A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-11-29 / 48. szám

kan újra kávézni rohannak, de még többen ellepik a lakótelep parányi ABC áruházát. Mások pihennek, hiszen fél öttől fél hétig próba, épp csak az átöltözésre marad pár perc, aztán három és fél órán keresztül tökéletes koncentrációra, fegyelmezett­ségre van szüksége minden tagnak. Ezt a figyelmet és fegyelmet az egyik hegedűs így jellemezte: —■ Képzelje el, hogy egy ablaküvegen három és fél órán keresztül figyelemmel kell kísérni egy legyet. Úgy, hogy az em­ber egyetlen másodpercre sem veszi le róla a tekintetét. Mint minden hasonlat, ez is sántít, hi­szen a zenészeknek nemcsak a kottára kell összpontosítaniuk, hanem kollégáik játékára, a magánénekesekre, a karmes­terre, a közönségre és természetesen ma­gára a játékra is. Egy másik zenész némi iróniával megjegyezte: — Az ember a koncert után egy kicsit úgy érzi, hogy bedilizett. Három és fél óra rettentően sok idő. Más „normális" hang­verseny másfél, legfeljebb két óráig tart. Most meg — három és fél óra. 2 Öt óra előtt a város szívében, közvetlen a Duna jobb partján levő modern Bruckner­­haus kulturális központban vagyunk. A hatalmas nagyteremben mintegy kétezer néző számára van hely. Az emelvényen — vagy színpadon — már előkészítve a szé­kek, kottaállványok, hangszerek. Épp csak ki kell húzni tokjából a nagybőgőt, hegedűt, vadászkürtöt, hárfát... Mire a zenekar elvégzi a hangolást és az énekkar is elfoglalja a helyét, megérkezik, még „civilben" az osztrák karmester, Kurt Wöss. A kórust a filharmónia karnagya, Pavol Baxa készítette fel. Kezdődik a próba. Egy-egy nehezebbnek tűnő tételt gyakorolnak, a karmester többször megálljt int, utasításokat ad; a zenészek újra nekilendülnek, megint meg­állj, újabb utasítás ... Közben dolgozik az osztrák tévé operatőre és a rádió techni­kusai „bemérik" a mikrofonokat, újakat helyeznek el. Van belőlük már vagy húsz a színen meg a „levegőben", hiszen az esti hangversenyről felvételt készít a rádió és vasárnap este máris műsorára tűzi. Negyed hétkor vége a próbának. Van, aki leugrik a büffébe bedobni egy pohárka vörös bort, mások az öltözőbe rohannak egy cigarettára, vagy körülnéz­nek az épület-labirintusban, a Duna-par­­ton. Tízen-tizenketten maradnak, s egy­mást figyelve, egymást korrigálva gyako­rolnak. Leballagok az épület előcsarnoká­ba, ahol épp képkiállítás látható. Aztán egy rövidke séta a szúnyogoktól hemzse­gő Duna-parton, majd háromnegyed hét­kor bekukkantok az öltözőbe. Már min­denki frakkban. Rohanok vissza az elő­csarnokba, hogy lássam a közönséget. Egyre többen érkeznek. Estélyi ruhás hölgyek és urak, divatos „overallba" bújt fiatal lányok, farmeres, pulóveres tiné­dzserek. Pontosan hét óra három perckor kezdő­dik a hangverseny. Nem foglalt minden hely, hiszen már tizenkilencedik napja tart a zenei ünnep­ség, és minden napra több hangverseny, rendezvény jutott, de nagyobb a közön­ség, mint amilyenre a rendezők és a ven­dégek számítottak — lehet vagy ezer­­ezerkétszáz ember. 3 Nagyképűség lenne most részemről, ha kritikát vagy legalább recenziót akarnék írni a hangversenyről, a zenekar és a kórus teljesítményéről, hiszen nem ezért vagyok itt. Egy koncertút hangulatának visszaadására vállalkoztam. Hogy az elő­adásról, annak színvonaláról mégis szót ejtsek, ahhoz elég megjegyeznem, hogy a nézők közül csak tízen-tizenöten távoztak a két szünetben — ott álltam a kijáratnál —, és a nézősereg szinte mozdulatlanul ülte végig a három és fél órát, állandóan figyelt, kezében tartva az oratórium szö­vegkönyvét. A végén pedig kitört a tapsvi­har, gyakori „bravó, bravó" kiáltásokkal tarkítva. Alig akarták leengedni a pódium­ról a zenészeket, énekeseket. A rádió szak­embere szerint nem is maga a mű nagy­sága, remeksége a lényeges, hanem az énekkar és a zenekar magas zenekultúrá­ja, összjátéka, precizitása volt ezen a kon­certen a domináló. „Persze — mondta később elmosolyodva — Európa egyik leg­jobb filharmonikus együttesétől, ezt min­dig el is várja a hallgatóság." Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzátenni. S az is magáért beszél, hogy a hangver­seny után az autogramkérők tömege ro­hamozta meg a szólistákat, karmestere­ket, zenészeket, énekeseket. 4 Éjfél már jóval elmúlt, mire újra a szállodá­ban vagyunk. Szemmel láthatóan minden­ki fáradt, kimerült. Nagyon igénybe vette az együttest ez a hangverseny. Az igaz­sághoz az is hozzátartozik, hogy többen örömüknek adtak hangot, ez volt A világ harmóniájából a második és egyben utol­só koncert, hála istennek! Hiszen nyilván­való, hogy ilyen hosszú művet képtelen­ség lenne sokáig műsoron tartani, és a közönség türelme sem véges, a hallgató­ságot is nagyon igénybe veszi e maratoni hosszúság. Az énekkar karnagya, még út­ban hazafelé megkér, ha lehet, aláhúzva emeljem ki az énekkari tagok idegfeszítö munkáját, mivel ilyen komoly és ennyire igényes müvet ma a világon kevés kórus lenne képes betanulni és így előadni. És ebben — látva a korábbi külföldi koncer­tek sajtóvisszhangját — egy parányi nagy­képűség sincs. Este hét előtt már újra a bratislavai múzeum előtt vagyunk. Mindenki gyorsan kikapkodja csomagjait a poggyásztérböl, irány valamelyik busz, villamos, minél előbb haza. Viszontlátásra hétfőn a mun­kahelyen. A hazai közönséggel pedig a legközelebbi koncerten. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei KORLÁTOK KÖZÖTT­­KORLÁTLANUL? Egy több ezer éves görög monda szerint Oidipusz a személyéhez fűződő jóslatok beteljesülése során tudta nélkül megöli atyját, Laioszt és feleségül veszi anyját, lokasztét. Amikor a vérfertőzés miatt dög­vész pusztítja Thébait, Oidipusz rádöbben elkövetett bűnére. Felesége öngyilkos lesz és Oidipusz kiszúrja saját szemét, majd az egykor oly dicső király vakon, nyomorul­tan és számkivetetten bujdokol élete vé­géig .. A vérfertőzés tilalma nemcsak mondák­ban és klasszikussá vált irodalmi alkotá­sokban fogalmazódott meg, hanem külön­böző jogszabályokban is. Igaz, az erkölcsi normák többsége a társadalom változása­it. a kor fejlődését követve átalakul; hi­szen más miatt botránkozott meg a kö­zépkor embere és más miatt háborodik fel a huszadik századi polgár. Vannak azon­ban olyan erkölcsi szabályok, amelyek nagyon régen alakultak ki, és azóta is élnek. Ilyen a vérfertőzés tilalma is. Azt, hogy mit jelent eme erkölcsi nor­mákba ütköző törvényszegés fogalma, a Büntetőtörvénykönyv illetékes paragrafu­sa ekképpen határozza meg; „Aki egyenesági rokonával létesít nemi kap­csolatot, az súlyos bűntettet követ el és az eset körülményeitől és komolyságától függően több évi szabadságvesztéssel büntetendő." A kiskorú leszármazókat, akik legtöbbször áldozatai ezeknek a kap­csolatoknak, általában nem büntetik meg, mert a jogalkotók figyelembe vették, hogy ezek a gyerekek és kamaszok kifor­ratlan egyéniségek, akik függő viszonyban vannak szüleiktől. Kivételt csupán azok a ritka esetek képeznek, amikor a nemileg ugyan már érettnek számító, életkorukat tekintve viszont még kiskorú személyek a kezdeményezői az efféle kapcsolatok­nak ... Bíróságaink napi munkájának tanúsága szerint — szerencsére — a vérfertőzés nem gyakori. Ha mégis előfordul, úgy sok­szor — az eset komolyságára való tekin­tettel — nemcsak emiatt, hanem ennek kapcsán — ennél sokkal súlyosabb bűn­cselekményért vonják felelősségre a kor­látlan szenvedélyek korbácsolta nemi kapcsolatra lépő rokonokat. Ha például az apa erőszakkal vagy életveszélyes fenye­getéssel kényszeríti lányát az efféle kap­csolatra, akkor a törvényszék előtt elsőd­legesen nemi erőszak bűntettéért felel, és a bíróság akár tíz évig terjedő szabadság­­vesztést is mérhet rá. Az igazsághoz hoz­zátartozik azonban, hogy a bíróságok elé kerülő esetek viszonylag alacsony száma nem minden esetben tükrözi a tényleges helyzetet. Ugyanis jelentős lehet az úgy­nevezett rejtett bűnözések száma, vagyis: sok ilyen vétség titokban is maradhat, hiszen családon belüli a szégyen, és a gyerek nem jelenti föl a szülőt vagy a feleség elnézi férjének társadalmi-erkölcsi botlását. Legtöbbször csak akkor ömlik ki a szennyes, ha a gyerek terhes lesz, vagy tűrhetetlenné válik az otthoni légkör. A rendőrhatóság és a bíróság mint any­­nyi más ügyben, a vérfertőzéseknél is az igazságügyi orvostani intézetektől és tör­vényszéki orvosszakértőktől kér véle­ményt a gyanúsított elmeállapotáról, va­lamint arról is, hogy valóban rokoni kap­csolatban fogant-e a per tárgyát jelentő kisgyerek. Előfordul: az apa nem tagadja a nemi kapcsolatot, de azzal védekezik, hogy leánya valójában nem édes gyerme­ke. Ilyenkor is az orvosszakértö feladata kideríteni, igaz-e a védekezés vagy sem? Érdekes összefüggéseket talál és bizo­nyos fokig általánosítható tapasztalatok­ra bukkan, aki az efféle kapcsolatok hát­terét próbálja földeríteni. Ismételten megesik például, hogy nyílt erőszakkal, esetleg testi fenyítéssel vagy támadással követik el a bűncselekményt. Nem kevésbé érdekes észrevétel, hogy sokszor éveken keresztül tart a kapcsolat. Az is előfordul, hogy a családban uralko­dó, túlzottan patriarchális szemlétet teszi kiszolgáltatottá a lányokat. íme, egy val­lomástöredék: „Tizenhárom éves korom óta van viszonyom az édesapámmal. Ele­inte tiltakoztam, de azt mondta, hogy ebben is ö parancsol. Annyira féltem tőle, hogy még az udvarlómnak sem mertem szólni." Egy másik eset tanúsága szerint, négyéves kapcsolat után, egy tizenkilenc éves lány negyvenhárom éves apjától szült gyereket. Félelmében hallgatott vi­szont az a tizennégy éves kislány, akit az apja mindig magához hívott, ha édesanyja nem volt otthon. Ezekben a családokban a szülők általában alacsonyabb képzettsé­gűek, bár joggal elképzelhető, hogy értel­miségi családokban is előfordul a vérfer­tőzés, csak itt esetleg ügyesebben titkol­ják. Majd mindegyik ügyben szerepet játszik az alkohol. Az elmeállapotot vizsgáló or­vos szinte mindegyik szakvéleménybe be­leírhatja, hogy a gyanúsított idült alkoho­lista, akinél a rendszeres italozás hatására a személyiségszint súlyos hanyatlása kö­vetkezett be és a minimumra csökkentek erkölcsi-szociális érzelmei. Az ilyen családi környezetben szükség­szerűen torzul a kárvallott gyerekek szel­lemi, erkölcsi és érzelmi fejlődése, és sok esetben kiégett, közönyös felnőttekké válnak. Természetesen, a vérfertőzés tár­sadalmi veszélye akkor a legnagyobb, ha ebből az elferdült kapcsolatból gyerek is születik. Az egyenesági és oldalági roko­nok utódai között több a szellemileg és fizikailag visszamaradott, gyakoribb a ko­rai csecsemőhalál, mint az egymással vér­ségi kötelékben nem álló szülők leszárma­­zottainál. Az ép és életerős utódok születése ér­dekében, egy évezredes erkölcsi normá­nak érvényt szerezve jogrendszerünk, a szocialista törvényesség is szigorúan bün­teti a (szerencsére ritkán előforduló) vér­fertőzés tilalmát megszegőket. Linzben 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom