A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-06 / 36. szám
Vigyázz rá, mint a szemed fényére — mondják sokszor, ha nagy értéket bíznak ránk. Orvosi tapasztalat szerint azonban a szemünkre sokszor kevesebb gondot fordítunk, mint a frizuránkra ... íme, egy példa: A minap — egy egészen más ügyből kifolyólag — a csökkent szellemi képességű gyerekek iskolájába vitt az utam. Dolgom végeztével a gondozónők egyike egy eleven, első pillantásra minden tekintetben egészségesnek tűnő kisfiút mutatott be nekem, akinél bizony kis híján múlott, hogy sikerült megelőzni a később esetleg már helyrehozhatatlant. A kisfiú óvodás korában visszahúzódó, játszani nem akaró, nyafka; majd az iskolában tanulni képtelen gyerek volt. így került a szellemi fogyatékosok intézetébe, ahol a szóban forgó gondozónőnek föltűnt, hogy a termetre és az élet egyszerű megnyilvánulásaiban szintén normálisnak látszó gyerek inkább lélektani gátlásokkal küzd, mintsem értelmi-szellemi hiányosságokkal. Ennek okát kutatva a fiúcska bekerült a szemészeti klinikára is, ahol a szakorvosi vizsgálat alapján kiderült, hogy a szeme rossz, nem a feje. Az iskolában emiatt nem látta rendesen a táblát, nem tudott megfelelő ütemben tanulni, mígnem a csökkent szellemi képességű gyerekek közé sorolták. Egy szemüvegen múlt az egész, s miután kapott egyet, megnyílt előtte a világ! Persze, hosszabb időbe telik, amíg elmaradását pótolhatja. Legendák és emlékek Hogy ki és mikor találta föl a szemüveget, nem tudjuk, csak következtetni próbálhatunk különböző források alapján. Egy 1072-ből származó velencei okmány szerint a finom fúvott üvegek előállításához Egyiptomból hozatták a nyersanyagot. Az első szemüveglencsék állítólag borospoharak talpából készültek. Természetesen, ennél sokkal öregebb legendák is keringenek az okulárék történetéről, amelyeket régi festők s udvari pletykálkodók őriztek meg az utókor négy-ötdioptriás kutatója számára. Például a British Múzeumban látható egy bikonvex kristálylencse, amelyet Ninive romjai alatt találtak. Napjainkban ki tudná már megmondani, vajon a távoli ókor vaksi tudósának szórakozottan ránk hagyományozott szemüveg-öröksége ez, vagy csak egy leszakadt díszgomb?... Lassan hétezer éve, hogy a kínai főurak vastag, füstszürke topázból készített, csiszolatlan szemüveget kezdtek hordani — a mai napszemüveg elődjét. De Néróról is tudjuk, hogy a gladiátorok harcát zöld smaragdon át nézte; rövidlátó társai viszont a vízzel töltött gömb alakú üveg nagyító hatását ismerték, csak éppen nehézkes lett volna a fülükre függesztve s az orrukra támasztva cipelni az ilyesmit. Mikor jelent meg végül is az igazi szemüveg? A mai használatban ismert pápaszem ősének tekinthető első igazi nagyítólencsét Roger Bacon kísérletezte ki, üveggolyók síklapú metszeteivel, sőt, a szemüveg hasznosságáról vallott mai elméletek kulcsmondatait is leírja. Rövidesen, mint ördöggel cimborálót, éjsötét börtönbe zárták, s ott bizony hiába is hordott volna szemüveget. Az ezerháromszázas évek derekán azonban már létezett szemüvegipar — az imént említett fúvott üvegek hagyományát folytatva elsősorban Velencében. A fennmaradt középkori szemüvegek mind igen hasonlók egymáshoz: a két lencsét fa-, bőr- vagy fémkeret foglalta be. Nehezen maradhattak meg viselőjük orrán, mégis nagy érték volt az okuláré! Annyira, hogy sok végrendeletben is szerepelt... A könyvnyomtatás feltalálása után megnőtt az olvasni tudók száma. Több olvasónak több szem-
