A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-18 / 16. szám

Találkozásunk körülményei, a kínálkozó ünnepélyesség ellenére, tulajdonképpen prózaiak. Munka közben, a komáromi (Komárno) Magyar Területi Színház ideiglenes székházának szűkös próbatermében bukkanok rá az együttes évadzáró, májusi bemutatójára készülő Bugár Bélára. Kezében szövegkönyv, de mert pillanatnyilag éppen játékon kívül van, hát gondolatban újrasorjázza az előző nap tartott társulati értekezleten fölvetődött problémákat. De járjanak bármennyire is másutt a gondolatai, fél szemmel most is a próba menetét figyeli, hiszen nemcsak játszani, de fölkészülni is csak pontosan, összpontosított figyelemmel lehetséges. Az előadások során, a színpadon aztán mindehhez figyelem és felelősségérzet párosul. Ez utóbbit már ő mondja, színházunk egyik legnépszerűbb és legtapasztaltabb művésze. Lénye szinte kortalan, szikrázó tehetsége sokrétű s igen alkalmas arra, hogy szerepről szerepre változzon, hogy estéről estére más-más arculatát villantsa föl. Jóformán minden bemutatkozása azt bizonyítja, hogy fontos közölnivalók feszitik és színpadi mondandóit a maga sajátos kifejezésmódjával igyekszik a közönség elé támi. Ezért ötvenedik születésnapjának szóló beszélgetésünk is azzal kezdődik, hogy érett művészetének gyökereit keressük, s azt kutatgatjuk közben: hogyan is került a színészpályára? — Nem tudom ... Mármint azt nem tudom, mit válaszoljak erre ... Tény, hogy gyermekkoromban mindig is szerettem játszani. de arra, hogy esetleg színész legyek, még csak álmomban sem gondoltam. Egyszerűen nem voltak meg hozzá a körülményeim, hogy a művészet, s ezen belül talán a színház bűvkörébe kerüljek. Talán elég, ha csupán annyit mondok, hogy szülőfalumban alig néhány házban volt rádió, a mozit pedig jobbára csak hírből ismertük. De más tekintetben sem volt könnyű az életem, mert rengeteg nyomort kellett megélnem, amit a háború évei csak tovább súlyosbítottak. Tizennégy-tizenöt éves voltam, amikor elkerültem marokszedőnek, ahol saját bőrömön tapasztaltam, hogy mit jelent az, ha valaki teljesen védtelen kiszolgáltatottja a sorsnak. A nyári mezőgazdasági munkák befejeztével elhatároztam: szakmát választok, és a szabóságot ki is tanultam becsülettel. Közben, a negyvenes évek második felének elején, újra nehéz napok vártak ránk. Apám is fehérlapos lett, de a véletlen úgy hozta, hogy megmenekültünk a kitelepítéstől... Inaskoromban, 1948 februárja után, falunkban is létrejött a CSEMADOK-szervezet. Elsőként egy színjátszócsoportot alakítottunk, s azonnal nagy fába vágtuk a fejszénket: A szabin nök elrablása című darabot tanultuk be. Ez volt az első találkozásom a színpaddal. Előadásunkkal a járási versenyre is eljutottunk, ahol Martin Gregor, Münk István és a bratislavai színházak egyesített igazgatója: Zelensky alkották a zsűrit. Az ö hármuk érdeme, hogy 1950 júniusában meghívót kaptam az Állami Faluszínház akkoriban alakuló magyar együttesének felvételi vizsgáira. — Gondolom, ez a váratlan próbatétel rengeteg izgalommal járt az akkor tizennyoic-tizenkilenc éves Bugár Béla számára ... — Arra talán nincs is megfelelő kifejezés, hogy elmondjam: micsoda óriási lámpalázzal indultam útnak, hiszen Dunaszerdahelyről Bratislavába jövet életemben először ültem például vonaton! Ha ezt manapság elmesélem valakinek, elmosolyodik ... Rengetegen voltunk ott a tehetségvizsgán. Prózát, verset szavaltunk és apró színészi rögtönzéseket kellett bemutatnunk. Mindenkit azzal küldtek haza, hogy az eredményt majd postán közlik. Néhány nappal később tényleg kaptam egy levelet. Az állt benne, hogy MEGKÜZDENI ÖNMAGUNKKAL Születésnapi beszélgetés Bugár Bélával Bugár Béla színészi pályafutásának egyik legösszetettebb szerepét S. M. Sokoi: Egyedül című drámájában játszotta el Nagy László felvételei fölvettek! És én ekkor szeppentem meg csak igazán. .-,'< — Mikor kezdődött meg a rendszeres munka? — Pár héttel később, ha jól emlékszem augusztus elsején. A faluszínház magyar együttese tizennégy tagú társulattal indult. Jelenlegi szinésztársaim közül Ferenczy Anni, Turner Zsiga és Lengyel Feri voltak még ott a kezdet kezdetén. Az idősebbek sajnos meghaltak időközben, néhányan elkallódtak és voltak, akik később jöttek. Két hónap állt rendelkezésünkre, hogy fölkészüljünk az első kelet-szlovákiai körútra. Ezen idő alatt két darabot tanultunk be, a harmadik színmű, egy mesejáték próbáit már a turnén fejeztük be. Ezzel lényegében megindult a háború utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszás. — A „keleti végeken" milyen fogadtatásban részesült a csoport ? — Nagykaposon játszottunk elöször. Elmondhatatlan és leírhatatlan rokonszenvvel fogadott bennünket a közönség. Manapság, sajnos, bizony már ritkaságszámba megy az efféle lelkes fogadtatás... Vannak a színháznak játékhelyei, ahol már a félháznak is örülnünk kell, de sokhelyütt tíz-tizenöt jegy fogy csak el elővételben! — Művészeti eszközeinek kialakulásában, egyéni játékstílusának csiszolásában kit tart tanítómestereinek ? — Főképpen színészi pályafutásom első rendezőit: Martin Gregort, Münk Istvánt, Fellegi Istvánt és Lendvay Ferencet. A színpadi játék elméleti kérdéseit Sztanyiszlavszkijtól tanultuk meg, akinek tanulmánykötetét szinte katekizmusként hordtuk a hónunk alatt. Pályafutásom későbbi időszakának rendezői közül Viktor Lukácra gondolok vissza szeretet-Kuczman Etával Egri Viktor színművében „A Gedeon ház"-ban tel, színpadi beszéd dolgában pedig Konrád József foglalkozott velem nagyon sokat. — Hadd tegyek föl egy kellemetlennek tűnő kérdést: milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, amíg eljutott mai önmagáig, amíg a komáromi társulat egyik vezető színészévé .ifejlődött? — Nincs annál nagyobb kínlódás, mint amikor valakinek önerőből kell ráérezníe a színpadi létezés,és a színészi játék törvényszerűségeire. De mert a színház az évek során az életemmé vált, sikerült túljutnom a legnehezebb buktatókon is, sikerült elsajátítanom a korszerű színpadi formanyelv eszközeit; megtanultam, hogy miként lehet elmélyülten és alaposan dolgozni. — Átélte a bukás keserveit is ? — Rengeteg kisebb-nagyobb szerepet játszottam az elmúlt három évtized során. Nem vagyok a számok embere, ezért nem tudom pontosan megmondani, hány színpadi figura megformálását bízták rám. Egyvalamire azonban büszke vagyok: egyértelműen ledorongoló vagy lesújtó bírálat egyetlen alkalommal sem ért. Természetesen kevésbé sikerült alakításaim is voltak, de ha a színész ilyen esetben alaposan megvallatja ennek okait, akkor sokat tanulhat az efféle bukásból. — Bizonyos, hogy Bugár Béla a koptáromi társulat egyik legnépszerűbb színésze. Jó együttélni ezzel a tudattal? — Persze hogy jó. hiszen lehet-e a színésznek nagyobb jutalma a sikernél? De félek is a sikertől, mert akárcsak a hatalom, ez is nagyon gyorsan elillan. A mi pályánkon ezért minden nap újra meg újra meg kell küzdenünk önmagunkkal. — Lelkiismeretessége, alapossága szinte nyilt „kulisszatitok". Megéri? — Van olyan színész, aki másra gondol vagy újságot olvas, amikor a rendező beszél. Én oda szoktam figyelni. Ahogy a jó tanuló is már az iskolában, magyarázat közben megérti a tananyag lényegét, úgy egy-egy darab összefüggéseire is rá lehet már jönni a próbák során. Számomra ez a munkamódszer tűnik a leggazdaságosabbnak. Otthon már csak memorizálok, esetleg a figura jellemén tűnődőm. — Milyennek látja a MA TESZ és a közönség kapcsolatát? — Sajnos, eléggé problematikusnak. A színházban alig múlik el nap anélkül, hogy ne jönne szóba ez a kérdés. Meggyőződésem, hogy ha a publikum elszokik a színházától, annak oka van. Vagy a repertoár kialakításában vagy az előadások színvonalában van a hiba. És ha jobban belegondolunk a dologba, ez a két kérdés bizony szorosan összefügg egymással. Azt csak egy színész tudja, hogy milyen keserves érzés kongó nézőtér előtt játszani. Ezért nagyon is figyelmeztető jelnek tartom, hogy országszerte egyre kevesebb az olyan játékhely, ahol telt ház előtt léphetünk színpadra. Pedig csak ilyen környezetben lehet feltöltődni új igyekezettel, új akaraterővel. — Harmincévi tájolás, vándorszínészet után helyénvalónak érzem a kérdést: a legérettebb férfikorba lépett művész számára vajon mit jelent a csallóközi vagy a gömöri táj? — Szeretem ezt a vidéket, legyen az Csallóköz vagy Gömör, a Mátyusföld vagy a Bodrogköz. Szeretem Dél-Szlovákiát, mert a szülőhazám és mert valamennyi csücskét bejártam. De még most, évtizedek múltán is föl-fölfedezek benne valami szépet, újat s költőit. így vagyok a tájjal és az errefelé barangoló színházzal is. M.P. i c