A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-14 / 7. szám

Tárgyak és történelem A MÉZESKALÁCSSÜTÉS FORMÁI lőit okiratok is említik. így az 1786-os, II. József rendelete alapján végzett népszámláláskor a sok más mesterség mellett, említést tesznek a mézeskalácsosok működéséről is. A mesterség teljes fellendülése a XIX. századra tehető, napjainkban azonban Somorján már egyetlen mézeskalácssütő sem működik. A múzeum birtokában lévő mézeskalácsformák motívumait három csoportba oszthatjuk. A leggyakoribbak a figurális témák, a díszes ruhájú asszony- és férfi-alakok, katonák, lovasok és huszárok. Az állatábrázolások közül a ló és a sas fordul elő önállóan, a tárgyak közül pedig a kard, a kosár, pipa, a hegedű, a ház alakú mézeskalácsminták találhatók meg a gyűjteményben. Egyes formák hátlapján különálló ornamentális, stilizált növényi és geometriai minták is láthatók. Sajnálatos, hogy ez a valamikor oly elterjedt népi mesterség ma már kihalófélben van, csak elvétve hallunk még működő mézeskalácssütőkről. Itt elsősorban nem a giccses, minden eredeti népi bájt nélkülöző piaci termék eltűnését fájlalom, hanem a múzeumokba szoruló, népművészeti értéket — mégha anyagánál fogva mulandó értéket is — felmutató, kellő esztétikai érzékkel készített mézeskalács eltűnését. NAGY KORNÉLIA Még nem is olyan régen szinte nem hiányozhattak a vásárokból a mézeskalácssütők sátrai. A XVII^XVIII. századi konyha kedvelt csemegéjét a XIX. században már mesteremberek készítették, és ezzel nagyban hozzájárultak elterjesztéséhez, megkedveltetéséhez. Hogy a mézeskalács-figurák minél kapósabbak legyenek, az egyszerű, alig díszített formákat cukormáz-bevonattal, színes motívumokkal, tükördarabokkal, sőt később festett, sorozatban előállított képecskékkel tették „ékesebbé". A századforduló táján igy az eredetileg fogyasztásra szánt ínyencségből szinte kizárólag ajándéktárgy szobadísz lett. A mézeskalács különleges, mézzel ízesített tésztából készült, és az egyes darabok kialakítását faformák segítségével végezték. A formákat vagy maguk a mesterek, vagy „képzett" fafaragók készítették. A fából készült formák a negatív domborművek mintájára, igényes munkafolyamat végén nyerték el végleges alakjukat. A jó, használható forma a mézeskalácssütés technikai követelményeinek figyelembevételével készült. Kialakításánál ügyelni kellett arra, hogy a tészta formálásánál ne képződjenek buborékok, jól tapadjon, de mindamellett a kész darab könnyen kiemelhető, elválasztható is legyen a mintától. A formák kiválasztásánál és megrendelésénél a technikai követelmények mellett esztétikai szempontokat is figyelembe vettek a mesterek. Erre már csak azért is szükség volt, mert a mézeskalácsok a helyi lakosság, az adott vidék ízléséhez alkalmazkodó mintákat részesítették előnyben, hogy árujuk kelendőbb legyen. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Múzeumban található mézeskalácsformák a somorjai (Samorín) Khín Antal-gyűjteményből kerültek a múzeum birtokába. S bár pontos adatunk nincs arról, hogy Somorján a mézeskalácsosok céhbe tömörültek volna, e mesterség képvise-