A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-18 / 42. szám
Nem hiszek benne, mert a többség kisebbség általi kizsákmányolásán alapszik. Biztos vagyok benne, hogy a szocializmus az egyetlen filozófiai rendszer, amelyet az optimizmus vezérel, annak tudata, hogy boldog lehet az emberiség. Pillanatnyilag nem tudom, hogy ez rövidesen mindenütt bekövetkezik-e. Őszintén bevallom, most peszszimista vagyok, és sokszor teszem fel magamnak a kérdést, vajon boldogságra termett-e az ember egyáltalán. J: Hozzájárulhat az irodalom az emberek jobbátételéhez, vagy meddő minden próbálkozása ? C: Nem osztozom azok optimizmusában, akik az irodalmat a tökéletesítés leghatalmasabb erejének tartják. Shelley és Coleridge például hittek abban, hogy a költészet meg tudja változtatni a világot. Shelley a költőket „törvényhozóknak" nevezte. A romantikusok azt hitték, a költők mindent meg tudnak változtatni. J: De elképzelhető lenne az életünk Shakespeare, Cervantes, Puskin nélkül? Mégha az irodalom nem is tud az emberiségnek többet tolmácsolni annál, mint hogy ő az emberiség, már ez is a szépség közvetlen hatása az erkölcsre. C: Mindezt én is nagyon szeretném elmondani, nem hiszem azonban, hogy az irodalom ennyire mindenható. De ha a szavak tettekké válhatnak — esztétikai értelemben véve —, akkor mindenképpen a szépséggel kapcsolatos. A szó lehet politikai vagy történelmi jelentés hordozója, az irodalomban azonban más a funkciója, — megmagyarázhatatlan, nehezen kimutatható és mégis érezhető. Mondok egy példát Latin- Amerika forradalmi harcaiból. Jómagam ugyan nem vettem részt egyetlen fegyveres ütközetben sem, de számos barátom, aki harcolt — s mindenekelőtt Che Guevara —, elmondta, hogy az irodalom egy különleges hormon volt számukra, amely erőt adott a további harchoz. A legnehezebb pillanatokban, amikor minden oldalról a halál leselkedett rájuk, sokan közülük elővettek egy Neruda kötetet, vagy Jack Londont olvasták — mint Che, aki nagyon szerette öt... J: Lenin is nagyon szerette Jack Londont, különösen a ... C:... és azt hiszem, Lenin sem olvasott legnehezebb pillanataiban politikai értekezéseket, hanem verseket, vagy esetleg zenét hallgatott, mert a szépség a saját útját járja. Ebben az értelemben véve nagy jelentőségét látom az irodalomnak, és azt gondolom: milyen nagyszerű, hogy ilyen kiváló írók vannak a világon és dolgoznak, mint Garcia Márquez, mert közelebb tudják hozni az embereket a jövőhöz ... Erről mélyen meg vagyok győződve ... J: Még egy kérdés. Létezik-e definíciója annak, mi a különbség a költészet és a próza között, amely megmutatná, hogy a költészet olyan dolgokat tár fel, amelyekhez a próza nem tud hozzá férkőzni ? Az igazi nagy próza tulajdonképpen költészet, csak éppen más formában. C: A tizenkilencedik században a próza és a költészet közti különbség még egyértelmű volt. Egy költő kizárólag költőnek tartotta magát, mégha prózát is írt, a regényíró pedig regényírónak. Ma, a 20. században átmeneti formák keletkeztek, a költészet behatolt az elbeszélés berkeibe. Századunk legjobb regényeiről nehéz megállapítani, mi bennük a költészet, s mi a próza. Már egy új szakkifejezést kellene rá találnunk. J : Ezzel azt akarod mondani, hogy a műfajok határvonalai elmosódnak ? C: Úgy értem, ha költészetről és prózáról beszélünk, akkor azt csak megszokásból tesszük. E kettő között már nincsenek határok. Például az ún. New York-i iskola fiatal költői nagyon érdekes műveket, poémákat alkottak, amelyek egyfelől prózarészletekként hangzanak, másrészt pedig kétségkívül versek maradnak. J: Milyen jelentőséget tulajdonítasz a prózában a ritmusnak ? C: A ritmus nagyon sokat jelent számomra. Olyan ember vagyok, aki szereti a zenét. Szinte állandóan hallgatok zenét, egyszerűen egy zenész veszett el bennem. Ha még egyszer a világra jönnék és választhatnék, nem író, hanem zenész lennék, de mivel ehhez nincsenek meg az előfeltételeim, jobban-rosszabbul a szavakkal hadonászom. A zene a ritmuson keresztül jut a müveimbe. Ha elbeszélést írok, a mondatoknak bizonyos értelme van, de az értelmük nem olyan fontos számomra, mint a dallamuk, a ritmus — ezért is vannak nehézségeim a fordítóimmal... J: Mi a fontosabb neked — a szimbólumtól a valósághoz vezető lépés, vagy a valóságtól a szimbólumig ? C: Válaszomban megváltoztatom a terminológiát, mert amelyet javasoltál, nem értem. Valóság és fantasztikum között én nem ismerek határokat, sőt még ott sem, amit a képzelet szül. Nem tudom, hol végződik nálam a valóság, s hol kezdődik a fantasztikum. J : Az utolsó kérdés: Mi jut eszedbe e két szó hallatán — orosz irodalom ? C: Először is fájdalommal gondolok arra, hogy nem tudok oroszul. Ha az orosz klasszikusokat veszem kezembe, Puskint vagy Dosztojevszkijt, mindig úgy érzem, mintha egy üvegfal mögött állnék, amely elválaszt a valóságtól, mert az orosz fordítások nem a legjobbak. J: Igen, Puskint förtelmesen fordították le spanyolra. C: Lehetséges, hogy mostanában a fordítások már valamivel jobbak, de én az orosz írókat már fiatalkoromban is olvastam. Ezért kell mondanom, hogy Lermontov, Dosztojevszkij vagy Puskin olvasása közben — hogy csak a nagy klasszikusokat említsem — kénytelen vagyok a fordítások homályos üvegéhez folyamodni. S mégis — nincs az az üveg, ami elvehetné tőlem azt a varázst, amit az orosz irodalom felfedezése adott. Tolsztoj müveinek olvasása már egy életen át szorongat... (Braunsteiner Gloria fordítása) * Jevtusenko interjúja a Lityeraturnaja gazeta 1980/6. számában jelent meg. Zs. Nagy Lajos: Keszeli Ferenc: MINEK ESIK? (Szeretette! ajánlom a kéméndi iskola tanulóinak) „Lyukas a kalapom teteje" (népdal) Minek esik ez az eső zizegve és zuhogva, mintha fent, a háztetőkön bagolydarázs huhogna, vagy mintha a dongómadár döngicsélne, dönögne, meg egy sereg bohócmanó bukfencezne, pörögne? A macskám is ázik-fázik, nyivákol és nyavúkol; olyan sima lett a szőre, mint a hajam a múltkor, amikor a borbélykislány megnyírta és megmosta; azt akarta, hogy a legszebb én legyek itt Zabosba'. Minek esik ez az eső éppen ide, Zabosra ? Hiszen nyugodtan eshetne Kalondára, Kapósra. ÉVSZAKOK Tavasz Csend ül a tájon és zsendül a fű, zeng a fülembe a mélyhegedű. fslyár Zöldell az erdő. fürdik az Ernő, alszik a bunda, kisliba felnő. Ősz Kecskemétre, Korponára, Dobócára, Da Hasra! Miért zuhog éppen itt, a fejemen a kalapra ? A kalapom tetején is éppen belé a lyukba, s ha a fejem lyukas volna, oda is becsurogna. Essen Pesten, Debrecenben, Kőváron vagy Pekingben! Miért nem sétálhatok én szépen, dederon-ingben, a vállamon két nagy sereg fütyörésző madárral? Ha úgy lenne, nem cserélnék Füttyös Hacki Tamással! Csibukol a bácsi és i.szkot a nyár, kelj fel Jancsika, iskola vár! Tél Duruzsol a kályha és horzsol a szél, kint a határban tombol a tél. I § Jl Qj 15
