A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-27 / 52. szám

A VARSÓI SZERZŐDÉS TAGÁLLAMAI VEZETŐINEK TALÁLKOZÓJA MOSZKVÁBAN A Varsói Szerződés tagállamainak párt- és állami vezetői december 5-én találkozót tartottak Moszkvában. Kölcsönösen tájé­koztatták egymást az országaikban folyó szocialista és kommunista építőmunká­ról. A Lengyel Egyesült Munkáspárt képvi­selői tájékoztatták a találkozó résztvevőit a Lengyel Népköztársaság helyzetének alakulásáról, a LEMP KB 7. ülésének ered­ményeiről. A találkozó résztvevői kifejez­ték azt a meggyőződésüket, hogy a test­véri Lengyelország kommunistái, munkás­­osztálya, dolgozói képesek leküzdeni a felmerült nehézségeket, biztosítják az or­szág további fejlődését a szocializmus út­ján. Megerősítették, hogy a szocialista Lengyelország, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt és a lengyel nép biztosan számít­hat a Varsói Szerződés tagállamainak testvéri szolidaritására és támogatására. — A képen: a találkozó résztvevői. TOVÁBBRA IS EANES PORTUGÁLIA KÖZTÁR SASÁGI ELNÖKE Az alkotmányosság és a demokratikus in­tézményrendszer mellett kiálló Ramalho Eanes tábornokot, eddigi államfőt decem­ber 7-én 56,4 százalékos szavazattöbb­séggel a jobboldal jelöltjével, Soares Car­­neiro tábornokkal szemben — aki a szava­zatok 40,27 százalékát kapta — újabb öt évre megválasztották a Portugál Köztár­saság elnökévé. TÜNTETÉSEK A LONG KESH-I FOGLYOK KÖVETELÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA A Long Kesh börtönben lapzártakor már hatodik hete folytatott éhségsztrájkot az ún. ír Köztársasági Hadsereg nevű szerve­zet. az IRA hét elítélt tagja, így akarva kikényszeríteni, hogy ismerjék el őket po­litikai foglyoknak. Észak-írország több nagyvárosában és Londonban is többezres tömegek tüntettek a foglyok követelésé­nek támogatására. — A kép a december 6-i dublini tüntetésről készült. ÉPÜL A GALÁNTAI JÁRÁSI KÓRHÁZ A galántai kórház és rendelőintézet elké­szülte után Szlovákia egyik legkorszerűbb ilyen egészségügyi létesítménye lesz. Ti­zenegy osztályán 579 fekvőbeteget ápol­hatnak majd. A rendelőintézet és a gyógy­szertár már üzemel. Befejezés előtt áll a kórház központi épülete, ahol a fekvőbe­teg-osztályok, a szülészet, a műtők és más osztályok kapnak helyet. — A képen a központi épület, előtérben a rendelőin­tézet. (ČSTK bel- és külföldi képszolgálata) LEONYID BREZSNYEV INDIAI LÁTOGATÁSA Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke december első felében hivatalos látogatást tett az Indiai Köztár­saságban, ahol tanácskozást folytatott In­dira Gandhi miniszterelnök-asszonnyal és találkozott Nilam Szandzsiva Reddi állam­fővel. — A kép a szovjet és az indiai küldöttség találkozójáról készült. Az ülő sorban középen Leonyid Brezsnyev és Reddi elnök, jpbbról Ivan Arhipov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának első elnök­­helyettese, balról Andrej Gromiko külügy­miniszter. CSEHSZLOVÁK— NICARAGUA! TÁRGYALÁSOK Jaime Wheelock Román, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front országos ve­zetősége végrehajtó bizottságának tagja, a Nicaraguái Köztársaság mezőgazdasági minisztere, aki küldöttség élén baráti láto­gatást tett hazánkban, tárgyalásokat foly­tatott csehszlovák vezetőkkel. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök december 9-én a prágai várban fogadta a nicaraguai vendéget. TILTAKOZÁS A KITOLONCOLÁS ELLEN Az Izrael által megszállva tartott Ciszjor­­dánia palesztin lakossága sztrájkokkal, tüntetésekkel tiltakozik Fahd Kavaszmeh hebroni és Mohamed Milhem halhuli pol­gármester ismételt kitoloncolása ellen. Az izraeli megszálló csapatok figyelmeztető lövésekkel, könnygáz-gránátokkal oszlat­ták szét — a képen a halhuli — tüntető­ket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom