A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-28 / 13. szám

Innen-onnan Hallottuk-olvastuk-láttuk TELEVÍZIÓ Cséplő Gyuri Három éve láttam először ezt a filmet, amikor még a főszereplő, Cséplő György élt. Sajnos, 24. születésnapját alig élhette meg, betegség végzett vele, s a néhány, nyarat szándékozni csináló fecskéből halálával egy gyei kevesebben lettek azok a cigányok, akik hittek abban, hogy képesek felülemelkedni a lealacsonyító putri-életmódon. Mert Cséplő Gyuri (György) — és ezt a film rendezőjétől, ifj. Schiffer Páltól tudom — nem játszott a filmben, hanem önmagát adta, valójában az ő élete, az ö világa, magatartása „írta" a forgatókönyvet. Olyan volt a magánéletben is, ahogy azt a filmben megismertük: vérét nem tagadó, a beilleszkedés göröngyös utait járó, kérlelhetetlen, az élettel szenvedelyesen harcban álló ember. Tudta a filmban is és a valóságban is, hogy a végcélként számító beilleszkedés eléréséhez két fél határozott lépésére van szükség: lépnie kell egymás felé a cigányságnak és az előítéletekkel terhes társadalomnak is. Másképp nem megy, lehetetlen. És tudta azt is, hogy ezek a lépésnek még nehezen elkönyvelhető — sokszor ügyetlen, bizonytalan, határozatlan, félrecsúszott — mozdulatok egyaránt súlyos csökevényeket vonszolnak magukkal, Cséplő Gyuri azonban határozott, bátor, kezdemé nyező lépésre szánta el magát: városba ment, tisztes munkát akart találni, úgy élni, mint a többség, ha többet nem elérni, de legalább egy lenni a sok közül. Akire nem néznek megkülönböztető tekintettel, akinek a kezét nem félnek megszorítani, akinek a bőre színe és származása helyett értékeit vetik latba. Nagy cél volt előtte ...?! Nézzünk önmagunkba! Óriási cél, itt és most! A hatalmas lendülettel elindított kicsi fejsze belecsorbult az irdatlan nagy fába: a cigánytelepre csalódottan kellett visszatérnie. Hogy lett-e volna bátorsága újra nekivágni az útnak ...?! Hogy a Cséplő Gyuri féle, egyszer alapos pofont kapó cigányoknak lesz-e újra bátorsága ...?! Neki már, szegénynek, a sors még a lehetőséget sem adta meg. A többiek meg? . . . Hiszem, hogy jönnek újak, mindig újak, mert jönniük kell! Nekünk pedig: menni — feléjük. -zolczer-FOLYÓIRAT ÚJ ÍRÁS 1987/2 A rangos irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat XXI. évfolyamának második számát lapozgatom, olvasgatom az első „átfutás" után. Főszerkesztő: Juhász Ferenc, áll az 1980-as év tartalomjegyzékének fejlécén, amely természetesen — eltérően a mi Irodalmi Szemlénktől — különálló mellékletként került forgalomba a folyóirat most tárgyalandó számával együtt. Azt hiszem, ennek célszerűségét nem szükséges külön ecsetelni. A tartalomjegyzékből megtudjuk, hogy az 1980-as évben hányszor „foglalkoztak" velünk: 1. Cselényi: Krétakor (Pomogáts Béla 3/117 old.), 2. Dobos László: Hólepedö (D. Magyari Imre, 3/109), 3. Tőzsér Árpád: Genezis (Pomogáts Béla 3/110). Tehát: a Szemle-rovatban három kritika. Mindez 8 egyetlen számban. Ennyit az 1980-as tartalomjegyzékről. Maga a lap igen tartalomgazdag. A hetvenedik születésnapját ünneplő Takáts Gyula költészetét négy méltatás is tárgyalja, elemzi. Mindezt a költő négy remek verse vezeti be. A fejezetet Kalász Márton: Takáts Gyulának cimü verse zárja. Méltó köszöntő. Belohorszky Pál: A szeretet apostola cimü tanulmánya Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij életművét, s az orosz klasszikus személyiségét igyekszik feltárni, érintve Oroszország akkori viszonyait is. Kurucz Gyula: Kobramese, Virág Éva: Pici szívem, pici szám című elbeszélései mellett Hubai Miklós: Egy drámaíró naplójából cimü gondolatgazdag jegyzetfüzérét olvashatjuk. A Körkép-rovatban Mező Ferenc: Árnyéksirály címen publikál egy terjedelmes tanulmányt Illés Endre novelláiról. Németh G. Béla és Marx György tollából két József Attila-elemzést olvashatunk. Műkritikát is találunk bőségesen a lapban. Közülük is Simon Zoltán írását kell megjegyeznünk, aki a „Fábry Zoltán válogatott levelezése 1916—1946" című kötetet méltatja: „... fontos és hasznos munkát végzett Csanda Sándor és Varga Béla, s jó ügyet vállalt a kiadó. Reméljük, nem kell sokat várni a folytatásra, s minél előbb kézbe vehetjük a levelezés második — minden bizonnyal teljesebb — részét is." — fejezi be méltatását Simon Zoltán. Mit tehetnénk hozzá? Ennyit: mi is! Kiss Péntek József KÖNYV Kósa László: Megjártam a hadak útját Kósa László neve már nem ismeretlen számunkra: a szlovákiai magyar tájak egyik eddigi legátfogóbb népköltészeti gyűjteménye, a nemrég megjelent „Rozmaringkoszorú" szerkesztőjeként tette le névjegyét legutóbb, nemzetiségi kultúránk asztalára. Ugyancsak figyelmet érdemel az 1979-ben — már harmadik kiadásban — megjelent „Apáról fiúra" cimü néprajzi kalauz, amelyet Szemerkényi Ágnessal együtt jelentetett meg. Megjártam a hadak útját c. kötete a magyar nép történeti emlékezetének áttekintésére vállalkozik, folytatva azt a munkát, amelyet annakidején „Néphagyományaink évszázadai" című munkájával kezdett meg. Könyve, bár nem törekszik teljességre, viszonylag széles körképet fest történeti néphagyományunk széles körben ismert témáinak felelevenítésével és értelmezésével, Szent Istvántól, Mátyáson, Rákóczin, Kossuthon keresztül a századforduló politikai hagyományaiig. Jó érzékkel mutat rá eközben a néphagyomány jellegzetességeire, változásaira, kialakulásának folyamataira: az anyag válogatása is ezt a célt szolgálja. A könyv egyes fejezeteit a legjobb értelemben vett ismeretterjesztő és felvilágosító szándék hatja át, stílusa is ehhez igazodik: élvezetes, közérthető. A korabeli rajzok, metszetek, fényképek jól illusztrálják a témaszövést. A kötet nemcsak történelem és néphagyomány összefüggéseit, de különbségét és viszonyát is kritikusan, de ugyanakkor érzékletesen tárja elénk. Emellett nemcsak összefoglalja és feleleveníti történelmünk mitikussá nőtt alakjait, eseményeit, de bizonyára sokak számára új ismeretekkel, témákkal is kecsegtet. Himmler György Rába György: Rovások „Rába György érdes, kemény, szigorúan megszerkesztett verssorai a nyelvi jelek és kifejező eszközök kivételes töménységét, sűrűségét mutatják; a verssorokból és persze a költemények egészéből is kimarad, kikopik minden olyan nyelvi jel, amely fellazíthatná ezt a sürü jelentéshálózatot, mintha csak azt példázná, hogy a »vers nem tűr meg semleges anyagot«" — írta egy régebbi tanulmányában Rába verseiről Fónagy Iván. Rába nem tartozik a „futtatott" költök közé, még a „Hét évszázad magyar verseidnek legújabb kiadásából is hiányzik (szemére is vetette ezt, okkal, a kritika a szerkesztőknek), ennek ellenére (vagy talán épp ezért), válóságos legendája van már a költőnek, s Fónagyon kívül olyan rangos írók és kritikusok tették le mellette a voksukat, mint Lengyel Balázs, Kálnoky László vagy a jugoszláviai Bányai János. Legújabb kötete, a „Rovások", bizonyosan csak tovább növeli a költő mítoszát s mármár abban az első vonalban látjuk öt is, mint a hozzá legközelebb álló ún. ezüstkor-nemzedék legjobbjait, Pilinszky Jánost, Nemes Nagy Ágnest, Rákos Sándort. Mi jellemzi a Rába-verset? Az abszolút tömörség, ahogy Fónagy írásában is olvasható. E téren talán még az említett szófukar költötársakon is túltesz. Amint tudjuk, az effajta költészetnek a lényege, az erőssége a sűrű kép s a metafora kell hogy legyen. Rába György, szófukarsága ellenére, szinte tobzódik a költői képekben. „Elaggott mosónő a szél / újságcsutakkal sikálja az utcaköveket" — olvashatjuk például a „Közbeszólások Hérakleitoszba" cimü versében. „Rába György az a költö," aki számára a nyelv problémát jelent (Roland Barthes). Ép pen ezért nehéz volna, és úgy látszik, fölösleges erőfeszítés is verseinek ún. „témaköreit" kutatni — írja Bányai János a költö verseiről szóló „Szó, kő, kavics" című tanulmányában s ez vonatkozik a legújabb Rába-kötetre is. „Lámpafényben ázó üres padok / virágfürt ösz-csupálta gesztenyén / elvesztett kés ritkuló pázsiton / ahogy éves rozsda cifrázza ki" — olvassuk a „Láthatatlan" cimü vers első strófáját, s aki megpróbálná elmondani, miről „szól", az ugyan pórul járna. Legtöbb, amit elmondhatna, hogy „rólunk, emberekről van szó, sorsunkat és lehetőségeinket vizsgálja" — ahogy a fülszöveg írja. De ami ezen túl van, az elmondhatatlan másképp, mint a versben van, annak fölfejtését már az érzékeny olvasónak kell elvégeznie a tömény, szinte csak képletekben beszélő Rába-szövegböl. -esi-Sandomlerzben, az egyik legrégibb lengyelországi műemlékvárosban nemrégiben festészeti művésztelepet rendeztek, amelyen bolgár, csehszlovák, román, NDK-beli és lengyel festőművészek vettek részt. Az itt született alkotások a helyi múzeum gyűjteményét gyarapítják. Egy dúsgazdag, iszákos, durva férj, egy gyengédségre vágyó szép, fiatal asszony és az a bizonyos harmadik, akibe az azszony beleszeret, áll a Nightkill c. amerikai film történetének középpontjában. A férj nem hajlandó válni, ezzel megpecsételi sorsát. Itt lép színre a detektív... A szép asszonyt Jaclyn Smith (képünk) alakítja. Anatolij Szolonyicin elsősorban Tarkovszkij filmjeinek hőseiként ismert. A kiváló szovjet színész most Dosztojevszkijt személyesíti meg Alekszandr Zarhi 26 nap Dosztojevszkij életéből című új filmjében.