A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-18 / 42. szám
állt kapcsolatban. Nemcsak öt ismerték a környéken mindenütt, de ö is rengeteg elvtársat ismert.. . Helyesebb lesz, ha inkább a jácási pártbizottságon kér eligazítást! Az SZLKP Komáromi Járási Bizottságán Ján Mitüch, a káderosztály vezetője fogad. Elfoglalt ember az osztályvezető, két értekezlet szünetében beszélgetünk, de Így is talán akár egy könyv megírásához elegendő pártharcos nevét említi Steiner Gábor kortársai közül: Árvái József, Trencsik János, Patkó Béla, Ifjú András, Kiss Imre, Bugáné Horján Irén, Nagy Béla, Csévár József. Tóth Márton, Szabados József... Sorolná tovább is készseggel a neveket, de mit tagadjam, ennyi tipp hallatán — egy egyetlen napra tervezett riportúton — lankadni látszik az egyébként csillapíthatatlannak tünö újságírói kíváncsiság is. Újgyallára (Dulovce), a 82 esztendős Nagy Bélához indulok. A keskeny arcú, élénk szemű öregember fiatalosan megnyújtja lépteit, amikor meghallja mi járatban vagyunk, és szekrényéből biztos mozdulattal vesz elő egy kötegnyi dokumentumot tartalmazó iratot. A legtöbb információt azonban mégiscsak a visszaemlékezéséből lehet kiszűrni. — Steiner Gábor kész volt részt venni minden pártgyűlésen és a párt rendezte népgyüléseken. Képviselőként is rendszeresen fölkereste választókerületének valamennyi községét és városát. Akkoriban Szímön éltem, hozzánk is rendszeresen kijárt. MIKLÓSI PÉTER Többször is előfordult, hogy több százan gyűltek össze, hogy meghallgassák öt. A népgyűléseket a párt elsősorban azért hívta össze, hogy kapcsolatot teremtsen a szervezetlen munkásokkal, sőt, szólhasson azokhoz is. akik más politikai pártok tagjai. A népgyülések szónokának számítania kellett arra, hogy ellentétes politikai nézetekkel, vallási vakbuzgósággal, olykor előítéletekkel vagy tudatlansággal, esetleg előkészített provokációkkal találja magát szemben. Emlékszem, hogy Steiner Gábor beszédeit gyakran azok is végighallgatták, akik véletlenül kerültek a párt rendezte népgyülés színhelyére. A csendöri jelentések így nem egyszer arról is beszámolnak, hogy azokon a helyeken, ahol ö beszélt, szónoklata alatt a hallgatóság néhány száz fővel megszaporodott. . — Milyen gondolatokat tartalmaztak beszédei? — Felhívta az emberek figyelmét a munkásmozgalom ellen irányuló, elnyomó rendszabályokra és állításait meggyőző érvekkel támasztotta alá. Szükség esetén külpolitikai kérdésekről is beszélt, de a proletár nemzetköziség gondolatát mindig beleszőtte szónoklatába. — Évente hányszor találkoztak egymással? — Nagyon sokszor! A párt körzeti konferenciáin, a vezetőségi üléseken a népgyűléseken, a Munkásotthonban, a környékbeli falvakban, bár a legmeghittebben otthon, Szímön tudtam vele beszélgetni. — Béla bácsi, ha most valami csoda révén Steiner Gábor hirtelen betoppanna az ajtón... Az öreg fölugrik, meg sem várja, hogy befejezzem a mondatot: — Megölelném!... Nagyon a szívemhez szorítanám, hiszen a tanítómesterem volt... Újgyalláról mindössze néhány kilométernyi utat kell megtenni Madárig (Modrany). Útközben azon tűnődöm, miről is faggatom majd a 86 éves pártalapító kommunistát: Ifjú Andrást. Amikor aztán a helyszínre érve neki is elmondom szándékomat, András bácsi minden kérdés nélkül sorol dátumokat és Steiner Gábor munkásságának néhány fontosabb mozzanatát. — 1921. május elsején találkoztam vele először... Hallja, micsoda beszédet tartott, pillanatok alatt megkétszereződött a tömeg. Mindig konkrét, az emberek előtt közismert tényekből indult ki, a község, a gyár, a nagybirtokok viszonyaiból, és így jutott el a gazdasági és politikai helyzet értékeléséhez. Aktív munkássága alapján jól ismerte a délszlovákiai dolgozó nép életét. A komáromi hajógyár, az érsekújvári dohánygyár és villamossági gyár, a földmunkások munkaviszonyait szembeállította a nagybirtokosok életével. Ismerte a majorokon, pusztákon uralkodó viszonyokat is. Amennyiben ideje engedte, néhány órával vagy akár egy nappal előbb is megérkezett abba a helységbe, ahol fel kellett szólalnia, hogy beszédét olyan eseményekkel egészítse ki, amelyek az embereket éppen foglalkoztatták. — András bácsi, a magánéletében milyen embernek ismerte Steiner Gábort? Egyből, meggyőzően érkezik a válasz: — Nagyon jó ember volt. Többször aludt nálunk, mert a viharos hangulatú komáromi gyűlések után biztonságosabb volt falun. Ha nem tölthette otthon az éjszakát, akkor mindig az egyszerű embereknél, a munkásoknál aludt. Trencsik Jánost otthon, komáromi lakásában találom. Szikár, keskeny bajszú férfi. Az erkélyen áll, tűnődve dohányzik, amikor rányitom az ajtót. Elmondom, mi járatban vagyok. Trencsik János bólint, és válaszképpen azt mondja el legelőször, ami számára a legfontosabbnak tűnik Steiner Gábor személyével kapcsölatban: — Forradalmisága a Magyar Tanácsköztársaság tapasztalataiból és egyéni tudásának állandó gyarapításából eredt. Tudta, micsoda fegyvert jelent a tudás, ezért igen nagy gondot fordított a pártiskolára. Nálunk, a kikötőben a hajómunkások legjobbjait csoportosította maga köré, és akit csak tudott, ellátott könyvvel, brosúrával, de sokszor számon is kérte olvasmányainkat. .. Nekem azóta sem magyarázta meg senki soha nála világosabban, hogy mit jelent az áru, a pénz, a munkaerő, az állam; és azt, hogy tulajdonképpen mit ad el a munkás a kapitalistának. Élete tényleg egybeforrott a miénkkel! Faggatom az öreget: mit mondana el még Steiner Gáborról? Mielőtt válaszolna, tekintete mintha a vadonatúj lakások százait rejtő tömbházak valamelyikén keresne támpontot, de aztán Dél-Szlovákia egyik legkorszerűbb nagyáruházának zöldesszürke falán pihen meg. — A politikai kérdések mellett a szociális problémák megoldását is nagyon fontosnak tartotta — mondja. — Amikor a városi képviselőtestület tagja lett. sikerült keresztülvinnie, hogy a munkások számára épített szükséglakások évi bérét hétszáz koronáról négyszázra csökkentsék. Ugyanabban az esztendőben azt is javasolta, hogy a város költségvetéséből 300 ezer koronát fordítsanak népjóléti célokra. Ennek keretében szegény gyermekek számára napközi otthont, tüdőbajos és vérszegény gyerekek számára nyaraltatást tervezett; emellett egy népkonyha felállítását, egy könyvtár és munkás-gimnázium létrehozását szorgalmazta. — Milyen eredménnyel? — Ha nem is sikerült mindent úgy megvalósítania, ahogy tervezte, de nyolc pontba foglalt szociális programjának javarészét kicsikarta a város elöljáróságától. Ezért mondtam neked, hogy nagyon összeforrott vele az életünk!... Trencsik József hirtelen rámnéz, szúrós tekintete mintha fölengedne egy pillanatra: — Ne haragudj, hogy letegeztelek ... de újra azokban a forradalmi időkben éreztem magam!... Állunk az erkélyen, a bágyadt őszi napsütésben. Hallgatom a nyolcvanadik életévén túl járó idős kommunista higgadt szavait, s közben azon tűnődöm: vajon ez a ma már életének alkonyán járó korosztály hol merítette akkor, a tettek éveiben azt a különleges erőt, amely a cselekedeteiket irányította; vajon hol kerekedett ennyi bátorság és céltudatosság ezekben az akkoriban még csak huszonéves fiatalokban. Állunk a kora esti alkonyatban, s egyszerre csak dúdolni hallom Trencsik Jánost! Kérdőn rápillantok, és ő, válaszképpen, most már szöveggel dalolja el újra a dallamot: Steiner Gábor jó tanító / Haragszik rá a sok bíró ... — Látod, ilyen ember volt a mi Steiner Gáborunk ... Még dalt is faragtunk róla! — mondja határozottan. Hűvös, őszies szellő parancsol vissza bennünket a szobába. Hiába, nyakunkon az ősz. És az ősz is olyan, akár a pártalapító veteránok s érdemes pártharcosok állhatatossága: sem csellel, sem erővel nem lehet kifogni rajta. Különböző változatokban naponta szóba kerül milyen is az ifjúság. Hasonlítunk, ennek alapjául rendszerint az idősebbek saját ifjúságuk tapasztalatait használják fel. Sokszor anélkül, hogy tudatosítanák, a ma ifjúsága egész más társadalmi körülmények között él és fejlődik, mint a mai ötven-hatvan évesek annak idején. Az ifjúságot érintő minden eszmecsere azonban mégis rendszerint azzal végződik, hogy ifjúságunk döntő többsége jó és becsületes tagja társadalmunknak. Úgy gondolom, hogy ez igaz is, hisz az ifjú nemzedék ma már aktív részese a szocializmus építésének. Üzemeinkben ezer és ezer ifjú dolgozik különböző posztokon, és nélkülük elképzelhetetlen lenne a tervek teljesítése. Természetesen ahhoz, hogy ifjúságunk minden tagjának becsületes viszonya legyen a munkához és a szocialista társadalom problémáihoz, gondoskodnunk kell az ifjúság neveléséről. Gondoskodnunk kell arról, hogy az ifjúság elsajátítsa a szocialista erkölcsi normákat és a munkahelyen, valamint a magánéletben ezek szerint dolgozzon, éljen és viselkedjen. Én nem gondolok itt iskolázásokra, szemináriumokra és előadásokra, de azoknak adok igazat, akik azt mondják, hogy az ifjúság nevelésének legjobb módja a felnőttek, az idősebbek példamutatása, ezek szavainak és tetteinek egysége. Szerkesztőségünk például kapott néhány olyan levelet olvasóinktól, hogy a Hét többet foglalkozhatna azzal, hogy az ifjúság több tiszteletet tanúsítson az idősebbekkel szemben. A CSKPKB 15. plenáris ülése is megállapította: „A fiatalok nem szeretik az erkölcsösködést, de ha valakit arra ösztönzünk, hogy tisztelje szüleit, munkáját, belátó legyen az idősebbekkel szemben, tartsa tiszteletben a szocialista együttélés alapvető normáit... ez nem erkölcsösködés. hanem a nevelés oszthatatlan és kötelező része." Igen ez így igaz általában. De elgondolkodtam azon, hogy vajon mi idősebbek mindenkor olyan példával járunk-e elöl, amely feltétlenül kiváltja az ifjúság tiszteletét? Véleményem az, hogy fiatalnak lenni nem érdem, csak nagy lehetőség arra, hogy minél magasabb szakmai műveltséget érjen el valaki, hogy így minél képzettebb és sokoldalúan művelt tagjává váljon a társadalomnak. Úgy gondolom azonban, hogy önmagában az idős kor sem érdem. Idős korban alkotó munkát kell végezni, becsületesen kell élni, viselkedni, mert hogyan tisztelje a fiatal az olyan idősebb embert, akinél naponta azt észleli, hogy másként beszél és másként cselekszik. Arról beszél, hogy pontosan kell járni a munkába, de ő később jön, vagy arról, hogy védeni kell a társadalmi tulajdont, de ő maga ezt az elvet naponta megsérti stb. Úgy gondolom, hogy ezek az idősek nem érdemelhetik ki az ifjúság tiszteletét és megbecsülését. Ám itt is igaz, hogy az idősebb nemzedék tagjainak túlnyomó többsége becsületes, de ahogy a fiatalok között akadnak felelőtlen emberek, ugyanúgy az idősebbek között is, ez pedig rossz példa az ifjúság számára. $*+2* pícusj (Gyökeres György felvétele) 3
