A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-04 / 40. szám
A fejlődés mindenképpen a vállalat járási üzemének munkáját dicséri. Ezt persze nem mondom, csak gondolom. Nem szeretek szemben dicsérni. A pillanatnyi szünetet kihasználva körülnézek az igazgató irodájában. Szépen bútorozott, tiszta szoba, az iratszekrény üveglapja mögött megannyi elismerő oklevél, érem. A kitüntetések között megpillantok egyet, amelyet Szebellai János kapott a vállalat fejlesztésében szerzett érdemeiért. Közben csöng a telefon, a titkárnő elkészíti a kávét,, az igazgató kimegy, bejön, valamit intéz, a járása ruganyos, fiatalos, még csak ötvenhat éves. Míg ide-oda jár, intézkedik, gyorsan visszapörgetem az éveket, s látom öt Ipolyságon (Šahy), a járási nemzeti bizottság elnökének posztján, majd a területi átszervezés után a lévai járási nemzeti bizottság alelnökének tisztségében, de látom sok-sok faluban is felbukkanni, hiszen nem a négy fal, hanem az emberek között érzi jól magát. — Hogy vagy? — kérdezi, és kizökkent gondolataimból. — Régen nem láttalak — mondja, és visszaül a helyére. A kávé már előttünk. Hörpintgetjük, s közben újra a vállalatra terelem a szót. — Szépen fejlődő üzem, ezt a kitüntetések is bizonyítják! — Ez igaz, de nem lehetünk elégedettek. Sok mindent kell még tennünk. Sajnos, nem rendelkezünk elegendő jó minőségű ivóvízzel, és a beruházási költségek is gondot jelentenek. 1979- ben két szennyvíztisztító-állomást adtunk át: egyet Ipolyságon és egyet Léván. Ezek jelenleg műszaki próba alatt állnak. A két szennyvíztisztító állomás csökkenti költségeinket. Nem szennyeződik annyira a folyók vize, kevesebb bírságot fizetünk. Néhol a helyi nemzeti bizottságok is tehermentesítik beruházási költségeinket. Az utóbbi években egyre több helyen épül vízvezeték-hálózat társadalmi összefogással, így például Paláston, Ó- és Újbarson, Zsemberen, Győrödön és Kálnán. Megint csöng a telefon. Egyszer magyarul, másszor szlovákul szól bele a kagylóba Szebellai János. Feltűnően nyugodt, kimért, nem könnyű kihozni a sodrából. Pedig nem könnyű az üzem vezetése. Emberei szétszórtan dolgoznak a járásban. Szivattyútelep nyolc helyen, vízminőség-javító állomás Ipolyságon, szennyvíztisztító állomás Ipolyságon és Léván. A karbantartó munkások Zselíztöl Ipolyságig számos helyen megtalálhatók. Össze kell fogni őket. Nevelni, irányítani kell az embereket. Nincs annyi mester, hogy mindenüvé jutna belőlük, a műszakiakat meg az irodai munka, az ügyintézés köti le. Az összefogás nagy munkája elsősorban rá hárul, aztán két megbízható helyettesére, Bányai Imrére, a termelési részleg vezetőjére és Ivanec Istvánra, az üzem gazdasági osztályvezetőjére. Megbízható segítőtársa Szenderák László, az üzemi pártszervezet elnöke és Mala János, a gazdasági központ vezetője is. — Hol hagytuk abba? — néz rám, és helyére teszi a telefonkagylót. — Az üzemről beszélgettünk. — Persze, persze — mondja szórakozottan. — Vállalatunk kimondottan szolgáltató jellegű. De nem részesül kellő figyelemben. Pedig a lakosság jó ivóvízzel való ellátását a CSKP kongresszusának programja szorgalmazza. Kálnán például a vízminőség-javító állomást már régen át kellett volna adnunk. Jó ha az átadásra 81 végén vagy 82-ben sor kerül! — Soha nem részesültök kellő figyelemben? — Azt nem mondanám. Nagy szárazság idején akadozik a vízellátás, s olyankor megkérdezik tőlünk, mit csinálunk a vízzel. A kérdezők persze nem tudják, hogy egy kút ideiglenes bekötése nem olyan egyszerű. A szakemberek nem akaszthatok le a szögről. Saját magunkra kell támaszkodnunk. — Mennyi Léván naponta a fejenkénti vízfogyasztás? —■ Háromszázkilencvennyolc liter. Ennyi Párizsban sem jut egy lakosra. Sok a vidékről beköltözött, akik a kútról hordták be a vizet és nem pocsékolták. Most a csapból folyik, nem kell vele takarékosan bánni, hiszen majdnem ingyen kapják. — Valóban? — Fogyasztási ára csekély. Mindöszsze hatvan fillér köbméterenként. Termelési költsége viszont magas. Egy köbméter víz kitermelése két koronába kerül, s egý liter szennyvíz elvezetésének költsége 1,18 korona. Itt félbeszakad a beszélgetés. Szebellai János feláll az asztaltól, és azt 'indítványozza, nézzek meg néhány szivattyútelepet a járásban. És mindjárt jobb kedvre hangolódik. Felüdíti a határjárás. A természet barátja és csodálója, mióta csak az eszét tudja. Igazi kikapcsolódás számára a vadászás Győröd határában. Ipolyszécsénkére, szülőfalujába is szívesen ellátogat. A bölcső körüli helyekre visszajár az ember. Egyformán jól ismerik az Ipoly és a Garam mentén, Léván, a lakóhelyén és mindenütt, ahol változtató fontos ügyekben útja volt. — S a családod? — kérdezem már a Volgában. — Négy gyermekem és tíz unokám van. 1. Júlia Kupcová, a garamkelecsényi (Hronské Klačany) szivattyúállomás gépésze 2. Szebellai János a szőlőhegyi víztartály építői — Vajda Imre, Ladislav Jurík, Alfonz Bukrotin és Czirok Viktor — társaságában 3. Kudela Lajos és Kosa András a „fötdmeregetőt" javítják 4. A Nyugat-Szlovákiai Víz- és Csatorna Művek lévai üzeme PRANDL SÁNDOR felvételei 13
