A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-27 / 52. szám
Lacza Tihamér éppenséggel nem hasznavehetetlen cserepeinek egyik legutóbbi darabja a 17. századi magyar gondolkodás egyik tudós elméjét, Lippai Jánost idézi meg. Lacza' módszere: a Pozsonyi kert ma már többnyire csak tudomány- és művelődéstörténeti érdekességnek számitó tételei közt szemelgetve együtt-olvasásra, együtt-gondolkodásra szólítja föl olvasóját, érdeklődésének fölkeltésével, kíváncsiságának fölcsigázásával igyekezve annak figyelmét a régebbi korok élete önismeretünk mélyebben fekvő rétegei felé fordítani. E módszernek megvannak a maga hátrányai, a népszerűsítés és ismeretterjesztés szempontjából viszont előnye, hogy az örök emberi kíváncsiságra apellálva még a laikus olvasót is beavathatja valamibe, ami eddig esetleg meglehetősen távol esett tőle. Ugyanekkor — mivel fontos művelődéstörténeti ismeretek és tanulságok megszerzéséhez a mindennapi, a „közönséges" dolgok felöl közelítve segít hozzá — élvezetesebbé és életszerűbbé — bizony nem mellékes szempontok! — teszi a szöveget a történelemkönyvek vagy egyéb összefoglaló történeti munkák tudós (olykor tudóskodó) fejtegetéseinél. Egyéb megjegyzésem most nem is lenne a Hétben megjelent íráshoz; talán csak annyi, hogy jómagam a pozsonyi születésű kertészkedő érsekkel ez év első felében többször is „kapcsolatba" kerültem. Egyebek közt a Komáromban Péczeli József által az 1789— 1792-es esztendőkben kiadott Mindenes Gyűjtemény tanulmányozása közben. A Mindenes Gyűjtemény, annak ellenére, hogy — bizonyos színvonalbeli fogyatékosságai miatt — már a megjelenése idején is elmarasztalható volt, s el is marasztaltatott néhányszor, célkitűzéseit és jellegét értékelve mégis a magyar felvilágosodás egyik fontos vállalkozásának tekinthető. Elsősorban amiatt, hogy a középnemesi rétegek és főleg a nők művelődését és tájékoztatását tűzte ki céljául. A folyóirat három alkalommal is érinti Lippai János Pozsonyi kertjét. Először Földi János hozza szóba az 1789. október 10-i számban egy könyvismertetés kapcsán, majd a G. A. jelzéssel szereplő kőszegi szerző közöl ismertetést a könyv 1753. évi kiadásáról az 1789. november 4-i és november 7-i számban, végül pedig ugyanezen év december 23-án egy névtelen debreceni írástudó foglalkozik Lippaival és munkájával. A lap bőséggel közöl hasznos tanácsokat, megszívlelendő gyakorlati útmutatásokat is; lássunk most ezek közül néhányat, hátha ezzel is közelebb juthatunk 18. századvégi elődeink jobb megismeréséhez, megítéléséhez. S mivel Lacza Tihamér is idézi Lippai Jánosnak arra vonatkozó utasítását, hogyan is kell „a fejér és vörös székfüből" kéket csinálni, mi nézzük meg azt, hogy a Mindenes Gyűjtemény szerint Hogyan kell a piros rózsát fehjérré tsinálni? Mikor nyílni kezd füstöld-meg kénkővel, ha pedig a gálitz-kő olaját rá hinted, megpirosúl. Hlyen mesterséggel élnek gyakorta a Kertészek más virágok színeknek változtatásokban is. Ráérő kertészkedöink akár ki is próbálhatják ezt az eljárást. A következő tanácsot pedig azon állattartóink figyelmébe ajánlanánk, akik arra kiváncsiak. Hogyan kell a marhákat a legyektől oltalmazni? A diónak kopátsát (héját) meg-fözni, s annak levével a marhákat dörgölni sokan hasznosnak tapasztalták. — A töknek leveleit ki-fatsami, s azzal a lónak szőrit kenegetni is hasznos, mert ezt a legyek nem kedvellik. Ugyanezt az eljárást javasolja H. I., pozsonyi papnövendék is a legyekről írt költői szárnyalású példabeszédének a végén; talán nem lesz teljesen érdektelen, ha most írását ide másoljuk, annál is inkább, mivel a legyek és a legyek okozta gondjaink az időközben eltelt két évszázad alatt sem változtak: Melly szépen él tsak a légy is! A légy majd el-választhatatlan Társául az embert választotta, s tőle veszi leg-kedvesebb eledelét, ki-vévén az olajt, melly méreg gyanánt forr torkára. Rövid de kellemetes élete, mert a Természetnek édességeivel kényére él a téjben. mézben, s a t. szabadon duskáskodik. Ö első a Királyi és más pompás asztaloknál; övé az elsőség az étkekben. Lakó helye nem lévén, tsak bujdosva repdes; s ott nyúgszik-meg, a hol a néki is kedves világosság vissza húzván néki költsönözött súgárit, eltehetetleníti. Azt költötték felőle a Poéták, hogy valaha eggy sokakat gyönyörködtető Énekesnő volt. Ha tsak a légyre is illy nagy gondot viselsz! Leg-szebb remekedért Atya! mit nem mÍvelsz! Kedvetlen vendég, s háládatlan, mert legtöbb jó-tétemónyekért is tőrével fizet, hogy kell tehát rajta ki-adni? Főzz bodza levelet vízben, s ezzel bmtsd-meg házadat. E víznek gőzét nem szenvedhetvén el-hagynak ... Ám nemcsak a legyektől szenvedünk néha még ma is, éppen úgy, mint felvilágosodó őseink, hanem a fogfájástól is. Álljon itt ezért egy, A Fog-fájás ellen próbált házi orvosság. A kinek foga fáj, s azt hamarjában megszüntetni kívánja, végyen: 6. Búza szemnyi fejér nádmézet (tzúkort) 4. Búza szemnyi közönséges törött borsot, és 3. Búza szemnyi közönséges házi sót. Ezeknek mindenikét magánosán apróra törvény, egy vas kalánban (kanálban) szikra tűzön elsőben is ólvaszsza-el a nádmézet, azután pedig keverje közibe a borsot, és a sót; melly meg-lévén vegye-le a vas kalanat hamarjában a tűzről, és tsináljon a keverékből egy borsó nagyságú golyóbisokat, melylyeket egy más után, fájdalmas fogára tévén, mind azon nedvességet ki-szivja abból, melly a fájást okozta. Ezt a nedvességet ki vetvén a szájából, nem tsak fog-fájása meg-szünik, hanem ha tatám daganatsága volt, az is kevés idő múlva el-oszlik s el-múl. És ezzel elérkeztünk a receptekhez, amelyek egy — főleg a női olvasókra számító — lapból aligha hiányozhatnak. Közülük ezúttal csak egyet ismertetünk, ízelítőül s emlékeztetőül a „régi szép időkre", amikor is éppen a mindennapi házgyári kenyerünk elfogyasztásán és megemésztésén „fáradozunk". Egyúttal Róbert szakácsnak is figyelmébe ajánlom a következő sorokat: Hogy kell az (Erde Apfel) Krumpliból vagy a földi-almából kenyeret sütni. 1. Hámozd-meg este a Krumplit, vagdald apróra s tedd ázni friss vízbe. — 2. Más nap rakd üstbe vagy nagy fazékba annyi vízzel a mennyi fel-éri, s addig főzd, míg a főtt kásához hasonló nem lesz. — 3. Mikor annyira meg-hűlt, hogy a kezed a melegséget el-állja szűrd, vagy dörzsöld-által sürütske szitán tekenöbe, estve tedd-belé a kovászt, s dagasz-meg annyi liszttel a mennyivel annyi búza tésztát dagasztanál-meg, de egy tsepp vizet se tölts rá. — 4. Hagyjad így állni 9. vagy 10. óráig éjtszakán-által; reggel dagaszd-meg újra minden víz-nélkül annyi liszttel, míg meg keményedik. — 5. Tartsd melegen 3. vagy 4. óráig, azután vesd jól bé-fütött kementzébe, mert nagyobb melegséget kíván mint a búza-tészta. — Annál kedvesebb ízű lesz a kenyér, ha a són kívül kömény magot is hintesz a tésztába. Aligha hisszük azonban, hogy még manapság is akadnának olyan ráérős fiatalaszszonyok, akik az e recept szerint szükséges csekély harminc-negyven órányi időt rá tudnák fordítani e minden bizonnyal felséges eledel elkészítésére. Kikapós menyecskék és tésaasszonyok viszont még ma is szép számmal akadnak — ha nem a feleségünkről van szó, akkor szerencsére —, mint ahogy minden korokban voltak és feltehetően lesznek is ilyen perszónák; az ö elrettentésükre közli H. F., ugyancsak pozsonyi szeminarista, a kővetkező történetet: Zaleukus törvénye a házasság török ellen Zalök (Zaleuque) Lokriaiak (Olasz és Görög Országnak régi lakosi) Fejedelmek azt rendelte-vólt: Hogy a ki a Házasság-törésről vádoltatván, gonosz tettéről meg-gyöződne, két szemeitől fosztassék-meg, s fijai is örökösi légyenek e gyalázatnak. Még pedig illy végbe-vitellel. hogy ä Hóhér tsak eggyiket vájja-ki; a másiktól majd magát tartozzék meg-fosztani. Kegyetlen volt a Törvény, de talán az illy, akkor uralkodó mind eggyes Személyeknek, mind a köz-jónak veszélyes fesletségéré ki-ható indúlatoknak meg-zabolázásokra igen alkalmatos lehetett. Jobban teszi hát az ember, ha nem tér le az erkölcs útjáról, s egyéb szórakozást talál magának. Mondjuk az olvasást: Ritka Történet Kevés esztendőkkel ez előtt Vesoúlban Frantzia-Országban Barbie Katalinnak harmintz-egy esztendős korában, a Doktoroknak közönséges (közös) meg-egyezésekböl hatalom adattatott arra, hogy Férjfi ruhában öltözzön. Tévedésből a Pap Leánynak keresztelte, s az együgyű Szülék kis korában is úgy ruházták, és harmintz-egy esztendős koráig senki észre nem vette, hogy Férjfi volna. A mi tsudálatosabb, a szava is ollyanná lett mint az Asszonyoké, és szakálla sem nőtt: illy nagy folyamatjok vagyon az erköltsöknek, a testnek állapotjára nézve is. Egyedül a meg-házasúlásnak kívánsága hagyattatta-el vele az Asszonyi nemet s öltözetet, mellyet mind addig viselt szégyenletében. Kevés idő múlva az után, mind szava megváltozott, mind pedig az állán és orra alatt meg-tetszett Férjfisága. Kellemes időtöltés a rejtvényfejtés is; a találós mesék és a szótatányok a Mindenes Gyűjteményből sem hiányoznak. Egyet ezekből is felidézünk, aminek külön érdekessége, hogy egy — bizonyára — bájos amazon nevéhez fűződik: Találós mese Van, mi mindég mozog, de mégsem távozik, Urával mindenre ö eggyütt. változik. Minden embereknek ez meg-hitt barátja. Vak, siket, és szóra a száját nem tátja! Érez mindent, igaz az ö jelentése. Bár hamis értelmű tolmátsa zengése. Látszik ugyan hogy rab, de nagy szabadsága. Ez okból vesz sebet, s nő szomorúsága. Szüzek Legényekkel el is tserélhetik; Noha helyeikből ök ki nem vehetik Mi légyen? ha másképp el-nem találhatod Igaz szeretőknek szájokból hallhatod. Szombathelyen Feszthetlyi Eleonóra. Olvasóink valószínűleg már ki is találták a megfejtést. Igen; valóban a szívről van szó; ugyan mi másról is lehetne? Végezetül, hogy azokról se feledkezzünk meg, akik az olvasást a humor-rovattal kezdik (vagy azzal fejezik be), válasszunk ki a közel kétszáz éves újságlapokról nekik is Valamit a nevetségre. Eggy helyen beszéllgetés lévén a Metempsychosisról, vagy a Léleknek más testbe való költözéséről, eggy ifjú furtsálkodni akarván azt mondja, hogy néki jut eszébe, hogy az ö lelke az arany borjúban volt. Az hihető, mond eggy Dáma, mert tsak az aranyja kopott-el.
