A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-05 / 27. szám
Natasa és első férje, Nyiko/aj Szaposnyikov NATASA (Az első női pilóta Szlovákiában) Ötven évvel ezelőtt jelentkeztek az első hivatalosan igazolt sportrepülők Szlovákiában, s mindjárt köztük egy nő is: Nyikolaj Szaposnyikov repülő-főhadnagy felesége, leánynevén Treybal Natasa. Ma Nyitrán él, az egyik új lakótelepen, egyszobás lakásban. Neve: Özvegy Aujeszky Józsefné, mert másodszor is férjhez ment. De erről majd később. Korát meghazudtolóan fiatalos alakú, fürge mozgású. Meglátszik rajta, hogy egész életén át sportolt. Már sokszor írtak róla mint a szlovákiai sportrepülés női úttörőjéről, de magyar lapokban még soha. Szerény asszony, már nemegyszer elmondta, hogyan is kezdett el repülni ötven esztendővel ezelőtt, így hát nehéz volt rávenni, hogy egyszer megint beszámoljon azokról a rég elmúlt évekről, életének erről az igen jelentős szakaszáról. Végül azonban mégiscsak kötélnek állt. Magyarul beszélgetünk, Natasa asszony kissé tört magyarsággal, de egészen jól beszéli nyelvünket. Elmondja, hogy Szaratovban született. Akkoriban sok cseh élt a Volga mentén. Apja is cseh származású kereskedő volt. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után 1922-ben visszatért és Nyitrán telepedett le, itt nyitott, a Főutcán vaskereskedést. A Csibesen, a mai Jašík utcában vett egy kis családi házat a folyóparton; akkor még ott folyt a Nyitra, a szabályozás előtt. A folyó másik oldalán levő rétet használták repülőtérnek. — Mindig láttam a katonai gépeket fel- s leszállni. Jóformán minden gép a házunk felett repült el. Felébredt bennem a vágy, mi lenne, ha egyszer magam is ott ülhetnék, mint pilóta valamelyik gépben. Vágyam hamarosan beteljesedett, hamarabb, mint magam is gondoltam — meséli. — Volt akkor Nyitrán egy repülő-főhadnagy, Nyikolaj Szaposnyikovnak hívták. Már akkor híres pilóta volt. Vitorlázó és motoros géppel elért rekordjait ma is számon tartják. Megismerkedtünk, megszerettük egymást, s csakhamar összeházasodtunk. Férjem aztán maga is ösztönzött, hogy tanuljak meg repülni. Bratislavában volt már akkor Aeroklub, mely a polgári s a sportrepülés szolgálatában állott. Akkori elnöke, Fábry Pál ügyvéd szorgalmazta, hogy a klubnak alakuljon meg a sportrepülő alosztálya. Örömmel fogadta, amikor jelentkeztem sportrepülőnek. Töb-Egy kép a régmúltból bedmagammal,' persze férfiakkal, nehéz és hosszú kiképzésben részesültem. Jól képzett, tapasztalt katonai pilóták voltak a szigorú oktatóink. 1930. október 18-án tettem le a vizsgát s kaptam meg a pilóta-oklevelet. Szaposnyikovot mint katonatisztet gyakran helyezték át, de persze mindig olyan helyre, ahol volt repülőtér, így én is megmaradhattam — ahogy ma mondanák — a hobbimnál, vagy helyesebben — szenvedélyemnél. Többször is szerepeltem repülönapon. Egyszer az egyik pilzeni repülönap alkalmából egy újság karikatúrát közölt rólam, mint az első csehszlovák női pilótáról. Azóta is őrzöm a rajzot. Tíz évig éltem együtt Szaposnyikowal. De valahogy nem értettük meg egymást, egyre jobban elmélyültek köztünk az ellentétek, így hát elváltunk. Valahová elsodorta a katonasors, többet nem láttam. Második férjemmel, Aujeszky Józseffel szintén itt ismerkedtem meg Nyitrán. Molnár volt a becsületes foglalkozása, s a pogrányi malomban dolgozott. Ebben a magyar lakosságú faluban tanultam aztán, részben a férjemtől, magyarul. Hogy milyen volt a kezdet? A repülés őskora? Hát — mint minden kezdet — nehéz. Bizony, nagyon primitívek voltak az akkori viszonyok, felszerelés, a vászonfedelű gépek, a navigációs technika. De hát minden nehézségen keresztülsegitett a határtalan lelkesedés. A klubnak alig volt száz tagja, s persze semmiféle hivatalos anyagi támogatást nem kapott. Még az osztrák—magyar hadseregtől származó és a katonaság által kiszuperált első világháborús gépeken repültünk. Az enyémet — melynek brandenburgi váza volt, száz lóerős Mercedes motorral — „szardíniásdoboznak" becéztük. Mégpedig azért, mert már nem vászon-, hanem fémlemez-borítású volt, no meg azért is, mert az olajat a pilóta arcába, ruhájára fecskendezte, s mikor kiszállt, tényleg olyan volt mint az olajos szardínia. Néha az olajjal láng is csapott a pilótára, pedig — képzelje el — az ülése alatt volt a benzintartály! Szaposnyikov nemcsak ismert pilóta, de 1 kitűnő konstruktőr is volt. Több újfajta gép modelljét készítette el a zoboralji műhelyben. Nekem is tervezett egy kétfedeles, együléses gépet, s ezt kis méretei miatt — motorja mindössze 10 lóerős, szárnyainak fesztávolsága öt és fél méter volt és tíz liter benzint tudott magával vinni — „verébnek" keresztelte el. Ez aztán rajta is maradt, különösen az után, hogy egyszer leszálltam az országút porába benzint kérni az ott közlekedő autósoktól. Az újságok is írtak róla, amikor 25 perc alatt tettem meg az utat Nyitrától Pöstyénig. 1933-ban más Aeroklub-tagokkal Varsóba repültem, hogy ott részt vegyünk a Radziwill herceg fővédnökségével megrendezett repülőtalálkozón. Itt sok akkoriban híres pilótával ismerkedtünk meg, de azt is látnunk kellett, a külföldhöz képest, milyen alacsony szinten volt nálunk a sportrepülés. Azt hiszem, ennyi talán elég is a sportrepülés őskoráról. Mennyit fejlődött azóta a repüléstechnika! Szuperszonikus, teljesen komputerizált gépek repülnek ma már többszörös hangsebességgel. Aztán meg itt van az űrhajózás. Már több mint száz ember járt a világűrben, köztük az első női űrhajós: Valentyina Tyereskova; s emberi láb érintette a Holdat. Se szeri, se száma ma már a női pilótáknak, légi akrobatáknak, műrepülőknek. Amikor én vagy magyarországi barátnőm, az első ottani női sportrepülő, Steinschneider Lili letettük a pilótavizsgát, az még akkor európai szenzáció volt. Hát igen, ötven év nagy idő ... MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ Az ornitológus Marczy Gyula fogtechnikus, amatőr ornitológus immár 25 éve rója nemcsak hazánk tájait, de minden évben a Tiszahátra is „leruccan", hogy Tiszadob környékén kutassa, fényképezze a madárvilágot. Otthonát is rengeteg szebbnél szebb madárfotó díszíti, itt ülünk le baráti beszélgetésre. — A nemrégiben elhunyt dr. Homoki Nagy István természetfilmjei az ötvenes években olyannyira megragadták a figyelmemet, hogy végül is rátereltek az ornitológia nehéz, de sok örömet adó útjára — mondja Marczy Gyula. — Úgy tudom, hogy nem ez volt az első hobbija, hanem a zene — jegyzem meg. — Nemcsak volt, de a zene a mai napig is szinte az életelemem maradt. Talán Bach, Mozart, Liszt, Beethoven és a többi nagy zeneszerző művei nem férnek össze az Ipoly vagy a Tisza menti erdők, zsombékok madárvilágának énekével? Hiszen nem egy nagy zeneszerző kapott ihletet a természettől, a madárvilágtól, s hogy én amatőr ornitológus lettem, ebben éppen a zene iránti szeretetem játszotta talán a legnagyobb szerepet. Legkedvesebb élményeiről faggatom. — Amikor hosszú órákat ülök egy-egy ágon, kezemben a teleobjektíves fényképezőgéppel és sikerül „elkapni" azt a pillanatot, amikor az anyamadár megjelenik a fészke felett, szájában a fiókáinak szánt élelemmel, hát nincs számomra nagyobb öröm élmény, mint látni, lefényképezni a sok kicsi szájat, melyek az égnek meredve várják a finom falatot. De van még ennél is feledhetetlenebb pillanat, amikor sikerül belesni magának az életnek a titkába: amikor a fészek mélyén megreped az egyik tojás, egészen halk kopogtatással töri fel belülről a kicsi madárfióka, hogy így kérjen bebocsátást az életbe. Még elmondja, hogy ma már tagja a Szlovák és a Magyar Tudományos Akadémia ornitológiái bizottságának, és mindkét intézménytől tetemes erkölcsi segítséget kap egyéni kutatásaihoz. Rozsnyó József Szöget az almába! Az almában köztudomásúan sok a vitamin. Azt már azonban kevesebben tudják, hogy ha a gyümölcsbe egy nappal a fogyasztás előtt vasszögeket szúrunk, megnövekszik az alma vastartalma. Egy amerikai táplálkozáskutató, Andrea fíosanoff megvizsgálta, van-e alapja ennek a — különösen Lengyelországban elterjedt — szokásnak. Azt tapasztatta, hogy nyolc szög húsz milligrammal növeli az alma vastartalmát, s ez a többlet önmagában is elegendő az ember napi vasszükségletének fedezésére. Mióta vannak gyerekszáj-viccek ? „Hivatalosan" 1739 óta. Ebben az évben jelent meg ugyanis Londonban az angol Joe Millernek az a viccgyűjteménye, amely a világon elsőként között nyomtatásban gyerekszáj-vicceket Ami persze korántsem azt jelenti, hogy nem mondtak jókat a gyerekek már régebben is. Különös tekintettel arra, hogy Mr. Állatkísérlettel azt kutatta, hogy a vasszögekből az almába jutott vas felszívódik-e a belekből, és bejut-e az állat vérébe. Bebizonyosodott, hogy az alma szöggel növelt vastartalma könnyebben szívódik fel, mint a gyógyszerrel a szervezetbe juttatott vas. Rosanoff azonban arra figyelmezteti azokat, akiket kísérleteinek eredményei meggyőztek, és szöget ütnek az almába, hogy erre a célra csak vasszöget használjanak, mert a rozsdaálló acélból készült, vagy a cinkkel bevont vasszög mérgező lehet, ezek ugyanis kadmiumot tartalmaznak. Attól nem kell megijedni, ha az alma a szúrások helyén sárgásbarnává válik, ez nem rontja zamatát. Miller (aki eredetileg színész volt, és a kötet kiadását már nem érte meg) a régi vicceket gyűjtötte előszeretettel, és ezekből is állította össze könyvét. E roppant népszerűvé vált gyűjteménynek köszönhető, hogy a régi szakállas vicceket ma is Joe Millernek nevezik Angliában. (Egy régi magyar színészről, Papp Jancsiról is elneveztek egy vicctípust: a dupla csattanójú viccet, amelynek második poénját egy poéngyilkos elszólása adja.) A napjainkban közismert gyerekszáj-viccek különben csak jóval Miller gyűjteményének megjelenése után, a múlt században kezdtek elterjedni. 22
