A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-20 / 38. szám

ság, akár a cselédházban berendezkedett Ménes csárda orrcsiklandozó illatai miatt, — a látvány, a hangulat még a legközömbösebbeket is lenyűgözi. A néprajzi-agrártörténeti múzeummá nemesedett épület-komplexum még a legközömbösebb szem kíváncsiságát is felkeltheti, mert látszatra szemérmesen, mégis kitárulkozva mutatja önmagát. Aki pedig egy keveset is tud a régebbi falusi, mi több pusztai életmódról, vagy Illyés Gyula könyvét is olvasta, — annak még kalauz sem kell, mert az épületek feliratozás nélkül is elárulják saját funkciójukat.

Az ott a közöskonyhás cselédház, amott a csőszház, az meg a gazda, vagy a bérlő lakása. Az istállók szomszédságában a pásztor háza, távolabb a mesterembereké: kovács, bognár, asztalos, kádár, kertész. A térség közepén a közös kemence, a domb tetején a kápolna áll. A kastély szomszédságában ismét cselédlakások, aztán a parádés kocsis háza, és persze közel a domb gyomrában vájt borospince. Hatalmas magtár, kőólak, vermek, kukoricagóré, pajta, lóistálló, göbölistálló. A szélső peremeken szilváskertek, konyhakertek, mémajd sZérüskert, aztán almáskert, távolabb a temető. És földutak, csapások, fasorok kígyóznak szerte a szélesebb tájba, az erdők, a kaszálók, legelők és termőföldek felé.

De beszéljenek inkább a fényképek. Mindaz, amit a képek mutatnak, nem halott, hanem eleven világ, még ha múzeumillatú, idegenforgalomszagú is egy kicsit. Az istállókban és kifutókban szépséges szilaj lovak, virgonc kiscsikók mutogatják magukat. Van itt birkanyáj, fajtiszta rackajuhok, és van a már alig fellelhető szürkemarhából is néhány példány. Az Alföld pereméről kerültek ide ezen nyáron, s mert e tízmázsás jószággal bánni ma már csak igen kevesen tudnak, az idegenforgalmi hivatal nem csak az állatokat vásárolta meg, de egykori gazdájukat is rászedte: öltözzenek magyaros viseletbe és tisztes fizetségért szegődjenek el Szántódpusztára, amíg tart az idény. Gondozzák, lássák el az állatokat, napközben pedig fogják szekér elé a négy ökröt. A vendég pedig — ha paraszti romantikát akar, vagy éppen Petőfi versében kívánja érezni magát — üljön fel a szekérre, aztán fizessen. Ez már Szántódpuszta rosszabbik íze, de úgy látszik, mégsem haszontalan, mert ugyan hol láthat ma már az ember hasonlót.

Busa Csősz Sándor bácsi és fia, akit ugyanígy hívnak, szintén láthatók a képeken. Melegszívű, kedves emberek. Odahaza még maradt néhány kapitális jószág. Sándor bácsi, miközben fel-alá korzózgat a négyökrös szekérrel, gyakran gondol haza és nem titkolja, hogy várja az idény végét, mert világéletében paraszt volt, s bizony ez a parádézás egy kicsit cirkuszos dolog, nem magyar embernek való, — mondja.

Ezért Szántódpusztára betérni igencsak érdemes, kivált, ha az 1847 óta vásári szabadalmi jogot élvező településre olykor érkezünk — mint jómagam is — amikor éppen népművészeti vásárt tartanak. Mert igencsak méltánylandó, hogy az egész országból összesereglő kirakodók nem kizárólag bazári ócskaságokat, hanem népművészeti értékű portékát kínálnak.

Én egy remek bicskára költöttem a borra szánt pénzemet. Nem volt ugyan olcsó, de megérte, mert olyan drága azért mégse volt, hogy az ár hallatán kinyílt volna a bicska a zsebemben — mint ahogy az a Balatonnál bizony könnyen megesik.

Ajánlás: Szántódpusztára térj be, utazó!

KESZELI FERENC

utazgató, nyári turista minőségében. Mondom, szerencsém volt, mert közvetlen ezt megelőzően olvastam újra a legjobban idevágó, a leghitelesebb szóval kalauzoló müvet. Mindezt ajánlásképpen említem, azoknak, akiket a Balatonnál járva más is érdekel, mint a bazárok sok-sok bóvli ja, meg a kéthetes eszem-iszom-für dőzöm hármas szentsége.

Szántódpuszta legrégibb kövei akkor kerültek a helyükre, amikor a tihanyi apátság legrégibb köveit egymás fölé rakták az építő kezek. Ettől az időtől kezdődően, az apátság alapításának nevezetes esztendejétől, egészen a felszabadulásig apátsági birtok volt a puszta, melynek lakói évszázadokon át biztosították az apátsági asztalok gazdag bőségét. Voltak idők, amikor a pusztai gazdaságot bérbeadással hasznosították. Közel kétszáz esztendővel ezelőtt Szántódpusztának mintegy tíz éven keresztül olyan bérlője is volt, mint Pálóczi Horváth Ádám, a magyar irodalom és agrártörténet jeles alakja, aki nem csak a kis majorságot virágoztatta fel, hanem jóval többet is tett ennél. Személyének köszönhetően vált ez a hely az akkori magyar irodalom egyik vidéki központjává, ahol olyan nagyságok adták egymásnak a kilincset, mint Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi és Virág Benedek Itt, a szántódi Révcsárda ivójában írta meg Csokonai a Tihanyi Ekhóhoz című versét, de rímes köszöntőt írt gyakori vendéglátója, Pálóczi Horváth Ádám nevenapjára is.

.. Ádám, e szomorú nevet te vig gá tetted számba.

Visszahozván az elesett poézist ha zánkba.

Te vagy az első ember köztünk és Ádámja magának,

A kies magyar Helikon szűk paradi csórnának ..."

• • •

Ott, ahol a Balaton két partja majdnem egymást csókolja, ahol komp is közlekedik, ott van Szántódpuszta. A parti lapályok után emelkedő dombság oldalában hófehér épületek villannak elő a fák árnyas lombjai közül Gyönyörű, patinás épületek, látszólag szétszórva, mégis ésszerű rendezettségben, a gazdálkodás körülményeinek alárendelve, a pusztai hierarchia szabályai szerint mutatják az ősi magyar majorság szerkezeti rendjét. Nem csak néprajzi szempontból, hanem agrártörténeti értékét tekintve is páratlan a látvány. Mert meglehet, hogy a Dunántúl más pontjain is szép számmal akadna még ily céllal megmentendő és konzerválandó, méreteiben akár nagyobb puszta, de minden körülményt egybevetve Szántódpuszta a megőrzésre igazán alkalmas kincs. Mert olyan helyen fekszik, — közvetlenül a müút mellett — ahol az üdülési idényben megszámlálhatatlan az emberforgalom, így aztán sok is a betérő utazó. És légyen az utazó külföldi, vagy hazai, térjen be akár a kíváncsi-13