A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-12 / 28. szám

BALSZERENCSES NAP

Milt Flanagan a világon mindent és mindenkit elátkozott, és éles kanyart vett. A fék irtózatosan megcsikordult, görcsösen belekapaszkodott a volánba, lábával rátapadt a gázpapucsra. Az istenit! Most sem sikerült! Hiába összpontosít a szemaforra, minden összeesküdött ellene! 30 000 dollárnak inthetett búcsút. Pedig a bankók már-már a markában voltak. Negyvenkét esztendő? Nem sok, de azok a vacak reflexek már nem a régiek. Nem nagy örömét lelte a fegyveres rablásokban, egy jól megszervezett betörés kevésbé kockázatos, de nagy halom pénzre vágyott. A hitelbank pedig úgy kínálta magát, akár egy ünnepi torta. Mégsem sikerült!

A kezdet? Két kliens és három hivatalnok kővé meredten bámulta a revolver csövét, a pénztáros sápadtan tömködte a pénzkötegeket a táskába. Aztán kirohant a bankból, s pont abban a pillanatban, amikor átfutott a zebrán, megrándult a bokája. Á táskát elejtette, s hasztalan kapkodott utána: egy autó kerekei alá került. Megrémült! Mögötte felbödült a sziréna, a járókelők körülfogták, érdeklődtek, hogy mi történt, fáj-e a lába, de Miit szünet nélkül csak káromkodott. A táska, a pénz — ugrott, nem kétséges. A kocsija felé rohant, beült és gázt adott. Őrület! Benne volt a körforgalomban. A bokája irtózatosan fájt, csillagokat látott.'Te jó isten! Valaki biztosan felismerte, hiszen annyian vették körül. És ha valaki felírta a kocsi számát? A rendőrség talán már mindent tud és a nyomában van.

Spring City csendes és tiszta város

benyomását keltette. Néhány üzlet, mozi és egy hotel. Mivel borzalmasan fájt a bokája, úgy döntött, hogy egy-két napra lehorgonyoz a városkában. Aztán meggondolta magát: túl kockázatos. Nesztelenül továbbhajtott. Nemsokára feltűnt egy rozoga farmocska. Sehol egy árva lélek. A ház egy magaslatra épült. Valamikor pompás „palota” lehetett, de most nyomorúságos állapotban volt a kalyiba. Miit nem titkolt örömmel vette szemügyre a farmot. Ideális búvóhely. Ha letér az útról, itt töltheti az éjszakát és talán még egy napig a házban maradhat. Egy szénarakás mögé parkoltatta a kocsiját. Milt a bokájához nyúlt, ott masszírozta ahol fájt. Hirtelen valaki megszólalt mögötte:

— Valami baja van? Megsérült?

Miit megfordult. A ház ajtaja nyitva:

egy asszony állt a küszöbön és közömbösen figyelte a férfit. Átkozott balszerencse! Ebben a viskóban is laknak? Miit felkacagott.

— Semmi, semmi. Egy kicsit megmacskásodott a lábam. Tudja ... megálltam itt... gondoltam ... a kocsi miatt. Egy kis víz kellene a hűtőbe.

Az idős asszony — lehetett vagy ötvenesztendős — megértőén bólintott. Haja őszbe csavarodott, de ennek ellenére fürgén mozgott. Kék szemében élénk tűz parázslott. Pillanatok múlva már hozta is a vizet egy vödörben. Miit felcsapta a kocsi fedelét és munkához látott.

— Hálásan köszönöm, asszonyom.

— Kisasszony! A nevem Erica Weilte. Ha valamire szüksége van, szóljon.

— Az én nevem Tommy Smith — mondta Flanagan. — faem akarom magamat más nyakába sózni, de . .. Szeretnék egy-két napig a farmon maradni. Lehet ?

— Természetesen. Támaszkodjon rám uram. Bevezetem a házba.

És Erica Weille betámogatta új vendégét az ebédlőbe. Elhelyezte egy vénséges karosszékben, gyorsan vizet forralt és kötéseket szedett elő. Miltnek tetszett a látvány. A bokája fájt, de egye fene; a házban maradhat, az üldözői bottal verhetik a nyomát. Errefelé a madár se jár.

— Máris jobban érzem magam — mondta később. — El is mehetek.

— Nem, nem, erről szó sem lehet. Nálam ebédelhet. A bokája alaposan feldagadt, olyan mint a fánk. Nem látja?

Ez az öreglány igen előzékeny, gondolta Miit. Az ebédet elfogadhatja, attól majd erőre kap, hiszen hosszú út áll előtte. Leültek tehát az asztalhoz és beszélgettek. Mindenféléről. A házban nem látott telefont, de egy ócska rádió ott csúfoskodott a szoba egyik szegletében. A vacsora után Erica Weille kisasszony egyszerűen megjegyezte:

— Hallottam, hogy ma nem volt szerencséje.

— Tessék?

— A hitelbankban történt fegyveres rablásról beszélek. A táskája a kocsi kerekei közé repült. Bemondták a hírekben. Pontos személyleírást adtak magáról és azt is megemlítették, hogy megrándult a bokája. Ne féljen, én hallgatok. Ugyanis több esztendeje keresek egy ügyes embert, mert van egy üzleti ajánlatom. Önt egyenesen a csillagok vezették hozzám. Tehát arról van szó, hogy ön megkaparinthat — az én segítségemmel természetesen — egy csomó pénzt.

Miit szája tátva maradt a meglepetéstől. Ez az Erica egy jóságos tanító nénire emlékeztette, s most tessék, valami pénzről beszél, bűntényről, ehhez nem fér kétség.

— Nem értem?! Miről beszél? — kérdezte Miit zavartan.

— A városi takarékpénztárról van szó. Ez a farm a nővéremé volt. Amikor a férje meghalt, ideköltöztem. Őt is eltemettem. Belefáradtam az életbe, szeretnék eltávozni innen. Még egy kicsit élni! Nagylábon élni, érti? Ezért úgy döntöttem, hogy kiürítem a takarékpénztár kasszáját.

— Összevissza beszél. Miből gondolja, hogy elfogadom az ajánlatát? Egyszer már megjártam, és éppen ma. Hallotta a rádióban a részleteket, nem?

— Balszerencséje volt — mondta Erica Weille. — Ebben a kisvárosban biztosra mehet. Az akció után nyugodtan visszatérhet a farmra, meghúzódhat nálam, ameddig csak kedve tartja. Én pedig — vannak reményeim, ez érthető — megkapom a zsákmányból a részemet.

— Esztelenségeket beszél. Nem értem magát.

Olyan egyszerű. A takarékpénztárban

nincs rejtett kamera, nincs riasztóberendezés. Egyetlenegy ör Őrködik a pénz felett. Egy vén szatyor, egy trotykos. Az ügy pofonegyszerű.

Miit habozott. Van ebben fantázia. Miért ne? Valóban könnyű falat ez a vidéki takarékpénztár. A bolond vénkisasszony pedig csak reménykedjen. Nem kap a zsákmányból egy centet sem. Mindent megtart magának és átszökik Kanadába. Ha kell, akkor meg sem áll Alaszkáig.

— Megbeszéltük — mondta Miit mosolyogva. — Úgy lesz, ahogyan kívánja.

— Nagyszerű! Pompás! Tehát holnap ...?!

— Először mégis körülnézek, felmérem a terepet.

Másnap kora reggel valóban körülnézett a városkában. Igen, a takarékpénztár nem okoz gondot. Van egy nyamvadt ör. Ednek hívják. Még nem küldték nyugállományba, pedig már-már alig állt a lábán.

— Elégedett vagyok a látottakkal — mondta Miit Ericának, amikor a farmra érkezett. — Holnap délután kezdődik az akció.

— Nagyszerű! Most lemegyek a városba bevásárolni. Hozok egy üveg francia bort. Mert ma este nagy ünnep lesz a házban. Nem igaz?

Miit gyanútlanul besétált a bankba. Sajnos — pedig a fegyvert a markában szorongatta — egy árva szót sem szólhatott, mert abban a pillanatban, amikor átlépte a küszöböt, az öreg őr a háta mögé surrant és figyelmeztetés nélkül leütötte egy vaskalapáccsal. Miit a kihallgatás folyamán mindent bevallott — mi mást tehetett — és a fal felé fordult. Legalább öt évet kap. Mindegy. A börtönben is emberek vannak, nem vadállatok.

Még aznap este Erica Weille furcsa vendéget fogadott a farmján. A terített asztal mellett ültek és beszélgettek. Erica jókedvűen és hangosan nevetett.

— Tudtam, kiről van szó. Az én okos fejecskémben azonnal megszületett a terv, a zseniális terv, mert az volt nem?

Ed, a takarékbank őre tele szájjal beszélt.

— Nem értem. Olyan gyorsan bekapta a horgot ? Vajon miért ?

— Meggyőző voltam. Ed. Érted? Meggyőző.

— Hálásan köszönöm, Erica. Eljött hozzám és figyelmeztetett. Ez nagyon emberi volt magától. Most nem zavarnak nyugdíjba. Áz igazgató azt mondta, hogy rossz információkat kapott rólam s aztán ez az akció... hiszen gyorsan és határozottan munkához láttam ... tehát ez az akció mentett meg. Biztos és szorgalmas ember őrködik a bankra. Maradhatok, ameddig kedvem tartja. Ezt mondta az igazgató.

— Nagyszerű! Ne feledje — ez a mi kis titkunk marad!

— Nem felejtem el — mondta Ed halkan és ünnepélyesen. Erica elmosta az edényeket és mosolygott. Hát azért ez az Ed ... hm ... egy kicsit kövérkés, de azért.. . Kell egy igazi férfi ebbe a házba.

22