A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-04 / 40. szám
veletet az 1. Ukrán Front balszárnyán harcoló és K. Sz. Moszkalenko vezérezredes parancsnoksága alatt álló 38. hadseregnek és a 4. Ukrán Front jobbszárnyán harcoló, A. A. Grecsko vezérezredes vezette 1. gárdahadsereg egy részének kellett megindítania. Konyev marsall kívánságára a 38. hadsereg kötelékébe sorolták a Szovjetunióban alakult 1. csehszlovák hadtestet is, amelynek állománya abban az időben meghaladta a 16 000 főt. A harcok során ezeket az alakulatokat szeptember második felében további csapategységekkel egészítették ki: harcba vetették az egész 1. gárdahadsereget, J. P. Zsuravlev altábornagy 18. hadseregét, valamint az A. I. Gasztyilovics vezérőrnagy pa- I rancsnoksága alatt álló 17. gárda-lövészhadtestet, tehát a teljes 4. Ukrán Frontot. A szovjet hadvezetés tudatában volt, hogy I a Keleti-Kárpátokon való átkelésre indított hadművelet csak akkor lehet hatékony, ha a támadást jól előkészítik és minél gyorsabban végrehajtják. A Konyev marsall által kidolgozott eredeti terv számolt azzal, hogy a szlovák hadsereg Kelet-Szlovákiában állomásozó két hadosztálya a hadműveletek harmadik napján beavatkozik a harcokba, hátba támadja a Keleti-Kárpátokban védekező német csapatokat, megszállja a hágókat, szorosokat s így megnyitja az utat a szovjet és a csehszlovák csapatoknak Szlovákia belseje felé. Amint" azonban ismeretes, ezt a két hadosztályt a fasiszta német csapatok lefegyverezték, s a szlovák katonáknak csak kis része tért át a partizánharcra vagy vonult a felkelők ellenőrizte területre. 1944. szeptember 8-án hajnalban kétórás tüzérségi előkészítés után a 38. hadsereg csapatai harcba lendültek. Szeptember 9-én az 1. gárdahadsereg egy része is beavatkozott a harcokba. A támadás, bár kezdetben gyorsan haladt előre, később megtorpant. A náci hadvezetés tudatában volt a Kárpátok mint védővonal fontosságának, ezért újabb csapaterösítéseket küldött a frontra. Csak a 38. szovjet hadsereg frontvonalán a németek fokozatosan 18 hadosztályt (mintegy 100 000 embert), több mint 2000 ágyút és aknavetőt vetettek harcba. Az ellenség kihasználta a védekező harcokban a nehéz hegyi terep és a rossz időjárási viszonyok nyújtotta előnyöket. így a szovjet és a csehszlovák katonáknak minden pozíciót, minden magaslatot súlyos, véres harcok árán kellett elfoglalniuk. Annak ellenére, hogy a szovjet és a csehszlovák katonák minden hősiessége, áldozatkészsége ellenére nem sikerült az eredeti tervnek megfelelően kierőszakolni a gyors átkelést a Kárpátokon és egyesülni a felkelőkkel, a kárpát—duklai hadműveletnek az első naptól fogva nagy jelentősége volt a felkelésre nézve. Mert hiszen a hitleri hadvezetés már a hadművelet első napjaiban kénytelen volt mintegy 4000 katonát kivonni a felkelők ellen indított harcokból s a Kárpátokban harcba vetni. Szeptember 13-ig számuk 12 500-ra növekedett. Ezzel természetszerűleg csökkent a náci csapatoknak a felkelőkre kifejtett nyomása, aminek következtében a felkelés arcvonalainak több szakaszán stabilizálódott a helyzet, sőt a felkelők támadásba lendülhettek. Több hetes elkeseredett harcok árán a 38. hadsereg alakulatainak s a kötelékében harcoló 1. csehszlovák hadtest katonáinak * 23 km s az 1. gárdahadseregnek 10—12 km mélységben sikerült előrenyomulniuk. Az ellenség növekvő ellenállása, a fokozódó nehézségek s a nagy veszteségek ellenére a szovjet hadvezetés úgy döntött, hogy folytatni kell a hadműveletet s új erőket vetett be a harcokba. A 38. hadsereg átcsoportosítva erőit szeptember 15-ón újra támadásba lendült a balszárnyon és szeptember 24-ig súlyos harcokat folytatva mintegy 20 km-t nyomult előre. Szeptember 16-án az 1. gárdahadsereg is újból megindította a támadást, majd két nappal később a 18. hadsereg is beavatkozott a harcokba. Az egész arcvonal, amelyen a szovjet csapatok támadása folyt a Keleti-Kárpátokban, mintegy 400 km volt. Az 1. gárdahadsereg egységei szeptember 20-án elérték a csehszlovák határt Szlovákia területére léptek és szeptember 21 -én felszabadították az első szlovákiai községet. Az 1. csehszlovák hadtest csapatai október 6-án lépték át a határt és elfoglalták a Dukla-hágót. Ennek emlékére minden év október 6-án ünnepeljük a csehszlovák néphadsereg napját. A harcok közben tovább folytak. A szovjet csapatok csak október 28-án szüntették be átmenetileg a támadást és vonultak védelembe. Ötvenegy napig tartott a hadművelet az Északkeleti-Kárpátokban. A szovjet hadvezetés fokozatosan 34,5 hadosztályt, vagyis 246 000 katonát, 5140 ágyút és aknavetőt, 322 harckocsit és önjáró löveget, valamint 1165 repülőgépet vetett itt harcba. Ezzel szemben az ellenség mintegy 300 000 emberrel harcolt és nagy számú haditechnikát vetett be. Igen súlyosak voltak a veszteségek. Szovjet részről 21 000 ember esett el és 89 000 sebesült meg. Az 1. csehszlovák hadtest vesztesége 1164 halott és 4053 sebesült volt. A közös ellenség, a német fasiszta csapatok ellen vívott kárpáti harcokban még jobban megacélozódott a szovjet és a csehszlovák katonák vérével megpecsételt csehszlovák—szovjet barátság. „Dukla — mondotta Martin Dzúr hadseregtábornok, csehszlovák nemzetvédelmi miniszter, aki maga is részt vett ezekben a harcokban— egyike történelmi orientációnk nagy egzisztenciális mutatóinak, mely arra kötelez, hogy őrizzük és fejlesszük a barátságot a Szovjetunióval, amely a szocialista Csehszlovákia szuverenitását garantálja." JOZEF KENÍŽ Köztudott, hogy a fejlett szocialista társadalom építésében, a társadalom gazdagságának gyarapításában és az életszínvonal emelésében döntő szerepe van a párt gazdaságpolitikájának. E politika megfogalmazásakor reálisan figyelembe kell venni a társadalom adott lehetőségeit és ennek megfelelően kell tervezni a dolgozók életszínvonalának emelését A párt gazdaságpolitikájának megfogalmazásakor tehát nem érvényesülhetnek szubjektív, voluntarista elképzelések. Mert a terv csak akkor lehet mozgósító erejű, ha a realitásokra támaszkodik. Ami egyebek között azt is jelenti, hogy az életszínvonal emelkedésének összhangban kell lennie az ország gazdasági lehetőségeivel, nem lehet több lakást, egészségügyi létesítményt építeni, nagyobb mértékben fejleszteni a szolgáltató hálózatot, több fogyasztási cikket gyártani, mint amennyire az adott helyzetben a társadalomnak lehetősége van. Minél fejlettebb egy társadalom, annál nagyobbak az igények, db ezek nem lehetnek irreálisak, összhangban kell lenniük a társadalom lehetőségeivel, ami egyúttal azt is jelenti, hogy mindenki olyan anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesül, ahogyan hozzájárult a társadalom gazdagságának gyarapításához. Mert ha logikusnak fogadjuk el az igények növekedését, ugyanolyan logikus kell hogy legyen a termelés állandó növelésére irányuló törekvés is. Az igények és a termelés növekedése tehát dialektikus egységet képez. Ezt az alapvető szabályt az emberek túlnyomó többsége meg is érti, amit becsületes munkájával bizonyít. Ám jócskán akadnak olyanok, akik igényeiket úgy akarják kielégíteni, hogy egyoldalúan többet követelnek a társadalomtól, anélkül, hogy munkájukat jobban végeznék, és ha ez így nem megy, akkor sokszor a társadalmi tulajdon megkárosításához folyamodnak. Nemrég olvastam egy statisztikai kimutatást, mely szerint a gazdasági bűncselekmények ötven százalékát az üzemek dolgozói követik el, ami azt jelenti, hogy sokan úgy néznek a közvagyonra, mint a Csáky szalmájára; aki fogja, viszi. Ebből következik, hogy egy ország gazdasága növekedésének érdekében fokozott figyelmet kell fordítani a nemzeti vagyon védelmére. De úgy gondolom, nemcsak az üzemekben, de azokon kívül is. Gondolok itt olyan dolgokra, mint a nyilvános telefonfülkék, díszfák és cserjék, parkok, köztéri padok, utcai világítótestek megrongálása. Köztudott például, hogy a legtöbb új lakótelepen a lakások nincsenek bekapcsolva a távbeszélő hálózatba, csak nyilvános telefonfülkék állnak rendelkezésre — ha használhatók lennének. Es hányszor megtörténik, hogy sürgősen orvost kell hívni, de nem lehet, mert garázda egyének „jóvoltából" a telefon nem működik. Ilymódon emberéletek kerülnek veszélybe. Nem értem a vandálok logikáját, hiszen mindazt, ami így kárba vész, azt nekünk mindnyájunknak kell megfizetnünk, tehát azoknak is, akik a lopásokat, rongálásokat elkövették. S a károk pótlásával csökken az újonnan termelt értékek mennyisége. 3
