A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-09 / 32. szám
nem jelentette azt, hogy a magyar kiállítók termékei jelentéktelenek voltak. Jó néhány hazai és külföldi szakember érdeklődött például az Egyesült Vegyiművek kiállítási vezetőjénél Bóka Bélánál termékeik „sztárja", az Ultra mosószercsalád legfiatalabb tagja, az Evilux '79 nevű öblitöszer után, amely nemcsak a mosott anyag lágy tapintását őrzi meg, hanem az anyag illatát is. Ugyancsak A Szovjetunió „muszem újdonsága sikere volt a METRIMPEX által kiállított környezetvédelmi és biológiai mérőműszereknek is, főképp az élővizek növény- és állatvilága hőmérsékletét mérő Aquachecknek és a vér kálium- és nátriumtartalmát mérő Digitalis vérgáz-analizátomak. Az utóbbiban például az az újdonság — magyarázta a készüléket előállító RADELKIS üzem képviselője, Bölcsföldy György, — hogy amíg ezelőtt a megadott adatokból diagramokkal lehetett kiszámítani a további paramétereket, a készülék most egy beépített parányi számítógép segítségével gombnyomásra kiadja a szükséges adatokat. Természetesen lapunk szűkre szabott helyén lehetetlen lenne egyenként végigpásztázni Csehszlovákia, valamint a szocialista és tőkés országok pavilonjait. Hadd zárjam tehát a sort a hagyományosan legnagyobb területet elfoglaló szovjet kiállítással, ahol a SZŐJ UZHIMEKSZPORT képviselte hazája vegyiparát. A szintetikus kaucsukkészítmények keltették fel a legnagyobb érdeklődést, főleg a Volga és Mercedes autógumi-abroncsokat tekintették meg sokan. A téli stadionban Az INCHEBÁRÓL sokszor leszögeztük már, hogy egyike a három legjelentősebb hazai ipari vásárnak, és egyetlen rendszeres és szakosított vegyipari vására a KGST-országoknak. Ezt a szakosítást bizonyítja a téli stadionban megrendezett vásárrészleg is, ahol számos szocialista és tőkés ország gyógyszerújdonságairól tájékozódhattak az érdeklődök. Ízelítőnek három pavilont mutatunk most be. A vásár nagydijait nyerő nyitrai Bl- OVET-ba, a szovjet MEDEKSZPORT-ba, valamint a magyarországi gyógyszergyárak készítményeit bemutató MEDIMPEX-be. A BIOVETA főleg állategészségügyi termékeket, elsősorban oltóanyagokat, vakcinákat, állategészségügyi gyógyszereket, tápkeverékeket és különböző diagnosztikai készítményeket gyárt. Az INCHEBA nagydíját, — amelyet dr. Zuzana Hrušovská meg is mutatott, — Baktinokul nevű termékükért kapták, amely a nagy térfogatú takarmányok konzerválására alkalmas. A MEDIMPEX külkereskedelmi vállalat idén is méltóan reprezentálta a világhírű magyar gyógyszeripart. Újdonságaik közül az ideggyógyászatban és a szemészetben használható Kavinton értágítót, a vasat tartalmazó Confenon-t és a köhögést csillapító Libexin-combinatumot említhetem meg. A legtöbb hazai és külföldi szakember azonban a legérdekesebb orvosi újdonságokat bemutató szovjet kiállítást, a MEDEKSZPORT-ot kereste fel. Igen nagy tetszést aratott a Proszpidin nevű rákmegelőző készítményük, a szív- és érbetegséget gyógyító Etmozin és a dohányzás ellenszereként használható Anabazin. A legnagyobb „szenzációt" azonban az a mesterséges szemgolyó keltette, amelyet ha beoperálnak a sérült szembe, a beteg ezzel a „műszemmel" viszszanyeri a látását. Az egyik feltaláló, Zaharov docens személyesen is részt vett a kiállításon, sőt néhány bratislavai klinikán is bemutatta a találmányt. A technika házában immár másodízben a fémek felszíni kezelését és a korrózió elleni védelmet szemléltette a kiállítás. Roppant fontos része volt ez a vásárnak, hiszen az anyagok felületi megmunkálása főképp a gépiparban kap egyre nagyobb szerepet, ami azért is szükségszerű, mivel csupán Csehszlovákiában 8—10 milliárd korona kárt okoz minden esztendőben a korrózió. Az INTER-ANTI-KOR nevű nemzetközi kiállításon Ausztria, Svájc, Franciaország és az NSZK is résztvett, a legnagyobb kiállító pedig Magyarország volt; 220 négyzetméternyi területen mutatta be korrózióvédelmi újdonságait. Lengyel Attilával, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság korróziós állandó bizottságának képviselőjével el is beszélgettem látogatásom során. — A szakemberek régen megállapították, hogy országonként az évi nemzeti jövedelem 2—3 százalékát fogyasztja el a korrózió — magyarázta Lengyel Attila. Nagyon fontos tehát kiállításainkon az elért eredmények ismertetése. A téli stadionban felsorakozott 14 magyar kiállító cég gyártmányai jóformán mindent tudnak. Nagy súlyt fektetünk például a kőolaj szállítására alkalmazott csövek védelmére. Ezeket kétféleképpen is óvhatjuk a korróziótól: a kívülről védő műanyag-fólia burkolással és elektromos (katódos) módszerrel, amely kívül is, belül is védi a csöveket. A legnehezebb probléma persze az olajvezetö- és egyéb csövek rozsdásodásának megállapítása, hiszen sok száz kilométeren át húzódnak ezek a termőföld, a vasutak és a falvak, városok útjai alatt. Nos, egyik ilyen korrózió-kutató eszközünk az a mérő autó, amelyet a siófoki Kőolajvezeték Épitő Vállalat mutat be az érdeklődőknek, s amely minden kellékkel, még számítógéppel is fel van szerelve s pillanatok alatt megállapítja a föld mélyében levő cső korróziósodását. Megszemlélhető természetesen a többi védelmi és mérő műszerünk is, a festékszóróktól a galvanizáló berendezésekig, — fejezte be magyarázatát a KÁB képviselője. Összefoglalva az INCHEBA '80 nevű bratislavai nemzetközi vegyipari vásáron látottakat, nyugodtan leszögezhetjük, hogy a KGST országokban egyedülálló rendezvény nemcsak előbbre lépett, nemcsak jól sikerült, de újból lehetőséget nyújtott a világ szakembereinek, hogy megismerkedjenek a vegyipar újdonságaival és tovább bővítsék kölcsönösen hasznos kapcsolataikat. (Zolczer László felvételei) CSELEDEK MA? Autóbuszra várok egy Ipoly menti faluban. A szemerkélő eső elöl behúzódok a bádogbódé alá. Nemsokára egy középkorú asszony is odaáll, aztán egy másik, idősebb. Beszélgetnek. Az idősebbik a térdére panaszkodik, meg az orvosra, akivel nem tud szót érteni. — Megnyomkodja a térdem*, oszt ha feljajditok, akkor felír valamit. Csakhogy én mindig feljajditok, mert örökkön fáj a tér■ dem. De ő meg se hallgat, kérdezni se kérdez. Igazán szólhatnál már az érdekemért valamit, lelkem, Arankám! — Kinek szólnék, Erzsi néném ? — Hát, annál a másik doktornál, annál a fiatalabbnál, akinél szolgálsz. Hiszen már esztendők óta ott vagy náluk. Biztosan szeretnek. Megmondhatnád neki, hogy szegről-végrőli rokonod vagyok ... — Maga azt csak gondolja, Erzsi ángyom. Mert dehogy mondhatnám! Azt hiszi, sokáig tűrnek még azok engem? Egyre több velem a bajuk. Már azt is elnézik, hogy a gyerekeik csúfot űznek belőlem. A nagyságosasszony újabban hetente mosogatja velem a villa összes ablakát. Aztán úgy akarja, hogy ne a magam feje szerint főzzem, hanem szakácskönyvből. Porszívózni naponta kell, még akkor is, ha elutaznak. Nagytakarítani meg havonta, még a pincében is. Ha a doktor úr nem imádná annyira az autóját, esküszöm, velem mosatná. Mosnom, vasalnom naponta kell a két gyerekre. Akkor még főzzek, bevásároljak, számoljam el a konyhapénzt. Mert azt hiszik ám, hogy elcsipkedek belőle. Bezzeg, amíg épült a nagy házuk, addig jó voltam. Kárén tologattam a söröket, főztem a sok ételt az embereknek, hordtam nekik a zöldséget a kertemből... ingyen, persze. Ma is elvárnák ám! — Mégis azt mondják, jó orvos az a te gazdád. Meg ha nem is ... azzal legalább szót értek, elmondhatom neki a bajomat, mert ő legalább tud magyarul. — Aki ma cselédet tart, az nem jó ember, édes ángyom. Aki meg nem jó ember, az csak rossz orvos lehet. Mert én Így gondolom. — Ugyan mit panaszkodsz már! Anyád is volt cseléd, én is voltam. A faluban szinte mindenki. A háború előtt vagy huszonötén szolgáltunk egyszerre Pesten ebből a faluból. — Az akkor volt. Ma már más világ van, maga is tudhatná. — Tudom én. Mégis te szegődtél cselédnek ebben a világban ... — Beszél már néném összevisszaságokat! Jól tudja azt maga, hogy csak azért szegődtem hozzájuk, mert a doktor úr elintézte, hogy Lajosunkat felvegyék az orvosegyetemre. De nekem elegem van belőlük. Én takarítani szegődtem, nem cselédeskedni, havi hatszáz koronáért. És akkor még abból is utazzak el havonta százat, a kertem meg gazosodik, az uram szalonnán él és káromkodik, a jószág enni kér, a doktorné meg arra kényszerít, hogy fogat mossak, meg hogy állnék ki a hízóbaromfival a piacra, és adjam el nekik. Mert sokat kapnak ám az ostoba betegektől, többet, mint amennyit megzabálnak. A ménkő esne a jódolgukba ... de azt a másfél esztendőt még valahogy csak kihúzom, ha belegebedek is, hiszen a gyerekemért csinálom... Az autóbusz megérkezik. Hallgatózásom itt kényszerűen megszakad. ■ M. Miklóssal a vidéki város szállodája előtt futok össze. Esztendők óta nem láttam. Korábban, míg Bratislavában diákoskodott, gyakran leült az asztalunkhoz. M. Miklós látszatra csendes ember, de tulajdonképpen sunyi és rafinált, akinek vagy nincs véleménye, vagy elhallgatja. Az egyetemet csendben elvégezte, aztán csendben el is tűnt. Invitál: látogassam meg a családját. Sejtem, korántsem azért hiv, hogy beszélgessünk, inkább talán csak azért, hogy lássam, mire vitte, mit szerzett magának. Ennyire azért ismerem őt. Elfogadom a meghívást. Kiváncsi vagyok, mert legendákat hallottam M. Miklósról. — Akkor menjünk — mondom, de M. Miklós dadogni kezd, aztán kinyögi, hogy ne most menjek, hanem majd másfél, két óra múlva, mert hogy a felesége szereti a vendégeket, de nem szereti, ha valaki váratlanul érkezik. — Persze, persze — dadogom én is, de azért a ziccert nem hagyom ki, és hozzáteszem: — Remélem, a névjegyemet nem kell az inasomtól előreküldenem. Mert a névjegyem éppen elfogyott, az inasom meg kimenőt kapott ... M. Miklós megsértődik, majd átadja a saját névjegyét. Aztán vigyorog, hogy fordítsam meg. Megfordítom. A névjegy hátulján egy kis vázlatos térkép a városról, mellette egy részletesebb a villasorról, s azon egy körben bejelölve M.-ék villája. — Ezt az ötletet tőled loptam — mondja. — Az egyik japáni riportodban olvastam, hogy ott ilyenek a névjegyek. — Igen, igen — hümmögöm. — Nyolcra ott vagyok. Megfelel ? — Nem dehogyis ... majd érted jövök. Nyolc előtt ugyanitt. Kezet fog velem, aztán beül a kocsijába és elhajt. M. Miklós pontban háromnegyed nyolckor előáll. Időközben átöltözött, megborotválkozott, illatosította magát, de a homloka így is verejtékezik, a tenyere nemkülönben. Ha jól gyanítom, közben még a kocsiját is megmosta, átglancolta, mert M. Miklós Zsigája úgy ragyog, mint a hamisgyémánt. Mielőtt beülünk, kínos magyarázkodással átad nekem három szál gatyakék színű szekfüt, mondván, hogy Ibi, a felesége csak azt tekinti igazi vendégnek, aki tudja az illemet, tehát virágot visz a ház asszonyának, s mert ilyenkor itt már virágot venni nem lehet, ő szerzett nekem, de Ibinek ne mondjam meg, honnét származik. A helyzet kezd izgalmassá válni. Élvezem. A feleség is cicomás asszony, egyszer már találkoztam vele. Gyerek egy van, kislány. Épp a szomszéd kislánnyal játszanak a játékszobában, mert M. Miklóséknál az is van. A harmincéves, bár idősebbnek látszó háziasz - szony szabadkozik, amiért késik majd a vacsora, de Margitka néni, a bejárónő ma éppen szabadnapos, és Miklós csak az utolsó pillanatban hajtotta öt fel, alig pár perccel előttünk érkezett, de már a konyhában tüsténkedik. Értem: Margitka néninek oda a szabadnapos estéje, mert én M. Miklóséknál vendégeskedem, s mert Ibiké nem tud; vagy nem akar főzni, esetleg méltóságon alulinak tekinti a főzést. Másfél óra múlva kiderül, hogy Margitka néni remek szakács. Már degeszre ettem magam, de a házikolbászt még megkóstolom, bár a tervezett kerti szalonnasütéstöl ódzkodom, mert egész este mást sem hallhatok, mint M. Miklós és neje förtelmes locsogását; KESZELI FERENC 17
