A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-18 / 42. szám
V alerie — James Matter felesége — szép és kedves teremtés volt. A szeme csupa tűz, bőre sima és barnás. Olyan kecsesen járkált, mint egy gazella, de bizony a férje eléggé kutyául bánt vele. Tulajdonképpen karanténban tartotta. James Matter kezdetben igazi úriemberként viselkedett. Amikor megkapta a mindössze tizenhét esztendős Valerie-t — ezt az élénk természetű kislányt —, valósággal hencegett vele, s nem is sejtette, hogy a vén rókák, a nagy szoknyapecérek mohó szemmel méricskélik a fiatalasszonyt, akiből idővel valami egészen rendkívülit formál a természet. Azók tudták, hogy a naiv Valerie előtt szép jövő áll. Olyan lesz, akár a párduc. Vérbeli nőt sejtettek benne, tehát jó lesz odafigyelni a csitrire: időben kell lecsapni a zsákmányra. James Mattért nem sorolták a szép férfiak közé, mert a kisöreg alaposan elhízott, igaz, rengeteget dolgozott s ennek az lett az eredménye, hogy a feleségét elhanyagolta. Esze ágában sem volt, hogy néhanapján elbeszélgessen a feleségével, fogalma sem volt mindarról, ami a nő lelkében dúlt, hogy a nőnek milyen problémái vannak. Az asszony huszonötödik születésnapján aztán felocsúdott. Mintha darázs csípett volna belé. Valerie megjelent a szalonban, a vendégek elragadtatással üdvözölték, mindenki őt ünnepelte. Hosszú, sötét ruha volt rajta, a haja csodálatosan fésülve, és a mosolya...?! Egy század tengerészgyalogost a földhöz vághatott volna egy pillantással. A férfiak kórusban sóhajtoztak. James azonnal megjegyezte: — Drágám, ez a kivágás túl merész. Valerie csodálkozva a férjére nézett. — Nem tetszem neked? — Most nem rólam van szó, nem is rólad, hanem a ruhádról. — Nem feleltél a kérdésemre ... James elvörösödött és izgatottan megigazította a nyakkendőjét. Talán megérezte, hogy mindenki őket bámulja. Ezért diszkréten a felesége fülébe súgta: — Sohasem láttalak ilyen szépnek, de ... ó ... ez az illat. A vendégek távoztával James nem bírt magával. Úgy kitört, mint a vulkán. Pokolian féltékeny volt a feleségére, és a következő napokban mindent elkövetett, hogy Valerie-t elrejtse a férfiak pillantása elől. Átköltöztek egy új házba a város peremén, és James — a kertész segítségével — éberen őrködött Valerie minden mozdulatára. A nő néhány hónapig derekasan tartotta magát a szigorú játékszabályokhoz, de amikor sikerült behálózni a fiatal Ted Ralingtont, elhatározta, hogy véget vet ennek az inkvizíciónak. A fiatalemberrel az erdőben találkozott, ahol naphosszat sétálgathatott. Ez a fiú gazdag bohém volt, igazi angol úr, aki minden esztendőben néhány hetet az erdei házban töltött el, s erről a házról mindenki azt hitte, hogy gazdátlan. Szerelem az első pillantásra, gondolta a fiú. Naponta többször is találkoztak, s a szerelem lángja egyre jobban hevítette a fiút. — Édesem, érts meg — mondta Ted Ralington —, elegem van a bujkálásból. Nem, nem, az lehetetlen. Nem bírom tovább! Megőrjít a gondolat, hogy a férjed minden éjjel a karjába vesz és ... — Türelem, drágám. A fiatalember energikusan az asztalra csapott. — Miért nem mondjuk meg neki? Hiszen szeretsz nem ? Elváltok és ... Winston Hubbard: ÉG VELED DRÁGA VALERIE Valerie mosolygott. Úgy bánt a fiúval, mint egy kisgyerekkel. — Ó ... te nem ismered a férjemet. ELŐBB ENGEM ÖL MEG S AZTÁN TÉGED. Végezetül pedig kijelenti, hogy ez az igazi válás. Angol módra. Én a férjem tulajdona vagyok, érted ? Úgy mint a ház, a birtok, az erdő ... Egyszerűen rajta vagyok a listán. Valerie szavai meggyőzően hatottak és a fiú lecsillapodott. Mindez persze nem volt igaz, csupán féligazság, hiszen James már mindent tudott. Azt is, hogy a felesége megcsalja. Nem egykönnyen viselte el a csapást. Napokig el sem hagyta a szobáját, senkivel sem kívánt szóba állni, de később, amikor belátta, hogy Valerie-t mégsem küldheti el egyszerűen a pokol tüzes fenekére, mégsem zárhatja el mindenki elöl, elkezdett reálisan gondolkozni. Álmatlan éjszakák után úgy döntött, hogy a dolgok további folyását az időre bízza. Legyen, aminek lennie kell. Mindez múló kaland. gondolta. Talán elmúlik, mint a nyári zápor. Az ősz első napjaiban Valerie előadta a tervét. — Meg kell őt ölnöd, Ted. Akkor szabad leszek és független. Egy párbaj minden problémát megold. Angolok vagyunk, nem ? Őseink is így harcoltak, ne feledd. Tedd meg tehát, amit meg kell tenned, ha valóban szereted a te kis Valerie-det. — Miből gondolod, hogy én leszek a párbaj győztese? Valerie mosolygott, mint általában mindig. — Nem lesz az igazi párbaj, fiam. A tervnek a legkényesebb szakaszát bízd rám. Kihívod párbajra és megölöd. James rosszul lát, már nem egészen fiatal. Még valamit... találj ki valami nyomós okot. Miattam ne veszekedj vele, rólam egy árva szót sem. Megértettük egymást? Ted szemében furcsa tüzek égtek. — Veled akarok lenni reggeltől estig, drágám. Mégis azt akarom, hogy a párbaj tisztességes kereteket kapjon. Te mondtad: angolok vagyunk. Az győz, aki ügyesebb. aki a jobb bajvívó. — Minden rendben lesz, drágám. Emiatt ne aggódj. Olyan gyerekes vagy. Minden szabályos lesz. Te fiatal vagy ... és erős. A fiú játékszer volt a nő kezében. Tulajdonképpen egy semmiségen kaptak össze. A bomba akkor robbant, amikor szóba kerültek a papírok. A fiú szándékosan provokálta James szomszédot: azzal vádolta, hogy a birtok tulajdonképpen az őseinek a tulajdona, de James egyszerűen rátette a kezét. James vérvörösen reagált a megjegyzésekre. Szó szót követett és szigorú angol szokás szerint a sértett felek úgy váltak el, hogy a vitát csak a párbaj döntheti el. Egy héttel később — a párbaj előestéjén — James furcsa kéréssel állt elő. Csónakkirándulásra hívta a feleségét. Az éjszaka hideg volt, kellemetlen szél fújt, de Valerie nem szabadkozott. Úgy gondolta, hogy ez a férj utolsó kívánsága, ennek illik eleget tenni. A folyó közepén úszott a csónak, amikor James a felesége fölé hajolt és vigyorogva megjegyezte: — Sohasem meséltem neked arról, mi történt velem ... itt... ezen a folyón. Jó társaság gyűlt össze ... kieveztünk a vízre. Hatalmas szél kerekedett, borzalmas égiháború dúlt odafönt az égen. A barátaim egyike — elég ügyetlen volt — belepottyant a vízbe. Egyenesen az örvény kellős közepébe s azonnal alámerült. Nem hagyott el a lélekjelenlétem. Utána ugrottam a jéghideg vízbe és néhány percnyi hatalmas küzdelem után — felvettem a harcot a vad folyóval — megmentettem. James kisebb szünetet tartott, majd folytatta. — Ez tehát az egyik mese vége. Nem vagy kíváncsi a barátom nevére? Talán sejted ... Igen, igen, drágám. Arnold Hausmant húztam ki a vízből, s te éppen ma arra kérted régi barátomat, hogy holnap — Arnold a párbaj főbírája — egy ócska, egy haszontalan, egy veszélytelen fegyvert nyomjon a kezembe. Pénzt ígértél neki... és szerelmet. Valerie szeme tágra nyílt a rémülettől. Valamit akart mondani, de aztán elnézett a férje feje felett. Még látta, hogy James feltépdesi a csónakot. James angyali mosollyal az ajkán feltette a kérdést: — Tudsz úszni, szívem? Ó ... elfelejtettem. Hiszen te nem tudsz úszni. Nagy kár... igazán nagyon sajnálom. A következő pillanatban James beugrott a vízbe. Ég veled, drága Valerie ... 77
