A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-07 / 6. szám

3L0TT feladat volt a tizennyolc-húsz fővállalkozó és a különböző alvállalkozók, illetve a műszaki berendezések egy részét szállító külföldi cégek munkáját összehangolni. De megszerettünk ezt az érdekes, ugyanakkor felelősségteljes munkát, és annak is örülünk, hogy a beruházó meg a tervező véleménye szerint is pontos, jó munkát végeztünk. De lépjünk be az impozáns, egyszerre csaknem ötezer ember befogadására képes, több emeletes épületbe. Szürkésfehér márvánnyal borított előcsarnokba lépünk először, ahonnan ugyancsak márvány borítású lépcsők vezetnek az emeleti előcsarnokba, ahol kellemes ülőbútorok, szőnyegek, képzőművészeti alkotásokkal díszített falak, valamint ruhatár és büfé fogadják majd a látogatókat. Itt van az 1200 bársonyszékkel ellátott kongresszusi terem főbejárata is. Ebben a teremben külföldről importált légkondicionáló berendezés működik majd, de próbaüzemelés alatt állnak már a hangrögzítő és hangerősítő berendezések, a világítótestek; a színpadtechnika műszaki lehetőségeiről pedig csupán anynyit hogy az egész országban csak a hasonlóképpen újonnan épült prágai Kultúrpalotában találni hasonlót. A kapunyitás közeledtét jelzi, hogy ezekben a napokban már valamennyi műszaki berendezés, illetve biztonsági és tűzvédelmi készülék felülvizsgálása s próbaüzemelése van soron. Ám épp úgy teljesíthetnék már feladatukat a kongresszusi terem szomszédságában lévő kisebb-nagyobb előadótermek, a földszinti társalgók, az emeleti klubhelyiségek, sőt, a nappali bár és a többi kereskedelmi vagy vendéglátóipari egység is; egyelőre azonban — érthetően — hiányoznak még a vendégek. A földszinten elkészült már a finn szauna is, készek az alagsori garázsok, javftóboxok, az üzemanyag-töltőkutak, működik a szivattyúállomás, fokozatosan telnek már a jól fűtött raktárhelyiségek, zavartalanul üzemelnek a gépházak, és működésbe hozták már a belső tévé-láncot is. Sőt az első emeleten, a szélesvásznú mozihelyiségben is rövidesen megkezdődhet a vetítés. Annál is inkább, mert az új szakszervezeti székház műsorosztályának elképzelései szerint elsősorban az igényesebb nézőket vonzó, stúdiószerű filmvetítések lesznek majd itt. Nem véletlenül írtam azt, hogy műsorosztály. mert — a berlini Köztársaság Palota tapasztalatait hasznosítva — az egykori Piac téren épült „palota" zavartalan üzemelését is mintegy háromszáz önálló alkalmazott biztosítja majd. Talán hangsúlyoznom sem kell, hogy a toborzás során főképpen hivatásuk magaslatán álló. kiváló szakembereket keresett a székház frissen kinevezett igazgatója, hiszen a milliókat érő műszaki berendezések kezelése nem gyerekjáték ... És legyünk őszinték: egy ilyen nagyszabású s korszerű létesítményben az sem mindegy, hogy az étteremben vagy akár csak a büfében is milyen a kiszolgálás! Szemre talán kint. az épületkolosszus környékén akad még a legtöbb tennivaló. Igaz, kijelölték már a beültetésre váró díszcserjék s fák helyét, de ezt majd csak a nagyszabású parkosítás többi munkálataival együtt, a fagyok elmúltával lehet elvégezni. Addig a járókelők figyelmét minden bizonnyal az újonnan épített járdarészek, érdekes kövezetminták s az egész épület esti megvilágítása vonja majd magára. Mintha csak a „sóhajok hídján" állna, Cucor mérnök úgy támaszkodik neki az emeletre vezető széles márványlépcső korlátjának : — A dolgozók egyéni és csoportos kötelezettségvállalásai megtették a magukét. úgyhogy most valóban jól állunk a befejezési munkálatok ütemével — mondja elégedetten, de rögtön határozottabbra fogja a szót és egy mondatba sűriti az impozáns épületben tett körséta lényegét: — Higgye el. finisben vagyunk! — Értsem úgy, hogy egyben célegyenesben is? Mosolyog, szemében a jól végzett munka öröme csillan. — Ügyi Mert ha betartjuk a kapunyitás kitűzött határidejét, s azt pedig betartjuk, akkor a próbaüzemelés befejeztével a lehető legnagyobb gonddal lehet majd előkészíteni mind a városi pártkonferenciát, mind a szlovákiai kongresszust is, hogy mindkét eseményt zavartalan körülmények között, minden eddiginél méltóbb környezetben tarthassák. MIKLÓSI PÉTER FOTÓ: GYÖKERES Hétvégi levél Nagy érdeklődéssel oNasom a Vasárnapi Pravda hasábjain a kispolgári csökevények és magatartás elleni harccal foglalkozó kerekasztal-beszélgetést és publicisztikai írásokat. Az egyik legutóbbi Vasárnapi Pravdában az e témáról megjelent beszélgetést olvasva megragadta figyelmemet az egyik résztvevő véleménye. aki kifejtette, hogy véget kell vetni az olyan állapotoknak, amikor a szolgálati autót igen sokan magáncélokra használják fel, például kirándulásokra, rangosabb labdarúgó-mérkőzések látogatására. családi látogatásokra, és más hasonló célokra. Úgy gondoltam, érdemes ezen a kérdésen kissé alaposabban elgondolkodni, annál is inkább, mert ez nem új dolog, tudjuk ezt mindnyájan, az is, aki erről ir. és az is. aki az írást olvassa. Hisz évek óta halljuk itt is, ott is, hogy az előírások tiltják a szolgálati kocsi magáncélokra való használatát. Az a tény. viszont, hogy ehhez a kérdéshez újból és újból visszatérünk, valahogy azt igazolja, hogy minden rendelet ellenére a szolgálati kocsit sokan és gyakran továbbra is magáncélokra használják. De tegyük fel a kérdést, kik azok. akiknek megadatott, hogy szolgálati kocsit magáncélokra használjanak. Mert a munkások vagy az egyszerű beosztottak között aligha találunk olyat, akinek módjában lenne a szolgálati kocsit magáncélokra használni. Valahogy feltámadt bennem a gyanú, ezt a gyakorlatot azoknál az embereknél kell keresni, akik személyi szolgálati ügyeik intézése céljából rendelkeznek szolgálati kocsival, s ezeknek köre valahol az üzem igazgatóival, esetleg helyetteseivel kezdődik és a vállalati. igazgatóval folytatódik. Véleményem szerint itt kellene rendet teremteni ezen a téren. Mert ugye, hazánkban több ezer üzemről és vállalatról van szó. nem számítva a nagyszámú további közületet, intézményt, ami ezer és ezer szolgálati kocsit jelent: ezek a vezető beosztású dolgozók gondjaira vannak bízva, és azt a célt szolgálják, hogy az üzemmel és a vállalattal kapcsolatos szervezési problémák rugalmas intézését végezzék a szolgálati kocsik igénybevételével. Valahol itt kellene kezdeni az említett jelenség elleni harcot. Meggyőződésem tehát. hogy sok olyan vezető beosztású dolgozó használja a szolgálati kocsit magáncélokra, akik naponta szóban vagy írásban figyelmeztetik beosztottjaikat. hogy elvtársak takarékoskodni kell a benzinnel, mert ma ez világprobléma. Olyanok, akik mindenkit ellenőrizek, hogy betartják-e az általuk kiadott rendelkezést, csak akkor nem gondolnak a saját rendeletükre, amikor nyugodt lelkiismerettel beülnek a szolgálati kocsiba és olyan útra indulnak, aminek semmi köze a szolgálati úthoz, és úgy tesznek, mintha az autó és a benzin az 6 személyes tulajdonuk lenne. Pedig nem. Társadalmi tulajdon ez is. és így kellene vele bánni! Erről jut eszembe, hogy a nyáron arra lettem figyelmes, hogy az egyik Bratislava környéki fürdőhelyen megállt egy Tatra 613-as autó. s egy 25 éves forma férfi szállt ki belőle a feleségével és két gyermekével. Nem is kell mondani. hogy a tömegközlekedési eszközök gyakran járnak erre a helyre. Ami azonban még jobban meglepett, hogy az említett gépkocsi pontban fél ötkor ismét megjelent a fürdőtelepen, hogy a családot hazaszállítsa. No. mondom magamban, ennek is leesne a korona a fejéről, ha beleült volna az autóbuszba, vagy bocsánat, ha néhány száz métert gyalogszerrel tett volna meg. Mert megtehette volna, elég egészségesnek látszott. Persze, gondoltam, az is lehetséges. hogy az apuka szolgálati kocsija volt. ő adta nekik kölcsön, hiszen miért ne kocsikázhatnának fia. menye és az unokái. Persze ide kívánkozik az is, hogy a szolgálati kocsi nem személyi és nem családi tulajdon. No meg a gépkocsivezető sem az illető zsebéből kapja a fizetését. De ha már kispolgári magatartásról, életformáról beszélünk, az említett dolognak van még a társadalmi tulajdon megkárosításán és oktalan pazarlásán kívül egy még veszélyesebb vonatkozása is. Hogy micsoda? Nos, lehet, sokan találkoztak már olyan jelenséggel, különösen nagyobb városokban, hogy reggelenként szolgálati kocsik száguldanak az iskolák felé. viszik a vezető beosztású apuka fiát vagy lányát az iskolába. És ha minden jól megy. az iskola végeztével haza is szállítják őket. Mert hát ugye. miért is tolakodnának szegények a villamoson vagy a buszon. Miért is kelne fel az apuka vagy anyuka egy órával előbb, hogy elvigye kicsinyeit az iskolába, amikor szolgálati kocsival elvitetheti őket. megvan hozzá a módja. Arról már nem is szólva, hogy egy kicsit sem szégyelli magát azért hogy ugyanakkor ezer és ezer gyermek, közelebbről vagy meszszebbről autóbusszal érkezik az iskolába. Úgy látszik, neki az természetes. Ezzel összefügg azonban egy kérdés. Vajon elgondolkodtak-e az anyukák ós apukák azon. hogy ilymódon mit is nevelnek gyermekeikből, akik már kiskorukban igazgatónak vagy vezérigazgatónak érzik magukat a többiekkel szemben. És feltehető a kérdés, hogy vajon nem itt kezdődik-e a kispolgári magatartású emberek nevelése. Van ennek egy másik fonákja is, hisz mindenki tudja, hogy különböző vezető beosztások nincsenek holtomiglan-holtodiglan bérbe adva. És nem is örökölhetők. Na és mi lesz a gyerekkel, ha a papáját leváltják és nem lesz többé szolgálati kocsi, mely őt iskolába viszi-hozza, és neki is villamossal vagy autóbusszal kell járnia. Bizonyára nagy csalódást váltanak ki az ilyesmik elsősorban a szülőkkel szemben, akik eddig szuverén módon úgy cselekedtek, mintha az. amit tesznek, nem is lehetne másképp. És a gyermekek ezt így is fogadták. Van tehát miben és főleg hol keresni a kispolgári magatartás megnyilvánulásait. Most csak azon múlik minden, hogy konkrét esetekben a munkahelyeken, hivatalokban meg is merjük mondani ezzel kapcsolatban a véleményünket azoknak, akiket illet. 1