A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-06 / 49. szám

azerkilencszázhetvenöt tavaszán a környező kisebb gazdaságok összevonásával jött létre az ötezerhétszáz hektáron gazdálkodó nagykaposi (Veľké Kapušany) Béke Földmüvesszövetkezet. A vizenyős talaj lecsapolásával kitűnő réteket, legelőket nyertek. A környéken csak a királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) állami gazdaság vetekedhet velük. Legalábbis ami a szarvasmarhatenyésztést illeti. Kiegészítő állatállományként baromfit tartanak.

— Az összpontosítás után a régi központokban üresen, kihasználatlanul álltak az irodák. Ezek többsége igen jó állapotban van — mondja Galgóczy Tibor, a szövetkezet elnöke. — Egyrészt tehát itt voltak az épületek, másrészt az asszonyok többsége nem kapott a mezőgazdasági termelésben munkát, más lehetőség pedig a közelben nem volt. Vagy huszonöt üzemet felkerestünk, munkaerőt és helyiséget ajánlva, mígnem a besztercebányai (Banská Bystrica) Slovenka befogadta az aszszonyainkat — bedolgozóknak. Megbízható partnerre találtunk bennük. Varannóban (Vranov), az egyik üzemükben betanultak a lányok, asszonyok, azután megindult itthon a termelés. Ötven asszonnyal kezdtük, a második műszak most bontogatja szárnyait. Apróságokat varrogatunk... — s mutatóba elő is húz néhány pamuttrikót. Éppen olyat, mint amilyet minden anyuka szívesen ad gyermekére, mert egészséges viselet, felszívja az izzadságot. A gyermek is szívesen viseli, mert nem szorít, futhat, nyújtózhat, mászhat benne nyugodtan, s a színe a legjobb: narancssárga. Ezt pedig minden gyermek kedveli. Egyszeriben nekem is sokkal szimpatikusabb lesz e vállalkozás. Gyerünk, nézzük meg! Fényképész kollégámat sem kell biztatni. Mosolygós lányokat, asszonyokat szívesen fotografál.

— Hát előkerültél? — fogadja Bérezik Zoltán kollégáját. Varga Sándort, aki ma délelőttre kísérőnkül szegődött, mivelhogy ő a nagykaposi körzet képviselője a Szlovák Nemzeti Tanácsban, s mint ilyen jól ismeri a környéken élő emberek gondjait, örömeit. Kalauzolásával eljutottunk Szirénfalvára (Ptrukša), láttunk gázkitermelő állomást, most meg itt vagyunk, a munkahelyén. Mert itt dolgozik ő is, technikus, mint Bérezik Zoltán.

— Azért lepődtem meg — mondja —, mert ha elszólítja a kötelesség, egy-két nap nem látjuk. Olyankor én helyettesítem.

— Úgy tudom, azelőtt is a szövetkezetben, de a villanyszerelőknél dolgozott. Miért jött át ide? Talán nagyobb a fizetés?

— Nem, a fizetés ugyanannyi — mondja mosolyogva Bérezik Zoltán —, de előnyösebb a munkábajárás. Igaz, Sanyi külön elfoglaltságai miatt, mint mondtam, előfordul, hogy mindkét műszakban én dolgozom, de a

szabad szombat, ami itt kijár, nagyon sokat ér. Volt munkatársaink, ha odakint hideg szél. fúj, ha esik az eső vagy hull a hó, irigykednek.

Délutánra jár az idő, így — ahogy az elnök mondta — a szárnyait bontogató második műszakot találjuk a gépek mellett.

— Méltánytalanság ez a délelőttösökkel szemben. Róluk kellene írni, ők jobban dolgoznak — mondják többen is.

Mire e sorok megjelennek, a második műszakban dolgozók is betanultak. Munkájuk minőségére már biztosan nincs panasz.

— A dohánytermesztési csoportban dolgoztam eddig. Itt lakunk a közelben — mondja Varga Irén. — Gondoltam, jobb lesz a műhelyben dolgozni, itt kényelmesebb.

— Sokat hímeztem és varrtam otthon, nagyon szeretem a kelmével való munkát, ezt is hamar megszoktam — mondja Kovácsné Tóbiás Sára. — Mások már kabátban állnak, indulnak haza, én még a gép mellett ülök. Annyira érdekel ez a munka. Minél előbb meg akarom tanulni. Azelőtt a cipőgyárban dolgoztam, Vajánban.

— Mások is munkahelyet változtattak azért, mert itthon megnyílt a varroda ?

— Hogyne, többen is átjöttünk a vajáni cipőgyárból, de sokan a háztartás mindennapi körforgását cserélték fel a munkahely diktálta gyorsabb ritmussal. Még nem találkoztam olyannal, aki megbánta volna — mondja egy középkorú szőke asszony.

Benicky Éva, műszakvezető, neve-12