A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-23 / 34. szám
Brezsnyev—Ceausescu-találkozó A testvérpártok vezetőinek rendszeres nyári konzultációja sorozatában Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke augusztus 4-én a Krímben találkozott Nicolae Ceausescuval, a Román KP főtitkárával, a Román Szocialista Köztársaság elnökével. A két államférfi véleményt cserélt a szovjetromán kapcsolatok jelenlegi helyzetéről és bővítésük távlatairól, valamint egyes időszerű nemzetközi kérdésekről. Jozef Lenárt aratók között Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára párt- és kormányküldöttség élén kétna pos munkalátogatást tett Kelet-Szlovákiában, ahol tájékozódott az aratás menetéről. Jozef Lenárt és kísérete elsőként a perényi (Perín) Győzelmes Út Efsz-be látogatott, ahol a vendégeket Kiss-Kédy Ferenc, a szövetkezet elnöke üdvözölte. — A képen: a küldöttség tagjai megtekintik a termést. Balról Jozef Lenárt, Ján Janovic mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Vojtech Majkút, a kerületi pártbizottság titkára és Ján Pirc, a kerületi pártbizottság vezető titkára. Véres fasiszta merénylet Bolognában Augusztus másodikén az egyik újfasiszta szervezeí tagjai véres terrorakciót kö vettek el Bolognában. Pokol gépet helyeztek el a főpálya udvar várótermében, s a robbanás következtében rombadőlt a váróterem, a szomszédos étterem és be omíott a pályaudvar nagy csarnokának egy része. Ed dig 86 holttestet szabad ítot tak ki a romok alól, 46 sze mély még mindig kórházban van, tíznek az állapota élet veszélyes. Az olasz dolgozók a szakszervezetek felhívására kétórás általános sztrájkkal és tüntető felvonulásokkal tiltakoztak a szörnyű fasiszta merénylet ellen. — A képen: a merénylet színhelye. (ČTK bel- és külföldi képszolgálata) Helsinkitől Európa egyre közelebb áll egy, a nemzetközi élet és a béke szempontjából oly jelentős eseményhez, a helsinki záróokmányt aláíró országok képviselőinek az idén ősszel Madridban megvalósított találkozójához. A hetvenes évek politikai realitása következtében az európai béke és biztonság erősítése, a kölcsönös közeledés a hidegháborús politika visszaszorulásához vezetett. Noha az elmúlt év őszétől az Egyesült Államok hadiipari köreinek uszítására az ötvenes és hatvanas évek „hidegháborús szele" újból fújdogálni kezdett, mégis úgy látszik, hogy ez a szél nem képes befagyasztani a hetvenes években Európában oly biztatóan megindult politikai enyhülést. Az elmúlt hónapok során a világ közvéleménye egyre nagyobb aggodalommal figyelte azokat a politikai fejleményeket, melyek a hidegháború kardcsörtető lovagjainak mesterkedései folytán azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy a világ országai még fokozatosabb fegyverkezési hajszába kezdenek. A szocialista országok és a világ haladó erői kivédték az első támadást, és felcsillant a remény sugara, hogy újból megindulhat a •párbeszéd, amely a politikai enyhüléstől elvezethet a katonai enyhüléshez, vagyis a fegyverkezés korlátozásához. A közvéleményt erősen foglalkoztatta a kérdés, hol kell keresni a feszültség növekedésének okát, mert kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az igazi ok nem az, amit az Egyesült Államok agresszív körei elhitetni szeretnének. A valódi veszély nem a Szovjetunió állítólagos terjeszkedési politikája vagy agresszivitása. A Szovjetunió aktív külpolitikájának célja a béke megőrzése, az enyhülési folyamat meggyorsítása, a fegyverkezés korlátozása és végső fokon a leszerelés. Az Egyesült Államok katonai-hadiipari komplexuma és a hidegháborús erői közös rohamra indultak. Az enyhülés politikának a hetvenes években elért eredményei ellen. E támadáshoz az amerikai elnökválasztási hadjárat szolgált alapul, amikor Carter elnök, kudarcainak kiegyensúlyozásaként, külpolitikai „sikereket" kíván felmutatni. A SALT-2 szerződés ratifikálásának elodázása, a szovjet terjeszkedés dajkameséje, melyhez az Afganisztánnak nyújtott szovjet katonai segítség szolgált alapul a nyugati propagandában, azzal a veszéllyel fenyegette, hogy hosszú időre visszaveti a nemzetközi enyhülést. Az amerikai héjáknak, a pekingi hegemonistáknak és még sokan másoknak, akiknek nincs kedvére mindaz, ami a hetvenes években végbement, a világon, ma sokkal nagyobb erőkkel kell szembenéznünk, mint alig tíz évvel ezelőtt. Helsinki szelleme, a világon bekövetkezett változások, a szocialista világrendszer egyre növekvő ereje, a világ haladó és békeszerető közvéleményének az enyhülést gátló erőkkel való egyre erőteljesebb szembeállása az elmúlt években megerősítette a béke gondolatát a világon. A béke és a szocializmus elválaszthatatlan egymástól. Az elmúlt évek tapasztalatai megerősítik, hogy az enyhülésnek, mint a nemzetközi kapcsolatok irányadó tendenciájának a nyolcvanas években is, meghatáro-Madridig zó tényezőnek kell maradnia, és a jövőben a politikai enyhülésnek katonai térre is át kell terjednie, elősegítve a fegyverkezés korlátozását és leszerelését. Most, amikor a világ legreakciósabb erői a Carter-adminisztrációval az élen mindent elkövetnek, hogy visszafordítsák a nemzetközi enyhülést, a kommunista és munkáspártok, a szocialista országok még inkább, mint a múltban, kezet nyújtanak mindenkinek, aki • kész hozzájárulni a béke és biztonság politikája megvédéséhez. Az elmúlt hónapok megmutatták, hogy szembeszálltak azokkal az erőkkel, amelyek a kétoldalú és többoldalú tanácskozások megakadályozására, elodázására törekedtek. Európa kommunista és munkáspártjainak párizsi Európa népeihez intézett felhívása arról tesz bizonyságot, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom Berlinben jóváhagyott akcióprogramja szellemében ma is kész áldozatos harcot folytatni olyan konkrét intézkedések megtételéért, amelyek az európai országok közötti párbeszéd megvalósításához, konstruktív tárgyalásokhoz és közös akciókhoz vezetnek Európa és egyben a világ békéje és biztonsága érdekében. Amíg a NATO tavaly decemberi és a közelmúltban megvalósított ankarai tanácskozása a fegyverkezési hajsza szellemében ülésezett, addig a Varsói Szerződés Politikai Tanácsadó Testületé jubileumi ülésén nyilatkozatot fogadott el, melynek szellemében a szocialista országok készek gyümölcsöző együttműködésre az eltérő társadalmi rendszerű országokkal, ami lehetővé tenné a helsinki záróokmányban kitűzött feladatok alapos és becsületes megvitatását és következetes teljesítését. Erre azonban mindkét fél józan és becsületes hozzáállására, valamint a politikai realitások elismerésére van szükség. Ehhez nem elégséges csupán a szocialista országok részéről megnyilvánuló jóakarat, amit a Brezsnyev— Giscard és Brezsnyev—Schmidt-találkozó is igazol. A szovjet államfő mint annyiszor a múltban, most is annak a véleményének adott kifejezést, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok készek a maguk részéről mindent megtenni a békéért és a népek biztonságáért. A szovjet államfő tárgyaló partnerei maguk is kénytelenek elismerni a szovjet fél józan, higgadt politikai állásfoglalását, a kölcsönösen elfogadható tárgyalások érdekében kifejtett tevékenységét. A két találkozót követően újból felcsillantak a remény sugarai, hogy a nemzetközi imperializmus kardcsörtető magatartása miatt zsákutcába jutott párbeszéd visszatérhet a normális tárgyalások medrébe, és megújulhat a kölcsönös bizalom, amely nélkül elképzelhetetlen a pozitív légkörű tanácskozás. Csehszlovákia szintén a sikeres madridi tanácskozás megvalósításának híve. Az ország külpolitikai irányvonalára ma is érvényes Gustáv Husák elvtársnak Helsinkiben öt évvel ezelőtt tett kijelentése, hogy Csehszlovákia népe „a béke és a nemzetközi együttműködés politikáját tekinti külpolitikánk alappillérének”. PÉK VENDEL 5
