A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-23 / 34. szám
ANTON HYKISCH: Lapunk néhány számon át folytatásokban közli Anton Hykisch jónevű szlovák író „Mesterek kora" című regényének egy érdekes és jellemző részletét A középkor végén lejátszódó kétkötetes történelmi regény, amely a társadalmi mozgás hátterén M. S. Selmecbányái városi festő (Majster Sebastian, azaz Sebestyén mester) érdekes életét és a ■ korabeli bányászlázadások izgalmas légkörét hozza közel az olvasóhoz. 1981-ben jelenik meg L Gály Olga fordításában a MADÁCH és a budapesti GONDOLA T KIADÔVÁLLALA T közös gondozásában. Meg kellene házasodnod, fiam. Egyre nehezebben bírom a házimunkát. — Ugyan, mama ... — Legutóbb, a templomszenteléskor körülnéztem. Annyi szép hajadon van a városunkban. Már céhmester vagy. Sebestyén. Úr vagy. A leggazdagabb patríciuslány sem vetne meg. Mialatt a püspök úr prédikált, nem egy leány nézegetett feléd. Büszke vagyok rád, fiacskám! Sebestyén egy fadarabbal cseresznyegyantát kevergetett kötőanyagnak, és hallgatta az anyját, aki nyugtalanul járkált a műhelyben, néha megállt és a jól kiszáradt, középen vonallal kettéosztott, egy méternél is nagyobb fatáblát nézte. — Szebbnél szebb fiatal lányok. Úgy álltak ott a te jövendő oltárod előtt, mint holmi bemutatón. A Rösszl, a Writz, a Hillebrandt, a Globor lány... Bányabirtokosok lányai. És még számítsd hozzá az iparoscsaládok hajadonjait!... Igaz is, hallottad, hogy Plečko, az a púpos bányász új eret talált? Egy hónappal ezelőtt megvett Globertől egy szeméttelepet, hogy kertet csinál, kigyomlálta, új kutat kezdett fúrni, és ma már gazdag ember... — Hiszen mi is ásunk, asszonyanyám. — Gúnyolódsz? A bátyáid nem győzik. Eladósodtunk. — Vagyis nem arról van szó, hogy jó lenne megházasodnom, hanem, hogy meg kell házasodnom. — Nem így mondtam, fiam. De gondold meg ... már huszonnyolc éves vagy. Én nem élek örökké. Egyedül akarsz maradni ? Tönkremész, gyermekem. Egész napokat töltesz ebben a büdösségben, terpentin bűzlik itt, meg isten tudja ... — A bányában sincs jobb levegő, mamácska. Talán nem keresek itt fent, a napvilágon több pénzt, mint maguk a föld mélyében? Miért nem hisz nekem, anyám? — Csak véletlenül van neked több, fiam. Hiszen arany fölött járunk. Az anya hirtelen elsírta magát. Nehéz német fejét, amelyen az egykor szőke fürtök őszbe vegyültek, két tenyerébe temette. — Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy talán minden lábnyomunk alatt aranyrög van, arany fölött járkálunk ... Akárhol kezdenénk ásni, gazdagok lennénk, túltennénk Cherubín Siebenburgeren. — Ásni? — Sebestyén abbahagyta a gyanta keverését, és haragosan megfordult. — Ásni emberek és felszerelés nélkül? Ki ad rá pénzt? Cherubin Siebenburger? A gazdagok mindjárt rávetnék magukat a kegyelmed szerencsés leletére,' és rákényszeritenék, hogy eladja. Vagy benne hagynák a bajban, hitel nélkül, lecsapoló berendezés nélkül, és ugyanúgy nyomorogna, mint a városi vagy a környező településekről való bányászok. — Éppen ezért, Sebestyén. Kevés nálad gazdagabb nőtlen iparosmester van. — Értem. Pénzt akar. — Azt nem mondtam. De a bátyáidnak legalább kölcsönözhetnél. Új bányarészt vennének. Plečkóé mellett még van néhány szabad. Hiszen tudod, hogy megy az, egy hét múlva talán már felvásárolják mások. Sebestyén visszament a gyantához. Hevesen beszivta az illatát, és gépiesen keverte a masszát. — Engem nem érdekelnek az üres ábrándok. Nem biztos, hogy az ér ott van, ahol képzelik. Abból, hogy a szomszéd területén van, ne reméljék, hogy a miénken is lesz. A bányamanók nem a legbőkezűbb fickók. Főleg nem a mi családunkhoz. Maga hisz a manókban, anyám, a törpékben, akik a bányákban örködnek a bányászok sorsa fölött? — Igen, hiszek. Egyszer boldogult apádnak is megjelentek. — Nem hoztak rá valami nagy szerencsét. Az anyja felsóhajtott. — Látod, fiam, mégiscsak gazdaggá tették a szegény, púpos Plečkót. — Nekem nem hoznak szerencsét. Nincs szükségem a bányamanókra. Van pénzem. Van, és egyre több lesz. Körülbelül egy év alatt befejezem a passióciklust. Azután megházasodom, mama . .. Talán megengedi, hogy valamit összegyűjtsek a házasodáshoz? Az anya felszárította könnyeit, és megállt a fia háta mögött. — Okosan teszed, Sebestyén. Nagyon okosan — szipogott. — De addig ... addig kölcsönözhetnél a testvéreidnek. Legalább Istvánnak. — Nem. — Sebestyén! — Nem! — Eltette az enyvestégelyt, és szórakozottan elövette a Kálvária vázlatát. A tábla mellett tartotta, és egyes körvonalait megpróbálta átvinni a táblára. — Mennyire van szüksége, mama? Mármint magának a konyhában. Öt dénárra? Tízre? Harmincra? Egy forintra? No, mennyire? — Le kell csapolni a telepünket. Besztercén állítólag kitaláltak valami csudálatos berendezést. Felfogadnánk két-három fiatalabb embert segítségül. — Ostobaság, anyám. A gépeket meg kell fizetni, különben Thurzóék lefoglalják a részünket. Ha Thurzónál adósak maradnánk, kiűznének bennünket Selmecröl. Milyen biztosítékunk van arra. hogy gazdag érre találunk? A család utolsó pénze is rámenne. Az én megtakarított pénzem is Értse meg, mama, pénzről van szó. Amit ezzel a két kezemmel kerestem. — Tudod, hogy István a Krisztus Teste Testvériség pénztárosa. Nem leszünk pénz nélkül. — Éppen azért nem adok, mert pénztáros. Ha a városi tanács bizalmát élvezi mint a Testvériség pénztárosa, akkor kérjen kölcsön Globertól vagy más tapasztalt bányabirtokostól. — Csakhogy István mint pénztáros ... — Nem értem ... Mi van vele, anyám? Sebestyén a földre csúsztatta a vázlatát, és szembefordult az asszonnyal. — Kellemetlenség? — Az anyja szemébe nézett. — Értem. Hiányzik a pénzből. Hiányzik abból, amit a bányászok, olvasztók, szénégetők a szájuktól garasonként vonnak meg, hogy lefizessék azt az évi néhány dénárt, csakhogy betegség esetén éhen ne pusztuljanak, és a következő évben Úmapján jóllakhassanak. És maga még könyörög érte, anyám .. . — Ő is a fiam — zokogott az asszony Sebestyén vállára borulva. — A bátyád. Segítenünk kell rajta. Nem volt miből fizetnünk ... kivett a pénztárból három munkás bérére. Élnünk kell. Mindenkinek élnie kell. Nekünk nincs arany kezünk, mint neked, fiam ... Élni... — sírt keservesen. Sebestyén látta, hogy könnyei a padlón heverő vázlatrajzra hullanak. — Fiacskám, keresd fel a bányamestert, menjetek le Istvánnal a föld alá, vizsgáljátok át a telepünket, a bányamester nézze meg az ércet, az ér irányát, készítsetek róla térképet, és ha jól átgondoltad, kölcsönözz a bátyádnak új rész vagy felszerelés vásárlására. Kérlek szépen! — Már nem sírt, a fia borostás arcát simogatta. Sebestyén letörölte anyja könnyeit, leültette egy padra a műhely sarkában, és kinyitotta az ablakot. — Nincs időm, értse meg, anyám! Dolgoznom kell. — Elkeseredetten nézett az üres táblára, félig be szerette volna borítani aranyszínű alapréteggel. — Sietnem kell. Severiensis püspök talán nem mondta meg világosan, hogy fáj neki egy olyan szép templom oltárának üressége, mint a Szent Katalin? Szent év volt. Az új templomot mintegy előlegben szentelték fel nekünk. Ideiglenes oltárral. A rendes munkával még tartozom. Ha nem fejezem be az oltárt. elveszik tőlem, odaadják másoknak, készségesebbeknek. A műhelyben fiatalabbak is vannak. A céhmester urak idegenben is keresnek festőket. Salius lesben áll, hogy beugorjon helyettem. Szobrokat szeretne faragni ... házat akar venni... Ő is meg akar házasodni Selmecen ... Maga meg a bányában kerget a felügyelőhöz? Nem veszíthetek egy napot, egy órát se, érti? Festenem kell. Éppen most, a szent év után, amikor patakokban ömlik az arany meg az ezüst. Ki kell használnom az időt, amíg van megrendelés. Látástól vakulásig dolgozom ... Mennyivel tartozik István a Testvériség pénztárának? — Tíz forinttal. — Tíz forinttal! Hiszen a három bányász bére, ahogyan mondotta, hetenként mintegy kétszáztíz dénár. Az nagyjából két forint. És a többi ?... Az anyja sími kezdett. 10
