A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-07 / 6. szám

3L0TT feladat volt a tizennyolc-húsz fővállalkozó és a különböző alvállalkozók, illetve a műszaki berendezések egy részét szállító külföldi cégek munkáját összehangolni. De megszerettünk ezt az érdekes, ugyan­akkor felelősségteljes munkát, és annak is örülünk, hogy a beruházó meg a tervező véleménye szerint is pontos, jó munkát végeztünk. De lépjünk be az impozáns, egyszerre csaknem ötezer ember befogadására ké­pes, több emeletes épületbe. Szürkésfehér márvánnyal borított elő­csarnokba lépünk először, ahonnan ugyancsak márvány borítású lépcsők ve­zetnek az emeleti előcsarnokba, ahol kel­lemes ülőbútorok, szőnyegek, képzőmű­vészeti alkotásokkal díszített falak, vala­mint ruhatár és büfé fogadják majd a látogatókat. Itt van az 1200 bársonyszék­kel ellátott kongresszusi terem főbejárata is. Ebben a teremben külföldről importált légkondicionáló berendezés működik majd, de próbaüzemelés alatt állnak már a hangrögzítő és hangerősítő berendezé­sek, a világítótestek; a színpadtechnika műszaki lehetőségeiről pedig csupán any­nyit hogy az egész országban csak a hasonlóképpen újonnan épült prágai Kul­túrpalotában találni hasonlót. A kapunyitás közeledtét jelzi, hogy ezekben a napokban már valamennyi mű­szaki berendezés, illetve biztonsági és tűz­védelmi készülék felülvizsgálása s próba­üzemelése van soron. Ám épp úgy teljesít­hetnék már feladatukat a kongresszusi terem szomszédságában lévő kisebb-na­gyobb előadótermek, a földszinti társal­gók, az emeleti klubhelyiségek, sőt, a nappali bár és a többi kereskedelmi vagy vendéglátóipari egység is; egyelőre azon­ban — érthetően — hiányoznak még a vendégek. A földszinten elkészült már a finn szauna is, készek az alagsori gará­zsok, javftóboxok, az üzemanyag-töltő­kutak, működik a szivattyúállomás, foko­zatosan telnek már a jól fűtött raktárhe­lyiségek, zavartalanul üzemelnek a géphá­zak, és működésbe hozták már a belső tévé-láncot is. Sőt az első emeleten, a szélesvásznú mozihelyiségben is rövide­sen megkezdődhet a vetítés. Annál is inkább, mert az új szakszervezeti székház műsorosztályának elképzelései szerint el­sősorban az igényesebb nézőket vonzó, stúdiószerű filmvetítések lesznek majd itt. Nem véletlenül írtam azt, hogy műsor­osztály. mert — a berlini Köztársaság Pa­lota tapasztalatait hasznosítva — az egy­kori Piac téren épült „palota" zavartalan üzemelését is mintegy háromszáz önálló alkalmazott biztosítja majd. Talán hang­súlyoznom sem kell, hogy a toborzás so­rán főképpen hivatásuk magaslatán álló. kiváló szakembereket keresett a székház frissen kinevezett igazgatója, hiszen a mil­liókat érő műszaki berendezések kezelése nem gyerekjáték ... És legyünk őszinték: egy ilyen nagyszabású s korszerű létesít­ményben az sem mindegy, hogy az étte­remben vagy akár csak a büfében is mi­lyen a kiszolgálás! Szemre talán kint. az épületkolosszus környékén akad még a legtöbb tennivaló. Igaz, kijelölték már a beültetésre váró díszcserjék s fák helyét, de ezt majd csak a nagyszabású parkosí­tás többi munkálataival együtt, a fagyok elmúltával lehet elvégezni. Addig a járó­kelők figyelmét minden bizonnyal az újon­nan épített járdarészek, érdekes kövezet­minták s az egész épület esti megvilágítá­sa vonja majd magára. Mintha csak a „sóhajok hídján" állna, Cucor mérnök úgy támaszkodik neki az emeletre vezető széles márványlépcső korlátjának : — A dolgozók egyéni és csoportos kö­telezettségvállalásai megtették a magu­két. úgyhogy most valóban jól állunk a befejezési munkálatok ütemével — mond­ja elégedetten, de rögtön határozottabbra fogja a szót és egy mondatba sűriti az impozáns épületben tett körséta lénye­gét: — Higgye el. finisben vagyunk! — Értsem úgy, hogy egyben célegye­nesben is? Mosolyog, szemében a jól végzett mun­ka öröme csillan. — Ügyi Mert ha betartjuk a kapunyitás kitűzött határidejét, s azt pedig betartjuk, akkor a próbaüzemelés befejeztével a le­hető legnagyobb gonddal lehet majd elő­készíteni mind a városi pártkonferenciát, mind a szlovákiai kongresszust is, hogy mindkét eseményt zavartalan körülmé­nyek között, minden eddiginél méltóbb környezetben tarthassák. MIKLÓSI PÉTER FOTÓ: GYÖKERES Hétvégi levél Nagy érdeklődéssel oNasom a Vasárna­pi Pravda hasábjain a kispolgári csöke­vények és magatartás elleni harccal fog­lalkozó kerekasztal-beszélgetést és pub­licisztikai írásokat. Az egyik legutóbbi Vasárnapi Pravdában az e témáról meg­jelent beszélgetést olvasva megragadta figyelmemet az egyik résztvevő vélemé­nye. aki kifejtette, hogy véget kell vetni az olyan állapotoknak, amikor a szolgá­lati autót igen sokan magáncélokra használják fel, például kirándulásokra, rangosabb labdarúgó-mérkőzések láto­gatására. családi látogatásokra, és más hasonló célokra. Úgy gondoltam, érde­mes ezen a kérdésen kissé alaposabban elgondolkodni, annál is inkább, mert ez nem új dolog, tudjuk ezt mindnyájan, az is, aki erről ir. és az is. aki az írást olvassa. Hisz évek óta halljuk itt is, ott is, hogy az előírások tiltják a szolgálati ko­csi magáncélokra való használatát. Az a tény. viszont, hogy ehhez a kérdéshez újból és újból visszatérünk, valahogy azt igazolja, hogy minden rendelet ellenére a szolgálati kocsit sokan és gyakran to­vábbra is magáncélokra használják. De tegyük fel a kérdést, kik azok. akiknek megadatott, hogy szolgálati kocsit ma­gáncélokra használjanak. Mert a munká­sok vagy az egyszerű beosztottak között aligha találunk olyat, akinek módjában lenne a szolgálati kocsit magáncélokra használni. Valahogy feltámadt bennem a gyanú, ezt a gyakorlatot azoknál az embereknél kell keresni, akik személyi szolgálati ügyeik intézése céljából ren­delkeznek szolgálati kocsival, s ezeknek köre valahol az üzem igazgatóival, eset­leg helyetteseivel kezdődik és a vállalati. igazgatóval folytatódik. Véleményem szerint itt kellene rendet teremteni ezen a téren. Mert ugye, hazánkban több ezer üzemről és vállalatról van szó. nem szá­mítva a nagyszámú további közületet, intézményt, ami ezer és ezer szolgálati kocsit jelent: ezek a vezető beosztású dolgozók gondjaira vannak bízva, és azt a célt szolgálják, hogy az üzemmel és a vállalattal kapcsolatos szervezési prob­lémák rugalmas intézését végezzék a szolgálati kocsik igénybevételével. Vala­hol itt kellene kezdeni az említett jelen­ség elleni harcot. Meggyőződésem te­hát. hogy sok olyan vezető beosztású dolgozó használja a szolgálati kocsit magáncélokra, akik naponta szóban vagy írásban figyelmeztetik beosztottja­ikat. hogy elvtársak takarékoskodni kell a benzinnel, mert ma ez világprobléma. Olyanok, akik mindenkit ellenőrizek, hogy betartják-e az általuk kiadott ren­delkezést, csak akkor nem gondolnak a saját rendeletükre, amikor nyugodt lelki­ismerettel beülnek a szolgálati kocsiba és olyan útra indulnak, aminek semmi köze a szolgálati úthoz, és úgy tesznek, mintha az autó és a benzin az 6 szemé­lyes tulajdonuk lenne. Pedig nem. Társa­dalmi tulajdon ez is. és így kellene vele bánni! Erről jut eszembe, hogy a nyáron arra lettem figyelmes, hogy az egyik Bratislava környéki fürdőhelyen megállt egy Tatra 613-as autó. s egy 25 éves forma férfi szállt ki belőle a feleségével és két gyermekével. Nem is kell monda­ni. hogy a tömegközlekedési eszközök gyakran járnak erre a helyre. Ami azonban még jobban meglepett, hogy az említett gépkocsi pontban fél ötkor is­mét megjelent a fürdőtelepen, hogy a családot hazaszállítsa. No. mondom ma­gamban, ennek is leesne a korona a fejéről, ha beleült volna az autóbuszba, vagy bocsánat, ha néhány száz métert gyalogszerrel tett volna meg. Mert meg­tehette volna, elég egészségesnek lát­szott. Persze, gondoltam, az is lehetsé­ges. hogy az apuka szolgálati kocsija volt. ő adta nekik kölcsön, hiszen miért ne kocsikázhatnának fia. menye és az unokái. Persze ide kívánkozik az is, hogy a szolgálati kocsi nem személyi és nem családi tulajdon. No meg a gépkocsive­zető sem az illető zsebéből kapja a fize­tését. De ha már kispolgári magatartás­ról, életformáról beszélünk, az említett dolognak van még a társadalmi tulajdon megkárosításán és oktalan pazarlásán kívül egy még veszélyesebb vonatkozása is. Hogy micsoda? Nos, lehet, sokan találkoztak már olyan jelenséggel, külö­nösen nagyobb városokban, hogy regge­lenként szolgálati kocsik száguldanak az iskolák felé. viszik a vezető beosztású apuka fiát vagy lányát az iskolába. És ha minden jól megy. az iskola végeztével haza is szállítják őket. Mert hát ugye. miért is tolakodnának szegények a villa­moson vagy a buszon. Miért is kelne fel az apuka vagy anyuka egy órával előbb, hogy elvigye kicsinyeit az iskolába, ami­kor szolgálati kocsival elvitetheti őket. megvan hozzá a módja. Arról már nem is szólva, hogy egy kicsit sem szégyelli magát azért hogy ugyanakkor ezer és ezer gyermek, közelebbről vagy mesz­szebbről autóbusszal érkezik az iskolá­ba. Úgy látszik, neki az természetes. Ezzel összefügg azonban egy kérdés. Vajon elgondolkodtak-e az anyukák ós apukák azon. hogy ilymódon mit is ne­velnek gyermekeikből, akik már kisko­rukban igazgatónak vagy vezérigazgató­nak érzik magukat a többiekkel szem­ben. És feltehető a kérdés, hogy vajon nem itt kezdődik-e a kispolgári magatar­tású emberek nevelése. Van ennek egy másik fonákja is, hisz mindenki tudja, hogy különböző vezető beosztások nin­csenek holtomiglan-holtodiglan bérbe adva. És nem is örökölhetők. Na és mi lesz a gyerekkel, ha a papáját leváltják és nem lesz többé szolgálati kocsi, mely őt iskolába viszi-hozza, és neki is villa­mossal vagy autóbusszal kell járnia. Bi­zonyára nagy csalódást váltanak ki az ilyesmik elsősorban a szülőkkel szem­ben, akik eddig szuverén módon úgy cselekedtek, mintha az. amit tesznek, nem is lehetne másképp. És a gyerme­kek ezt így is fogadták. Van tehát miben és főleg hol keresni a kispolgári maga­tartás megnyilvánulásait. Most csak azon múlik minden, hogy konkrét ese­tekben a munkahelyeken, hivatalokban meg is merjük mondani ezzel kapcsolat­ban a véleményünket azoknak, akiket illet. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom