A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-08 / 45. szám
A legkiválóbb magyar uralkodók egyike volt: előrelátó politikus, jeles hadvezér, fortélyos diplomata, modern elveket valló közgazda, iskolaalapító és kultúraápoló mecénás — nagyformátumú államférfi, f. István király és Hunyadi Mátyás életművének méltó folytatója. Nemcsak mi — négyszáz esztendő távlatából — látjuk Így, már kortársai is ezt tartották róla. Apródja és odaadó hive. Kemény János (rövid ideig Erdély fejedelme is volt) így summázta halálát: „Meghala ez nagy fejedelem, kihez hasonló magyar Mátyás királytól fogva és István királyon kívül nem hallatott... Oh vajha avagy ne született, avagy örökké élt volna." A sóhajtás annak szól, hogy Bethlen korai halála, de legfőképp a rendkívül bonyolult európai helyzet miatt nem tudta valóra váltani nagyratörő terveit. A mű, melyet elkezdett,befejezetlen maradt, s nem akadt utánajövő, aki bevégezte volna. A kor, melyben élnie adatott, a magyar történelemnek talán a legtragikusabb időszaka volt. Az ország immár 50 esztendeje három részre szakítva: nagyobbik felét a török bitorolja, s ahova a szultán serege nem jut el — a nyugati e az északi tartományokba —, oda a Habsburg-császár zsoldo sai fészkelik be magukat, s csupán Erdély marad úgy-ahogy érintetlen, bár meglehet, hogy ez a viszonylagos önállóság talán még a legkeservesebb: a fejedelemség az állandósult hatalmi erőviszonyoknak köszönheti létét; egyaránt kiszol gáltatottja a bécsi udvarnak és a Portának, s szabad prédája minden arravetödő seregnek, legyen az vallon zsoldos-had török lovascsapat, tatár horda, havasalföldi fosztogatók gyű lekezete vagy éppen felbérelt hajdúk serege. Nem csoda, ha ebben a helyzetben mindennapos a belviszály is. Az egyik a törökkel, a másik a császárral szövetkezne, s akad olyan is, aki mindkettővel — a magyar ellen. Bethlen Gábor fiatalsága idején Erdély formálisan még a királyi Magyarország része volt, de a valóságban jobban kellett félnie a török szultánok hatalmát. Persze Bécs is eleget kellemetlenkedett, de a magyar főurak többsége még bízott abban, hogy a Habsburgok nemcsak szeretnék, de képesek is kiűzni a törököt az országból — ezért gyakran szemet húnytak még a legfeltűnőbb túlkapások fölött is. A középnemesi származású Bethlen Gábor akkor került a zenerajongó, müvészpártoló, tehetséges és müveit, de eny hén szólva szertelen Báthory Zsigmond udvarába (alig tizen három évesen), amikor a fejedelem környezetében élő főural— mindenekelőtt Bocskai István és hívei — elérkezettnek láttát az időt a törökkel való végleges leszámolásra. Rudolf császár es magyar király 1595-ben szövetséget köt Báthory Zsig monddal, s megkezdődik a török-ellenes hadművelet. Eleinte jól alakulnak a dolgok: Bocskai csapatai visszafoglalják Lippa és Jenő várát, Gyurgyevónál tönkrevernek egy nagy török sereget (ebben a csatában esett át az apród Bethlen Gábor a tűzkeresztségen). A császári csapatok azonban csak lassan nyomulnak előre, a törökök ezalatt összeszedik magukat és nagyszabású ellentámadást indítanak. Erdély hadszíntérré válik, a császári csapatok visszavonulnak, s a magyarok még örülhetnek, hogy a fejedelemséget nem csatolják a török birodalomhoz. Bethlen Gábor már ekkor jól megjegyzi magának, hogy nem árt a törökkel jóban lenni, még ha ez olykor nehezére is esik az embernek. Közben Erdélyben egymást váltják a fejedelmek. Bocskai hatalomra jutása jelzi az idők jobbra fordulását — s egyben a császári befolyás fokozatos felszámolását. A hajdan császár-hü Bocskai, látván a császári fővezér, Básta generális csapatainak vérengzését, Székely Mózes tragédiáját a Brassó melletti csatában, mindinkább szembekerül a Habsburgokkal, s az általános elégedetlenség végül is egy Habsburg-ellenes felkelés formájában csúcsosodik ki, amelynek — némelyek szerint talán Bethlennek is köszönhetően — Bocskai áll az élére. Bethlen Gábor az, aki, felhasználva jó kapcsolatait magasrangú török körökkel, megszerzi Bocskai számára a szultán jóváhagyását az erdélyi fejedelmi címhez. Bocskai meghálálja szolgálatait: Erdély egyik leggazdagabb föurává teszi az alig huszonöt esztendős fiatalembert. Bocskai sikerét mindenekelőtt reális politikájának köszönhette, s nem utolsósorban annak is, hogy időben a maga oldalára állította a hajdúkat. Minden bizonnyal az ö elképzelései között is már számtalan olyan akadt, amely a Bethlenével volt rokon, csak korai (sőt: „siettetett) halála megakadályozta öt nagyszabású tervei megvalósításában. Bocskait egy újabb Báthory, Báthory Gábor követte a fejedelmi székben. Az ő uralkodása sem volt hosszú életű. Igaz, őt nem a halál taszította le a trónról, hanem az önkényeskedéseit és kicsapongásait megelégelő alattvalói. A lázadók között volt Bethlen is, aki először török földre menekült Báthory haragja elöl, majd egy török által pénzelt sereg élén visszatért Erdélybe, ahol a megfélemlített rendek kimondták Báthory Gábor trónfosztását és 1613. október 13-án Bethlent választották meg Erdély új fejedelmévé. (Báthoryt két hétre rá orgyilkosok megölték.) Bethlen hatalomátvételekor Erdély szinte a csőd szélén állt. Báthory meggondolatlan külpolitikája következtében az ország szüntelenül hadban állt ellenségeivel, nem csoda, ha az állami kincstár teljesen kiürült (nemúgy a Báthoryak pénzesládái; ezeket — talán jogtalanul, de az államérdekre való hivatkozással — később Bethlen lefoglaltatta). A pénzt természetesen nemcsak a zsoldos hadak emésztették, hanem a fejedelem talpnyalói is, akiknek Báthory minden áron a kedvüket kereste. Ráadásul elkövette azt az esztelenséget is, hogy eltiltotta az erdélyi szászokat a kereskedelemtől. A különböző felekezetüeket is magára haragította merev és szigorú valláspolitikájával — tehát bízvást elmondható, hogy „sikerült" teljes mértékben népszerűtlenné tennie magát. Néhányan úgy vélik, Báthory lejáratásában Bethlen is aktívan kivette a részét, mivel már Bocskai halálakor elhatározta, hogy egyszer ö lesz Erdély fejedelme, s csak a kedvező pillanatra várt, hogy tervét nyélbe üsse. Eleinte Báthory hívének mutatta magát, mert még nem volt szilárd a pozíciója sem Erdélyben, sem a Portánál. Ma már nehéz lenne kideríteni az igazságot, az azonban tény, hogy Bethlen sokkal bonyolultabb jellem volt annál, sehogy egy idealizált arckép meggyőzőnek és hitelesnek látsszék. Az utókor emlékezete különben sem azért őrizte meg a nevét, hogy hogyan szerezte meg a hatalmat, hanem azért, hogy mihez kezdett ezzel a hatalommal. Először is rendezte Erdély belügyeit: kiengesztelte és a maga híveivé tette a szászokat; helyreállította a rendet és a biztonságot, törvényekkel és katonasággal zabolázta meg a központosítási törekvésekkel szembeszegülő főnemeseket, támogatta a kereskedelem és az iparfejlesztését, szüntelenül arra törekedett, hogy Erdély külkereskedelmi és fizetési mérlege aktív legyen, fellendítette az erdélyi nemesfém- és sóbányászatot, külországbeli mesterembereket és tudósokat hívott országába, hogy ott meghonosítsák a legkorszerűbb ismereteket. Nagyenyeden főiskolát alapított, s nem rajta múlott, hogy nem lett belőle egyetem — ahogy eredetileg eltervezte. Gyulafehérvári udvarában tudós toliforgatók sereglettek össze, s maga is kiváló stiliszta hírében állott. Sok pénzt fordított külföldön tanuló magyar diákok támogatására, s ő adta parancsba azt is, hogy a tehetséges jobbágyfiúkat is taníttatni kell, mert az országnak szüksége van a tudós elmékre. Valláspolitikai ügyekben nem volt nála korszerűbb eszméket valló uralkodó Európában akkoriban. Törvény biztosította a szabad vallásgyakorlatot mind a négy erdélyi felekezet számára, s Bethlen még attól sem riadt vissza, hogy jezsuitákat hívjon az országba. Külpolitikai kérdésekben ugyanilyen megfontoltsággal és körültekintéssel döntött. Bebizonyította alattvalóinak, hogy bár török segédlettel szerezte meg a hatalmat, nem tartja magát a Porta sakkfigurájának. A törökkel való szövetség pedig szükséges rossz, s még mindig több haszonnal jár és több reménnyel kecsegtet, mint a Habsburg-uralom. Hogy a törököt megnyugtassa s hadait országától lehetőleg hosszú időre távoltartsa, Bethlen hajlandó volt — igaz három esztendei alkudozás után — visszaadni a törököknek Lippa várát, ímelyet annak idején még Bocskai foglalt el. Alattvalói igen rossznéven vették ezt a döntését, s csak később látták be, milyen bölcsen is cselekedett a fejedelem. Uralkodásának tizenhat esztendeje alatt sem a török, sem más idegen sereg iem hatolt be ellenséges szándékkal Erdély területére, Bethen Gábor valamennyi ütközetét országának határain túl vívta meg. S ezek sem voltak öncélú csaták. Dédelgetett tervének megvalósulását, Magyarország Mohács előtti állapotának és gységének helyreállítását kívánta meggyorsítani általuk. Azt vallotta — Fráter Györggyel ellentétben —, hogy István király illamát keletről nyugatfelé haladva kell egyesíteni, tehát i >rök segítséggel, a Habsburgok ellenében. Azok a magyarírszági föurak, akiknek Bécshez közel fekvő területeken oltak hatalmas birtokaik, ezt sehogy sem voltak hajlandók i lelátni — érthető okokból. Nem bíztak eléggé Bethlen uidseregében, amely pedig sikeresen nyomult végig keletlyugati irányban a Felvidéken, s megadásra késztette Pozsonyt is, ahol Bethlen Gábornak ünnepélyesen átadták a magyar koronát és a koronázáshoz szükséges összes többi kelléket is. Ferdinánd császárnak ez idő tájt nem jól állt a szénája. A iseh tartományokban a protestáns föurak lázadást szítottak és Pfalzi Frigyes választófejedelmet, I. Jakab angol király nem ,ok tehetséggel megáldott vejét kiáltották ki cseh királynak. Ez — bármint is vélekedjünk a „téli királyról" — kétségtelenül a Protestáns Liga (melynek Bethlen Erdélye is tagja volt) sikereként könyvelhető el. Ugyanakkor — 1619 novemberében — Bethlen serege ostromgyürübe fogta Bécset, ahol a császár is tartózkodott, s kishíján elfoglalta a birodalom fővárosát. Ferdinándot az mentette meg, hogy Bethlen hírét vette Homonnai György zsoldos serege betörésének, s hogy elejét vegye Erdély pusztításának, inkább felhagyott Bécs ostromával. Homonnai hadát néhány nap múlva szétverték ugyan, de Ferdinánd megmenekült. Nem is késlekedett sokat, hanem azonnal Csehország ellen indult, s alig egy évvel a kellemetlen bécsi intermezzo után tábornokai elsöprő győzelmet arattak a Prága melletti Fehérhegyen lezajlott ütközetben. Az időközben — 1620 augusztusában — a besztercebányai országgyüfésen magyar királlyá választott Bethlen Gábor hadai csak késve indultak a csehek megsegítésére, s dolguk végezetlen tértek vissza. 1621 júniusában Érsekújvár mellett Bethlen szétverte ugyan az ellene küldött császári sereget, de rá kellett döbbennie, hogy a magyarországi föurak támogatására nem számíthat, s ilyen körülmények között királyi címét sem tarthatja meg (még szerencse, hogy nem koronáztatta meg magát, így könnyűszerrel visszaadhatta Ferdinándnak a koronát, s ennek fejében előnyös feltételek mellett Nikolsburgban — ma Mikulov — békét köthetett a császárral). De Magyarország egyesítésének tervéről továbbra sem mondott le. Európa több országában folytatott tárgyalásokat a Habsburg-ellenes szövetség dolgában (követei még az orosz cárnál is jártak), közben néhányszor egyedül is megkísérli térdre kényszeríteni a császárt, de sem az 1623. évi, sem az 1626. évi hadjárat nem hoz számottevő eredményt. E sikertelenül végződött kezdeményezések ellenére sem volt hiábavaló Bethlen Gábor igyekezete. Neki köszönhető, hogy a magyarok nem jutottak a csehek sorsára. S nem utolsósorban az ő érdeme az is, hogy a magyar kultúra és szellemi élet a legnagyobb megpróbáltatások közepette is felvirágzott. LACZA TIHAMÉR 18
