A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-19 / 29. szám
ELŐADÁS Bujdosó nyelvemlékeink (Ruffy Péter előadásáról) Az anyanyelv művelése és ápolása valamennyi nemzet, népcsoport számára íratlan törvény, fontos feladat. A nyelvi kultúra, a nyelvismeret szintje ugyanis lényeges meghatározója az ember magatartásának, hatásos és megbízható formátója-alakítója jellemünknek. Ilyen elgondolással szervez előadásokat anyanyelvűnkről az ipolysági Honti Közművelődési Klub is. A klubtagok nemrégiben Ruffy Péter Rózsa Ferenc-díjas újságírót, a Magyar Tudományos Akadémia Anyanyelvi Bizottságának tagját hívták meg, aki a magyar nyelv élettörténetéről és írásos emlékeiről beszélt. Bevezetőjében az író szólt a finnugor nyelvrokonságról, a háromezer évvel ezelőtti együttélésről, összehasonlító nyelvtudományunk kezdeteiről stb. Ezután a magyar nyelv élettörténetének drámai korszakait villantotta fel, majd a legismertebb nyelvemlékekkel, azok sorsával ismertette meg a hallgatókat. Mindenekelőtt első szórványemlékünket, a kilencszáz éves Tihanyi Apátság Alapítólevelét, az évszázadokig ismeretlen összefüggő szövegünket, a Halotti Beszédet és Könyörgést, valamint az Ómagyar Mária-siralom c. tragikus sorsú versünket mutatta be kellő alapossággal és hozzáértéssel. Előadása — melynek során szólt legrégibb emlékeink értékéről, keletkezéséről s felkutatásuk körülményeiről — lekötötte a hallgatók figyel mét, felkeltette érdeklődésüket. Az előadás színvonalát csak emelte az író saját élmény beszámolója, melynek során a nyelvemlékek nyomában tett utazásairól beszélt. Ipolysági előadása során Ruffy Péter említést tett kéziratos irodalmunk néhány felbecsülhetetlen kincséről is. így többek közt elmondta, hogyan fedezte fel Deák Farkas Balassi Bálint szerelmi lírájának gyöngyszemeit a Zólyom melletti Radvánszky-kastélyban, s hogyan került haza Amerikából Petőfi Sándor Emich Gusztávval kötött írói szerződése. Az utóbbiról szóló beszámoló annál inkább is értékes volt, mivel a fontos okirat budapesti átadásán maga Ruffy Péter is részt vett. Befejezésül elmondhatjuk: Ruffy Péter előadását érdemes volt műsorra tűzni. Az író előadásának finom stílusa, nyelvi tisztasága már magában is élményt jelentett. A tudományos igénnyel és népszerű formában öszszeállított előadás pedig tágította látókörünket, gyarapította önismeretünket, felkeltette nyelvünk múltja iránti érdeklődésünket s jelene iránti figyelmünket. Reméljük, a jövőben mindez egyre inkább belső szükségletünkké válik! Csáky Károly KÖNYV Mezei Éva: Játsszunk színházat! A Jókai-napok és a Dunamenti Tavasz idején gyakran olvashatunk és hallhatunk amatőr színjátszásunk problémáiról, pedig a hasznos tapasztalatok és tanácsok a felkészülés időszakában (ősztől tavaszig) segítenék jobban rendezőink és együtteseink munkáját. Ennek haszna — mind az amatőrök színházi látásmódjának fejlesztése, mind a közönség értékszemléletének alakítása területén — nem hangsúlyozható eléggé. Jó tehát, ha a műfaj ábécéjébe betekintést nyújtó könyveket forgathatunk, amilyen Mezei Éváé is. A színpadi játék lényegét talán Jurij Lotman megfigyelése adja meg legmarkánsabban. „Az élő tigristől a kisgyerek fél, a kitömött tigristől nem fél; és csupán a játékban tigrisként szereplő, székre borított csíkos köpenytől fél is, meg nem is fél, egyszerre." Tehát nem a valóság utánzata ez, hanem a nézővel elfogadtatott valóság-illúzió, egy lehetséges, de nem feltétlen létező, igaz, de nem feltétlen való. Mindezek megértéséhez az alapoktól kell elindulnunk, mint ahogyan ez a könyv is kalauzol bennünket. A népi játéktevékenység drámaiságának felmutatásától a színjáték történetén és elméletén keresztül a modern színházig. Majd értékes tanácsokkal szolgál egy darab betanulásához: az elemzéshez, szöveg- és mozgásgyakorlathoz, a kellékek megválasztásához, a színpadi tér kialakításához. Mindezek az ismeretek egy mü megjelenítésének alapfeltételei, persze a továbbiakban érző és értő, szervezni tudó rendezőre és vele játszani kívánó, önmagukat is fejlesztő, fegyelmezett szereplőkre van szükség, de ehhez már ez a könyv sem segíthet. Főleg kezdők és iskolai színjátszók részére készült, de a színházat szerető vagy érteni kívánó nézők is bekukkanthatnak általa a kulisszák mögé. Mihályi Molnár László TELEVÍZIÓ Halál Velencében Luchino Visconti, a nagytekintélyű olasz mester számos remekművével alapozta meg a művészetét megillető tiszteletet. Emlékezetes müvei: A párduc, Rocco és fivérei, Elátkozottak, Családi portré. Visconti 1976- ban hunyt el. Hat évvel halála előtt, 1970- ben Thomas Mann azonos című novellájából készítette el Halál Velencében című filmjét, amelyet május 31 -én sugárzott a Magyar Televízió. Mann novellája kétségkívüli remekmű és megfilmesítése szinte reménytelen vállalkozás. Visconti mégis megkísérelte, hogy forgatókönyvet írjon a novellából. Partnere Nicola Buolalucco volt, akivel korábban sok filmjének forgatókönyvét közösen irta. A filmet számos más Visconti-mű operatőre, Pasquale de Santis fényképezte remekül. Talán a képi megvalósítás, a hosszú beállítások során elénk táruló látványok hangulata az, ami leginkább megközelíti Thomas Mann világát. A mű cselekménye szerint Gustav von Aschenbach zeneszerző pihenni utazik Velencébe. A hotel ebédlőjében (ebben a hotelban lakik maga Aschenbach is) megpillant egy szép lengyel kamaszfiút... Ez az a pont, amelytől kezdve a film már képtelen viszszaadni a novellában utánozhatatlan virtuozitással ábrázolt lengyel kamaszfiú „földöntúli", mitikus szépségű külsejétől elbűvölt öregedő művész (Aschenbach) tragikus rajongását, halálba torkolló kétségbeesettségét. A filmbeli zeneszerzőt Dirk Bogart játszotta, lehetőségeihez képest kifogástalanul és hitelesen. Csupán az a sajnálatos tény teszi riasztóan visszataszítóvá ezt a figurát, hogy a gyermeteg rajongása nem más, mint homoszexuális szenvedély. Legalábbis ezt sugallja a film. A novellában egészen másról van szó. A film előkészületei során maga Visconti utazta be Európát, hogy megtalálja filmje számára Tadziót. (Eredetileg az akkor még főiskolás Nagy Gábor is a kiszemeltek közt volt.) Végül a szépséges lengyel arisztokrata kamasz szerepét a svéd Björn Andersen kapta meg, aki valóban bájos, elragadó gyerek, dús, puha hajfürtökkel, törékeny testtel; csak éppen nem a Thomas Mann-i Tadzio. Más. Kétlem, hogy a Mann ábrázolta jelenséghez fogható emberpéldány élt valaha. Éppen ez emeli szimbólummá Mann novelláját. Mindent összevetve: a lelke hiányzik ennek a filmnek. A film szerint az aschenbachiérzékenységü emberek nemcsak a társadalom, de a film számára is érdektelenek. A főhős tragédiája semmit sem fejez ki, legfeljebb önmagát, s ez a néző számára közömbös. Magánügy és nem több ennél. Nem éri meg a páratlanul pontos helyszinrajzot, az elénk varázsolt milliót, a költséget és fáradozást. Sajnos de Santis zseniális operatőri munkájától, a színes technikának köszönhető külsőségektől eltekintve lehangolóan üres ez a film. Az igazi Halál Velencében továbbra is Thomas Mann alkotása. Aki ismeri ezt a müvet, megértheti, miért mertem leírni ezeket a sorokat Visconti filmjéről. Kiss Péntek József A bolgár népművészet ma is él: a bolgárok talán éppen ezért érnek el olyan sikereket a nemzetközi népművészeti alkotóversenyeken. Az utóbbi években rendezett 74 verseny közül hetvenhármon nyertek első díjat. A budapesti Szépművészeti Múzeumban Dürer százada címmel nyílt kiállítás. Felvételünkön Jean Duvet és Dürer egy-egy müve látható. KIÁLLÍTÁS Fegyverek A huszonötödik éve működő rozsnyói (Rožňava) Bányászmúzeum az utóbbi években egyre gyakrabban rendez tematikus kiállításokat, s ezek iránt egyre szélesebb körű az érdeklődés, főleg a fiatalok részéről. Ilyen volt nemrég a Labancz István igazgató és Czintel József rendezte fegyverkiállítás. Gazdag anyag állt rendelkezésükre, hiszen a városban, a környékbeli bányákban a muzeális értékű tárgyak gyűjtését már 1903- ban megkezdte a múzeumbarátok egyesülete, majd a városi múzeum is megalakult, s egykori igazgatói, dr. Rudolf Hažlinský, Tichy Kálmán, Róth Ernő kiváló szervezők voltak, tudták, hogy mindent össze kell gyűjteni, ami a bányászok életével, mozgalmával kapcsolatos. A fegyvereket is. A Bányászmúzeum mostani dolgozói, a kiállítás rendezői ebből az örökségből is válogathattak. Ügyesen és jól válogattak, mert hiszen nemcsak bemutatták a fegyvereket, hanem azokat úgy csoportosították, hogy a látogató megértette: szükségük volt a bányászoknak fegyverekre is, amikor a munkásosztály él harcosaiként a munkások érdekeiért, később a politikai hatalom megszerzéséért küzdőt tek, és szükség van most is a fegyverekre, amikor a munkáshatalom, a béke megőrzése a feladat. * A rendezők persze azzal is törődtek, hogy a kiállítást megtekintő fiatalok szakszerű magyarázatot kapjanak. Hajdú András 1 8
