A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-25 / 43. szám

Bemutatkozom.. Amikor megkaptam a felkérést a Hét szer­kesztőségétől, emlékezetemben visszaper­gettem eddigi tevékenységemet, megpró­báltam felfedezni azokat a gyökereket, ame­lyekből erőt és a kultúrához való szeretetet gyűjtöttem. Talán a hosszú téli esték családi éneklései, amelyekkel szüleim próbálták könnyebbé tenni a saját és a mi napjainkat? Megállók kisiskolás koromnál, amikor a szlovák nyelvű iskolában a tanítónk — akinek a szavaiból nem sokat értettünk — megpróbálta hangu­latossá tenni a foglalkozásokat énekkel, versmondással és tánccal. Az általános iskola felső tagozatát, a 6—9. osztályokat Alistálban (Hroboňovo) végez-A Tramtária egyik jelenete tem. Ebben a faluban már az ötvenes évek­ben gazdag kulturális tevékenység folyt. Már ebben az időben, mint hetedikes tanuló jártam a szomszédos falvakat a CSEMADOK helyi szervezetének csoportjával. A szereplé­sek sok élményt nyújtottak. Akkor még nem a tudatosság vezérelt, hanem a közönség tapsa volt számomra a legnagyobb öröm. Még diákkoromban szülőfalumban Bögellőn (Boheľov) műsorokat állítottunk össze, ame­lyeket az aratóknak mutattunk be. Összekö­­töszövegeket és csasztuskákat írtam. Dicsér­tem az élenjáró dolgozókat, de a hiányossá­gokat is pellengérre állítottam. Az előadáso­kon tombolt a tapsvihar, alig akartak leen­gedni bennünket a „színpadról". Ha visszatekintek ezekre az előadásokra, boldognak érzem magam, hiszen szórakoz­tattuk a munkában elfáradt dolgozókat. Amikor a Pedagógiai Középiskolába kerül­tem Bratislavába, mint diák tovább folytat­tam a kulturális tevékenységet: szerveztem, táncoltam, énekeltem a szülőfalumban. így teltek el szombatjaim és vasárnapjaim. Azt mondták, hogy színésznő lehetnék. Én viszont tanítónő szerettem volna lenni. Ez a vágyam teljesült is. E két hivatás közel áll egymáshoz. A tanító színész és rendező is. A tanítási óra sikere azon múlik, hogyan tudja megszervezni a tanítás menetét, milyen ér­zelmi és értelmi alapokra épít. Sok pedagó­gus ezt a képességét állítja a közösség szolgálatába. Amióta elvégeztem a tanítóképzőt, min­den évben műsort tanítottam be vagy a gyermekekkel vagy a CSEMADOK-tagokkal. Irodalmi összeállításokat készítettem klasz­­szikus magyar költők műveiből. Szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, amikor műkedvelőként főszerepeket játszottam Egri Viktor Házasság című szín­művében vagy Dávid Teréz Dodi című drá­májában. Munkámban segít az egész család. Férjem szintén tanító, jelenleg a járási nemzeti bi­zottság oktatási szakosztályán mint tanfelü­gyelő dolgozik, sokat segít a kulturális tevé­kenység kibontakoztatásában. Közösen szer­vezzük az író-olvasó találkozókat. Nagylé­gen, ahol lakunk, már hagyományossá váltak ezek. A CSEMADOK helyi szervezetében ta­lálkozót szerveztünk többek között Ozsvald Árpáddal, Mács Józseffel, Lovicsek Bélával, Zs. Nagy Lajossal, Csontos Vilmossal és másokkal. A Május Irodalmi Színpad több mint 12 évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét. Rendszeresen szerepelünk az iskolai rendez­vényeken, járási szakszervezeti napokon és a Csallóközi napokon. 1975 óta vezetem a csoportot. Két fiam, Feri és Zsolt is tagja az irodalmi színpadnak. Feri a zenei betéteknél működik közre, Zsolt pedig fantáziájával se­gít-1978-ban vettünk részt először az orszá­gos vetélkedőn, s azóta már I., II. és II. helyezést értünk el. Ezenkívül az idén elnyer­tük a Nöszövetség gútai (Kolárovo) helyi szervezetének a díját. Nem elsősorban a közönségre gyakorolt hatás, az elért eredmények nyújtják a mun­kámból fakadó örömet, hanem az, ha sikerül olyan fiatalokat felnevelni, akikben a gyer­mekkori élmények jó termőtalajra lelnek, s így a társadalomnak sokoldalú, az embert, a társadalmi tulajdont, a természetet védő és megbecsülő tagjai lesznek továbbfolytatói munkánknak. Öröm látni a csillogó gyermekszemeket egy-egy előadás után, hallani, ahogyan a szereplők őszintén bírálnak és a fellépéseken összpontosítanak. A versenyek nevelő jellege abban van, hogy az ifjúság megtanulja becsülni a mások munkáját, elbírálni saját teljesítményét, és átvenni a hasznos tapasztalatokat. Igen elszomorít, ha azt kell látnom, hogy nem objektív a teljesítményük értékelése. Az V. Dunamenti Tavaszról keserű szájízzel tá­voztunk, annak ellenére, hogy a 3. helyezést értük el. A bíráló bizottság véleménye ellen pedagógus lelkiismeretem lázad. Azóta is foglalkoztat az az indoklás, hogy az összeál­lítás — Miroslav Válek: Tramtarária című verseskötetéből készült — nem volt arányos a gyermekek életkorával. Mi az, amit a gyer­mekek nem érthettek meg? A közlekedési nevelést már az óvodában kezdjük, az iskolá­ban folytatjuk. Talán az energiatakarékos­ság? A gyermek naponta hallja ennek szük­ségességét az iskolában, a rádióban, a tele­vízióban, olvashatja a lapokban. Vagy a mo­dern műszaki vívmányok? Az űrhajózás távol áll tőlük? Vagy — uram bocsá' — a korszerű táplálkozás elvei? Gondolom, a színpadon sem hagyhatjuk ki a lehetőséget, hogy játékosan, szórakoztatva neveljünk. Ha megtanítjuk szeretni, becsülni a múlt hagyományait, megismerni elődeink életét, miért elképzelhetetlen az, hogy napja­ink időszerű kérdéseire is felhívjuk felnövek­vő ifjúságunk figyelmét? Az iskolai irodalmi színpadi produkciókat meggyőződésem, nem szabad beskatulyáz­ni, hogy csak ezt és így lehet tenni. Szükség van a további fejlődésre, az új lehetőségek feltárására. A Május Irodalmi Színpadnak minden lehetősége adott a munkához. Mind az iskola vezetőségétől, mind pedig a műve­lődési otthontól a lehető legnagyobb támo­gatást kapjuk. Munkámban iskolánk peda­gógusai is segítenek. Főleg Nagy Erzsébet rendezőtársam, akivel hosszú idő óta együtt dolgozunk, aki megosztja velem a munkát s a siker örömeit. Nagy segítséget nyújtanak még Szeiff Ferenc, a művelődési otthon dolgozója és Molnár Erzsébet tanítótársam. Szabad időm nagy részét lefoglalja az iskolán kívüli munka. Ez számomra azonban csak kikapcsolódás. Azt, hogy a nagylégi általános iskola hírne­vét elvitték a losonci, a trnavai, a nyitrai és a galántai járás tanulói, hogy évente a csopor­tokkal közös élményben van részünk a Duna­­menti Tavaszon, annak a lelkes csoportnak köszönhetem, amely évről évre igényli és lelkiismeretesen végzi a munkát, a gyerekek­nek, akik közül néhányan már a III. Duna­­menti Tavaszon is ott voltak, amikor az első helyezést értük el. SZITÁSI ETEL 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom