A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-16 / 33. szám
AZ ÖNKÉNTES NÉPRAJZI GYŰJTÉS TAPASZTALATAI MAGYARORSZÁGON Az Önkéntes Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtöpályázatra évenként mintegy 200—400 pályamunka érkezik a felnőtt és az ifjúsági kategóriában. A pályázat maga kétlépcsős, ami azt jelenti, hogy a pályamunkák egyik példánya a területileg illetékes múzeumhoz kerül és először megyei szintű díjazásban részesül. A pályázat másik példányát a Néprajzi Múzeumba küldik, s a legjobbak országos szinten díjkiegészítésben részesülnek. Az eddigi pályamunkák terjedelme meghaladja a 300 ezer kéziratoldalt. Tartalmuk, tudományos értékük rendkívül vegyes. A pályamunkák a Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattárába kerülnek és a kutatók rendelkezésére állnak. Más kérdés, hogy a különböző témák kutatói milyen mértékben élnek ezzel a lehetőséggel. A Néprajzi Múzeum kéziratgyűjteményének most készülő katalógusa jelentős segítséget jelent ahhoz, hogy a pályázatok anyaga bekerüljön a tudományos vérkeringésbe. Az önkéntes néprajzi gyűjtök és a különböző néprajzi szakkörök tevékenységének tehát az évenkénti gyűjtöpályázat a legfontosabb területe. De korántsem az egyetlen! 1966-ban megalakult a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtők Szakosztálya, ahol a legkiválóbb — rendszerint díjnyertes pályamunkákat készítő — gyűjtök fórumot kapnak előadások tartására, témájuk megbeszélésére. De tevékenyen részt vettek az önkéntes gyűjtök a Magyar Néprajzi Atlasz anyagának összegyűjtésében, az MTA Néprajzi Kutató Csoportja által szervezett Néphit — és Népszokástopográfia munkálataiban, vagy a kiemelkedő eredményeket fölmutató földrajzi névanyag gyűjtésében. Hasznosan kapcsolódtak be az önkéntes gyűjtök az öt megye összefogásával létrehozott ún. palóckutatásba és számottevő segítséget nyújtottak a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum által meghirdetett tárgygyüjtő akcióban való közreműködésükkel. Az utánpótlás folyamatossága érdekében rendkívül fontos a tanulóifjúság tevékeny részvétele a KISZ KB által támogatott Országos Diáknapok pályázatain. Az itt legjobb eredményt elért fiatalok rendszeresen részt vesznek az évenként megrendezett Országos Honismereti Ifjúsági Táborban, illetve a különböző megyei honismereti táborokban, s azok néprajzi szakcsoportjaiban tárgy- és ismeretanyag gyűjtéssel foglalkoznak, valamint szakmai továbbképzésben részesülnek. Részben az önkéntes néprajzi gyűjtök továbbképzését szolgálja a Zalaegerszegen évek óta rendezett Néprajzi Nyári Egyetem. Meg kell továbbá emlékeznünk arról, hogy az önkéntes néprajzi gyűjtök egy része rendszeresen folytat publikációs tevékenységet. Anyaguk folyamatos és szervezett megjelentetése országos szinten mindezideig megoldatlan, biztatóak viszont némely megyei kezdeményezések. Ám a hivatásos kiadóktól kezdve a vidéki kiadványokig a legkülönbözőbb periodikák, szak- és közművelődési folyóiratok közük az önkéntes gyűjtök anyagának javát. Ebből a feladatból a Hazafias Népfront kiadásában megjelenő Honismeret című folyóirat is derekasan kiveszi a részét. Mindez a megjelenési lehetőség távolról sem elegendő, de nem is elhanyagolható. A gyűjtött anyag — amint Ág Tibor mondotta — nincs arányban a publikálttal. A Magyarországon folyó önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalom jellegzetes területe a nemzetiségi néprajzkutatás, amely sajátos helyzeténél fogva elsősorban a nemzetiségek köréből való önkéntes gyűjtök munkájára támaszkodik. Jórészt ők hozták össze az országban szép számmal található nemzetiségi tájházak, falumúzeumok anyagát. 1973-ban létrejött a Magyar Néprajzi Társaság Nemzetiségi Szakosztálya, amely azóta több Nemzetiségkutató Konferenciát rendezett. 1975-ben indult a magyarországi nemzetiségek néprajza című, anyanyelven megjelenő sorozat, németül, szerb-horvát-szlovén nyelven, szlovákul és románul. Eddig tíz kötete jelent meg, szerzői elsősorban önkéntes nezetiségi néprajzgyűjtők, akik ugyanakkor tevékenyen részt vállalnak az országos néprajzi akciókban is. A legjobb önkéntes pályázók nemzetiségi témájú munkáit a Kulturális Minisztérium Nemzetiségi Osztálya külön pénzalapból díjazza. Az utóbbi esztendők örvendetes jelensége. hogy a határainkon túl élő magyarság köréből mind többen érdeklődnek és kapcsolódnak be a magyarországi önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtőmozgalomba, illetve a tapasztalatokat felhasználva alakítják saját gyűjtőhálózatukat. A szlovákiai helyzetről már többször is esett itt szó, de érdemes szót ejtenünk a romániai jelenségekről. Erdélyben sikerült igen eredményesen megszervezni a gyermekekkel és tanulókkal való néprajzi anyaggyűjtést, és ebben tevékenyen részt vállaltak a gyermek- és az ifjúsági újságok, folyóiratok. Szabó Zsolt kolozsvári újságíró írja erről az akcióról: „A lelkes tanárok, tanítók irányításával, a tanulókkal végzett néprajzi gyűjtések igen sok alkalmat nyújtanak egyrészt a gyermek személyiségéAz önkéntes gyűjtők 1977. évi országos értekezlete nek megismerésére, másrészt saját népművészeti értékeinek megbecsültetésére. Mert az ifjúban, aki fokozatosan megismeri közvetlen környezetét, szülőfaluját, vagy városát, a gyűjtések során tudatosodik számos elvont fogalom, mint például a szülőföld-, a nép- és a hazaszeretet." így került sor a romániai magyarok körében az úgynevezett Kincskereső mozgalomra (a hagyományok tárgyi emlékeinek felderítése), a Népviseletvarró versenyre (Varrj ruhát Zsuzsi és Andris babának! — csaknem 400, köztük 163 néprajzilag értékes ruha érkezett), a Síppal-dobbal (népi gyermekjátékszer — és játékgyüjtő verseny); valamint az Ezerjófű (gyógynövény- és népi gyógyászat) gyűjtő akcióira. Ezeknek a versenyeknek a sikere két tényezőn alapult. 1. A téma legjobb szakemberei vettek részt az előkészítésben és a lebonyolításában, mégpedig nem leereszkedve, hanem szíwel-lélekkel; 2. A gyűjtött anyag végül is múzeumokba került, tehát a gyűjtő látja a munka értelmét, a tudomány pedig a hasznát. A romániai magyarok körében a felnőtt önkéntes néprajzgyűjtők tevékenysége elsősorban egy-egy hivatásos (vagy már annak számító) néprajzkutató ezirányú munkájához kapcsolódik. Hogy milyen eredménnyel, azt bizonyítják az ott megjelenő Népismereti Dolgozatok színvonalas tanulmányai. A magyarországi önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtés működésének, eredményeinek vázolásával a puszta ismeretterjesztésen túl természetesen egyéb célom is volt. Nevezetesen, hogy megszívlelendő és megszívlelhető lehetőségeket, ötleteket nyújtsak a szlovákiai magyar néprajzkutatók és a néprajzi gyűjtők együttműködésének hatékonyabbá tétele érdekében. Éppen ezért nem lesz haszontalan dolog, ha a mozgalom gondjairól is szót ejtek. Nem egyébért, mint hogy okulhassunk belőle. Szeretném hangsúlyozni, hogy a problémák szinte kivétel nélkül abból származtak és származnak, ha nem érvényesült a mozgalom három alapvető feltétele: megsértették az egyének illetve kisebb közösségek kezdeményezési szabadságát, a szakmai irányításban a fokozatosság elvét, avagy hiányzott a szükséges mértékű társadalmi-politikai támogatás. A hetvenes évek közepén a Néprajzi Múzeum bevezette, hogy a pályázóknak a maguk választotta téma feldolgozása mellett, kötelezően ki kell tölteniük egy (vagy néhány) megadott kérdőívet is, különben nem vehetnek részt a pályázaton. Ez az intézkedés a gyűjtök körében csöppet sem volt népszerű, s ma már nincs is érvényben. A múzeumnak természetesen igaza volt abban, hogy helyes, ha a gyűjtők egy része, a kezdők pedig elsősorban kérdőívvel dolgoznak, mert ily módon javul a beküldött anyag színvonala. De azoknak a gyűjtőknek is igazuk volt, akik évek óta bedolgozták magukat mondjuk vidékük népi gyerekjátékainak témakörébe, s kifogásolták, ha amúgy is csekély idejüket csűrök fölismerésére kell fordítaniuk. Ugyanakkor nyilván szívesen töltöttek volna ki, illetve használtak volna gyermekjátékok gyűjtéséhez készült kérdőíveket, útmutatókat, ilyen azonban nem volt. A megoldás kézenfekvő: a néprajz szinte valamennyi fontosabb témaköréből szükség van részletes és színvonalas kérdőívre, ezeket még a témájukban legotthonosabban mozgó gyűjtők is szívesen használják. Hasonló problémát jelentett az, amikor némely kutató valamennyi önkéntes munkatársától a nyersanyag cédulákon történő átadását várta ahelyett, hogy segítséget adott volna az arra vállalkozóknak a feldolgozás módszerének elsajátításához. Nem titok, hogy a gyűjtőpályázatra érkező pályamunkák megyei eloszlása rendkívüli aránytalanságokat mutat: a legaktívabb megyéből például évente több mint tízszer annyi pályamunka érkezik, mint a legpasszívabból. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a szakmai és az állami támogatásban megnyilvánuló megyék közti különbség következményeiről van szó. Mindennél jobban mutatja ezt a földrajzi nevek összegyűjtésére és megjelentetésére indult országos vállalkozás, amely munkának oroszlánrészét az önkéntes gyűjtök végezték. Végezetül szeretném megállapítani: a magyarországi önkéntes néprajzi gyüjtömozgalomnak számos olyan eredménye van, amelyből — akárcsak a hibáiból — érdemes okulni, sőt az is kívánatos, hogy a környező országok magyar néprajzának gyűjtői közül minél többen bekapcsolódjanak a mozgalomba. Ehhez a magunk részéről minden segítséget meg fogunk adni. Útravalóul pedig Erdei Ferenc jókívánságát idézem, aki a Város és vidéke című könyvét e szavakkal zárta: „Több és jobb munka, s ezt szolgáló politikai" HALÁSZ PÉTER A CSEMADOK KB kezdeményezte dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) háromnapos országos néprajzi szemináriumon elhangzott előadást rövidítve közöljük. 6
