A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-07 / 10. szám

A GÖRÖG MITOLÓGIA SZERINT ASZKLEPIOSZ — VAGY AHOGY MANAPSÁG GYAKRABBAN NEVEZIK (AZ AESCULAPIUS LATINOS VÁLTOZAT TORZÍTÁSA EREDMÉNYEKÉPPEN): ESZKULÁP - APOLLÓN ISTEN ÉS EGY FÖLDI KIRÁLYLÁNY, A TRAGIKUS SORSÚ KORÓNISZ FIA VOLT. KHEIRON KENTAURNÁL KITANULTA AZ ORVOSLÁS TUDOMÁNYÁT. S OLYAN HÍRNÉVRE ÉS TEKINTÉLYRE TETT SZERT, AMILYEN FÖLDI HALANDÓT TALÁN NEM IS ILLETT VOLNA MEG. MIVEL SZÖGROL-VÉGRŐL AMÚGY IS ROKONSÁGBAN ÁLLT AZ OLÜMPOSZIAKKAL, ZEUSZNAK NEM KERÜLT NAGY FÁRADSÁGÁBA, HOGY ASZKLEPIOSZT TEUES JOGÚ ISTENNÉ TEGYE, MÉGPEDIG A GYÓGYÍTÁS ISTENÉVÉ. MELLESLEG ASZKLEPIOSZ GYERMEKEI IS KIVÁLÓ ORVOSOK VOLTAK, KÉT LÁNYÁNAK NEVE MA IS ISMERŐSEN HANGZIK: PANAKEIA REMEK GYÓGYSZEREKET KÉSZÍTETT, HYGIEIA PEDIG AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD TUDÓJA VOLT. AZ ISTENNÉ LETT ASZKLEPIOSZ TISZTELETÉRE MINDENÜTT GÖRÖGORSZÁGBAN SZENTÉLYEKET ÉS TEMPLOMOKAT EMELTEK, S EZEKET ASZKLEPIEIONNAK NEVEZTÉK EL. AZ ASZKLEPIEIONOKBAN ASZKLEPIOSZ PAPJAI GYÓGYÍTOTTÁK A BETEGEKET. A DERÉK ISTENSÉGET KÍGYÓVAL ÉS JOGARRAL A KEZÉBEN ÁBRÁZOLTÁK AZ ÓKORI HELLÁSZBAN, S TULAJDONKÉPPEN EZEKET A SZIMBÓLUMOKAT ŐRZI MIND A MAI NAPIG AZ ORVOSOK CÉHÉNEK JELVÉNYE IS. Az igazat megvallva, amikor Bratislavában fotóriporter kollégámmal helyet foglaltunk az autóbuszban inkább csak gyanítottuk, hol is kell majd kiszállnunk belőle, ezért jobbnak láttuk, ha a sofőr helyismeretére bízzuk magunkat. Anynyit persze tudtunk, hogy a dunaszerdahelyi (Dun. streda) Járási Kórház utókezelő belgyógyászati osztálya Karcsán (Král. Kracany) működik — csakhogy melyik Karcsán? Mert hiszen valamikor tizenkettő volt belőlük, s ha időközben egyik-másik össze is épült, azért még az idegen reménytelenül eltévedhet a megmaradt Karcsák labirintusában. Szerencsére sofőrünk ismerte a járást a „karcsai szanatóriumhoz"; ha rajta múlott volna, alighanem egészen az intézet kapujáig vitt volna bennünket, a menetrend kényszere azonban két kilométernyire célunktól leparancsolt bennünket az autóbuszról, így a maradék utat gyalog kellett megtennünk. Az utókezelő belgyógyászati osztály egy szemrevaló, emeletes, kastélyszerű épületben kapott helyet. A buszsofőr egyszerűen szanatóriumnak nevezte ezt az intézményt, s ezen én még egy kicsit mosolyogtam is, a helyszínre érve azonban be kellett látnom, hogy tulajdonképpen igazat mondott. Az épület egy kiterjedt, szabálytalan ellipszist formázó, betonkeritéssel körülölelt parkerdő egyik fókuszpontjában áll, s jóllehet ottjártamkor hideg február volt, nem volt nehéz elképzelnem a tavaszi szinpompát, a gombaillatot, a madárcsivitelést, a júliusi ragyogást vagy az októberi meghittségét, ami minden bizonynyal megnyugtatóan hat az ide utókezelésre vagy rehabilitációra beutalt betegekre. (Később megtudtam, hogy a környezetnek fontos szerepe van a gyógykezelésben.) Váratlan felbukkanásunk híre némi izgalmat kelt; az osztályt vezető föorvosasszony, dr. Vyberal Zsuzsa ugyanis éppen egyhetes szabadságát tölti, s kolléganői úgy érzik, nélküle nem lenne teljes az intézetről kialakított kép, elvégre a legnagyobbrészt az ö érdeme, hogy ez az osztály tizennégy hónappal ezelőtt, 1980. január 1-én megkezdte munkáját, s e valóban rövid idő alatt igen jó hírnévre tett szert a járásban. Aztán szinte észrevétlenül előkerül a fényképezőgép meg a jegyzetfüzet, s az iménti tanácstalanság egy pillanat alatt szertefoszlik. — Azt hallottam, hogy a királyfiakar-1 o csai utókezelő belgyógyászati osztály az egyetlen a maga nemében Szlovákiában. De tulajdonképpen mi is az az utókezelés? — kérdezem a föorvosaszszony helyettesétől, dr. Kovácik Máriától. — Ezt valóban fontos mindjárt a beszélgetés elején tisztázni, már csak azért is, mert nem szeretném, ha intézetünket összetévesztené az elfekvővel. amelyhez természetesen semmi köze. Hozzánk nem gyógyíthatatlan vagy menthetetlen betegek kerülnek, hanem olyanok, akik előzőleg valamilyen súlyos betegségen (szívinfarktus, tüdőgyulladás, májgyulladás, légzőszervi megbetegedések, esetleg neurotikus rohamok), illetve műtéten estek át, túlvannak az életveszélyen vagy az akut állapoton, betegségük krónikus jelleget öltött, felgyógyulásuk és munkába állásuk tehát idő kérdése csupán. Az ilyen lábadozó betegek nem igényelnek intenzív kezelést, viszont elképzelhetetlen, hogy orvosi felügyelet nélkül maradjanak, s gyógyszereik adagolását sem bizhatjuk teljes mértékben önmagukra vagy családtagjaikra. — Mennyi ideig tart ez az utókezeles?