A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-22 / 47. szám
házban, hideg könyvtárszobában, poros raktárhelyiségben ; mentünk járási versenyre télen teherautó tetején; Szécsénkén játszottunk öt felnőtt és négy gyerek előtt. A szereplőknek fizetetlen szabadságot kellett kivenniük, hogy Komáromba eljuthassanak stb. Fölösleges lenne tovább sorolni a nehézségeket. A legnagyobb szomorúság talán az. hogy ilyen dolgokra ma egyáltalán sor kerülhet, olyan községekben, ahol fizetett népművelők, tanítók, különféle tisztségviselők, jól működő szövetkezetek, szebbnél szebb épületek és hétvégi házak vannak. Mindenesetre ezek is elgondolkoztató jelenségek, s a felsorolt hiányosságokért felelnünk kell! S talán megérné e „betegségek" tüneteit is feltárni. Harmincéves vagyok, pedagógus, két gyermek apja. A közösségi munka, a kulturális tevékenység bizony sok időt elvesz a családtól. Szerencsére kisebb közösségemben nem érezzük mindezt nagy tehernek. Az esetleges nehézségeket igyekszünk közös akarattal, kölcsönös megértéssel józanul megoldani. 1978-tól az ipolysági Honti Közművelődési Klubot vezetem, s a CSEMADOK helyi szervezetének vezetőségi tagja vagyok. Ami újabb kezdeményezésemet és jelenlegi munkámat illeti, elmondhatom, hogy a CSEMADOK helyi szervezeténél megértésre és támogatásra találtam. Kisebb nehézségek, akadályok azonban néha itt is előfordulnak. Mindig akadnak ugyanis olyanok, akik gyanakodva néznek egy-egy rendezvényre; indokolatlanul visszahúzódnak, szeretnek panaszkodni, saját nehézségeikre hivatkozva mások elé is akadályokat gördíteni. Megnyugtató azonban, hogy ezek az emberek egyre kevesebben vannak. A munkából főleg azok vonják ki magukat, akik eddig se sokat tettek szőkébb közösségükért. Nem csoda hát, ha megszokták a semmittevést és a kényelmet. A jövőben vezetőségünkön belül még nagyobb szükség lenne a megértésre, a kölcsönös bizalomra, egymás jobb megbecsülésére. A magyar kultúra munkásainak, a nemzetiségi népművelőknek, a CSEMADOK vezetőinek egy dolgot mindenkor tudatosítaniuk kell: mégpedig azt, hogy feladatuk nem könnyű, munkájuk elszántságot, kitartást, s olykor nagy erőfeszítéseket igényel. A kényelmet s a borúlátást mellőzni kell. Öntudat, lelkesedés és áldozat nélkül nehezen születnek eredmények. A kényelmes ember, a gyáva és tehetetlen, itt elvész. Amikor városunkban a klubot szerveztük, a közművelődés újabb formáit, lehetőségeit kutattuk. Szerintem egy klubnak a lehető legsokoldalúbban kell a szellemi szükségleteket kielégítenie; így aztán munkánk sokrétű, bár néha akadályoktól sem mentes. Ezzel viszont számolnunk kell. Talán a bizalom, a példamutatás, a kölcsönös megértés, a türelem és a kitartó munka, illetve a belső szükséglet felkeltése az igények kielégítése iránt segíthet ezek leküzdésénél. Eddig műsoros esteket, író-olvasó találkozókat, tudományos előadásokat és képzőművészeti kiállításokat szerveztünk. A két és fél év alatt megvalósított csaknem harminc A kétnapos értekezlet minden résztvevője hasznosnak, tanulságosnak tekintette a CSEMADOK Központi Bizottsága népművelési osztályának kezde-Tizenegy országos és Békés megyei szervezet — köztük a magyarországi nemzetiségek demokratikus szövetségei — rendezésében ez év szeptember 30-a és október 2-a között tartották meg a II. Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferenciát, akárcsak az elsőt, ezt is Békéscsabán. Nem véletlenül! Tálasi István profeszszor a Néprajzi csoportok Békésben a XVII—XX. században címen a konferenciával párhuzamosan megrendezett kiállítás megnyitásán elmondta, hogy Magyarország — Csaplovics János szerint — Európa kicsiben, hiszen itt a skandinávokon kívül valamennyi európai népcsoport megtalálható; Zsilinszky Mihály Békéscsaba tudós történésze pedig éppen Békést tartotta olyan megyének, amely hasonló okok miatt Magyarországot képviselheti. De egyéb szempontok is indokolják, hogy Magyarország rangos részt vállaljon Közép- és Kelet-Európa néprajzi nemzetiségkutatásából, hiszen Európa nemzetei közül ményezését, mert a kétnapos losonci értekezleten komoly és értékes előadásokat hallgathattak s vitathattak meg. a történelem során a magyarok kerültek a legnagyobb arányban nemzetiségi sorba. A konferenciát Púja Frigyes külügyminiszter nyitotta meg, majd a plenáris ülést követően három szekcióban folytatódott a munka. Viszonylag kevés volt az olyan előadás, amely általánosabb szinten foglalkozott a nemzetiségek néprajzának kutatásával. Ilyen volt mindenekelőtt Balassa Iván: A néprajzi kutatás szerepe a nemzetiségi kultúra fejlődésében című bevezető előadás, valamint Michal Markuš (A nemzetiségi néprajzkutatás elvi, gyakorlati és módszertani kérdései a Kárpát-medencében), Paládi-Kovács Attila (A néprajztudomány feladatai Magyarországon, különös tekintettel a nemzetiségi kutatásokra), Kosa László (Gyermekcsere és nyelvtanulás) korreferátumai. Ezekből az előadásokból kiderült, hogy elsősorban nem az a néprajzi nemzetiségkutatás, amikor egy-egy néprajzi témát valamely nemzetiségi sorban lévő etnikai csoportnál vizsgálunk, hanem amikor a kutatás olyan jelenségekre vonatkozik, amelyek a nemzetiségi létben, a szórvány-helyzetben vagy éppen több népcsoport közös hazában élésében gyökereznek. Az előadások zöme beszámoló volt, számadás egy-egy kisebb vagy nagyobb nemzetiségi csoport néprajzának többé-kevésbé szervezett kutatásáról. így képet kaphattunk a romániai (Faragó József és Nagy Olga), a szlovákiai (Méryné Tóth Margit és Rényi Katalin) és a jugoszláviai (Tóth Ferenc, azóta tragikusan elhunyt) magyarság körében folyó néprajzi kutatások helyzetéről. Tekintettel arra, hogy a néprajzi, nyelvészeti értékek legarchaikusabb elemeit rendszerint a nyelvterület peremvidékein élő népcsoportok hordozzák és őrzik, a szomszédos országokban élő magyar népcsoportok kutatása különlegesen fontos a magyar néprajztudomány és művelődéstörténet számára. Érthető módon a legtöbb előadó a magyarországi nemzetiségek néprajzának kutatásáról s az e téren elért eredményekről számolt be. Ezekről a munkálatokról ízelítőt kaphattak a jelenlévők a helyszínen árusított kiadványokból is, elsősorban a magyarországi nemzetiségi csoportok néprajzáról eddig megjelent tanulmánykötetekből. Az előadások harmadik csoportját alkották azok, amelyek a különböző kül-KÖZÖS DOLGAINKRÓL rendezvényen mintegy hétezren vettek részt. Az adatok talán önmagukért beszélnek. 1978-tól olyan írók, költők, előadók és művészek jártak már klubunkban, mint Ruffy Péter, Szombathy Viktor, Püspöki Nagy Péter, Jakab István, Halász Péter, Turczel Lajos, Nagy János, Budai Ilona, Havas Judit, Ág Tibor, Gál Sándor, Ozsvald Árpád, hogy csak néhányat említsek. Rendezvényeinket a CSEMADOK székházában, az ifjúsági klubban, a színházteremben, a nyugdíjasok klubjában, az úttörőotthonokban és más helyeken tartjuk. Egy-egy alkalommal 50—100—150 embert tudunk mozgósítani. Ha a hatszázötven tagot számláló szervezetre gondolunk, mindez bizony nem tűnik soknak. Ám a CSEMADOK-szervezet nálunk hosszú időn át nem fejtett ki rendszeres tevékenységet, ami jelenlegi munkánkra is rányomja bélyegét. Nagyon sok rendezvényünkről hiányoznak a város magyar értelmiségi dolgozói: orvosok, mérnökök, tanárok és tanítók, technikusok és mások. Gyakran a CSEMADOK-szervezet vezetői és a kultúra hivatásos dolgozói is távol tartják magukat. Ilyen értelemben bizony nehéz közművelődésről beszélni. Úgy tűnik fel, olykor még az illetékesek is vonakodnak attól, ami új, érthetetlen közönyt tanúsítanak s gyanakodva néznek azokra, akik sok szabad idejüket áldozzák fel a közös munkáért, szocialista kultúránkért. Úgy gondolom, eddig nem tettünk többet, mint amit itt és most tennünk kell, tennünk lehet. S amit mások aligha tesznek meg értünk és helyettünk. Ezért sem szabad tétlenkednünk, ölbe tett kézzel várnunk, hogy megváltozzanak a dolgok. CSÁKY KÁROLY földi országok népcsoportjairól, illetve a rájuk vonatkozó vizsgálatokról szóltak. Szóba kerültek itt olyan etnikumok is, amelyekről egyébként ritkán hallhatunk, mint a Kaukázusban élő népcsoportok, a boszniai lengyelek, az NDK-beli szorbok, a jugoszláviai vlachok, macedónok, albánok, a vajdasági ruszinok és a chicagói délszláv telepesek — mind megannyi néprajzi csemege, izgalmas összefüggéseket hordozó, fontos tanulságokkal szolgáló jelenség. A három szekció miatt háromfelé kellett volna szakadnia annak, akit valamennyi előadás érdekelt. Remélhető azonban, hogy ennek a konferenciának az anyaga is kiadványban lát majd napvilágot, akárcsak az elsőé. De még így, egyik szekcióról a másikra vándorolva is furcsa „optikai csalódás" foghatta el az embert, nevezetesen az, hogy itt Közép—Kelet-Európábán valójában mindnyájan nemzetiségek vagyunk. Ha nem is minden országban és nem is mindenhol egyforma súllyal, de valahol mindenhol kerül belőlünk és másokból is ebbe a sorsba. Időben és térben egyaránt. Jó volna, ha ezt az „érzéki csalódást" minél többen átéreznénk. És eszerint gondolkodnánk magunkról, főként pedig egymásról! HALÁSZ PÉTER 7
