A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-25 / 43. szám

KIÁLLÍTÁS Kerámia és textil Ma már Bratíslavában is rangos rendezvény­nek számit ha kiállítást rendez az Amatőr Képzőművészek (AMA) Galériája, mely a vár alatti reneszánsz házak egyikében kapott otthont. Hat hétig megtekinthető kiállítást rendezett itt három amatőr képzőművész, három nő. Bródy Anna és leánya, Bródy Katalin, valamint fiatal kortársa, az alig 20 esztendős Cserhalmi Anna, aki két évvel ezelőtt már díjat nyert textilmunkájáért a főiskolások Ústí nad Labern-ben megrende­zett országos képzőművészeti szemléjén. Anya és leánya keramikusok, bár az egyik asszisztens a Csehszlovák Film kolibai stúdi­ójában, a másik pedig pedagógus. Képző­­művészi tevékenységük megítélése szem­pontjából azonban ez mellékes. A látogatók, köztük sok, neves képzőművész is, csak a látottak alapján fogalmazták meg dicsérő véleményüket. Egyébként általános érvényű megítélés: Bródy Anna népi ihletésű, figurá­lis alkotásai tetszettek leginkább, míg leánya alkotásai közül azok, melyeket stilizált plasz­tikaként tartunk számon. A takácsok munkafogásait tökéletesítve, magasabb szintre emelve fejezték ki Cser­halmi Anna textilmunkái korunk változó vilá­gának érdekes képeit, bár ő maga az Állami Bábszínház kosztümtervezöje. Biztos anyag­­ismeretére alapozva a színek alkalmazásával, képi rendezésével úgy alkotta meg a falakra felfüggeszthető textilmunkákat, hogy ha nem írta volna alájuk — Öregség, Kapcsolatok, Vita, — a nézők maguk is kitalálták volna az elnevezéseket. Modern felfogású művésze­tének ez csak dicséretére válik, hiszen köztu­dott, hogy mások bizony az érthetetlenség ködébe vesző kifejezésre hivatkozva tartják magukat moderneknek. Mind a rendezvényre, mind a három kiállí­tó sikerére vonatkozik kívánságunk: reméljük a méltó folytatást. Hajdú András KÖNYV ------------» Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéből Páratlanul izgalmas feladatra vállalkozott a fiatal magyar filozófus (egy könyvét, a Lend­­vai L. Ferenccel közösen írott „A filozófia rövid története a Védáktól Wittgensteinig" ciműt olvashattuk már néhány esztendeje): „filozófia-történeti tanulmányokéban (ez a mostani kötet alcíme) nyomozza végig az Osztrák—Magyar Monarchia utolsó fél-há­­rom-negyed századának a szellemi (nem szellem!) történetét. Kemény, Eötvös, Ma­dách, Gumplowicz, Mach, Mauthner, Bolza­no, Husserl, Freud, Ady, Lukács, Wittgen­stein, Kafka, valamint Musil az egyes tanul­mányoknak a „hősei", s ez a névsor minden­nél világosabban mutatja, hogy a fiatal kuta­tó mivel foglalkozik jelen kötetében. „Az utóbbi időben a nemzetközi és a hazai irodalom is egyre nagyobb érdeklődéssel fordul az Osztrák—Magyar Monarchia törté­neti szerepének és kultúrájának a problema­tikája felé" — olvashatjuk a könyv fülszöve­gében. Nyíri Kristóf megkísérli földeríteni, hogy milyen társadalmi struktúrák rejlenek ennek az ellentmondásos korszaknak a rep­rezentatív filozófiatörténeti jelenségei mö­gött, milyen összefüggés van a filozófiatörté­neti fordulópontok és az osztrák, illetve a magyar polgárosodás valósága között. A szó szoros értelmében meghökkentő könyv a Nyíri Kristófé. Meglepő, hogy egy fiatal, épp csak induló magyar filozófus ép­pen e témát találta feldolgozásra érdemes­nek első önálló kötetében. Vajon mi ennek a fiatal nemzedék részéről fölébredt Monar­chia-nosztalgiának az oka? A Husserl—Fre­ud—Musil—Kafka—Wittgenstein névsor óri­ásainak a bűvölete? A „honnan jöttünk?" mindig izgalmas problematikája? Bizonyo­san ez is, az is. Egy biztos: a mai magyar (s talán nemcsak a magyar, hanem általában a közép-európai) társadalmat egyre inkább ér­deklik a Monarchia végnapjai. Olyan, a kö­zelmúltban megjelentetett müvek tanúsítják ezt, mint Musil „A tulajdonságok nélküli ember"-e, Wittgenstein szlovákul alig pár hónapja megjelentetett „Filozófiai vizsgáló­­dások"-ja, valamint Hermann Broch „Vergili­us halála" című munkája. S e művek fordító­inak névsora is sok mindenről árulkodik, hiszen ezek a legújabb írónemzedék mar­káns alkotói: Tandori Dezső, Oravecz Imre avagy épp Nyíri Kristóf. Nem eme írás célja megfejteni ezt a titkot, itt csak a szimptómá­­ra hívhatjuk fel a figyelmet. —esi— Én és a falu Kellemes olvasmányélmény W. M. Diggel­­mann svájci német író könyve, az Én és a falu. A Magvető Könyvkiadó Ra-re sorozatá­ban jelent meg. Az író rendkívül sajátos módon, szinte szuggesztív erővel mutatja be a svájci—olasz határon fekvő falut, panopti­kumba illő figuráival. Mindenféle rangú és rendű polgárok arcképcsarnoka is lehetne Diggelmann könyve. A konyhájáról az egész környéken ismert Tinától az ebtenyésztő Dino Puzziig sok mindenki szerepel benne. Olyan község életéről van szó, ahol az embe­rek jövedelmét az idegenforgalom és a csempészet biztosítja. A svájci német író huszonhét önállónak is nevezhető történetben tálalja mondanivaló­ját könyve szereplőiről. Beavatja olvasóját a csempészek és a szélhámosok, a házasság­szédelgők és telekspekulánsok különös vilá­gába. A faluról és érdekes embereiről szóló történeteket a községi fekete tábla tartja össze, amely a hatóság figyelmeztetéseit és elvárásait közli a lakossággal. Ez a fekete tábla minden fejezet végén megtalálható, s bárgyú szövegével hangulatkeltőén befolyá­solja az olvasót. Diggelmann történeteivel persze nem ma­rad csak a svájci-olasz határon fekvő falu­ban. Egy-egy fejezetben elviszi olvasóját Ró­mába, Nápolyba, Milánóban csakúgy, mint a Német Szövetségi Köztársaságba vagy Ke­­let-Berlinbe. Rendkívül találó megállapításo­kat tesz közben napjaink politikai, gazdasági és szociális viszonyairól, s figurái észjárását követve a szóban forgó falu viszonyairól is természetesen. Minden jó például, ami a községben történik, a polgármester házával és környékével kapcsolatos. A pártok sok­szor egészen semmitmondó érdekekért vív­nak öldöklő csatát, s nem veszik észre az ember körülményeit hátrányosan befolyásoló lényegesebb problémákat. Diggelmann úgy jeleníti meg figuráit az Én és a faluban, hogy minden fontosat elmond róluk. Inkább leírja, mint ábrázolja őket. Könyvének különlegessége a tálalás helyen­ként humoros, ironikus és anekdotikus mód­ja. Úgy látszik, hogy az anekdotizáló hajlam és elbeszélésmód változatlanul él, nem vált időszerűtlenné legalábbis Diggelmannál. Egy szó mint száz. Élvezetes olvasmány az Én és a falu. A szerző gyakran megmoso­lyogtatja, néhol meg is kacagtatja olvasóját. Az ember észre sem veszi, hogy már végére ért a történeteknek. Diggelmann kitűnő író, könyvét több nyelvre is lefordították. Mács József MŰVELŐDÉS Balassi Bálint és a vitézi élet krónikásai Háromnapos kulturális rendezvényre került sor júliusban Esztergomban, a Duna-kanyar legősibb központjában, Magyarország haj­dani székvárosában. A „Középkori és rene­szánsz zene és irodalom napjai" c. esemény­sor keretében a lelkes magyarországi művé­szek egy csoportja a XV—XVI. század szel­lemét idézte meg: a középkor irodalmi-mű­vészeti értékeit, nemes politikai törekvéseit villantotta fel. Műsoraik összeállításakor ab­ból a korból merítettek erőt nagy sikerrel és szép eredménnyel, melyből a történelem folyamán írók, tudósok és művészek egész sora felszínre hozott már egyet s mást. Balassi Bálint és a vitézi élet krónikásai c. harmadik napi műsorukban a magyar nyelvű líra világirodalmi szintű képviselőjének, vala­mint a ma már kevésbé ismert énekmondók­nak állítottak emléket. Dr. Barlay Ö. Szabolcs kutató hangulatkeltő előadásában kellőkép­pen értékelte a végvári vitézek helytállását, önzetlen hazafiságát, szívós kitartását. Me­leg hangon beszélt Balassi hősiességéről, az anyanyelv iránti szeretetéről, internacionaliz­musáról és szerelmi lírájának felbecsülhetet­len értékeiről. A költőt olyan „végvári truba­dúrnak" nevezte, aki művészetével sajátos helyet vívott ki magának az európai iroda­lomban. Balassi Bálint mély gondolatiságot és mű­vészeti-esztétikai értékeket tartalmazó ver­seit Bánffy György színművész tolmácsolta igazi közvetlenséggel és tökéletes átéléssel. Esztergomi Farkas András, Tinódi Lantos Sebestyén és a többi középkori énekmondó költeményeit Kuncz László énekes. Bige Jó­zsef és a Bakfark Bálint lant-trió tagjai adták elő a maguk természetességében, az adott kor hangulatának megfelelően. A mély érzel­meket keltő zene, a csodálatos ének nem véletlenül váltotta ki a lelkes közönség vas­tapsát. A műsorba egyébként nagyszerűen beilleszkedett a Bartók Béla Táncegyüttes tagjainak fellépése is. Csáky Károly Ezt a bűbájos esernyőt csakis hű szerel­meseknek ajánlják a divattervezők. A századfordulón Tbiliszinek is volt lóva­­sútja. A szerelvény egyik kocsiját most kiállították a város központjában. Az érdekes kiállítási tárgy pihenőhelyként is használható. Pápua—Új Guinea lakossága — nemzeti­ségi összetételét nézve — tarka mozaik. Mintegy 750 etnikai csoport és törzs él az országban. Felvételünk egy hagyomá­nyos népünnepélyen készült. A norvég férfiak nyugodtan halászhat­nak, ha tűz lobban fel valahol. A női tűzoltóság majd közbelép ... 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom