A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-30 / 35. szám
CITROMOS TEA - MŰANYAG CSÉSZÉBEN Aki citromos teát iszik rendszeresen polisztirol műanyag csészéből, vigyázzon. A tea nem árt, annál inkább a csésze. Az amerikai Connecticut egyetemének egyik kutatója figyelt fel rá véletlenül, hogy a citromos tea szinte a szeme láttára oldja, erodálja a polisztirol műanyag csészét. Kísérletekbe kezdett és kimutatta, hogy a citrom nélküli tea nem okoz eróziót, a citromos azonban igen. Valószínű, hogy a benne levő egyik anyag oldja a polisztirott és vegyi kapcsolatba lép vele. Elképzelhető tehát, hogy a citromos teát fogyasztók szervezetébe jelentős menynyiségű polisztirol jut, márpedig a polisztirol rákot okoz kísérleti állatokban. Igyuk hát porcelán csészéből teánkat — nemcsak sokkal szebb, tetszetősebb, hanem sokkal egészségesebb is. PUSZTULÓ SASOK Az amerikai kontinens két híres madarát: az Andokban honos kondorkeselyüt és az Egyesült Államokban élő fehér fejű tengeri sast a teljes kipusztulás veszélye fenyegeti. A kondor, amely kiterjesztett szárnyainak háromméteres fesztávolságával az egyik legnagyobb repülő madár, az Andokban honos. Argentína északi részén már csak 2000— 3000 méteres magasságban fordul elő. Venezuelában teljesen kipusztult és az Andokhoz tartozó többi országban is nagyon megfogyatkozott a számuk. Minthogy nem költ minden évben és csak egy utódot nevel fel, további fogyatkozására lehet számítani. A fehér fejű tengeri sas már az USA 43 szövetségi államában számít veszélyeztetettnek, jelenleg már összesen 700-ra becsülik a számukat. Az epehólyag-betegségek nagyon kellemetlenek, mert rendszerint erős. görcsös fájdalmakkal járnak, amelyeket az epehólyaggyulladás vagy az epekő idéz elő. Gyakrabban sújtják a nőket mint a férfiakat. A betegség néha a terhesség idején kezdődik, amikor az epe összetétele némileg megváltozik, s az elfolyása is megnehezül. A gyulladást és a kövek kialakulását sokszor az epének az epehólyagból való elégtelen elfolyása okozza. A felgyülemlett epe megsürűsödik, s GYÓGYNÖVÉNYEINK EPEHÓLYAGBÁNTALMAK IDEJÉN szerepe is van. Mások görcsoldó hatásukkal tűnnek ki (pl. a körömvirág), ismét mások pedig étvágygerjesztők (pl. a párlófű). A gyógynövényeket az epehólyag-bántalmak enyhítésére vagy önmagukban, vagy teakeverékek formájában használjuk. A teakeverék rendszerint eredményesebbnek bizonyul, mert hatása összetettebb, sokoldalúbb. A benne levő hatóanyagok egyike például az epeképzödést serkenti, a másik „meghajtja" az epét, a harmadik fertőtleníti először kisebb, majd nagyobb kövek keletkeznek. A nagy fájdalommal járó epegörcsök általában akkor következnek be, ha a kövek elzárják az epevezetékeket. A gyulladás és a kövek kialakulásakor meg kell gyorsítani az epe elfolyását. így az epe nem sűrűsödik meg, és a gyorsabb folyás következtében magával viszi a gyulladás nyomán létrejött szennyeződést, néha a kisebb köveket is. Epegörcs idején azonban sose igyunk epeműködést serkentő teát, mert az esetleg az epehólyag megrepedését idézhetné elő. A gyógyhatású teák esetében már más a helyzet, mert amellett, hogy az epehólyag normális funkcióját támogatják, és természetesen gyógyítják az epehólyag-betegségeket, egyéb áldásos hatásuk is van. Az epe zavartalan folyása elősegíti a zsírok megemésztését, fokozza a csak zsírokban oldódó vitaminok (A, D, E, K) felszívódását, és növeli egyes gyógyszerek hatásosságát, mégpedig azáltal, hogy elősegíti bejutásukat a vérkeringésbe. Az epe közreműködése nélkül ez nem következnék be a mentol, a szalicilsav, a vasat tartalmazó gyógyszerek és a szulfonamidok esetében. Néhány gyógynövénynek az epefolyást normalizáló hatása mellett baktériumellenes az epevezetékeket, a negyedik a görcsöt oldja, az ötödik pedig az étvágytalanságot szünteti meg. Az epehólyag-bántalmak ellen használt két legismertebb teakeverékünk a SPECIES CHOLAGOGAE és a THE SALVAT. A SPECIES CHOLAGOGAE a következőket tartalmazza: 10 g örménygyökér, 10 g rebarbaragyökér, 15 g tövisesiglice-gyökér, 40 g párlófű és 5 g szedercserje-levél. A THE SALVAT a következőkből áll: 25 g pemetefű, 25 g párlófű, 10 g pitypang (szár és gyökér), 5 g örmény-gyökér és 5 g rebarbaragyökér. Dr. Nagy Géza A Bernoulli név a fizikában és a matematikában járatosak előtt meglehetősen ismerősen cseng. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy e név mögött tulajdonképpen egy egész kiterjedt família rejtőzködik — apák, fiúk, unokatestvérek, nagybácsik —. s tudománytörténész legyen a talpán, aki eligazodik e derék svájciak közt. A tudománytörténetben nemigen találni további példát rá, hogy egy családból ennyi kiváló és tehetséges tudós kerüljön ki. A dinasztia-alapító Nicolaus Bernoulli még egyszerű bázeli polgár volt; ősei a hányatott sorsú Németalföldről menekültek el annak idején a vallásüldözések miatt. Tizenegy gyermeke közül kettő lett világhírű matematikussá: Jacob — történetünk hőse — és Johann (1667—1748). Eredetileg egyikük sem gondolt arra, hogy matematikával foglalkozzék; Jacob teológiát végzett a bázeli egyetemen, Johann pedig orvosnak készült. Aztán 1684-ben kezűkbe kerül Leibniz tudós folyóirata, az „Acta Eruditorum", melyben a differenciál- és integrál számításról olvashatnak, s ez olyan mély benyomást kelt bennük, hogy felhagynak addigi életükkel és — divatos szóhasználattal — pályát módosítanak. Ez az elhatározásuk kétségtelenül a matematika javát szolgálta. Az ún. infinitezimális számítás megteremtése Newton és Leibniz érdeme, ez vitathatatlan. (Legföljebb JACOB BERNOULLI (1654—1705) azon szokás vitatkozni — maga Newton és Leibniz kezdte —, hogy kié a nagyobb dicsőség, s kié az elsőség) Ennek ellenére a két Bemoulli-testvér nélkül a matematikai analízis jóval lassúbb ütemben fejlődött volna a 18. században, mégpedig két oknál fogva is. Az első ok kimondottan matematikai jellegű: Newton is, Leibniz is az alapok lefektetésével volt elfoglalva, az integrál-számításban rejlő sokféle alkalmazási lehetőségre először a két Bernoulli figyelt föl komolyabban, ráadásul a vetélytársak írásaiban jócskán akadt pontatlanság és homályosság is — így a születendő tudományág házatáján volt mit elrendezni és megmagyarázni, s ez mindenekelőtt a Bernoulli-fivérekre várt. A másik ok pedagógiai vonatkozású: Bázel nagyhírű egyetemén előbb Jacob, majd az ő halála után Johann tanította a matematikát, s ennek köszönhetően — annál is inkább, mert sem Newton, sem pedig Leibniz nem tartott a matematikai analízisről előadásokat — az új matematika viszonylag gyorsan teret v hódított Európában, lévén az egyetemnek számtalan külországbeli hallgatója is. (Csak az érdekesség kedvéért említem, hogy a legendás Hatvani István (1718—1786) professzor is Bernoulli-tanítványnak számít; elébb Johann Bernoulli, majd annak fia, a fizikus és botanikus Daniéi Bernoulli (1700—1782) előadásait jegyzetelte szorgalmasan.) Egy további fontos körülmény is kihatott a matematika fejlődésére: bázeli illetőségű volt, s mindennapos vendég a Bemoulli-házban a 18. század matematikájának egyik legnagyobb alakja, Leonhard Euler (1707—1783), akit Johann Bernoulli indított el a pályán. Jacob Bemoulliról eleddig vajmi kevés szó esett, noha e cikk megírásához tulajdonképpen az ő halálának 275. évfordulója (augusztus 16-án volt) szolgáltatta az ürügyet. A krónikás mentségére szóljon azonban, hogy a két zseniális testvér munkássága annyira összefonódik, eredményeik sokszor olyan közösek, hogy elképzelhetetlen elválasztva beszélni róluk. Jacob, akárcsak öccse, mindenekelőtt a matematikai analízis területén ért el nagyszerű eredményeket: különböző típusú differenciálegyenleteket oldott meg sikerrel, Leibniz módszere segítségével meghatározta az ún. síkgörbék görbületi sugarát, eközben behatóan tanulmányozta a láncgörbét famély egy állandó keresztmetszetű és homogén anyagú, két pontjában felfüggesztett kötél alakját adja meg), a lemniszkátát (egy nyolcasra vagy légcsavarra emlékeztető görbét, amely azon pontok mértani helye, melyek két adott ponttól vett távolságának szorzata állandó) és a logaritmikus spirálist. Ő vezette be az ún. polár-koordináták használatát. Egyik úttörője a variáció-számításnak, s 1713-ban (már halála után) megjelent Ars conjectandi (A találgatás művészete) című müvével az elsők között fektette le a valószínűség-számítás elméleti alapjait. Leibniz — akivel haláláig levelezett — nagyra becsülte Jacob Bernoulli tevékenységét és az első pillanattól fogva tisztában volt vele, hogy a két Bernoulli-fivér munkássága milyen döntő módon fejleszti tovább az általa (is) megteremtett infinitezimális számítást. (Egyébként Johannák külön hálával tartozott azért, mert a Newtonnal folytatott prioritási csatározások idején a tanítvány egyértelműen Leibniz mellett foglalt állást.) Sírkövére — utolsó akaratához hiven — egy logaritmikus spirálist véstek, a következő — a görbe tulajdonságaira és hajdani teológiai stúdiumokra egyaránt utaló — felirat kíséretében: „Eadem mutata resurgo" (Megváltozva bár, de ugyanannak támadok fel). — lacza — 1fl
