A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-20 / 38. szám
stvor köszöntük VAS ISTVÁN VERSEI: Előjog Lehet Hogy innen még az ómegán Vagy ahogy régen mondták, túl az óperencián Vagy — miért ne álljon itt korszerű kánon ? — Túl a kellő galaktikákon Van rajtunk kívül is valami étet, Akár férgek, akár magasabbrendű lények Javára berendezkedett Tökéletes társadalom, És valamely szuperszaturnuszon Akad fejlettebb fokú szerkezet Felfogni fényéveken át Kisugárzott, értelmes, oszthatatlan Primszámaink növekedő sorát: Hiheti, aki tudja — De megmarad előjogunk, a földi Rejtelem, amit mi és csak mi értünk: Mi voltunk képesek isteni kínozni, ölni. Sírjára követ hengeríteni Annak, aki ' Mindig és újra meghal értünk S minden húsvétkor itt támad fel újra. A tűzlopó 1 A hátsólépcsőn rejtve, lopva: A szenvedő istenfia Agyag agyag agyag A tűz, a tűz a földre így került. A szabadító és feloldozó Nemesebb anyagokból Aki a végzetet lebírja Már nem jutott nekem 3 Mindig és újra Elhasználták az istenek Hányszor csaptam be őket Az isteneket 5 Agyag agyag agyag A bakszagú bugrisokat A szándék vagyok, az elgondolás, Egy kis vízzel A nemes fejű És tehetnek akármit öntudatlan Keverve tapasztva A fennkölt mozdulatú Erőket bujtogatva ellenem: így készültek a figurák Kapzsi mohókat Felbontom álnaív egységüket. A szörnyeteg hiúságot Amelyben együtt van a szerelemmel Ki lehelt beléjük Az öldöklés, bursikóz blöffjeik Egy bolygó elem És mindig és újra • Valódi égzengéssel keverednek, Talán a fátum Odanyúltak S a jótól, rossztól féltékeny homály Talán a szerencse A zsírborította Hárítja el a különbségtevést. Csontok után Testvéreimet, a titánokat 2 Az olajozottan is Legyűrték. Izzó mennyboltozatot Pallas a szűz a hátsólépcsőn Üresen zörgő Emelve vagy a mélység hidegében Bocsátott fel az Olymposra engem. Szavak után Sínylődnek vad sziklák alatt. Csak én Szégyell te apja — de erről kár beszélni: És sikerült Nem átallottam lopni, alkudozni. Nem ő kellett, hanem a tűz. A tűz! Átmenteni köztük De túlélem tündöklő istenek Mindig és újra Tünékeny trónjait, én, az előre-Hogy lobogott a napszekérről A tűlopást Látás, a választás, a kérdezés. E/orzott fáklya! De volt hozzá erőm. Értelmes szenvedés, követelő kín. Hogy elfojtsam a lobogását: 4 A sorsa elől megszökött titán. Nem kérkedtem a kérkedők között. Hány májamat falta fel Ki addig is szabad vagyok s ha ismét Hány saskeselyű Meg/ánco/tatnak, lesz, aki feloldoz Pálcakóró nyers üregében Hány láncomat törte szét Mindig és újra. Mert vagyok a Szándék. Titkoltam lefelé menet Mindig és újra Héraklés Könözsi felv. .(I w O W|fl| y \ tlvA T *Sri H ■ W IB u 1 11 I, 15
