embert mindig a legközelebbi közösség formálja. A kicsik még maguk fölött állónak, nagynak és okos­nak tartják szüleiket, ezért utánozzák őket. A kamaszok viszont már felülbírálják szüleiket. Ha kell, ha nem, ellenkeznek; s közben észre sem veszik, hogy valójában ók is apjuk meg anyjuk életét másolják. Rossz szokás . . . Ezt a kijelentést többnyire legyintő kéz­mozdulat, egy nemtörődöm, vállrándítás, a beszédben pedig megnyugtató hangsúly kí­séri. Főképpen a felnőttek körében, akik többnyire igen megértőek és elnézőek saját rossz szokásaikkal szemben, mígnem egy szép napon elhangzik a kétségbeesett „va­rázsmondat": Csak azt tudnám, kitől tanulta ez a gyerek?!.. . Sajnos, a fiatalok különösen az egészségre káros szokások iránt „fogékonyak". Sőt, a dohányzás és az italozás sok tizenéves szá­mára már szenvedéllyé vált. A szakemberek általános iskolákban, szakközépiskolákban és gimnáziumokban végzett felmérések alapján megállapították, hogy a káros kedv­telések általában tizennégy-tizenöt éves kor­ban alakulnak ki. Természetesen, ezek jelen­tős mértékben veszélyeztetik a serdülő tes­ti-lelki egészségét, megzavarják a fiatal szer­vezet fejlődését, a személyes kibontakozá­sát, a társadalomba való zökkenőmentes beilleszkedést. Különböző reprezentatív felmérések sze­rint a gimnazisták, szakközépiskolások és tanoncképzők diákjainak csaknem egyhar­mada rendszeresen rágyújt. Nyilván a mun­kahelyi környezet hatása miatt különösen a szakmunkástanulók között találni sok dohá­nyost. Többnyire a gyárban, a délutáni kime­nő alatt vagy a szakmunkásképző intézet egy-egy félreeső zugában cigarettáznak, de vannak közöttük, akik otthon is szemrebbe­nés nélkül rágyújtanak. Egy harmadikos szakközépiskolás fiatalember mesélte a fő­városi ifjúságvédelmi tanácsadók egyikében: — Sokáig otthonról csórtam a cigit. Sem az apám, sem a bátyám nem jöttek rá. Egyszer aztán lebuktam. Azt hittem, nagy zűr lesz, de ehelyett megígérték, hogy ezután inkább pénzt adnak, de ne az övéket szív­jam . .. Pedig tudvalevő, hogy a nikotin felnőtt korban is méreg, számtalan betegség okozó­ja. Hát még serdülőkorban! A kamaszok azonban könnyedén elhessegetik maguktól a figyelmeztetést, félvállról veszik a veszélyt, hiszen tizenévesen még elképzelhetetlen számukra, hogy egyszer majd idősebbek is lesznek, amikor már az ember kénytelen jobban figyelni a szervezetére s többet fog­lalkozni az egészséges életmód gondolatá­val. így aztán hiába a tanári szigor vagy a szülői tiltás — ha egyáltalán van ilyen!... Ugyancsak figyelmeztető és egyben elszo­morító adat. hogy a tizenévesek mintegy húsz százaléka alkalmanként — kisebb-na­gyobb rendszerességgel — szeszes italt is fogyaszt. Ennek a rossz szokásnak gyökereit szintén a családi nevelés hibáiban, az otthon látott példa vonzásában kell keresni. A szülők jelentős része ugyanis természetesnek tartja, hogy társaságban, jelentős családi ünnepe­ken vagy „gyógyszerként" ihat a gyerek! Sajnos még ma is él az a tévhit, hogy a szeszes ital jó a betegségek ellen, hogy étvágygerjesztő és mindent megoldó csoda­szer. A valóságban aztán drámai jelenetek ját­szódnak le például húsvétkor, amikor az öntözni járó kamaszokat itt is, ott is meg­megkínálják egy-egy pohárka itallal, vagy a serdülőkor küszöbén álló gyerekek — a fel­nőtteket utánozva — megdézsmálják az ott­hon tartott italt. És a felnőtteket másolják azok a születésnapi összejövetelek s egyéb házibulik is, amelyeket a pszichológiai tanács­adók egyikében így jellemzett egy gimna­zista lány: — Ma már nem is buli az, ahol nem bömböl beat- vagy rock-zene, ahol nincs kikészítve a cigi és a pia az asztalra. Akinek ez nem tetszik azt egyszerűen kinézik a társaságból. A fenti vélemény Is igazolja az egészségü­gyi szervek erre vonatkozó jelentését, misze­rint a fiatalok között számosan vannak, akik nem vetik meg az italt. De vajon kinek jut eszébe a poharazgatás­hoz szokott fiatalok közül az, hogy az alkohol elsősorban az idegsejteket károsítja, hogy rombolja a szervezetet és kihat a személyi­ség fejlődésére is. Az italozás sok baleset okozója, emellett feloldja a gátlásokat és a különféle bűncselekmények elkövetését meghatározó okozati láncban szintén gyak­ran lehet a nyomára bukkanni. Felfigyeltető, hogy a bírósági periratokat lapozgatva hányszor olvasni olyan tizenéves betörőkről, akik a tett elkövetése előtt báto­rításként — bodor cigarettafüstöt eregetve — bedobtak néhány féldecit; vagy egyéb, ennél is komolyabb bűncselekményekről, amelyeknek fővádlottja ugyan egy-egy tize­nöt-tizenhét éves fiatalember, főszereplője viszont az ital... Hazánkban, sajnos, az utóbbi esztendők­ben nem sikerült számottevő eredményt elérni az alkoholizmus elleni harcban. Söt, a szeszfogyasztás mennyisége évről évre nö­vekedni látszik! Igaz, nem éppen a serdülő­korú tizenévesek jóvoltából, de az italozás elleni harcban így különös figyelmet kell fordítani a fiatalokra, akiknek ebben a kor­ban van kialakulóban az életfelfogásuk és szokásrendszerük. Ha a szülőknek, nevelök­nek nem sikerül helyes irányba terelni, meg­fékezni a rosszat utánzó szokásaikat, akkor bizony rövidesen ök is ott szerepelhetnek majd a dohányzást, alkoholizmust, esetleg a bűnözést gyarapító statisztikákban .. . Tény, hogy nem éppen igazságos álláspont a fiatalok minden rossz szokásáért a felnőtte­ket, a szülőket okolni. Másrészt viszont sokszor érthetetlen: mi­ért az ártatlan, csodálkozó s bosszankodó kérdés: „Csak azt tudnám, hogy kitől tanulta ez a gyerek?!" 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom