A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-05 / 14. szám
VERSET HÉTKÖZNAPBA IS Nekem úgy tűnik, kevés o vers. Nem mintha a költők keveset alkotnának vagy nem szívesen publikálnak. A könyvesboltok polcait nézegetve látom, verseskötet is akad szép számmal, ámbár lehetne több is, csakhogy ahhoz nyilván az kell, hogy az olvasóközönség , meg is vegye, amit kiadtak. Az újságokban, hetilapokban és folyóiratokban közzétett versekre gondolok itt — ezek hozhatnának verseket rendszeresebben, akár mindennap. S azt hiszem, alig akadna valaki, aki ezt a szerkesztőségeknek szemükre vetné. A költészet nem csupán ünnepi alkalomra való, hanem hétköznapra is. S az időszaki kiadványokban közölt versek igen sok embernek szereznek kellemes perceket, javítják hangulatát munkaszünetben vagy otthon pihenve. Beszélgettem erről nemegyszer vonaton, irodalmi esteken, szerkesztőségekben és munkásklubokban is. összevetve a tapasztalatokat úgy látom: minden jó vers, amely a lapokban megjelenik, sokat nyújt az embereknek, akik ezáltal rászoknak a költészetre, sokon megszeretik, ilymódon jutnak hozzá, némelyeknek pedig egyenesen életszükségletükké válik. Fontosnak tartotta a lapokban közölt verseket egyik elhunyt barátom is, aki elmondta nekem, hogy pedagógus-társai és diákjai éppen a lapok révén kerültek versközeibe. A magyar irodalmon kívül jól ismerte a szlovák és a cseh kiadványokat is. Egyik beszélgetésünk során kijelentette, hogy szerinte a cseh sajtó régi és új évfolyamai tanítanak leginkább a költészet pub. likálási lehetőségeinek kiaknázására. A jegyzetlapból, amelyre rájegyeztem beszélgetésünk tartalmát, nem tűnik ki, ő mondta-e, vagy én, miközben a napilapokat böngésztük, verseket keresve bennük, hogy ahogyan némély újságnak rendszeres tartozéka a kis „ötperces" keresztrejtvény vagy sakkfeladvány, úgy tartozik a cseh olvasói igény kielégítéséhez a vers. Úgy emlékszem, annak idején a legtöbb verset hétköznap a Lidová Demokracie című napilapban találtuk. Srép számmal akadtak azonban költemények a Rudé Právo hétköznapi számaiban is. Elismert, neves poéták példája mutatja, hogy a vers a lapok bármely számában éppúgy megállja a helyét, mint az ünnepiben. A költők jól tudják: hétköznapra is érdemes jó verset adni. Évtizedek óta figyelem s olvasom újságokban cseh költők verseit. Miroslav Florian, Karel Boušek, Dónál Sajner és mások nevére a lapokban közölt verseik olapján figyeltem fel. Polcomon több Florian-kötetben szerepelnek olyan versek, amelyek először újságban jelentek meg. Sok olyan embert ismerek, aki könyvtárban vagy könyvesboltban újságból megismert költők verseit kereste s vásárolta meg. Ezzel kapcsolatban jut most eszembe magyarországi tapasztalatom is, amely bizonyítja, hogy nemcsak a cseh, honem a magyar költők is megbecsülik a lapok versközlési hajlandóságát. A prágai Literárni Mésičnik számára készítettem interjút Carai Gáborral, aki szívesen és gyakran ad új verset napilapok szerkesztőségeinek s ezt tanácsolja másoknak is: „Az újság révén egy-egy költő nevét és költeményét anynyiban ismerik meg, mint saját kötete révén soha.” A cseh Tvorba, amelynek főszerkesztői székében hajdan Julius Fučík és Laco Novomeský is ült, hétköznap — szerdánként — jelenik meg. Verseket, műfordításokat nemcsak a lap belsejében közöl, hanem a címoldal bal alsó sarkában is helyet kap egyegy rövidebb költemény. Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt Prievidzóban laktam még; ott élő bátyját látogatva Bábi Tibor csalt ki kutyasétáltatás ürügyén késő esti sétákra. Ilyen alkalmakkor beszélgettünk Privigyén fogant prózájáról, az „Izabelláról", amelyet folytatásokban közölt az Új Szó, meg Josel Hora költeményeinek magyar tolmá. csolásáról, amihez odakölcsönöztem neki e cseh költő egy versválogatását. Bábi is szeretett volna a lapokban minél több verset látni. Mintha ma hallanám magyarázó hangját a Handlovka partján: „Költemény az újságban, rendben van. Én magam kívánom a legjobban. Ha jól választják meg, megfelelően szedik és tördelik,, színt és hangulatot visz a hasábok közé, ahová a hosszú és szürke közié, sek miatt néha még kép sem Danica Rumanova felvétele jut. De nem azért kell odatenni a verset mert maradt egy kis üres hely. Meg kell érnie a dolognak, úgy vegyék, a vers nem vatta, hanem program. Értesz, öregem?" Amennyire ismerem a helyzetet, a hazai cseh, szlovák és magyar lapok általában abból merítenek, ami kéznél van. Akár befutott, akár fiatal költőről vagy műfordítóról van szó, több esélye van, ha beviszi vagy beküldi több írását s a szerkesztőre bízza, mit és mikor közöl tőle valamit. mint annak, oki arra számit, hogy megjelent köteteiből tesznek majd közzé valamit. Különben: ahány ház, annyi szokás. Az elmúlt három és fél évtized során a szerkesztőségekben sokféle módon kezelték a költészetet. Ismertem felületesen, érdeklődés nélkül dolgozó szerkesztőket, szakbarbárokat és részrehajlókat, de többségükben — szlovák, magyar és cseh szerkesztőségekben — olyanokat is, akik bátran szembenézhettek költővel, olvasóval egyaránt. Bármelyik lap kulturális vagy irodalmi rovatvezetője akkor áll posztja magaslatán, ha ő maga alkotó és mint olvasó is szereti a verseket, más költők alkotásait is szívesen és érdeklődéssel veszi kézbe, elismeri az érettben o művészit, a zsengében az értéket, és az adott lehetőségekkel igazságosan gazdálkodik. Vannak lapszerkesztők, akik minden tekintetben előmozdítják a költők érvényesülését, s a költészet kibontakoztatását és népszerűsítését komoly feladatuknak tartják. Ha ezt a munkásságukat programszerűen űzik, ahogy ezt annak idején Bábi Tibor képzelte el, kivívják a szerkesztői munkaközösségnek, az irodalmároknak és az olvasótábor verskedvelő részének megbecsülését és hálóját. Ám egyelőre az a helyzet, hogy szerintem kevés a vers, a lapok —■ szlovák, cseh és magyar újságok — többsége máig sem közöl rendszeresen „hétköznapra” való verseket. S ez valószínűleg nem a költőkön s verseik színvonalán múlik csak. De ha valóban nem áll rendelkezésre a szerkesztőségekben elegendő olyan vers, amely mint mondani szokás, megüti a mértéket, miért nem merítenek a klasszikus és modern haladó költészet kincstárából? Mert akik ma a lapokban alig jutnak szóhoz, azok éppen a klasszikusoké Igen kerek évforduló kell ahhoz, hogy Petőfi Sándor, Jan Neruda, Arany János, Jón Botto, Vörösmarty Mihály, Pavol Országh-Hviezdoslav, Jaroslav Vrchlický, Jin Wolker, Józsel Attila vagy Radnóti Miklós költeményeit közöljék. A megemlékezés meg a szemelvény közlése után azonban újra hoszszú évek telnek el, míg o lap újra visszatér az alkotóhoz s költészetéhez. Pedig mi sem lenne egyszerűbb és célravezetőbb, mint a szerkesztőségekben kiépíteni az irodalmi rovat „költészeti kézikönyvtárát" és a lehető legnagyobb mértékben kiaknázni azt. Persze, a régmúlt idők költőivel nem olyan egyszerű a dolog. Václav Danék költő és műfordító, oki különben Weöres Sándor cseh tolmócsolója, kissé szkeptikus, midőn e kérdést tagloljuk. Szerinte a klasszikus költők újságba, rádióadásba nem valók, mert nem várható el az olvasótól, a hallgatótól, hogy hétköznapi teendői, gondjai közepette például egy múlt századbeli alkotás régies nyelvezetére összpontosítson. Dehát hová jutnánk, ha a klasszikus költészetet csak a költői mesterség művelői és az irodalomtörténészek tartanák számon? Van a magyar irodalomnak egy élő klasszikusa. Ilylyés Gyula, aki önzetlenül, tehetsége és művészete erejével átköltötte Madách Imre Mózesét, hogy a ma és a jövő embere is élvezhesse. Talán éppen ez az útja a klasszikus költészet megmentésének : a költői nyelv művelői hozzáláthatnának, hogy egy-egy halhatatlan költői alkotást, amelyet ma már csak elvétve vesznek kézbe az emberek, megmentsenek a mának és a jövőnek. Akkor aztán a mának szolgáló, de a holnapnak nevelő újságok is inkább „használhatnák” verseiket. Van néhány régi feljegyzésem arról, hogyan közöl verseket egyetlen magyar napilapunk, az Új Szó. Nem lehet panasza a költőknek, az olvasóközönségnek sem: különösen a Vasárnapi Új Szó az, amely hétről hétre bőséges ízelítőt nyújt a széppróza mellett a költészetből is. Az Új Szó gyakorlata azonban megint csak azt bizonyítja, hogy valójában kevés a vers, nem jut belőle hétköznapra. De hadd merítsek jegyzeteimből: Jan Pilar Vagy című költeményét Zádor András tolmácsolásában a kötlő 60. születésnapja alkalmából életrajzi adatokkal 1977. szeptember 9-én pénteki számában hozta a lap. Ugyanabban a hónapban a hétfői számokban találkoztunk versekkel, például 19- én Petr Bezruč Fűzfa című költeményével Berkó Sándor fordításában a költő születésének 110. évfordulójának alkalmából, egy hétre rá Petőfi Sándor Tompa Mihály című verse jött a lapban a költőtárs születésének 160. évfordulója alkalmából, sőt még egy költemény. Maria Manent Reggel című verse Végh Zsoldos Péter fordításában. S Így folytathatnám. Megszoktam és megszerettem az Új Szó hétfői számában közölt verseket, akkor is, ha olykor „csak" jubileumi versek voltak. Akadt olyan hétfői szám, amely a prózai írásokkal együtt valósággal ünnepinek tűnt, például az 1978. szép. tember 27-i. amikor Jozef Mihalkovič három versét hozta a lop. Ám aztán egyre ritkább lett a verses hétfői szám: például 1979. január 15, január 29. február 5. .. Nem az a lényeg, hogy további hétfői számok közül is sokban hiányzik a vers, hanem az — és ez kissé örvendetes jelenség —, hogy mint sokakkal beszélgetve megállapítottam: az újságolvasónak hiányzik a vers, a hétköznapok verse. SZÁNTÓ GYÖRGY 15
