A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-27 / 52. szám
ve kezdte lehúzogatni, a közönség úgy kacagott, hogy csörgött a könnye. Két és fél évig jártam a világot ezzel a műsorral, és a varietékben, ahol a tálkámmal felléptem, hetekkel előre elkelt minden jegy. Azt sem tudtam, hová szerződjem előbb. A varietéigazgatók valóságos táviratcsatát vívtak a kutyatársulatomért. Akkoriban fölkeresett a megboldogult Weizmann, és felajánlott egy dél-amerikai turnét. Az öreg Weizmann jó ügynök volt, de vele egyidőben beállított hozzám Mr. Payne is a Melbourne Recreation Company Limited képviselője, és egyre rágta a fülemet, hogy szerződjem Ausztráliába. Egyiküknek sem adtam határozott választ. Őszintén szólva, magam sem tudtam, melyikük ajánlata volna számomra előnyösebb, és ráadásul semmi kedvem sem volt elhagyni Európát. Reimann-né asszonynak, akit akkor még Wiedehopf kisaszszonynak hívtak — igen, Harry, a szász Wiedehopf lányáról van szó —, tettem ugyanis egy könnyelmű ígéretet, hogy ősszel összeházasodunk, és engedélyezünk magunknak negyedév szabadságot. Az ifjú Vandérémy épp akkor hagyta el a kórházat, ugyanis fellépés közben súlyos törést szenvedett, s így az ugrószámának egyszer s mindenkorra befellegzett. Vandérémy eljött hozzám, és mindenáron meg akarta venni a kutyatársulatomat. S mivel Wiedehopf kisasszonynak megesett rajta a szíve, és mivel a tavaszi esküvő vidámabb, mint az őszi, valamint azért is, mert kiderült, hogy Vandérémy bolondja a kutyáknak, és mert az öreg Hagenbeck felajánlott nekem tizenöt medvét, végül pedig azért, mert a szerelem, ha úgy akarja, könnyen talál akár egy tucat okot is — eladtam a falkát a két szerződéssel együtt, és munkába vettem a medvéket. Az is jó szám volt, szintén pantomim, csak éppen bumfordibb és primitívebb, a medvék agyának és mancsának megfelelő. Keresztül-kasul vándoroltam vele a világot, és Reimann medvéinek a híre ismét bejárta egész Európát. Két év elmúltával így jutottam el Katowicébe is. Az Eden jó nevű színház volt, Weihrauch, az igazgatója kedvelte az állatokat, és minden műsorába szerződtetett két-három állatszámot, annak ellenére, hogy ez nem volt olcsó mulatság. Elfogadtam az ajánlatát, mert Katowicéből hamarabb eljuthattam Varsóba, az előbbi szerződésem ugyanis Stuttgartba szólt, és Stuttgart meglehetősen távol esett Varsótól. Persze Katowice sem volt egy ugrásnyira, s mivel s stuttgarti igazgató. Nemesi nem engedte, hogy előbbre hozzam a számomat, nem értem el a korábbi gyorsot, s csak az előadás kezdetére értem Katowicébe. A lehető leggyorsabban átszállíttattam a mackóimat az istállóba, és felügyeltem, amíg megmosdatták őket, és kikefélték a bundájukat. Nekem nem kellett átöltöznöm, mert, mint tudják, soha nem vagyok látható a színpadon — ez az én reimanni specialitásom. A medvéimet is a díszletek mögül irányítottam. Elmentem megnézni, milyen a katowicei színpad. Már javában ment a műsor, sejtelmem sem volt róla, milyen számok szerepelnek benne. A lépcsőn összefutottam Barrownéval, aki egykor a mellettünk táborozó ugrócsoport tagjaként dolgozott. Mikor elbúcsúztam tőle, a zenekar épp egy galoppra zendített rá. Hallgatom — uramisten, hiszen ez az én kutyakomédiám galoppja, akkor játszották, amikor a második felvonásban gépkocsin berobogott a színpadra a kutyavölegény! Csak nem tért már vissza Vandérémy Ausztráliából? Gondolatban gyorsan összeszedtem a hónapokat — éppenséggel nem volt lehetetlen! Odaszóltam az egyik alkalmazottnak, mutassa meg nekem a műsor plakátját. Az öltözők felé vezető ajtóra bökött, és én már messziről megláttam a nagybetűs feliratot: VANDÉRÉMYS HUNDETHEATER. Tudtam, hogy a jelenésükre váró kutyákat a színházi alkalmazottak a színpad bal oldalán tartják, ezért jobb felől közelítettem meg a színpadot, épp csak annyira, hogy lássam. Muffi alakítja-e most is a vőlegényt. Hogy tisztában legyenek a helyzettel: a háttérben egy kis teraszon ebédelt a menyasszony családja, az ételeket két komornyik szolgálta fel. Ez összesen hat kutya. Elöl állt a portás, a szolga és a rendőr, ez már kilenc. A gépkocsiban ülő vőlegény volt a tizedik, és a sofőr a tizenegyedik kutya a színpadon. A darab további szépen felöltöztetett ötvenhat szereplője a díszletek között fekve vagy ülve várta az ügyelő jeladását. A színpad jobb oldalán a díszletek mögött csak egy alkalmazott állt, felügyelt arra, hogy senki se hozzon fel a színpadra macskát. Engem természetesen odaengedett, hogy benézhessek a színpadra. Belesek, és megpillantom a kis gépkocsit. Rigó, a farkaskutya még a volán mellett ült, és Muffi, az én drága fehér Muffim, minden kutyák legértelmesebbike, épp kiszállt az autóból. A frakkja már kissé szakadozott volt, mégis olyan méltóságteljes eleganciával szállt ki, hogy az én fülembe is elhatolt a nézőtéren felharsanó nevetés. Muffi ellenállhatatlan vőlegény volt. A sofőrhöz fordult. hogy közölje vele utasításait — pontosan úgy, ahogy három és fél évvel ezelőtt betanítottam. Muffi súg valamit Rigó fülébe. Rigó bólint, Muffi megfordul — de mi az, már indulnia kellene, Rigónak pedig ki kellene hajtania a színpadról, ők meg csak állnak és nézelődnek! Miféle új mozzanat ez?Jobban megnézem őket. Muffi szimatol ? Uramfia. valaki mégis behozott egy macskát? A színpad túloldalán gyanús mozgolódást látok: úgy látszik, már Vandérémy is észrevett valamit. És Muffi csak áll mozdulatlanul, izgatottan kémlel, beszívja a levegőt, és frakkjának két szárnya között zavartan csóválja rövid fehér farkát. Sejtem, hogy valamilyen nagy öröm zaklatta föl, de mi lesz ebből ? Lám, a rendőrt alakító bulldognak. Gusztinak is felborzolódik a szőre, sőt most négy lábra ereszkedik, hallom, ahogy izgatottan szimatol! Mi az ördög van velük? Ebben a pillanatban Muffi megrándult, és egy éleset vakkantott — ismertem ezt a szűkölő vakkantást, villámgyorsan sarkon fordultam, és rohantam kifelé, de sajnos elkéstem, eszeveszett ugatás, vinnyogás, nyüszítés, szűkölés és vonítás harsant fel a nyomomban, és alig tettem hat lépést. Rigó már rám ugrott, s utána az egész falka. Egymás hegyén-hátán ugráltak rám, boldogan vinnyogva tülekedtek körülöttem, vadul tépték egymás frakkját, szoknyáját és mundérját, le kellett ereszteni a függönyt, és Vandérémy kétségbeesésében golyót akart röpíteni a fejébe. Istenem, micsoda zűrzavar támadt! Minden ékesszólásomat latba kellett vetnem, hogy meggyőzzem Vandérémyt, nem készakarva tettem. — Látszik, hogy szeretik önt az állatai — jegyezte meg Mile Printemps. (folytatjuk) DÉNES GYÖRGY: Feleség Boros busongás A múltkor találkoztam én Van egy barátom, szereti jó agglegény barátommal. a borocskát s a papramorgót. — Tudod — mondotta szomorúan — a dohosszagú pince mélyén úgy érzem néha, nagy bajom van. megölelgeti a hordót. Egyre szürkébb az életem. A kiskocsmát sem veti meg, kéne már nekem is egy asszony. gyakran búsul a pohár mellett, hogy néhanap két ölelő ha szólnak hozzá ilyenkor, kar engem is babusgasson. csak úgy foghegyről felelget. Te nős vagy, te már ismered. — Mért iszol annyit. Jancsikám ? — mily boldog is a házasélet, kérdem tőle, hogy szót is ejtsek. téged — tudom — megvigasztal — Azért pajtikám — szólt mogorván —, búban, gondban a feleséged. azért iszom, hogy felejtsek. — Hagyd csak, barátom. Olyan ő — De mit akarsz felejteni ? — mint az új cipő. Jó is, szép is. faggattam tovább az árvát; De ha viseli az ember. — Azt, te szamár, hogy a végén felszisszen, mert szorítja mégis. meg kell fizetnem a bor árát. KESZELI FERENC: Szilveszteri névnaptár Jól figyeld meg fiam Ábel: Vigyázz a betegre Sára, merre kígyózik a kábel ?! jeget ne tégy a hasára! Ezt az élményt Abigél, Cili beteg, nagy a láza nem felejti, amíg él. — cilinderes úr vigyázza, Erőszakos gyerek Áron, hogy Cilinket soha többé, deres hideg ki ne rázza. igaza lesz — mindenáron. Siránkozik Adalbert, Tíz esztendő múltán, nagyra nő majd Zoltán. mint kit apja bottal vert. Lassutyán és Sebestyén, Hallgatja a Gyárfás: hogyan zúg a nyárfás. elindultak szépszerén, meglelni a földtekén: Mondd meg lelkem Ábra hámja: hol lakik a szép Szerén. hová lett a lovam hámja ?! Leng az Inga, Szerelő az Alajos, nézi Kinga, mandzsettája olajos. s Kingát nézi *jk balga belga. Kertészkedik Artúr, Volt egy bádog-pikulás, minden zugot feltúr. r neve nem volt Mikulás. Dalolgatós Antal, Becses neve Zsolt volt. dalt penget egy lanttal. feszült benne nyolc volt. Mivel szegény pikulásunk Okoskodik Atanáz, éjjel-nappal magyaráz. zsebelemre működött, s eresztgetett pikuláján, Hallgasd fiam Ernő, kurta dalt és működött. hogyan zúg az erdő. Neve Balódi Viola, Búslakodik Lázár, ő a valódi biota. mert megás a házár. Bemutatom doktor Kázmért, Kerekes Erik ás, aki olyan sokszor lázt mért. a szeme karikás. Én vagyok a Kovács Lukács, tenyere hólyagos, kendere jó magos. kezemben egy tüzes kutács. Felszólítlak kedves Venccel: Izabella nagy debella, nagýobb mint a Petronella. ne packázgass a Ferenccel! 11
