A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-27 / 39. szám
TÁBORI JEGYZETEK A kerékpártúra résztvevőivel először a hími táborban találkoztam, két nappal később pedig Stószon a Fábry-házban. Ekkor lehettek vagy százhuszan. Többségük egy nappal a IV. Nyári Művelődési Tábor megnyitása előtt már a Somodi fürdő mögött elterülő réten verte fel sátrát. Őket magamban táboralapítóknak neveztem el. Nem ok nélkül. Fegyelmezettségük, szorgalmuk, kitartásuk egyaránt megbecsülést érdemel, mégpedig több szempontból. Elsősorban azért, mert mint táboralapítók, az egész művelődési tábor belső munkájának, életvitelének, szervezettségének meghatározói voltak. Ezzel pedig azt szeretném hangsúlyozni, hogy a jövőben a kerékpártúrát a művelődési tábor szerves részévé kell tenni, hogy azt a szervező és rendező feladatot, amelyet önként és ösztönösen vállaltak, a következő években még inkább betölthessék. ■ A Duna partján felvert őrsújfalusi tábor után az idén a Somodi fürdőben, a védett karszthegyseg tövében találkozott ifjúságunk. Más ez a táj, más hagyományokat őriz, mint a csallóközi róna. Ha széttekintünk a Bódva és a Kanyapta völgyében, egy sor néprajzilag érdekes és sajátos helységet találunk, amelyek mögött a Cserehát idenyúló horhasai sötétlenek. Keletre a 750 éves Kassa (Košice), az egykori villa libera, amely Kazinczy, Bacsányi és Baróti révén a XVIII. században a magyar irodalom és nyelvművelés fontos központja volt. De innen a tábor szomszédságából indult el bebarangolni a korabeli Európát az Europica Varietas megalkotója, Szepsi Csombor Márton is. Kicsit feljebb a jászói apátság falai állanak s tovább, ahol már a Bódva egy lendülettel átugorható, óvja a csendet Stósz, Fábry Zoltán szülő- és nyugvóföldje. Ha Rozsnyó felé indulunk, előbb a tornai várromba akad belé tekintetünk, ahonnan — egy itteni mondás szerint — „már elérhető az ég". Ettől szinte csak karnyújtásnyira van Közép-Európa egyik legszebb völgye, a mondákkal, legendákkal övezett Szádelő. Ez a szépséges, őriző táj volt az idei IV. Nyári Művelődési Tábor kerete. ■ A szlovákiai magyarság történelme nincs híján sugaras és követésre méltó hagyományoknak. A Nyári Művelődési Tábor pedig olyan hagyományt folytat, amely nemcsak elkötelezettségével, de kitűzött céljaival is méltán állhat előttünk példaként. Mert az egykori sarlósok zászlóbontó célkitűzése máig érvényes: megismerni és feltárni a valóságot, múltunk mélységeit, jelenünk sokágú mozgását. A IV. Nyári Művelődési Tábor rendezvénysorozatában egy sor előadás jelezte ezt a törekvést. Szó volt a Petőfi partizáncsoport harcairól, Kassa 750 éves jubileumáról, a népi fafaragásokról; előadást hallottunk a palóc etnikumról, a szlovákiai magyar parasztság harminc évéről, de meghallgathattuk dr. Blaskovics Józsefet is, aki a török nyelvű ösgesztánkat ismertette. Érdekes előadást hallhattunk Németh Jenő miniszterhelyettestől a csehszlovák—magyar tudományos együttműködésről; az előadáson a környező termelőszövetkezetek elnökei is jelen voltak. A tábor lakói nagy érdeklődéssel hallgatták meg dr. Gyimesi Györgyöt, aki Kelet-Szlovákia madárvilágáról beszélt. Stószon a Fábry-ház udvarán Máté László ismertette a táborozókkal Fábry Zoltán életét és munkásságát, majd dr. Dobossy László előadása következett a cseh—magyar irodalmi kapcsolatokról. A magyar nyelvjárások jellemzése volt a témája dr. Szatmári István előadásának, amelyet dr. György István előadása követett „Nemzetiségi kultúránk fejlődése 2000-ig " címmel. Végül az Új Tükör és a Hét szerkesztőivel találkoztak a tábor lakói. A felsorolt előadásokat hozzászólások egészítették ki, és — a tábor demokratikus szellemére jellemzően — nem maradtak el az egymással vitatkozó vélemények, elképzelések sem. ■ Jött ránk kánikula, de jöttek ránk vad zivatarok, záporok is jócskán. Volt, hogy a zápor elől az előadó s a hallgatóság a szabadtéri színpad alá menekült, de sem az előadónak, sem a hallgatóságnak eszébe sem jutott, hogy emiatt panaszkodjék. Olykor felkapaszkodtam a tábor mögötti dombhátra, leheveredtem a frissen kaszált szénarendek közé, s mintegy madártávlatból figyeltem a tábor életét. A sátrak mögött álló diófák alatt a fafaragók dolgoztak, készítették a kopjafát, amelyet Stószon, a Fábry-ház udvarán állítottak fel. Késő este, villanyfénynél, kora hajnalban, és délben, tűző napon, esőben, szinte pihenés nélkül készült-szépült az emlékoszlop: szombattól csütörtökig. Olykor már elhatároztam magamban, szólok nekik: pihenjenek egy-két órát. De aztán elvetettem a gondolatot. Mert akkor a népi táncosokat is sátorba kellett volna parancsolnom, akik attól a perctől, hogy kora reggel kibújtak a sátraikból, már gyakoroltak is. Mezítláb, a sátrak között, a tábortűz mellett, vagy késő éjszaka a tábor közepén álló villanylámpa fényénél. Maguk köré gyűjtötték azokat, akiket egy-egy tánclépés érdekelt, akik szerették volna megtanulni, s gyakorolták együtt akár órákon át is. De ha például a szepsi szlovák óvodába készültek, hogy ott is rögtönzött műsort adjanak, népi játékokra tanítva a gyerkőcöket, kerékpárra ültek, és mentek az óvodába. De mások is a táborozok közül. ■ Mikor a tábort megnyitottam, azt mondtam, hogy a Nyári Művelődési Tábor lehetőség; lehetőség arra, hogy gondolatainkat kicseréljük, hogy kérdéseket fogalmazzunk, s kérdéseinkre választ találjunk. Most, ha végiggondolom a táborban töltött napokat, úgy látom, hogy az, amit lehetőségnek hittem, olyan valós tartalommal töltődött fel, amely közművelődésünk egyik legfontosabb — ha nem a legfontosabb! — fórumává vált. A IV. Nyári Művfelődési Tábornak, a szlovákiai magyar értelmiségi, munkás- és parasztfiatalok találkozójának 390, s a kerékpártúrának közel 140 résztvevője volt. Összesen töb, mint ötszáz fiatal találkozott és élt közösségi életet két hétig; alkotott, tanult, kérdezett, vitatkozott. Ismerkedett mindazzal, amit a maga és közössége számára fontosnak érzett. Az idei IV. Nyári Művelődési Tábor sok elvi és gyakorlati kérdésre adott választ, de azt is megmutatta, hogy dolgunk van elegendő, hogy elvégeznivalóink sora számtalan. Vonatkozik ez nemzetiségi valóságunk minden területére, a nyelvművelésen kezdve az oktatásügyön át a néprajzig. A CSEMADOK Központi Bizottságának és a Nyári Művelődési Tábor szervező bizottságának a feladata lesz, hogy az idei rendezvény tanulságait felhasználva dolgozza ki a következő tábor műsorát. Meggyőződésem, hogy hasznosítani lehet, — de hasznosítani is kell — azokat a szervezési és művelődéspolitikai tapasztalatokat, amelyeket a somodi táborozás a felszínre hozott. De nem öt perccel tizenkettő előtt! GÁL SÁNDOR DAL ÉS TÁNC AZ IPOLY MENTÉN A CSEMADOK losonci (Lučenec) járási bizottsága az idén Vilkén (Veľká nad Ipľom) rendezte meg járási dal és táncünnepélyét. Az ünnepségre meghívott szereplők az erre a célra épített állandó szabadtéri színpadon léptek a közönség elé. A járási dal- és táncünnepélyt hazánk felszabadulásának 35. és a Szlovák Nemzeti Felkelés 36. évfordulójának tiszteletére rendezték meg. Az esemény jelentőségét növelte, hogy az ünnepségen a járási pártbizottság, a járási nemzeti bizottság, a kerületi nemzeti bizottság kulturális szakosztályának képviselője is jelen volt. A járási dal- és táncünnepélyt Lörincz Albertné, a CSEMADOK járási bizottságának alelnöke nyitotta meg. Ünnepi beszédet mondtak: Zuzana Fličová, a jnb alelnöke szlovákul. Karol Bábela, a jnb tanácsának tagja magyarul. A több mint három óráig tartó kulturális műsort a Detvai Nehézgépipari Vállalat losonci üzemegységének „Ipeľ"' folklórcsoportja nyitotta meg, aztán következtek a CSEMADOK kulturális csoportjai, szólistái. A közreműködők: Szacskó István, Sinka Sándor és Süli József népdalénekesek, az ipolygalsai (Holiša) „Búzavirág" női éneklőcsoport, amelynek Czakó Miklós a vezetője. Utána a Timrava emlékéremmel kitüntetett fülekpüspöki (Fiľakovské Biskupice) „Palóc" népi együttes fellépése következett. A tánckar harminc percen keresztül először adott ízelítőt új műsorából. Az együttes jó benyomást keltett bemutatott táncszámaival; György Zsuzsa, az együttes fiatal szólóénekese is felfigyeltetett magára. A „Palóc" ismét bizonyította, hogy járásunk legjobb együttese. Rászolgál a nagyobb erkölcsi és anyagi támogatásra. Új színfoltot jelentett a dal- és táncünnepély műsorában a csákányháziak (Čakanovce) „Fonóházban" című vidám, tréfás összeállítása. Élményszámba ment a magyarországi rétsági járás kulturális csoportjának szereplése. Szép előadásukkal nagy közönségsikert értek el. A dal- és táncünnepély idei műsora jó volt; ami elszomorított, hogy csak kevesen voltak kíváncsiak kulturális csoportjaink és szólóénekeseink szereplésére. íz ránk nézve szomorú. Fábry Zoltánt kell itt idéznem, aki azt írta: „Nincs szomorúbb annál, amikor a magyar dolgozó saját maga járul hozzá nyelvének és kultúrájának az elhalálozásához!" Ideje lenne megszívlelni Fábry Zoltán figyelmeztetését ... Csák István 7
