A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-23 / 34. szám
GUILLAUME APOLLINAIRE VERSEI: A Mirabeau-híd Akik szeretik a skatulyákat és szeretnek „skatulyázni" (miért is ne, mikor az olyan praktikus!), azt mondják róla, hogy szürrealista, legjobb esetben, hogy „a szürrealizmus világirodalmi rangú képviselője" — mert ugye disztingváljunk, Apollinaire mégiscsak Apollinaire, ha már ilyen önkényesen szürrealistának minősítjük, valamivel — akár egy banális jelzővel — azért csak meg kell őt különböztetnünk a szürrealizmus „sorkatonáitól". Apollinaire kap tehát egy külön skatulyát, „a szürrealizmus világirodalmi rangú képviselője" címkével. S mivel a skatulyázok skatulyái általában a tankönyvekbe is bekerülnek, az iskolában is ezt a „címkét" tanulják a nebulók. Magam is ezt tanultam annak idején, sokan ezt tanultuk, s talán a következő nemzedékek is ezt tanulják majd, ha a beváltnak hitt skatulyák ki nem mennek egyhamar a divatból. Szürrealista? Ugyan miért? Hiszen szinte minden „izmus"-ba belekóstolt! Talán mert imádta a különöst? Mert szerette a festőisé-A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna S szerelmeink Emléke mért zavar ma Mi volt az öröm ráadás a jajra Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám Hogy karjaink Hídja alatt a hullám Fut az örök tekinteteket unván Jöjj el éj az óra verjen Száll az idő itthagy engem Mint ez a víz elfolyó messzeség lett A szerelem Milyen lassú az élet S milyen erőszakosak a remények Jön napra nap új év válik tavalyra Nincs ami a Szerelmet visszacsalja A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna Jöjj el éj az óra verjen Száll az idő itthagy engem (Vas István fordítása) Jöjj el éj az óra verjen Száll az idő itthagy engem Jöjj el éj az óra verjen Száll az idő itthagy engem get? Mert verseibe utcán, kávéházban ellesett beszélgetésfoszlányokat is beolvasztott ? Vagy egyszerűen azért, mert a Teiresziász emlői című burleszk-bohózatát „szürrealista drámának" nevezte? Még csak komolyabb tanulmányokat sem kell végeznünk ahhoz, hogy rájöjjünk: a „szürrealista" az ő értelmezésében korántsem azonos a húszas évek álom- és automatizmus-kultuszával, az emberi ész „kikapcsolásával", inkább ennek az ellenkezőjét jelenti: azt, hogy a művészetnek nem szabad szolgaian másolnia a valóságot. Mert „amikor az ember utánozni akarta a járást, feltalálta a kereket, amely nem hasonlít a lábhoz". Ezzel ma is tökéletesen egyetérthetünk: a művészetnek nem fotografálnia kell, hanem teremtenie. Hiszen azért művészet! A Szeszek költője sohasem volt mindenáron-újítani akaró, eredetieskedö költő. Noha a költőket az újat felfedező, szüntelenül kísérletező tudósokhoz hasonlítja, nem tagadja a nemzeti hagyományok jelentőségét. A művésznek szerinte „új tüzekkel", az „izzó értelem" termékeivel kell táplálnia, új életre keltenie a hagyományt. „... szép verseiben — írja róla Szerb Antal —, vagyis pontosabban versszakaiban a nagy szimbolisták ihlete és melankóliája zeng tovább a régi szépségben, csak kissé meglazított módon." Apollinaire-rel tehát hagyomány és újítás dolgában is egyetérthetünk: ma is azon a véleményen vagyunk, hogy a hagyományokat nem elraktározni, nem egyszerűen megőrizni kell. hanem megújítani, azaz valóságosan is birtokba venni. Mi köze hát Apollinaire-nek a szürrealizmushoz? Csupán az, hogy életműve rendkívüli jelentőségű volt az irodalmi modernizmus szempontjából — tehát a szürrealizmus szempontjából is. A Szeszek című kötet versei — főként az Égüv és a Vendémiaire — francia költészeti avantgarde első jelentős alkotásai. Apollinaire modernsége mindenekelőtt azt jelenti, hogy a szolgai másolást a művészetben a tudatos átalakítással, a művész teremtő munkájával kell helyettesíteni. S közben egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy a költők „nemcsak a szép munkásai. Ezenkívül és elsősorban az igaz munkásai". Apollinaire sohasem feledkezett meg erről. Ezért lehet ma is élő, ma is modem költő. Guillaume Apollinaire egyébként száz évvel ezelőtt, 1880. augusztus 26-án született. VARGA ERZSÉBET Bűnbánó granadaiak Ment már két ember Granadán át Ki egy szem bűnödtől vonít Alighogy elrepül a gránát Ráncos tojássá változik Belőle kakasok születnek Infánsnő halld rikoltanak S megható gránátok merengnek Borzalmas kertjeink alatt (Eörsi István fordítása) Érzem mindig jelét az ősz akaratának Hát a gyümölcs való nekem nem a virág Elcsókolt csókjaim szívembe visszafájnak Hallani a levert diófa bánatát Állok tűnt szeretők szép kezek avarában Ó örök öszidő lelkemnek évszaka Egy hű hitves követ az én végzetes árnyam Még felszáll a galamb leszáll az éjszaka Letéptem ezt a hangaszálat Már tudhatod az ősz halott E földön többé sose látlak Ó idő szaga hangaszálak És várlak téged tudhatod (Vas István fordítása) (Vas István fordítása) Madár dalol Madár dalol itt valahol Én azt hiszem hogy a te lelked Virraszt közöttünk ránkhajol S tépett bakáknak énekelget Hallgasd csak oly szelíden búg Nem is tudom hogy melyik ágon Teli dalával minden út Bármerre járok e világon S mit is mondhatnék lélek ez De dallá lett s dalol a fáról S a szívből égi rózsa lesz Mit is mondhatnék e madárról Bakáknak ö a szerelem Az én szerelmem mint a rózsa Oly szép leány és csak nekem Dalol a kék madár ma róla Ó, kék madár oly kék vagy mint Égi szerelmem szíve bájos Gyöngy éneked kezdd el megint A távol kattogó halálos Gépfegyvereknek is ne félj Talán csak csillag hull sziszegve Az éjre nap jő napra éj Kék szerelem hajlik szívemre (Radnóti Miklós fordítása) 14
