A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 2. szám

7Ekkor azonban hirtelen zajosan ki• nyílt az ajtó, és megjelent benne Marelescu visszataszító pomádés feje. — Az ördög vinné el a svájciakat — könnyített magán —, egyiket sem lehet rávenni egy valamirevaló játszmára. — Elfoglaltam a helyét — állt fel Harwey —, de a történet véget ért, s én megyek. Jó éjszakát. Harwey elhagyta a sárga kalapot örzö fülkét, de nem ment vissza a saját kupéjába. A folyosón maradt, és a leeresztett vonatablaknak dőlve kihajolt a süvítő szélbe. A gyors száguldva tört előre az éjszaka végtelen sötétjében, és az ablakokból kivetődő sárga fénypászták veszett táncot jártak a sínek mentén. Imitt-amott kirajzolódott egy-egy erdő sötétebb körvonala, itt-ott felvillantak egy-egy tanya parányi fényei. És miközben az ablakokból kivetődő fény a kerekek daktilust zakatoló ritmusára végigsuhant a töltésen, Harry Harwey a negyedik szaltójára meg a harminchat szerződésére gondolt. Lemondásokkal teli, szűzi életmódjának minden keserve két ellentétes érzésből fakadt, asszony után vágyott, és ugyanakkor félt minden nőtől. Ezen az éjszakán különösen nehezen viaskodott ezzel a felemás érzéssel. Egész lénye tiltakozott az ellen, hogy a négyes szaltót tekintse élete egyetlen értelmének, úgy érezte, az a harminchat szerződés harminchat halálos vétek az élet örömei ellen. De aztán hirtelen megjelent előtte a fiatal Vandérémy a törött lábával, a mulatságos Biribu, aki a bambuszrúdról zuhant le, Forgách, akit az ágyútalp terített le, mert elpuhult izmai már nem bírták megtartani a nagy súlyt. Ők mindannyian egy-egy végzetes igéző szempár áldozatai. Mindhármukat személyesen ismerte, de mennyien voltak azok, akiket a varieték öltözőiben és a cirkuszok lakókocsijaiban elrettentő példáként emlegettek — Clartintól, a nyomorékká lett ekvilibristától kezdve a szerencsétlen Wanoryig, aki egész szőlőfürtként rajta függő családját ejtette le a cirkusz kupolájából az alant tátongó mélységbe. Amikor Harry Harwey elmondta nekem, mit érzett és mire gondolt azon az éjszakán, úgy hallgattam, mint egy keleti mesemondót. Hogy is juthatna a xilofon mellett ilyesmi az ember eszébe! A xilofonos reggeltől estig veszettül veri a hangszert, és este előadás után a feleségével együtt elégedetten hajtja álomra a fejét, mert aznap is századmásodpercnyi pontossággal sikerült minden leütés, és most végre Csend van körülöttük. Holnap Fucík indulója, a \ Rigoletto és Hérold Zampajának a nyitánya következik. Hol van nekünk időnk arra, hogy a világ ügyes-bajos dolgaival törődjünk. Az erotika, az ösztönök és nemek, ez egy teljesen más világ, mint a xilofon. Ismert egy xilofonjátékost, akit a felesége följelentett, hogy szadista, és üti-veri öt, de a bírósági tárgyaláson a férj szakemberek állításait idézve bebizonyította, hogy ha valaki órákon keresztül veri napközben a xilofon lapjait, éjszaka már aligha leli örömét a felesége ütlegelésében. Hát ez az, mi másképp éljük ki az ösztöneinket. Harry Harwey azonban sehogy sem élte ki őket, azért volt velük tele a feje. Elmondta nekem, hogy ö az éjszakai életben szüntelenül csak azt látja, hogy lepkedik mindenütt a férfiak a nőket, a világfik éppúgy, mint az egyszerű emberek, mindegyiket elkábítja a nemiség kisugárzása, mindegyik kész küzdeni, harcolni, verekedni, tékozolni, pusztítani, ölni — szörnyű valami lehet az éjszakai lokálokban az ösztönök tombolása. Mi is úgy vagyunk ezzel, mint szegény Szahib, minden nagy és jelentéktelen, minden dicső és borzalmas tettünket egy hegyes orrú, csúf kis majomért visszük véghez. Nem tudom, vajon Harry akkor ott a vonaton megijedt-e a végső romlás látomásától, vagy csak meggondolta magát, mindenesetre nekem úgy mesélte, hogy eröt vett magán, és azt mondta magában: igaz, hogy mindent egy hegyes orrú, csúf kis majomért teszünk, de ha az a sárga kalapos kis nő valóban megéri a fáradságot, akkor várni fog rá, amíg ő mind a harminchat szerződésének eleget nem tesz. Én akkor megdicsértem, hogy ez józan gondolkodásra vall, de később rájöttem, szó sem volt józanságról. Az ember nem érthet mindenhez; ismertem egy híres tudóst, aki beutazta a földet, de nem volt képes megkülönböztetni Grieg Anitra tánca című szerzeményét, Drdla Szerenádját, Dvorák Humoreszkjét és Fibich Poéme-jét. De befejezem Harwey történetét. Az a kis nö valóban követte, mint az ár-EDUARD BASS nyék, egyik turnéról a másikra, és Harry, valahányszor megérezte a jelenlétét, megugrottá a négyes szaltót. Ekkora hatással volt rá — pedig jóformán nem is beszéltek egymással. Harry állítólag félt, hogy többé nem bírna uralkodni magán. De nem írt alá egyetlen új szerződést sem, és amikor mind a harminchat korábbi szerződés lejárt, ezt az értesítést kaptam tőle: Louise Printemps és Harry Harwey házasságot kötöttek. Évek múltán ismét összejöttünk Renz cirkuszában. Harwey már egyáltalán nem ugrott négyes szaltót, sőt még hármast sem, tisztességes kettős szaltókat mutatott be, mint akármelyik ugróakrobata, és arról ábrándozott, hogy alighanem megvásárol egy állatszámot. A felesége most is harmonikázott, de az ember már nehezen értette meg, hogyan tudott egykor egy olyan remek fickót, mint Harry, négyes szaltó megugrására serkenteni. Lefogyott, meghervadt, s kék szeménél sokkal feltűnőbbé vált az orra, a francia nök csontos, hosszú, hegyes orra. Fáradt tekintete valamiféle majomszerű kifejezést kölcsönzött az arcának. És én valahányszor megláttam, nem tudtam szabadulni a mondástól, amelyet Harwey egykor Reimanntól hallott: mindent egy hegyes orrú, csúf kis majomért teszünk. A mesterlövész története A szépséges Spanyolhonban az a mondás járta, hogy a nő vagy Éva vagy Mária. Én pedig azt mondom: Éva is, meg Mária is, minden attól függ, kit idézünk meg benne. Még pontosabban: minden attól függ, hogy akarvaakaratlan, melyik énjét hívjuk életre. És most elmondok erről egy történetet. Meglehet, hogy túl romantikusnak fogják tartani, de olyan országban, olyan környezetben és olyan időben esett meg, ahol és amikor sem a legsötétebb intrika, sem az orgyilkosság nem keltett meglepetést. Évekkel ezelőtt kineveztek az egyik madridi nagykövetségre egy fiatal katonatisztet. Jó családból származott, de családja az idők folyamán elszegényedett, s a családtagok közül már csak kevesen voltak életben. Mindössze néhány öregedő nagynéni kísérte figyelemmel az ifjú rokon katonai karrierjének kibontakozását; s a fiatafember nemegyszer úgy találta, hogy nénjei olyanok, mint a vihar tépte, magányos útszéli körtefák, amelyek már nem teremnek gyümölcsöt, de legalább árnyat adó zöld lombbal várják a poros utak vándorát. Katonatiszt lánya vagy katonatiszt özvegye volt mindegyik, mert a család minden férfitagja hivatásos katona volt, s a terebélyes családfát nem egy személyes bátorsággal kivívott nemesi címer díszítette. Az ifjúban is feltámadt a katonai pálya iránti hagyományos vonzalom, kitűnő eredménnyel végezte a katonaiskolát. Talán az őseitől öröklött romantikus hajlam volt az oka, hogy abban a hosszú, és tartós békével kecsegtető korban is hőstettekre vágyott, s ezért letért a hagyományos útról, s az ezred helyett másutt lépett szolgálatba. Ha éltek volna a szülei vagy a testvérei, lehet hogy sikerült volna őt lebeszélniük erről; de nem volt senkije, és így olyan hivatást választott, amely ide, a messze idegenbe szólította, és azzal a következménnyel járt, hogy a nagykövetség nyilvántartási lapján név helyett csupán az 55 E 12 szám jelölte kilétét. Aki ismeri a külföldi ügynökségeket, megérti, miféle szolgálat és miféle küldetés volt ez. A követségen tett bemutatkozó látogatása alkalmával egy idős, testes, civil ruhába öltözött ezredes fogadta. Kemény, állhatatos tekintete kialvatlanságról árulkodott. Asztalán ott feküdt a fiatalember minősítési lapja, amely nem takarékoskodott a dicsérő jelzőkkel, ha ugyan egy hivatalos katonai okmány rideg nyelvezetével kapcsolatban egyáltalán használható ez a kifejezés. — Tehát tökéletesen beszél franciául? — kérdezte az ezredes, mikor gondosan áttanulmányozta az iratot. — Gyermekként francia nevelést kaptam, és diákkoromtól kezdve minden évben ellátogattam Párizsba, ismerem minden városrész argóját. — És a gyakorlati ismeretei ? Úgy értem: ha ma vagy holnap jelenlegi hivatásában hajótörést szenvedne, volna rá remény, hogy érvényesül a gyakorlati életben? — Azt hiszem, sok vállalat szívesen alkalmazna egy lelkiismeretes ügyintézőt, aki tud bánni az emberekkel, és nem fél a felelősséggel járó döntésektől. — Bizonyára; de rendelkezik egy adott szakmához szükséges speciális ismeretekkel is? — Természetesen, szakértője vagyok a lőfegyverek valamennyi fajtájának, és tisztában vagyok a mechanizmusukkal is. — És kedvtelései? Mert bizonyára van valamilyen vesszőparipája. Tudja, néha azt mondjuk, gyengéje, de bizonyos körülmények között lehet ez valakinek az erőssége is. — A sport valamennyi ága .. . Beleértve a horgászatot is. Ezenkívül értek a pipákhoz, a dohányhoz, a borhoz és a likörökhöz... — No látja, ma például hasznát vehetnénk a borászati szakismeretének; e téren nyélbe üthetnénk egy-két meg-10 A ŰRKUSZOK VILAGA-