A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-29 / 48. szám
dulallo alkotások. Itt laktak a kereskedők. A tér másik oldalán emeletes, magas és gazdagon díszített homlokzatú patríciusházak láthatók. A magas tető alatt tárolták a kereskedők árujukat. Mi van még, ami csak erre a tájra jellemző? A sokfelől jött, de egyformán gondolkodó ember. Például Trencsík Géza. Vele Františkovy Láznéban találkoztam, a vasútállomáson. Nagyon megörültünk egymásnak. Hiszen földim, a szomszéd faluból származik, marcelházi. Ismerte az én vincellér nagyapámat. — Sohasem csalt az öreg, mindig megmondta, melyik borból igyam. — S maga fel tudta cserélni a bort sörre? — kérdem tréfálkozva, s a keze ügyében levő söröskorsóra mutatva. — Nehezen — sóhajt. — Tán ez ment a legnehezebben. Sokszor mondtam, már nem bírom tovább. Összefutott a nyál a számban, ha a borra gondoltam. A sörnek csak a rossz ízét éreztem. Aztán megszoktam. Ma ízlik ez is, az is. Holnapután nagyot mulatok. Búcsú lesz otthon, hazautazom. — Vonattal? — Nem. Hiszen akkor a fél életemet utazással tölthetném. 18—24 órát is tart az út. Autóval járok, így gyorsabb. A 685 kilométert egyszuszra levezetem. Az autópályán. Ha véget ér a műsor a tévében, elindulok. Jihlavában megtöltetem a benzintartályt és azután már csak otthon állok meg. A benzinkutas már messziről integet és kérdezi: hazafelé, hazafelé? Trencsík Géza a közeli Vojtanovban él. Határátkelőhely a Német Demokratikus Köztársaság felé. Fagylaltozni oda jár a kislányával. — Ötvenhat nyarán jöttem ide. Akkor persze azt gondoltam, átmenetileg. Vájárnak szegődtem el Horni Slavkovba, az uránbányába. A pénz csábított. Tíz-tizenkétezret kerestünk havonta. Aztán a bányát bezárták, vége lett a nagy keresetnek. Most már sajnálom, hogy eljöttem otthonról. Mégiscsak ott lett jobb világ. Ha elgondolom, hogy kezdődött a szövetkezetesítés, alig hiszem, hogy idáig jutottak. Tisztelem őket érte... Itt lettem szerelmes, itt nősültem meg. Most meg már látja, elvált ember vagyok. Az anyám azt mondja, ezért igazán kár volt ilyen messzire jönnöm. Ezt otthon is megtehettem volna. — Miért nem megy haza? — Nem tudnám ismét megszokni. — Mit, hiszen közben hazajárt, nem szakadt el tőlük. — A rohanást, a látástól-vakulásig való gürcölést nem tudnám megszokni. Itt mindenki úgy él, ahogy a pénztárcája megengedi. Nem hajtják agyon magukat. A testvéreim akkor is dolgoznak, amikor haza megyek, akkor is, amikor eljövök. Beszélgetni sincs idejük. — Tücsökciripelést hallok, vagy a fülem cseng ? — Tücsök ez, valódi tücsök. Én tartom. Sörrel. Amikor nem adok neki, nem muzsikál. ha adok, nótázásba kezd ... Igen jó barátságban vagyunk. — Most mi a munkája? — A kulturális központnak vagyok a felelős vezetője. Itt a vasútállomáson. Az egész állomás tisztaságáért, rendjéért én felelek. Még a részegek lecsendesítése is az én gondom. Újabban a helyjegyek beszerzése is a nyakamba szakadt. Én szervezem az állomás dolgozóinak társasutazásait. Szóval olyan kultúrfelelős féle vagyok. Villámhárítónak tartom magamat. Nekem panaszkodnak a beosztottak, rám pöröl a főnök, ha baj van. De azért az állomásfőnök jó barátom. Mondhatni bajtársam. Biztatjuk egymást: ugye kitartunk. Kitartunk. Örülök, hogy öt találtam itt. Megállja helyét az idegenben. Nincsenek nyelvi nehézségei. Sőt, német turistákkal is szót ért. Kitartunk. Dolgozunk. Ő itt, mi meg 685 kilométerrel arrébb, a fóliasátrak mellett. Mert arra is szükség van. FISTER MAGDA PrandI Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottsága az elmúlt hetekben tárgyalta a szövetség szervezeti életének problémáit. A Központi Bizottság Elnökségének beszámolója megállapította, hogy a szervezeti élet fejlődésének egyik fő mutatója a tagság számának növekedése (a CSEMADOK taglétszáma ma 71 ezer), továbbá az, hogy a helyi szervezetek hány taggyűlést és vezetőségi ülést tartottak. A tagság számának növekedése kétségkívül igen nagy jelentőségű a szövetség számára, aminek elsősorban politikai jelentősége van, hiszen ez igazolja, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók nem közömbösek saját nemzetiségi kulturális szervezetükkel szemben. Igénylik ennek munkáját és támogatják törekvéseit. E szempontból az sem elhanyagolható kérdés, hogy a CSEMADOK Központi Bizottságának tagjai különböző fórumokon hány tag nevében beszélnek, mert ennek rendkívüli nagy a politikai és az erkölcsi súlya. Természetesen a tagság számának növekedése újabb és újabb problémák elé állítja a helyi szervezeteket és a CSEMADOK szerveit is. Mert a növekvő taglétszám egyebek között felveti a kérdést, hogyan lehet bekapcsolni ezeket a tagokat az aktív munkába, a különböző amatőr művészeti csoportokon, együtteseken keresztül. A taglétszám növekedésének ugyanis a szövetség aktivitása szempontjából akkor van igazán értelme (természetesen nem akarom lebecsülni a támogató tagok fontosságát), ha ez kéz a kézben halad a népművészeti és népművelési munkaformák fejlődésével és új munkaformák bevezetésével. Akkor van igazán értelme. ha az új tagok többsége — főleg a fiatalok — aktívan bekapcsolódik a helyi szervezet munkájába és nemcsak paszszív fogyasztói a kultúrának, de tevőleges formálóivá válnak a CSEMADOK kulturális életének. A probléma tehát az, hogy hogyan foglalkoztassuk a tagokat érdeklődésüknek megfelelően, hogyan teremtsük meg ennek a feltételeit. Ez a kérdés annál is időszerűbb, mert ma már sok helyi szervezet elérte a kétszázas, ötszázas vagy ezres taglétszámot, s így szinte lehetetlenné vált. hogy minden tag részt vegyen a taggyűlésen, márcsak azért is. mert a község vagy város nem rendelkezik ilyen nagy befogadóképességű teremmel. Ebben az értelemben tehát a taggyűlés nem lehet ezekben a szervezetekben az a fórum, amely minden egyes tagot kielégít valamilyen formában. A másik probléma véleményem szerint az, hogy általában a CSEMADOK-on kívül is túl sok a gyűlés, az értekezlet, ezért ma már igen nehézkes negyedévenként taggyűlést szervezni. Ezzel kapcsolatban igen jó lenne például felmérni, elemezni, hogy milyen változásokon ment keresztül községekben, városokban a CSEMADOK szervezeti élete a megalakulás óta. mert hogy a gyakorlatban változások történtek, az bizonyos. Maiamikor az ötvenes években, amikor a falusi szervezetek többségének harminc-hatvan tagja volt és a városi szervezeteké sem haladta meg sok esetben a száz-százötvenet, azonkívül a munkaformák is szűkebb keretek között mozogtak, a helyi szervezetek irányításához elégséges volt öt-tíz tagú vezetőség. És a taggyűlések megszervezése sem okozott nagyobb gondot, a tagság túlnyomó része részt vett a gyűléseken. Ma már véleményem szerint ez nincs így. de az is igaz. hogy a helyi szervezetek már felismerték ezt az új helyzetet. Ezt igazolja például az. hogy különösen a nyugat-szlovákiai kerületben igen sok helyi szervezetnek nem öt-tíz. hanem húsz, harminc sőt a negyven tagú vezetősége is van. Annyian vesznek részt egy-egy vezetőségi ülésen, mint ezelőtt húsz évvel a taggyűléseken. A helyi szervezetek ilyen széleskörű vezetőség választásakor abból indultak ki. hogy abban helyet kapjon minden aktív szervező a különböző munkaterületekről. Ez viszont azt is jelenti, hogy az ilyen széleskörű vezetőségi ülés lényegében helyettesíti a taggyűlést. Ennek oka minden bizonnyal az. hogy nehézkesebbé vált a széles tagság részvételét szervezésileg biztosítani a taggyűléseken. További kérdés, hogy vajon a szervezeti élet fogalmát a mai körülmények között leszűkíthetjük-e a húsz-huszonöt évvel ezelőtt érvényes kritériumokra, tehát lehet-e a szervezeti életet, ennek minőségét egyedül csak a vezetőségi ülések és a taggyűlések számával mérni. Gondolok itt arra. hogy a helyi szervezetek keretében működnek klubok, irodalmi színpadok, színjátszó együttesek, képzőművészeti szakkörök, tánccsoportok, irodalmi körök stb. Ezek mindegyikének megvan a saját vezetősége, amely a helyi szervezet vezetőségének határozatai alapján kezdeményezően irányítja ennek vagy annak a csoportnak a munkáját. Ez a vezetőség a csoport tagjaival megtárgyalja a teendőket és aztán közösen határoznak arról, hogy mit fognak csinálni tovább. Vajon ez a tevékenység nem tartozik-e a szervezeti élet kereteibe. még akkor is. ha sajátos problémákról van szó ezeken a gyűléseken ? Véleményem szerint talán a szervezeti élet fogalmát ma már egy kicsit decentralizáttabban kellene értelmezni. Figyelembe véve azokat a változásokat, amelyek helyi szervezeteinkben végbementek. Mindezt persze anélkül, hogy alábecsülnénk a taggyűlések jelentőségét; ezek fontosságát az adja meg. hogy megtárgyalják és általában meghatározzák az egész szervezet tevékenységének további irányát, feladatait s az általuk hozott határozatokat a különböző szakkörök vezetői, vezetőségei és tagsága hajtják végre. Véleményem szerint sohasem szabad elfelejteni, hogy a szakköri s a különböző amatőr művészeti tevékenység adja meg a CSEMADOK helyi szervezet működésének konkrét tartalmát. E csoportok, szakkörök tevékenysége nélkül a taggyűlés határozatai csak papíron maradnak. Ezért kellene szerintem az eddiginél nagyobb súlyt helyezni a szakköri s az amatőr művészeti tevékenységre. szervezeti életre. Hiszen a CSEMADOK-szervezetek tagságának jelentős hányada ezeken keresztül válik valóban aktív tagjává a CSEMADOK- nak. 3
