A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-26 / 30. szám
DALLAL, TÁNCCAL Tavaly a jubileumi 25. járási dal- és téncünnepélyt Somodiban elmosta a zápor. Az idén, a huszonhatodikra, amelyet a CSEMADOK kassai (Košice) járási és városi bizottsága a jnb kulturális osztályával június 1 5-én rendezett meg, igazi nyári napsütésben került sor. A rendező bizottság műsorral várta mind a gyermekeket, mind a felnőtteket. Délelőtt kilenc órakor nyitották meg a szálloda körtermében azt a néprajzi kiállítást, amelyen a Bódva-völgyének falvaiból összegyűjtött, főleg a háztartásban használt eszközök, tárgyak kerültek bemutatásra. Az ízlésesen elrendezett néprajzi anyag között főleg a kenyérsütés, lekvárfőzés és a tej feldolgozására szolgáló eszközöket, szerszámokat láthatta a dal- és táncünnepély közönsége. A kiállítás megnyitása után Tavaszi változatok címmel a gyermekcsoportok mutatták be műsorukat. Délután a több mint három és fél ezres közönség előtt, a járás legjobb együttesei szerepeltek a Dallal, tánccal című műsorban. Az ünnepségen részt vett a járási pártbizottság küldöttsége Milan Šimo titkár vezetésével. Dr. Ján Karap a kassa-vidéki jnb kulturális osztályvezetője mondott ünnepi beszédet. Ezt követően a közönség láthatta a Tavaszi szél... népdalverseny országos döntőjében második díjat nyert Csereháti új kenyér című néprajzi összeállítást. Ezután a két vendégnek: a Východniar szlovák folklóregyüttesnek és a KISZ KB ifjúsági népművészeti együttesének tapsolhatott a közönség. Természetesen szerepelt a műsorban a nagyidai llosvai együttes is, amely az idén elnyerte a zselizi Országos Népművészeti Fesztivál nagydíját. A Somodiban megrendezett huszonhatodik járási dal- és táncünnepély rangos folytatása volt az eddigi rendezvényeknek; a csaknem hatszáz szereplő tanúságát adta gazdag népművészeti hagyományaink ápolásának. Felvételünkön ízelítőt adunk az ünnepség hangulatából. Szöveg és kép; GÁL SÁNDOR ® ® ® Tavaly a CSEMADOK megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepeltük Szinte minden helyi szervezet méltatta az esemény jelentőségét. Ünnepi ülések sora követte egymást, egész évben az alakulás körülményeiről, a megtett útról beszéltünk, s nem titkoltuk a megnövekedett, hetvenezret meghaladó taglétszám fölötti örömünket. Voltak és lesznek is mindig kishitűek. Ök azt mondták, a hetvenezres taglétszám elérhetetlen álom, arra jó, hogy port hintsünk saját szemünkbe, inkább lemorzsolódással lehet számolni a jövőben. Nem lett igazuk, a tények egészen mást bizonyítanak. A csehszlovákiai magyar dolgozók fontosnak tartják kulturális szövetségüket, és tisztában vannak azzal, hogy minél nagyobb a taglétszám, annál nagyobb a szövetség súlya. Ez a mind teljesebb felismerés pedig már azokat a kishitűeket cáfolja, akik most a CSEMADOK majdani százezres taglétszámában nem hisznek. A napokban az ukrán kulturális szövetség egyik járási (Eperjes— Prešov) titkárával futottam össze. Kérdem tőle: hány tagja van az önök szövetségének? A válasz; tizenkétezer. Csupán első pillantásra alacsony ez a szám. Ha abból indulunk ki, hogy körülbelül harmincezren vallják magukat ukránnak a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, akkor a tizenkétezres taglétszám magas. Eszerint az arány szerint a mi szövetségünknek megközelítőleg kétszázezer taggal kellene rendelkeznie. Ez persze már valóban elérhetetlen cél, még akkor is, ha tudjuk, senki nem koríátozza az ilyen magas taglétszám elérését! A százezres tagság azonban reális cél. Rajtunk, akarásunkon és érdeklődésünkön múlik, hogy elérjük-e. Tavaly a megalakulást követő eseményekben és történésekben gazdag harminc esztendőnek örülhettünk, az idén meg az élni akarásunkat, szorgalmas és céltudatos munkánkat bizonyító országos akcióknak, amelyek szinte majdnem egy fél esztendeig foglalkoztatták a CSEMADOK tagságát és közvéleményünket. Most lehetett igazán látni, hogy szövetségünk egész nemzetiségi életünkre kiterjedő figyelemmel szervezi és végzi munkáját, egy-egy akciójával rengeteg embert foglalkoztat, vagy úgy, mint szereplőt, vagy úgy, mint nézőt. Helyi szervezeteket és iskolákat mozgósít, kezdeményezésével gyermekeket és felnőtteket hoz lázba, állít csatasorba kulturális életünk mezején, a nemes és egészséges versenyszellemet kialakítva. Már régen volt, de mintha csak tegnap történt volna, fülünkben még mindig visszhangzik a Tavaszi szél... országos folklórverseny dalosainak szépen, tisztán csengő hangja. A zoboraljaiak Párta, párta című lakodalmasa felejthetetlen élmény, akárcsak az ipolyvarbóiak (Vrbovka) menyasszonybúcsúztatója. Tavaszi szél... lent kezdődött, s mennyi értéket görgetett maga előtt az országos döntőig? Asztalos István, a kiváló, már elhunyt erdélyi író regényének címe: Szél fúvatlan nem indul. A Tavaszi szél... sem indulhatott fúvatlan. A CSEMADOK Központi Bizottsága volt a szélfúvó. kulturális szövetségünk ösztönzi a népszokások gyűjtésére, feldolgozására és bemutatására indított mozgalmat, egyre több szakember bevonásával. Nagyon is tudatosan és átgondoltan követte az idei Tavaszi szél... sikerét Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) az a háromnapos értekezlet, amelyen a CSEMADOK KB kezdeményezésére ismert szlovák és magyarországi szakemberek közreműködésével a szlovákiai magyar néprajzkutatás elméleti és gyakorlati problémáit vitatták meg. Az értekezlet résztvevői természetesen és a dolgok logikájából következően a szükséges esemény-DÚS FÉL ÉV intézmények létesítésének fontosságára hívták fel a figyelmet. S a nem fúvatlan indult idei visszhangos Tavaszi szél... után alig vettünk lélegzetet, figyelmünk máris Komárom (Komárno) városára, a Jókai-napok színhelyére irányult. Jókai szülővárosában mérik össze tudásukat évről évre műkedvelő színjátszóink és a kisszínpadi mozgalom hívei. A kezdeményez« illetve a szélfúvó most is a CSEMADOK Központi Bizottsága. A gondos felkészülés a helyi szervezetekben és az iskolákban folyik, s nem vitás, hogy a legjobbak jutnak el Komáromba. Ünnep ez a komáromi utazást kiérdemlőknek s a város lakóinak egyaránt. Az egy hétig tartó eseménysorozat komolyan foglalkoztatja a helybelieket, a környéket és egész kulturális életünket. A Jókai-napok önmagunk tükre, hol tart színjátszó és kisszinpadi mozgalmunk stb. Kíváncsian vártuk a híreket, az eseménysorozatot értékelő összegezéseket, együtt örültünk a győztesekkel, azokkal, akik az idei Jókai-napoknak is rangot, színvonalat biztosítottak. A Jókai-napok jó alkalom rendezők és szereplők találkozására, tapasztalatcserére, a hibákból való közös okulásra, újabb erömerítésre. Dunaszerdahelyen, a háromnapos országos néprajzi értekezleten találkoztam Weiszer Eszter pedagógussal, aki tavaly a zsarnói gyerekeket Zselizen (Želiezovce), az Országos Népművészeti Fesztiválon győzelemre vitte s így a gombaszögi szereplést is lehetővé tette számukra. Kérdem tőle a háromnapos értekezlet befejezése után: — Most haza? — Megrázza a fejét: — Még nem! — Somorjára (Šamorin)'Utazik a barátnőjéhez, s ott vár az V. Dunamenti Tavasz öt napig tartó országos gyermekfesztivál hivatalos kezdetére. A Dunamenti Tavasz szervezője, lebonyolítója megint a CSEMADOK Központi Bizottsága. Körülbelül ötszáz gyermekszereplő volt hivatalos Dunaszerdahelyre, s az akció jelentőségét és rangját maga dr. Jozef Karas, a kulturális minisztérium népművelési osztá-MÁCS JÓZSEF lyának igazgatója húzta alá, aki megnyitó beszédében azt mondotta, hogy a Dunamenti Tavasz a szlovákiai magyar nemzetiségű gyermekek széles körű, eredményes művészeti tevékenységének seregszemléje, azoké a gyermekeké, akiknek hazánk összes gyermekeihez hasonlóan módjuk és lehetőségük van beszélni és szórakozni az anyanyelvükön. Iskolai színjátszó csoportok, vers- és prózamondók, gyermek kisszínpadok, gyermek bábegyüttesek versengtek öt napon át a szó legnemesebb értelmében. De megrendezték a Dunamenti Tavasz keretében a bábcsoport-vezetök értekezletét és a bábkiállítást is. Egyre nagyobb a tábora a szép szó fiatal híveinek, s az utánpótlás a jövö szempontjából biztató. Soha annyi vers- és prózamondója nem volt a Dunamenti Tavasznak, mint az idén. S ez egyformán dicséri a szervezőt, szövetségünket, s a szlovákiai magyar iskolákat, amelyek tanítványaikat elküldték Dunaszerdahelyre. S most ugróm egyik dél-szlovákiai kisvárosból a másikba. Nevezetesen Érsekújvárra (Nové Zámky), ahol a CSEMADOK Központi Bizottsága gyermekdalosaink fesztiválját, a Csengő Énekszó kórusfesztivált rendezte meg. Tizenegy gyermekkar találkozóhelye volt a város. A legjobbak adtak számot Érsekújváron zenei felkészültségükről, a szlovákiai magyar gyermekkórus-mozgalom színvonaláról. Ezt a találkozót megelőzően a válogató bizottság harminc énekkart hallgatott meg, s ezekből állt össze a Csengő Énekszó idei legjobb tizenegyje. Sorolhatnám most az aranykoszorús minősítést érdemelt iskolai gyermekkórusokat, de erről részletesen tájékoztatja olvasóinkat ugyanebben a számban Debrődi D. Géza. Én a Csengő Énekszóról szólva azt hangsúlyoznám, hogy ez a sorrendben immár negyedik szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusfesztivál maximálisan teljesítene küldetését. Ösztönözte iskoláinkban az énekkari tevékenységet, további kórusok szervezését, az ének-zene oktatást, s a gyermekénekkarok iránti még komolyabb figyelmet. Még mindig nem értem végére az idei nagy országos kulturális rendezvények felsorolásának. Szándékosan hagytam utoljára a két legnagyobbat, a több mint tízezreket mozgató Zselizi Országos Népművészeti Fesztivált és a Gombaszögi Kulturális Ünnepet. Mindkét rendezvény rengeteg szereplőt átlíton színpadra, s nagyszerű ízelítőt nyújtott a helyi szervezeteinkben, iskoláinkban folyó népművészeti munkából. Zselizen is. Gombaszögön is forrósitotta a hangulatot a sok-sok néző, a több tízezerre tehető érdeklődő, akik évről évre lelkűket fürösztik meg ezeken a rendezvényeken. A nézők közül sokan vannak olyanok, akik CSEMADOK-tagok, s talán ezeknél is többen a CSEMADOK-on kívüliek, ezért adódik a gondolat, hogy mi lenne, ha a kívülállók a jó zselizi és gombaszögi műsor viszonzásaképp belépnének kulturális szövetségünkbe? Számukra ez a lépés a dolgok anyagi oldalát tekintve öt-tíz koronába kerülne évente, ugyanakkor szövetségünknek egyszerre ezrekkel növekedne a taglétszáma. Mozgalmas fél évet hagytunk magunk mögött, s a szövetség első fél évi tevékenységéből nem is érintettem mindent. Nem szóltam például az egyre jelentősebb Kazinczy Nyelvművelő Napokról, s a felszabadulás 35. évfordulója tiszteletére meghirdetett Harmadvirágzás országos irodalmi vetélkedőről, amelynek döntőjéhez az őszi hónapokban érkezünk el. A szövetség gazdag programot valósított és valósít meg s a jövőben sem akar veszíteni a lendületből. A második fél év szintén hasznosnak és mozgalmasnak ígérkezik. 6