A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-21 / 8. szám

Az egyik negyedik osztályban ményi" számítástechnikai tagozat tanulmányi idejét két év helyett egy évre csökkentjük. — Említettük már az iskola magyar tagozatát, ahol a diákok csak a magyar nyelvet és irodalmat, valamint a történelmet tanulják az anyanyelvükön, mig a szaktantárgyakat szlovákul kell elsajátítaniuk. Milyenek az ön tapasztalatai ezen a téren? — Lényegében csak egyetlen gondunk volt és van a magyar tannyelvű A számítógépnél iskolákból hozzánk kerülő gyerekekkel, mégpedig az, hogy elégtelen a szlovák nyelvismeretük. Főleg a tőketerebesi és a rozsnyói járásból érkező gyerekek nyelvtudása hiányos. Nagy hibának tartom, hpgy az általános iskolákban nem fordítanak erre több figyelmet. Hétnyolc év alatt legalább a nyelvi minimumot el kellene hogy érjék. Nem a gyerekeket hibáztatom, még csak nem is a szülőket. A hiányos — vagy még inkább hiányzó — nyelvismeret nagy hátrány a gyermekek számára, hiszen amikor a tárgyi ismereteket kellene elsajátitaniok, nyelvi nehézségekkel küzdenek. Persze ezt a tényt mi nem hagyjuk — nem is hagyhatjuk — figyelmen kívül. Hiba volna részünkről, ha a nyelvi nehézségek miatt a gyerekek hátrányos helyzetbe kerülnének. Egyébként az első félév, de legkésőbb az első év végére ezek a kérdések szinte önmaguktól megoldódnak. Ezzel szemben hadd jegyezzem meg, hogy az iskolánk magyar osztályaiból egyetemre, főiskolára jelentkező diákokat szinte kivétel nélkül felvették. Nem is emlékszem, hogy lett volna, akit nem vettek fel. A szlovák osztályokból több a lemorzsolódás ilyen tekintetben. — Milyenek a végzősök elhelyezkedési lehetőségei? — Egyelőre az a helyzet, hogy nem tudjuk kielégíteni az igényeket; majdnem azt mondhatom, hogy némi protekció kell ahhoz, hogy valamelyik üzem szakembert kapjon tőlünk. A beszélgetés után módomban volt megnézni a szaktantermeket, amelyekben serény munka folyt. Később — teljesen véletlenül — négy, a Bodrogközből idekerült diákkal beszélgettem, akik közül hárman, Csengeri Éva, Filep Éva és Petrik Árpád érettségire készülnek, míg Nagy Edit a kétéves „felépítményi" tagozat első osztályába jár. — Mind a négyen magyar iskolába jártatok, mielőtt ide kerültetek volna. Mi volt a legnehezebb, amikor ide jöttetek? — Hát a szlovák nyelv — mondják szinte egyszerre. Nagy Edit, aki Királyhelmecen érettségizett, még hozzáteszi: — Általában az a helyzet, hogy például nálunk, ebben a szakiskolában nem elég a gimnáziumban szerzett, s akár kitűnővel is honorált szlovák nyelviismeret. Magam is így voltam ezzel. — Meg aztán — mondja Filep Éva —, úgy van az, hogy ha az ember olvassa, hallja, akkor érti is a szlovák nyelvet, de beszélni már nehezebben megy. Tehát inkább passzív a nyelvismeret. Talán ebben közrejátszik a gátlásosság, a félelem, hogy esetleg valamit helytelenül vagy rosszul mondunk ... — Ritzkó tanár elvtárstól viszont azt hallottam, hogy a negyedikesek számára már a magyar dolgozatírás az egyik legnagyobb gond. Mi hát az igazság? — Ez így van. Tulajdonképpen egy jó fél év kell ahhoz, hogy a nyelvi problémákkal egyenesbe jöjjünk, aztán már nagyobb baj nem lehet. De azért alaposan meg kell dolgoznunk, hogy ne maradjunk le. — Hárman érettségi előtt álltok. Úgy tudom, az elhelyezkedéssel nem lesz gondotok. — Nem olyan egyszerű ez — mondja Petrik Árpád —, legalábbis a mi számunkra, a bodrogköziek számára nem. Itt Kassán valóban volna elég munkalehetőség, odahaza azonban már más a helyzet, hiszen nincs elég olyan üzem, ahova üzemgazdász kellene. Egyébként én főiskolára jelentkeztem, így ez a kérdés egyelőre nem érint. — Én is az utóbbi lehetőséget választottam — mondja Filep Éva. — Negyedik éve vagytok kassai diákok. Itt lényegesen több lehetőség kínálkozik kulturális tevékenységre, szórakozásra, mint odahaza. Volt-e, van-e lehetőségetek mindezt kihasználni? — Diákotthonban lakunk, s az időbeosztásunk igen szigorú. Délután kettőig az iskolában vagyunk, háromtól fél ötig van kimenő, aztán tanulás. A CSEMADOK rendezvényeire, klubestekre így alig jutunk el. A Thália Színházban azonban minden magyar osztálynak bérlete van. A hétvégeken pedig rendszerint hazautazunk. Az iskola hóval borított udvarán«állok, amikor az utolsó óra végét jelzi a csengetés. Mellettem csapatokban sietnek a lányok ebédelni vagy a diákotthonba. Fiú mutatóba ha akad egy-kettö. „Túlfeminizált az intézetünk" — emlékszem az igazgató szavaira, aki szerint már az is nagy előrehaladás volt, hogy száz > százalékkal emelték a felvehető fiúk számát. Ennek a százszázalékos emelkedésnek a mai eredménye, hogy minden osztályban található két fiú. Figus igazgató szerint ennél jóval több férfi szakembert igényelnének az ipari és kereskedelmi vállalatok, üzemek. Ezen túl pedig azt tapasztaltam, hogy — ha gondokban nincs is hiány — ennek az iskolának az átlagosnál lényegesen jobb az egyenlege. GÁL SÁNDOR (a szerző felvételei) Nagy Edit, Csengeri Eva. Petrik Árpád és Filep Éva 13