A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-23 / 34. szám
Következő számunk tartalmából: Miklósi Péter: A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉSRE EMLÉKEZÜNK Anton Hykisch: MESTEREK KORA Varga Erzsébet: A GOTTWALD-TÉR „MEGSZÓLAL" Varga László: A SZEMLÉLETEN KELL VÁLTOZTATNI Az első oldalon riportkép a Vámosok között című íráshoz. A címlapon Nagy László, a 24. oldalon Bistika Valter felvétele. A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. 893 36 Bratislava, ul. Čsl. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341 -34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64, Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 49211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. Önismeretünk, történelemszemléletünk, nemzetiségi tudatunk formálása, elmélyítése szempontjából egyre sürgetőbb feladatként mutatkozik parasztságunk történelmének — közelmúltjának, félmúltjának — legalább vázlatos összefoglalása. Annál is inkább, mert hisz nemzetiségünk legkompaktabb rétegéről van szó, amely végső soron hordozója és meghatározója kultúránk alakulásának, mozgásának. Véleményem szerint: jelenének és jövőjének. Hogy milyen lesz e réteg jövője, jövő-tudata, az szerintem attól is függ, hogy múltját, jelenét a felismert és megismert törvényszerűségeket, jelenségeket milyen mértékben leszünk képesek komunikatiwá tenni az újabb és újabb nemzedékek számára. Hogy a parasztság, s általában a szlovákiai magyar falvakban végbement — végbemenő — változásokat megérthessük, és érthetőbbé tehessük, ahhoz elsősorban magának a fogalomnak a kialakulását, létrejöttét kell felidézni. Úgy hiszem, elég ha az első világháború után kialakult európai helyzetre utalok, arra a konkrét tényre, hogy 1918. október 28-án az Osztrák—Magyar Monarchia romjain létrejött a polgári Csehszlovák Köztársaság. Ezáltal — ahogy Arató Endre Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből című könyvében megállapítja:......a magyar tanácshatalom bukása nemcsak.az ellenforradalmi Magyarország előtt nyitott utat, hanem kompakt, milliókat számláló magyar tömegek kerültek a szomszéd országokba." így Csehszlovákiába is. E „kompakt milliók" nagyobbik hányada — a mi esetünkben — nem városi polgárokból, de még csak nem is a munkásosztály soraiból tevődött össze, hanem a falusi parasztságból, földmunkásokból, cselédekből, zsellérekből, közép- és nagyparasztokból. Persze voltak szép számmal nagybirtokosok is. Ez egyszerűen a természeti körülményekből következett, ugyanis — s ez köztudott — a csehszlovákiai magyarság mezőgazdasági jellegű vidékeken élt és él ma is. Az első köztársaság — lévén polgári — nem volt mentes a nacionalista törekvésektől. Ez a tendencia érvényesült természetesen az újonnan létrejött országhatárokon belül is, és az itt élő magyar parasztságot nagyban érintette és sújtotta. Mégpedig az 1919—1920-ban elindított földreform által, amely — ismét Arató Endrét idézem — „csak látszólag jelentette a parasztság felszabadítását, a valóságban egy erős cseh és szlovák gazdagparasztság megteremtésének emeltyűje volt." A köztársaság akkori vezetői ezt a törekvésüket egyáltalán nem rejtették véka alá. A földreform-törvény az uralkodó, nacionalista réteg szempontjából annál is inkább kapóra jött. mert a kisajátítás alá eső földbirtokok nagyrészt magyar és német tulajdonban voltak. A harminc évre tervezett földreform azonban lassan haladt előre. Lényege az volt, hogy pontosabban: az lett, hogy a kompakt magyar területekre cseh és szlovák kolonisták kerültek. Turczel Lajos „Két kor mezsgyéjén" című könyvében erről így ír: „A magyar kisebbséggel szemben alkalmazott diszkriminatív bánásmód a földreformtörvény végrehajtása során mutatkozott meg a legsúlyosabban. A polgári Csehszlovákiában az 1919. évi 215. számú törvény (az úgynevezett foglalási törvény) alapján több, mint 4 millió hektárnyi területet, az összterületnek közel 29 százalékát foglalták le a földreform céljaira. A magyarlakta területeken körülbelül 325 000 hektár szántó- és erdőterület került kisajátításra, de ebből a helybeli magyar földműves lakosság alig kapott többet, mint 20—21 százalékot. Az itt kisajátított terület 79—80 százalékát cseh és szlovák telepeseknek juttatták azzal a nem titkolt céllal is, hogy a magyarlakta vidék egységes etnikai jellegét megváltoztassák." A CSKP lapja, az Út ezzel kapcsolatban megjegyzi: „A telepek mindegyike nemzetiségi területekbe ékelődik. Közülük olyan magyar nemzetiségű területen, ahol a lakosság 80—90 százaléka magyar, összesen 73 telep található, melyek közül mindegyik eléri egy-egy falu terjedelmét. A sarlósok szerint a „földreformtörvény a magyar vidékeken imperialista célokat is szolgált". A magyar parasztság, de főleg az agrárproletariátus így föld nélkül maradt. Ez a tény egyik igen fontos mozzanat a szlovákiai magyar parasztság balratolódásának szempontjából. Ugyanis a CSKP megalakulását követően a párt pozíciói éppen ott váltak a legerősebbé Dél-Szlovákiában, ahol a földnélküli agrárproletariátus élt. Elég a Garam menti megmozdulásokat, sztrájkokat felidézni, vagy a Mátyusföld hasonló jellegű megmozdulásaira utalni, amelyek a nemeskosúti sortűz, a „véres pünkösd" által nőttek nemzetközi jelentőségű eseménnyé. Persze a parasztság nem volt teljesen egynemű. Nem is lehetett, hiszen e népréteg bizonyos értelemben „birtokos" réteg volt. Ezt a „birtokosságot" is illik jól megjegyezni, mert parasztságunk sorsának, életének későbbi alakulásában kulcsszerepet játszott. Mit is birtokolt tulajdonképpen ez a „birtokos" réteg? Az ide vonatkozó statisztikai adatok szerint 1930-ban a 20 százalék feletti magyar járásokban az 5 hektárig terjedő gazdaságok száma 81 480 volt. A 75 százalékon felüli magyar járásokban ez a szám 28 579. Szlovákiai viszonylatban összesen 296 928 ilyen „birtokost" számláttak. E „birtokok" átlagos nagysága 1,7 hektárra tehető. Az 5—20 hektáros birtokosok az összes földterületet 37,39 százalékát bírták; ezen a kategórián belül az egy tulajdonosra eső földterület nagyságának az átlaga nem érte el a kilenc hektárt. Az előbbi réteg önállóságáról a termelésben alig beszélhetünk, mig az utóbbi kategóriában ez az önállóság bizonyos kiegyensúlyozottságot mutat. Az említett időből egy sor érdekes idevonatkozó adatot lehetne még felsorolni. Például a gépesítés fokáról, az említett birtokokra eső kölcsönökröl. magáról a termelésről, a termelési eredményekről stb. Számomra azonban most nem ez az elsődleges, hanem ezeknek a hatása az agrárproletariátusban végbemenő folyamatokra. Arra azonban mindenképpen rá kell mutatni, hogy miből, s hogyan élt az első köztársaságban a parasztság, pontosabban annak nagyobbik hányada. Nemrégiben egy riportsorozathoz gyüjtvén az anyagot a Garam menti állapotokról az alábbit jegyezhettem le: Egy zsellér egész évi keresete 16 mázsa gabonaféléből állt. emellé kapott tűzifát, meg lakást. Állatot — főleg sertést — tarthatott; ezen kívül pedig valami aprójószágot. Hasonló közlés a Csallóköz felső részéröl: A komenció 16 mázsa gabona, két öl fa és 50 kéve rözse egy évre. A munkaidőt 14 órában szabták meg, amely csúcsmunkák idején 16 órára emelkedett. A harmincas években Szlovákiában a mezőgazdasági munkások napi átlagbére a férfiaknál 8,98, a nőknél pedig 8,46 korona volt. Ez nem fedezte az akkori létminimumot. Az 1938 után kialakult helyzet sem változtatott ezen, a második világháború pedig még csak súlyosbította e népréteg életkörülményeit. Nemeskürty István a „Reqviem egy hadseregért" című müvében több katonatisztet idéz. Vitéz Kovács Gyula vezérőrnagy „a behívottak zöme a nincstelenek, parasztok és kisemberek tömege .. Vitéz Solymossy Ulászló is megállapítja, hogy „a legénység zömét napszámosok, béresek uradalmi cselédek és más nincstelenek tették ki." Harmadikként Vécsey Béla alezredest hallgassuk: A legénység 90 százaléka került ki a II. magyar hadsereg állományában a Donhoz. A híres Halálkanyarba. Rajtuk próbálta ki Hitler tábornoki masinériája a „rugalmas ütközés" elvét. Az „elv" következményei ismertek. Az 1945—1948-as állapotok hasonlóak. A teljes fogfosztottság, a kétirányú lakosságcsere, a kitelepítések is főleg parasztságunk alsó rétegeit érintették. De nem csak azt. A három jégveréses év mély nyomokat hagyott maga után. Ez egyaránt vonatkozik a gazdasági, a politikai és a kulturális szférára is. A második világháború rablógazdálkodást követő jogfosztottság a parasztság életében teljes létbizonytalanságot idézett elő. E létbizonytalanság törvényszerűen éreztette a hatását a mezőgazdasági termelésben is. Elég, ha az oly sokat emlegetett 1947-es kataszt-2
