A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-27 / 52. szám

SZÍNHÁZ Manón \ francia lírai opera egyik legjelentősebb képviselője: Jules Massenet az ezernyolc­­százas évek derekán született és első zenei oktatását kitűnően zongorázó édesanyjától nyerte, később pedig a népszerű Ambroise Thomas diákjaként a párizsi konzervatórium­ba iratkozott be. Alig múlt húszéves, amikor már zenei díjjal is kitüntették, majd egy vícjopera (Don César de Bazan) végleg is­mertté tette a nevét. Munkásságával szinte kizárólagosan az operairodalmat szolgálta, hiszen huszonöt színpadi műve mellett alig két-három zenekari szvitet, néhány zongora­müvet és oratóriumot komponált. Élete leg­nagyobb diadalát a „Manon"-nal aratta. Massenet operáinak többségében egy-egy ismert prózai történetet dolgozott fel. A Manonnal sem tett kivételt e megszokott módszer alól, hiszen A. F. Prévost abbé rokokó regényének cselekményét követte, miközben — zeneileg — az „opéra lirique" egyik csúcspontját sikerült elérnie. Az opera melódiájának eleganciája nagyszerűen elta­lálja azt a hangvételt, amely tökéletesen kifejezi a színpadi történés legjellemzőbb érzelmi vonatkozásait: a szerelmi szenve­délyt, a könnyelmű felelőtlenséget, valamint a „gáláns kor" csillogó külsőségei mögött tátongó ürességet. A bratislavai Szlovák Nemzeti Színház operatársulata a negyvenes évek legelején játszotta el először a Manont; és most, több évtized múltán újra visszatért Massenet-nak Puccini „Manón Lescaut"-ját megelőző re­mekművéhez. Hogy miért, azt aligha kell különösebben firtatni, hiszen drámai feszült­séggel teli zenéje dallambőségröl árulkodó széles melódiaivekre épül; a cselekmény fordulatossága révén pedig színpadilag is könnyen látványossá tehető az előadás. Tu­lajdonképpen ebből az alaphelyzetből indul ki Branislav Kriška rendezői elképzelése is, aki (Ladislav Vychodil színekben s fantázi­ában gazdag színpadán és Helena Bezáko­­vá látványos jelmezeiben) a XVIII. század Franciaországának társadalmi korrajza mel­lett, elsősorban a két főhős: a csapongó természetű Manón és a fiatal Des Grieux lovag lángoló érzelmekben bővelkedő kap­csolatának kibontására összpontosítja fi­gyelmét. A népes szereplőgárdából főkép­pen a Brnoból Bratislavába szerződött Old­­ŕich Polášek romantikus csengésű tenorja és Szűcs Róbert színészileg is érett, zene­ileg precíz baritonja De Brétigny szerepében erdemel külön említést. M. P. TELEVÍZIÓ Illyés Gyula: A különc Bevallom, kissé meglepődtem azon, hogy a Magyar dráma 30 éve sorozatba Illyéstől A különcöt sorolták be a szerkesztők. Illyés reprezentatív drámáinak máig a Fáklyaláng, a Tiszták, s e Teleki-dráma párdarabja, A kegyenc számítanak, A különcről lényegesen kevesebb szó esett eddig s egykori olvas­mány-élményeim között se lelem a nagy élményt vele kapcsolatban. Mi tette mégis, a Sinkovits-produkció-e avagy a megírása óta eltelt húsz esztendő, hogy A különc beérett s csak dicsérhetjük végül is a szerkesztőt, Almási Miklóst, hogy kiemelte jelentőségét az egyre szaporodó, s valljuk be, nem mindig egyforma színvonalú Itlyés-drámák, s általá­ban a mai magyar drámák sorából. Igen, ha valami, akkor A különc valóban kiváló új magyar dráma, reprezentatív darabja a szer­ző magyar történelmi dráma-sorozatának, s több, mint meggyőző: ma is vitára s ellent­mondásra ingerlő. Illlyés, úgy tudjuk, máig nem jutott el Németh Lászlónak (s nyomá­ban az újabb magyar irodalomnak) nagy fölismeréséhez: Kossuth-riválisok (Széche­nyi, Görgey) rehabilitálásához. Illyés ma is azt vallja, hogy a Kossuth megalkuvások nélküli útja volt az egyetlen helyes s járható út s Teleki Lászlónak nem lehetett más választása, mint az öngyilkosság. De ma egyre inkább úgy érezzük, hogy nemcsak Teleki, de maga Illyés is habozik (A különc belső drámája a bizonyíték): valóban ez az egyetlen lehetőség? S vele együttt mi, a nézők is föltesszük a kérdést: mi lett volna vajon, ha Teleki él a lehetőséggel s nem Tisza Kálmán meg Podmaniczky Frigyes ve­zeti ki a negyvenkilenc utáni zsákutcából az elvérzett magyarságot, hanem igenis Teleki László? Illyés sziklaszilárd Kossuth párti, de A különc talán azért hat ma inkább, mint húsz éve, frissebben, mert vitára ingerli a nézőt s elgondolkoztatja: valóban, kinek volt igaza s hogy ki vállalt többet: a meg nem alkuvó, de távoli biztonságban élő Kossuth, avagy azok, akiknek itthon kellett megvívniuk a nagy csatát, a Bach-rendszer túlélőinek? Sinkovits Imre, mint mindig, ezúttal is valósággal önmagát múlta fölül. A vívódó Teleki László drámája egyedülállóan nagy lehetőséget nyújtott a számára s ő maradék­talanul élt a lehetőséggel: sziklába véshető­­en végleges alakítást nyújtott: igen, ilyen lehetett, ilyennek kellett lennie A kegyenc írójának. Teleki Lászlónak. S csak sajnálhat­juk, hogy tüstént nem láthattuk azt is, A különc párdarabját, az lllyés-átdolgozta Te­leki-drámát, A kegyencet. Illyés nem véletle­nül írta egyszerre a kettőt, előadni is egy­szerre, egymás tőszomszédságában kellene őket. —esi— KÖNNYŰZENE Bemutatkozott a Fornax Érdekes és szép bemutató hangversenynek lehettünk tanúi 1980. november 5-én Bra­­tislavában a CSEMADOK KB nagytermében. A József Attila Ifjúsági Klub vendégeként fellépett a Fornax együttes. Vezetője és egy­ben házi szerzője Botos Jenő, akinek a nevével már a Melódia ,79 kapcsán is talál­kozhattunk; ö vezényelte a fesztivál zeneka­rát. Kellemes meglepetés volt tizenkét új, ha­zai magyar táncdalt hallani, olyanokat, ame­lyek mindegyike szerencsésen mentes volt mindenfajta utánzástól. Az együttes a melo­dikus, lírai hangvételű dalokat keményebb, rockosabb hangszerelésben játssza, a legú­jabb irányzatot követve. A tizenöt tagú zene­kar először szerepelt ezzel a hangszereléssel, a mostani felállításban. A régi Fornax első ízben a Melódia ,79-en szerepéit — kísérő­ként — a nyilvánosság előtt. A zenekar fő célkitűzése az amatőr táncdalénekeseink or szágos vetélkedőjén felbukkant tehetségek felkarolása és természetesen további szere peltetése a nyilvánosság előtt. Ezért találkoz hattunk a mostani műsorban Farkas Zsuzsá val, Csutor Máriával és Rácz Alajossal, akik annak idején az említett vetélkedő országos döntőjében sikerrel szerepeltek. Kialakuló ban van az együttes sajátos stílusa, ennek igazi kikristályosodását azonban csak a sze replések sorozata segítheti elő. Az együttes neve egyelőre nem nagyon ismert, de a Szlovákia magyarlakta területein tervezett hangversenysorozatok alighanem ismertté teszi majd őket. Ha támogatni akarjuk a megszületendő­ben levő hazai magyar könnyűzenét, akkor szükséges lenne legalább egy hangfelvételt (hanglemez, rádiófelvétel) készíteni a Fornax műsorából, hogy a modern tánczene kedve­lői jobban megismerkedhessenek velük. Gondolom, ha a Melódia ,81 esetleg szerzői verseny is lenne, több olyan, saját szerzemé­nyű számmal szereplő együttes kerülne kö­zönség elé, amelyek eddig arra pazarolták az energiájukat, hogy bálokon, lakodalmakban muzsikáljanak. Molnár László HANGLEMEZ Magyar hangszeres népzene Az 1980-ban megrendezett Hungaroton Hanglemez Hetek egyik meglepetése volt a fenti címmel kiadott, 3 lemezből álló népze­nei album, melyet a népzenekutatás egyik magyar kiválósága, a rádióból is jól ismert Sárosi Bálint zenetudós szerkesztett. Ez a 67 felvételt tartalmazó album az első kísérlet arra, hogy közvetlenül az élő hagyományok­ból származó és a teljes magyar nyelvterüle­tet felölelő hangos dokumentumok alapján vázlatos összefoglalást adjon a hangszeres magyar népzenéről. A közel hetven hangfel­vétel az ötvenes évek végétől kezdve az eredeti helyszínen készült, jó részük ma már megismételhetetlen. A felvételek tehát au tentikusak, az előadók mindkét stílusréteg hez tartozó nem hivatásos Zenészek; Sárosi Bálint ugyanis a népzenében megkülönböz­teti a stílus régi rétegét (művelői a paraszti társadalom tagjai, tehát nem hivatásos zené­szek) és újabb rétegét, melynek művelői a környezethez asszimilálódott, a helyi hagyo­mányokhoz ragaszkodó hivatásos cigányze­nészek. A felvételeken a legkülönfélébb népi hang­szerek szólalnak meg (kolompok, csengők, kanásztülök, doromb, köcsögduda, furulya, klarinét, tárogató, citera, nádsíp, duda, teke­rő, gardon, harmonika, cimbalom, facimba­lom, tambura stb.). A lemezekhez mellékelt szép kiállítású ismertető füzet rövid hang­szer-leírásokat, fénykép-illusztrációkat és kottavázlatokat tartalmaz. A remek hangszeres népzenegyűjtemény a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudo­mányi Intézetének keretében, Sárosi Bálint irányításával és szerkesztésével jött létre. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kétségte­lenül dícséretreméltó tettet hajtott végre e remek népzenei album kiadásával, amely a jó szerkesztői munka eredményeképpen hű képet ad a hangszeres magyar népzenéről, a magyar nép muzsikáló kedvéről és tehetsé­géről. Sági Tóth Tibor „Elég! Elegem van ebből. Mért pont ne­kem kellene átmásznom a tű fokán?" „Hát ezek még ugatni sem tudnak?" O

Next

/
Oldalképek
Tartalom