A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-07 / 10. szám

A Csemadok életéből Nem szándékozom sem emlékiratot írni, sem az öntetszelgés vagy a gyakran emlegetett önfeláldozás csorba tükrében megmutatkozni. Bevezetésképp életemből mégis ki kell emelnem azokat a mozzanatokat, amelyek először Mihályi Molnár László lelkessé, majd — mivel az előző kevés — gondolkodóvá tettek. Gesztetén tanított édesapám, amikor a rimaszombati kórházban először hallattam hangomat. Akkor s azóta is az ember természetes biológiai szükséglete hajtott a megmaradáshoz, a kiteljesedéshez. Az első évekre természetesen nem emlékezhetem, csak elmondottak alapján rekonstruálhatók, de olyan környezetben nőttem fel, ahol a mese, a népdal s az egyszerű emberek mindennapos gondja természetes volt. Nagyapám, akinek faragott guzsalyát örzöm, halála előtt velem beszélt utoljára, mondván: „Tanújj fijam, ne hajj meg ilyen bután, mint én vótam". Kisgömöri a rimaszombati járás egyik legkisebb faluja alig kétszáz lakossal. Apám, a „tanító úr" délután a megalakuló szövetkezet könyvelője, este a hivatalos levelek fogalmazója és fordítója volt, telente pedig a petróleumlámpa fénye mellett gyülekezett fiatalokkal színdarabokat próbált. Ekkor kezdődött eszmélésem. Apám ugyan nem ismerte Balogh Edgár megfogalmazását miként kell szolgálnia az értelmiségnek a népet, de tette. Négy gyerek és a háztáji kiskert mellett is. Kisgyerek korom óta, mint minden iskolatársam (akik közül minden hetedik egyetemet végzett) különböző ünnepélyeken odaálltunk a pódiumra, énekszámmal, szavalattal. Később mesejátékokban szerepeltünk, várva a tapsot, az egyetlen elismerést. Visszagondolva sajnálom azokat, akiknek ez az élmény nem adatott meg. Ha ezt pedagógusaink mindenütt felismernék, minden bizonnyal kevesebb gondjuk lenne a feleltetésekkor, mert a nevelés nemcsak a tudásanyag átadását, hanem a magatartás formálását is magában foglalja, aminek legjobb kulcsa a játék. Bevallom, hogy ezek után sem készültem színdarabot rendezni. A gimnáziumban tagja voltam az irodalmi színpadnak, odahaza Gesztetén pedig a zömmel SZISZ-tagokból álló csoporttal színdarabot tanultunk be. Há rom hét alatt napi öt-hat óra gyakorlás eredményeként meg egy egyórás eszt rádműsort is betanultunk. Délelőtt pedig a díszleteket festettem. Felkerülve Bratislavá ba sem az egyetem magyar tanszékén, a József Attila Ifjúsági Klubban nem jött össze ilyen csoport. A tanulás mellé igazán nem hiányzott még további memorizálás és időveszteség. Ez persze nem jelenti azt, hogy más művelődési formákra nem jelentkezett igény. A Bodrogközbe kerülve a kihasználatlan lehetőségek széles skálájával találtam szemben magam. Mint hivatásos népművelő kötelességemmé lett az, amit amúgy is tettem volna. Ott lehettem a nagykaposi Erdélyi János Művelődési Klubnak meg a Bodrogközi és Ungvidéki Amatör Képzőművészek Klubjának bölcsőjénél. Ismerve a hatékony közművelődési formákat, ugyanakkor látva, hogy ezzel csak kis mértékben élnek, olyan csoportot kívántam létrehozni, melynek tagjai valamilyen közösségi tevékenység révén Bemutatkozom... Az együttes a Jókai-napokon szemléletmódjukban elszakadnak a visszahúzó megkötöttségektől, és egy magasabb szintről a saját környezetükben élőket is mozgósítják. Nem a legmélyebbre nyúló gyökerek eltépéséröl van szó. éppen ellenkezőleg. A kispolgári kényelmes szemlélet ellen emelek szót, amely a népi hagyományok megtartó erejét az utóbbi száz év alatt meggyengítette. Nevében és szellemében ugyan folytatjuk a Tolvaj Bertalan által Királyhelmecen alapított Vox Humana kisszinpad megszakadt tevékenységét, de a legújabb törekvésekhez kapcsolódik s a népi játékok elemeire épitünk. Első nekifutásra sikerült eljutnunk a Jókai-napokra Játsszunk Európát című összeállításunkkal. Tavaly viszont sokkal jobb összeállítás és előadás ellenére távolmaradtunk: Mint az együttes vezetője tudom, hogy a próbák eredménye pozitiv. A verselemzések: a szinrevitel, az előadásmód, a jelrendszerek értelmezése révén előbbre tudtunk lépni. Ennél többet nem is várok. Sem honorárium, sem oklevél ezt nem pótolhatja. Egy-egy jó megoldás vagy a műsor csiszolása a próbákon szellemi felüdülést jelent a néha gepiessé váló mindennapi tevékenység mellett. Nem mellékes persze a közönség számára nyújtott teljesítmény sem, bár sokan csak erre építenek a szereplök bábszerű mozgatásával. Kifelé a hatás ugyanolyan lehet, de kérdés, hogy a szereplők mennyire tudatosítják szerepüket, menynyire érzik önállóságukat a szerepen belül, s vajon tudnak-e már saját erejükből is hasonló csoportot szervezni. A Bodrogközben ahol viszonylag kevés a kitekintés és csekély a látókör szélesítésének a lehetősége, szerintem ez az elsőrendű közművelődési feladat. Feltárni, megmutatni, tovább vinni, népszerűsíteni. Mindenképp megépíteni a közönség és a művészet emeletei között a lépcsőfokokat. Ebben a munkában előfordul, hogy a munkahely a család, a környezet értetlenségével kerül szembe az ember. De őket is meg kell értenünk, mert értük tesszük. Barátaim viszont csak azok lehetnek, akik nagyobb részt egyetértenek elképzeléseimmel. Vannak jónéhányan. Remélem munkám során akadnak még többen is. Gyermekeim — még nincsenek kétévesek — örömmel hallgatják a mondókákat, népdalokat. Tudom, több lesz majd számukra, mint egy drága játékbaba. Az eleven játék pótolhatatlan s én is „félek a játszani nem tudó felnőttektől". Szeretnék sok őszintén mosolygó embert látni magam körül. Ezért csinálom. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Először a tánccsoportunkat szeretném néhány szóval bemutatni. Ez egy évvel a Csemadok lévai (Levice) helyi szervezete után 1950-ben alakult meg. Vezetője először Czinte Károlyné, majd Dvorák Erzsébet volt. 1955-től Búra István, az akkoriban megszűnt Magyar Népművészeti Együttes, a NÉPES volt tagja vezette 1974-ig a csoportot. Az ő érdeme, hogy az együttes olyan régen tartja magát az élvonalban. Fénykorát a hatvanas években érte el, amikor is több felvételt is készítettek vele, és külföldön is vendégszerepelt. A Garammenti Népi Együttes nevet 1966-ban vette fel, amikor már saját zenekarral és énekkarral is rendelkezett. Az együttesben sok kiváló táncos nőtt fel, akikből később koreográfusok, tánccsoportvezetők lettek. Ebben az időben számos sikeres produkció született, mint például a Friss csárdás, a Betyártánc, a Szabadság májusa, a Juhásztánc, a Monti csárdás stb. 1974-ben más elfoglaltsága miatt Búra István lemondott, s az együttes vezetését én vettem át. Jómagam 1961-ben 21 éves koromban kerültem az együtteshez táncosként. A népdal és a néptánc szeretetét édesanyámtól örököltem, igy már az iskolai tánccsoportban is szerepeltem. Az öntevékeny munkának szinte minden formája érdekelt. így tagja voltam a színjátszó és az esztrád együttesnek is. A legnagyobb szerelmem azonban a néptánc volt, ennél mindmáig megmaradtam. Saját koreográfiával 1968-ban próbálkoztam elöször. Ez, a csárdás, ha mai szemmel visszatekintek, be kell látnom, elég kezdetleges volt, de a közönség nagy tetszéssel fogadta. Fellelkesültem s beiratkoztam a központi koreográfusképzö tanfolyamra és 1971-ben elvégeztem. Azóta a csoport koreográfusa s 1974-től művészeti vezetője is vagyok. Munkahelyemen, a Járási Vízmű és Csatornázási Vállalatnál, ahol mint tervező dolgozom, megbecsülik, elismerik a népművészeti mozgalom fejlesztése terén végzett munkámat. Igaz, eleinte sokallták a tánccsoport vezetésére fordított időt, mert úgy vélték, hogy ez a vállalatnál végzett munka rovására megy. Ma már mindinkább értékelik e téren kifejtett munkámat. Szabad időm java részét a csoportra fordítom, s így bizony elég keveset vagyok együtt néha a családommal. Ennek ellenére feleségem megértő, sokat segit a munkámban. Amióta az együttesnél vagyok, koreográfiákat tanítottam be, ezekkel szerepeltünk Zselizen és Gombaszögön is. Ilyenek például a Gömöri kopogós, a Bodrogközi táncok, a Téli esték, a Zöld Marci, Garam menti táncok, és még sorolhatnám tovább. Legutóbbi tánckompozícióm a Szakállasi lakodalmas. Valamennyi munkám közül erre fordítottam a legtöbb időt és energiát. Ez a koreográfia eredeti népi hagyományokra épült. Kovács Ferenccel, a szervezet titkárával együtt Ipolyszakállason és környékén végzett többhónapos gyűjtőmunka eredménye. A tiszta forrásból merített anyagra építeni igényes és kimerítő feladat, ennek ellenére továbbra is ezen az úton szeretnék haladni. Egy-egy jól sikerült próba, a sikeres fellépések önbizalmat adnak, elfelejtetik velem a sok problémát, gondot, ami egy csoport vezetése körül előfordulhat. Mert hiszen probléma van bőven, amióta lebontották a városi szervezet székházát, nincs megfelelő próbatermünk, zenekarunk, anyagi támogatást sehonnan sem kapunk, és pillanatnyilag a legnagyobb gondot az okozza, hogy csökkent a táncosok száma. Kevés az utánpótlás. Ennek ellenére a munkát nem akarom, nem tudom csak úgy abbahagyni. HALÁSZ GYULA Halasz Gyula Szakállasi lakodalmas fPrandl Sándor felvétele) fi