A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-15 / 46. szám
KÉT IRODALOM KAPCSOLATAI A szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásának a múltban történelmi-politikai szerep jutott, s a kutatások nemzetiségpolitikai szempontoknak voltak alárendelve, melyeket túlnyomórészt a genetikuskauzális jelleg határozott meg. A kutatás főleg a primér tematikai hatások bizonyítására törekedett, s a kétoldali kapcsolatok vizsgálatánál a szempontok egyensúlyának felbontásával figyelmen kívül hagyta a két fél egyenértékűségét, mely sok megkötöttséget, sőt nacionalizmust is eredményezett. Szlovákiában az államfordulat (1918) után indul meg az egymás kölcsönös megismerésére irányuló tudatos törekvés eredményeként a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok programszerű kutatása, elsősorban Pavol Bújnák, a szlovák hungarisztika megalapítója jóvoltából. A felszabadulás után a szlovák irodalomtudomány e kérdéskört egy bizonyos ideig elhanyagolta, néhány tanulmányt leszámítva (Pišútét, Mišianikét) nem jelentek meg művek ebből a témakörből. A magyar kutatók tevékenysége sem volt kevésbé ellentmondásos, bár Sziklay László, Csukás István, Angyal Endre és mások munkássága módszertani szempontból előbb érzi kényszerítő jellegűnek az irodalmi specifikum központba állítását a kutatásokban. Ma a két irodalom kapcsolatát mindinkább irodalmi, szerkezeti-funkcionális és tipológiai szempontból vizsgálják. Szlovák részről ennek jó példáját nyújtja Rudolf Chmel munkássága. 1972-ben megjelent Literatúry v kontaktoch című tanulmánykötetét a Madách Könyvkiadó ebben az évben jelentette meg magyar fordításban. A fiatal szlovák irodalomtörténész tanulmányainak magyar nyelvű megjelenése több szempontból is jelentős: a magyar nyelvű szakirodalomban eddig leginkább csak magyar szerzőtől olvashattunk a magyar—szlovák irodalmi kapcsolatokról; másrészt az előző kutatási gyakorlattal szemben határozott hangot kap az a vélemény is, hogy az irodalomban nem minden esetben cáák a politikai szempontok játszottak szerepet, hanem elsősorban az esztétikai és irodalmi tényezők, melyek az összehasonlító irodalomtudományi kutatásokban meghatározó funkcióval bírnak. A szerző kutatásának kialakult koncepciójával kapcsolatban, melynek alapja az „irodalmiság" kérdése, leszögezi: „Bennünket csak másodlagosan érdekelhetnek a történelmi-politikai, a véletlen körülmények folytán néha rokon mozzanatok egy-egy irodalmi szempontból mellékes szociális és nemzeti vonatkozás illusztrálására." (25-26. oldal) A tanulmánykötet öt tanulmányának elemzett anyagát elsősorban a 19. század irodalma adja. A vizsgálatok célja elsősorban nem az egyik irodalom felsőbbrendűségének bizonyítása a másik rovására, s még csak nem is az ún. pozitív és negatív megnyilvánulások kutatása, hanem éppen a körülhatárolt anyag irodalmi sajátosságainak a hangsúlyozása a történelmi igazság tükrében. A kapcsolatokat a szerző társadalmi-történelmi kontextusban ítéli meg, ahol a súlypont az irodalom területére helyeződik át, ahol az irodalmi struktúrák egyenjogúak és sajátos irodalmi tényékként szerepelnek. Kutatásának tárgya a két irodalom jelenségeinek, a kölcsönös ösztönzéseknek, kapcsolatoknak, visszhangoknak, a irodalmak egymást kiegészítő jellegének, a kettős irodalmisággal, a tipológiai, műfaji, stílusbeli és a fordítással kapcsolatos kérdéseknek, valamint a személyi kapcsolatoknak a tanulmányozása. Mindez igényes alapot biztosít az azonosságok és a különbözőségek, ezeken túl pedig a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok különlegességeinek pontos meghatározásához. A kötet nyitó tanulmányában (A szlovákmagyar irodalmi kapcsolatok kutatásának hagyományai és mai helyzete) Chmel a szlovák kapcsolatkutatás kialakult szemléletét helyezi szélesebb kontextusba, összegezi annak fejlődését, eredményeit; kifejti véleményét a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok kutatásának alapvető kérdéseiről és az egész problémakört rendszerbe foglalja. Még ebben a tanulmányban kitér a szlovák és a magyar romantika összevetésére, alakulásának vizsgálatára. A szlovák—magyar kettős irodalmiság című tanulmányban azokat a kérdéseket dolgozza fel, amelyek a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok nyelvi és társadalmi, illetve szociális előfeltételeinek, kiindulópontjainak kutatásával kapcsolatban merülnek fel, s a szlovák és magyar romantikus próza, főleg a regény fejlődésének öszszefüggésében érinti a periodizáció és a műfaji fejlődés eltéréseit a két irodalomban. Külön tanulmány foglalkozik a két irodalom közötti irodalomkritikai visszhangok és kapcsolatok konkrét jelentőségével valamint a műfordítás irodalmi kapcsolatokban elfoglalt helyének fontosságával. Az előbbi esetben Chmel nem csupán 'a tények puszta felsorolását végzi el, hanem a szlovák irodalomnak a magyar irodalom iránt tanúsított irodalomkritikai és irodalomtörténeti érdeklődését értékeli a befogadó irodalom és kultúra fejlődéstörténetének szempontjából. A 19. századi magyar irodalmi alkotások szlovák fordításainak legtöbbje csupán tájékoztató és közvetítő szerepet töltött be az eredeti müvet illetően, emellett a fordítások részben kihatottak a szlovák irodalom műfajainak, motívumainak és egyéb alkotóelemeinek a differenciálódására is. A szerző a kor összetettségét figyelembe véve mondja ki, hogy a romantikus struktúra válságának korszakában a szlovák fordító különféle eszmei feladatok teljesítésére vállalkozott, s ezáltal is — jó és rossz értelemben egyaránt — az érintkezés funkcióját szolgálta, ha nem is emelte magasra a művészi kritériumok mércéjét. A zárótanulmány (Az ún. irodalmi szintézisek problematikája) kifejti, hogy a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok az irodalmi kapcsolatok szélesebb európai, nemzetfeletti) koncepciójával érintkeznek; a közép-európai, illetve kelet-európai irodalmak szintézisének részei. A felvonultatott nézőpontok a szintézisteremtés mint modell kialakításának különböző vonatkozású (kultúrtörténeti, irodalmi, nyelvi) folyamatát tárják elénk. Az irodalmi szintézis kutatásának kiterjesztését Chmel elsősorban a kettős kapcsolatok szempontjának alkalmazásában látja. A Két irodalom kapcsolatai című mű a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok kutatásának alapvető, objektív irodalmi tényeken alapuló kérdéseit jelöli meg. Túlmutat önmagán s bizonyítja, hogy szlovák részről is sor került e kapcsolatok újszerű vizsgálatára. Legfontosabb értékét az előítélet és elfogultság nélküli kapcsolatkutatás kiszélesítésének szándéka valamint az új, perspektivikus szempontok (tematika, müfajkutatás stb.) felvetése jelenti, mely végső fokon a két nézet kölcsönös, tökéletesebb megismerését szolgálja. A tanulmánykötetet Zsilka Tibor fordította magyarra. ALABAN FERENC A magyar irodalom napjai Csehszlovákiában Október 13-án, a Szlovákiai írók Szövetségének klubjában megtartott sajtókonferenciával vette kezdetét az _az eseménysorozat, melynek keretében Prágában, Bratislavában, Banská Bystricában, Nitrán és Prešovban irodalmi esteken, színházi előadásokon ismerkedhetett a hazai közönség a mai magyrországi irodalommal; ugyanakkor a rádió, a televízió és a sajtó is a szokásosnál nagyobb teret biztosított a mai magyar irodalom népszerűsítésének. Az emlékezetes sajtókonferencián Pavol Koyš költő, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális miniszterhelyettese üdvözölte a Rátkai Ferenc művelődésügyi miniszterhelyettes vezette magyarországi küldöttséget, melynek tagjai között ott volt Fodor Péter, a Művelődésügyi Minisztérium irodalmi osztályának vezetője, Garai Gábor költő, a Magyar írószövetség főtitkára, Csák Gyula író, a Magyar írószövetség titkára, Jovanovics Miklós, az Élet és Irodalom főszerkesztője, Kiss Benedek költő. Szász Imre prózaíró, Käfer István irodalomtudós, a csehszlovákiai irodalmak kiváló ismerője, Filadelfi Mihály költő és műfordító, az Új Auróra szerkesztője, Tóbiás Áron irodalomtörténész és Bella István költő. Üdvözlő beszédében Pavel Koyš mindenekelőtt arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a Magyar Népköztársaságban ez év májusában került sor a csehszlovák irodalom napjaira, s hogy ez az eseménysorozat Magyarországon valóban az internacionalista egység, a barátság, az elvtársi egyetértés demonstrációja volt. Kifejezte abbéli reményét, hogy nálunk sem lesz másként, hogy a magyar irodalom napjainak eseménysorozata hazánkban is a szocialista internacionalizmus demonstrációja lesz. Rátkai Ferenc, a magyarországi küldöttség vezetője annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a most sorra kerülő esemény jótékonyan segítheti a két szocialista ország egyre gazdagodó irodalmi együttműködését. Ennek az együttműködésnek gazdag hagyományai vannak, hiszen a két nép közös történelmének folyamán az irodalom képviselői még azokban az időkben is utat találtak egymáshoz, amikor a két nemzet kapcsolata nem volt éppen ideálisnak mondható. Rámutatott továbbá arra is, hogy 1948 után minőségi változások álltak be a két ország irodalmi kapcsolataiban: amit addig csupán a hivatalos kormányok ellenében vagy tudtán kívül cselekedhetett a két ország progressziója, az 1948 után a hivatalos politika része lett. Ennek eredményei Magyarországon egyebek között abban is megmutatkoznak, hogy a csehszlovákiai népek irodalma meglehetősen elterjedt, olvasott irodalom az országban : bizonyíték erre például az, hogy a csehszlovákiai íróktól kiadott művek példányszáma Magyarországon eléri a legnagyobb nyelvterületeken született irodalmi alkotások példányszámát. A magyar irodalom napjai Csehszlovákiában azóta már régen befejeződtek, bizonyára nem egyszer s mindenkorra. A csehszlovák irodalom magyarországi napjaiból és a magyar irodalom csehszlovákiai napjaiból remélhetőleg szép hagyomány lesz, s szocialista országaink együttműködése a jövőben ezen a téren is egyre gyümölcsözőbbé, eredményesebbé válik. —ve— 14
