A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-28 / 26. szám
nem kezd munkához, míg különféle „.körítéssel“ el nem ás annyi korongozáshoz alkalmas agyagot, hogy az az utána jövő hatodik nemzedék sarjának is egy életre elég legyen. Hat nemzedéken keresztül érik, alakul az agyag, a kaolin, azért olyan finom vékony s értékes a kínai porcelán. Ezt azért mondja, mert egyre nehezebb számára beszerezni a jó minőségű agyagot. Aztán megmutatja a szinte kezdetleges eszközökkel felszerelt műhelyeit. Igazi manufaktúra, s ahol a formák, a minták évszázadok során nem változtak, mind olyanok, ahogy Riszard Necel az ősöktől átvette. Kilenc kasub motívumot alkalmaz. A nézelődés után szívesen kalauzol végig a falun. Elkísér egyik barátjához, Kazimierz Gruenholához, maszek cukrászhoz. Ez mindjárt azzal kezdi, ha módomban áll, segíthet neki a szülei felkutatásában. Apja, anyja a háború utón tűntek el, őt nevelőszülőkhöz adták. Egy testvérét, a bátyját ismeri csupán. Bár tudja, hogy még három nővére él valahol, de azokról sem tud többet, mint a szüleiről. Miután e szomorú tényeket felsorolja, megmutatja a házát meg a műhelyt, q,hol három alkalmazottal dolgozik. Ö irányit és két saját üzletébe szállítja naponta az árut. Mikor már alaposan összebarátkoztunk és az elmaradhatatlan „herbata" mellett egy kis vodkát is leengedtünk a torkunkon, megkérdezem tőle, milyen a jövedelme, hogyan él meg ebből az iparból. Nagy bölcsen ennyit válaszol: — Elégedj meg azzal, hogy havonta hétezer zloty adót fizetek az államnak, és egyenként háromezer zlotyt kapnak az alkalmazottaim, ezenkívül szállást és kosztot is biztosítok a számukra. Én is jól járok, meg ők is. Naponta ezer darab cukrászsüteményt készítenek ebben a parányi műhelyben, s olyan nagy a kereslet, hogy kétszer annyit is el tudnának adni. Chmielnónak is, mint Lengyelországban minden falunak megvannak a kisiparosai. Van itt egy szabó, egy fodrász, egy asztalos, egy cukrász, egy fényképész, egy borbély, három tagú kőművesbrigád ... A falu lakóinak zöme állattenyésztéssel foglalkozik. De ebben is szakosodtak: van, aki csak juhokat, megint más csak szarvasmarhákat, megint más csak sertéseket tenyészt. Aztán vannak, akik növénytermesztéssel foglalkoznak. Ezen a vidéken, bár nem a legjobb gabonatermő, a tavalyi átlag búzából 33 mázsa volt hektáronként. Ők ezt nagyon jó eredménynek könyvelik el, mert jobb, mint általában az állami gazdaságokon. Egy-egy magángazdának 15-20 hektár földje van, hozzá egy-két traktora és a szükséges más mezőgazdasági gépek, eszközök. Sokan már a gépállomások segítségét veszi igénybe. Tudvalevőleg Lengyelországban még nagyon kevés a szövetkezet. És az is tudvalevő, hogy mi, idehaza kimagasló hektárhoza-JOGTALAN BORRAVALÓ mainkat elsősorban a nagyüzemi mezőgazdasági termelésnek, gazdálkodásnak köszönhetjük. Épp azért nem értettem, hogy ott miért nem alakítanak szövetkezeteket, miért dolgoznak a parasztok ilyen kis földterületeken? A kérdésekre az akkor éppen Chmielnóban tartózkodó Andrej Cygenttől, a vajdasági pártbizottság dolgozójától kaptam meg a választ: — Parasztságunkat nem tartjuk még érettnek a kollektív gazdálkodásra — mondta. - A parasztság - és ezt itt, előttük jelenthetem ki — véleményünk szerint még nem annyira öntudatos, hogy a közösben is olyan pontosan, becsületesen, önfeláldozóan dolgozzon, mint a saját földjén. Lehet, hogy a csehszlovákiai vagy a magyarországi átlagos hektárhozamokhoz képest a mieink túl alacsonynak tűnnek, de a magángazdák még így is jobb termésátlagokat érnek el, mint az állami gazdaságok. Ez tény és ezt őszintén bevalljuk. És azt is tudjuk, hogy idővel nálunk is megteremtődnek majd a feltételei annak, hogy a parasztok közösen, szövetkezetekben dolgozzanak. Egyelőre még várunk. A körülöttünk állók bólogattak, hogy egyetértenek a beszélővel, majd nem vesztegetve a drága idejüket, azonnal felszálltak a traktor nyergére és már indultak is munkába, ki a földekre. Én pedig kísérőimmel sétára indultam a faluban. A falukép hasonlít a miénkhez. Ha itt-ott akadnak is még több évtizeddel ezelőtt épült házak, a község legtöbb lakóházán mégis látni, hogy már a háború után, legtöbbje az utóbbi évben épült. Egyik takarosabb, mint a másik. S a chmielnóiaknak újabban a turizmus is egész jól jövedelmez nyaranta. A tópartra ezrével érkeznek az üdülők, és szálloda nem lévén a faluban, magánházaknál helyezik el a vendégeket. Az új házak már eleve úgy épültek, hogy kényelmesen el tudják szállásolni nyári vendégeiket. És a turisták jönnek is jócskán, hiszen nagyon szép ez a dimbes-dombos táj. Míg a közeli Balti-tenger vize nyaranta sem melegebb tizennyolc foknál, addig az itteni tavakban vígan lehet lubickolni. Nem véletlenül nevezik ezt a vidéket „Kasub- Svájcnak". Chmielnóban, a Necel portán már 'kilenc nemzedék űzi megszakítás nélkül a fazekas mesterséget. Bár a falusiak ugyancsak izgulnak, hiszen ilyen korban már minden Necel nős volt, és Riszardot nem szűnnek meg biztatni: hozzon már végre menyecskét a portára. Riszard, mint mindig, most is csak legyint egyet, kezet ad, s meg sem várja, hogy kilépjünk műhelyéből, a koronghoz ül és dolgozik. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei Jó hazai szokás szerint a hét utolsó munkanapja a bevásárlásé. Általában ilyenkor szerezzük be a több napra való élelmiszert, de sok esetben a tartós használati, illetve fogyasztási cikkeket is. Ilyenkor telibb a pénztárcánk, gyakorta ezért kevésbé figyelünk az apróra: csak kiadásaink nagyját számoljuk. S különben is, kinek van mersze végigböngészni a sok számjegyű blokk minden tételét, amikor mögötte hosszú a sor, mindenki türelmetlen, sietne már hazavinni a teli szatyrot? így hát előfordul, hogy inkább nyelünk egyet, amikor utólag szemügyre vesszük az árut és a visszakapott pénzt. Mert nagyon sokan utánaszámolunk a végösszegnek, még akkor is, ha egyébként megbízunk a kereskedőben. § § § „Tavaly csaknem tízezer kereskedelmi egység munkáját ellenőriztük" — tájékoztat bevezetésképpen az Állami Kereskedelmi Felügyelőség vezető dolgozója. Tapasztalataikat összegezve leszögezhető, hogy a kereskedelmi dolgozók többsége becsülettel végzi egyre növekvő feladatait. Az ellenőrzött boltok nem egész húsz százalékában találtak különféle kifogásolnivalót. Természetesen, elsősorban a fogyasztói érdekek megkárosítása miatt kellett felelősségre vonást alkalmazni. A felügyelőség dolgozói nem elnézőek, s tettenérés esetén következetesen járnak el a kereskedői vagy vendéglátóipari tisztességet sértő vétkesek ellen. Kíváncsiságból egy pénteki napon néhány órára - afféle „seqédárellenőrként" — én is melléjük szegődtem. Persze, hivatásos ellenőrök felügyelete alatt, nehogy többet vagy mást kérjek számon az árusítóktól, mint amire egyébként minden más állampolgárnak is joga van. § § § A részletek felől is eligazítva térünk be a nagyobb forgalmú fővárosi presszók egyikébe. A készséges pincér pillanatok alatt varázsolja asztalunkra az óhajtott kávét és a kétszer féldeci konyakot. Közli is mindjárt, hogy mennyivel tartozunk. Nem bíbelődik számlával, noha néhány koronás összegen felül kötelező volna, csak szóban közli a végösszeget. Fiiérre stimmmel, amit mond: pontosan számolt. A felszolgáló tehát nem tévedett, a pultos viszont - amint ez a visszaméréskor kiderül — annál inkább. A kupicák egyenként csak nem egész négy centiliter italt tartalmaznak. Jegyzőkönyv készül, a társaságomban tartózkodó igazi árellenőr a helyszínen vonja felelősségre a vétkest. Ebben a szerepben, meglepetésemre, az edénykezelő mosogatónő jelentkezik, mert őt lehet a legkevésbé megbüntetni.........Én voltam aki töltött, mert a pultoslány nyolc kávét főzött egyszerre. Segíteni akartam a gyors kiszolgálás érdekében" — mondja magyarázatképpen. Lehetséges, hogy igazat mond, de a vevők érdeke azt kívánja, hogy ilyen esetben necsak kész-, séggel, de becsülettel lássa el önként vállalt feladatát. Ezt a tényállást rögzíti a jegyzőkönyv, valamint a fizetéséből levonandó büntetés összegét is. § § § „üzletünk naponta csaknem félmillió koronás forgalmat bonyolít le" — mondja a szlovák főváros egyik legfölkapottabb élelmiszerboltjának üzemvezetőhelyettese. Közben előkészületeket tesz arra, hogy ellenőrizzük: pontosan mértek, számoltak-e alkalmazottai? Mielőtt az ellenőrök munkához látnának, a határozott fellépésű vezetőhelyettes tudomásunkra hozza az üzlet belső házirendjét: „Boltunkban senkinek sincs módja, hogy a saját javára té-vedjen. A belső ellenőrzés szoros és szigorú!" — mondja enyhe eréllyel. Tehát ha nem is a saját zsebre, de mégis csúszott hiba a pénztárnál ülő hölgy munkájába: héttételes vásárlásunkból kettőt rosszul „könyveltek" el. Igen ám, csakhogy hol kezdődik az a hiba, amit már szóvá lehet tenni? A lényeg: hét tételt vettem alig ötven korona értékben, s ebből két korona negyven fillérnyi az, amiért nem kapjam árut. A tévedés összege csekély, úgyhogy a következménye sem súlyos: a pénztárosnő szigorú figyelmeztetést kap az árellenőrtől — és az üzletvezető-helyettestől is. Néhány utcával arrébb egy kisebb forgalmú élelmiszerboltba térünk be. A próbavásárlás eredménye biztató; komolyabb kifogás semmilyen elszámolt tételnél nincs. Igen ám, csakhogy hivatásos árellenőr „kollégám" szakember a javából és a boltvezető szerencsétlenségére bekukkant a hűtőszekrénybe is. Csak a teljes bizonyosság kedvéért mér le a kézzel előre csomagolt áruk közül negyed kiló juhtúrót, húsz deka sonkahabot, egy kiló zsírt és néhány pakli ementáli sajtot... A többit már kötelességszerűen végzi. Egy-három dekával szinte valamennyi csomagocska kevesebb, mint lennie kellene, önmagában ez nem nagy összeg, de nagy tételben csinos kis A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN § S3 SORSOK summa, hiszen sok kicsi sokra megy. Jegyzőkönyv készül a tapasztaltakról s ennek az ügynek mindenképpen folytatása lesz. § § § Az árellenőrök az ipari cikkeket árusító boltokba vagy akár a textilüzletekbe is be-betérnek. Például a lakástextil-üzletek egyikében nagy türelemmel áll rendelkezésünkre az elárusítónők egyike, bár az igazi kereskedőnél elengedhetetlen, hogy bírja „idegekkel" a vevők kívánságait. De ami talán ennél is fontosabb: nemcsak készséggel, de egyben tökéletesen is teljesíti óhajainkat, ami ebben az esetben annyit jelent, hogy centire és fillérre pontosan mérte meg, számolta a kívánt árut. Amikor felfedjük kilétünket és az üzletvezető jelenlétében közöljük vele a próbavásárlás eredményét, a csinos elárusítónő természetes egyszerűséggel mosolyog : „Ez a dolgom..." — mondja minden különösebb büszkeség nélkül. Itt is készül jegyzőkönyv, de az előző helyeken tett bejegyzésektől eltérően nem dorgálást vagy bírságot javasolva, hanem dicsérő hangnemben. § § § Naponta megfordulunk az üzletekben, megvesszük, amire szükségünk van - és természetesen fizetünk is mindezért. A kelleténél, az indokoltnál többet azonban nem szívesen. Hacsak csúszópénzt nem, ha egy-egy kelendőbb, ritkábban kapható árucikket akarunk megvenni a pult alatt. Ilyenkor a vevő sem sajnálja a többletkiadást, az eladó pedig zsebre teszi a jogtalan borravalót és úgy fordult el a vásárlótól, mintha sohasem látták volna egymást. Ezzel azonban sem az árdrágítások, sem a csúszópénzek ügye nem zárult le, mert a kereskedelmi felügyelőség dolgozói egyre gyakrabban s egyre szigorúbb elvek alapján indulnak szolgálati bevásárló kőrútjaikra. Ám nemcsak a hatóságnak, hanem a tisztességgel dolgozó kereskedőknek is érdekük, hogy mind kevesebben legyenek közöttük olyanok, akik rossz hírüket keltik. S nem utolsósorban a belkereskedelmi minisztérium is figyelemmel kíséri a kereskedői tisztesség kérdését s határozott fellépést kér az ellenőrzéstől. A fogyasztók, a becsületes eladók és a szocialista törvényesség védelmében. 17
