A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-28 / 26. szám
A i idei Jokoi-napokon a műkedvelő színjátszók fesztiválja nem hozott sok szellemi izgalmat. így, érthetően, a közönség s a bíráló bizottság is az irodalmi színpadoktól várta ezt, annál is inkább, mert a „kisszínpadok" sokkal több lehetőséget nyújtanak a legközelebbi aktualitások és a legelvontabb gondolatok közlésére, felvetésére, mint az amatőr együttesek, amelyek az idén — talán túlzottan is - megmaradtak a „klasszikus" keretek között. A kétnapos versenyen összesen hét kisszínpadi bemutatót láttunk az alábbi sorrendben: május 22-én a CSEMADOK (setényi (Chotin) helyi szervezetének Csokonai Kisszínpada Kiss Péntek József összeállítását mutatta be. Itteni színjáték és linóié címen; ezt követte a Költészet és tánc, amelyet a komáromi magyar tannyelvű gimnázium irodalmi színpada mutatott be, Gáspár Tibor rendezésében. Szécsi Morgit-Vas Ottó; Nem vagyok én magamé című, Vas Ottó rendezte összeállításával szerepelt az ipolysági magyar tannyelvű gimnázium József Attila Irodalmi Színpada, s végül Ladányi Mihály és Déry Tibor műveire épült a marcelhózi Jókai Mór Kisszínpad előadása; ezt Gál László rendezte. A második napon május 23-ón a bácsi Lant előadásában Barányi Ferenc: A lónak vélt menyasszony című vasári komédiáját, majd a párkánynánai Jelenlét Kisszínpad előadásában Tardieu bohózatát, az Ahány ház, annyi szokást láthattuk, s végül hetedikként a kassai Szép Szó Ifjúsági Színpad Gágyor Péter rendezésében A koszovói lányka című összeállítást mutatta be. Hét kisszínpadi produkció — hét elképzelés, hét lehetséges út. Az Itteni színjáték és finálé rendezőjének, Kiss Péntek Józsefnek Dante-parafrázisokra épített szatírája sok jó lehetőséget hordozott, s valószínű, hogy az ötletek sokosága siklatta mellékvágányra a szerzői és rendezői szándékot, amelyet „két fontos cél" vezetett: „Szórakoztatni, és figyelmeztetni... hétköznapjaink néhány komoly s megoldást sürgető jelenségére. Mindezt javarészt a szatíra, a felszabadult színpadi játék, valamint a tragikomikum színpadi eszközeivel." A szándék dicsérendő, az előadás azonban már kevésbé. A sok ötlet halmazában elsikkadt a vezérlő gondolat, amely igazában itteni gondjainkra terelte volna a figyelmet; talán az itteniből ezért nem lett itthoni színjáték és finálé. A komáromi gimnazisták évek óta makacs kitartással mondják a magukét a világról, rólunk. Az idei Jókai-napokon látott legújabb műsoruk azonban halványabb volt a korábbiaknál. A Költészet és tánc című összeosszeallitassal aratott meg-Az idei irodalmi színpadi vetélkedő tanulságai állítás jellegénél fogva más, mint korábbi produkcióik, amelyeknek homlokterében irodalmi művek, költemények álltak: vagyis a hatvanas években szinte szabállyá vált „szövegközpontú" összeállításokat vittek színre. Mostani műsorukat nézve önkéntelenül felmerült bennem a kérdés, vajon a mai kisszínpadi műveket hovo is lehetne sorolni, Mert az, amit a komáromiaktól láttam-hallottam, egy kis megszorítással akár a Tavaszi szél. . . népdalversenyen is „elment" volna. Aztán orra is gondoltam, hogy ekkor az irodalmi színpadok azzal a céllal alakultak, hogy a verset, az irodalmat közvetítsék a maguk eszközeivel. Mostanra — többségükben — a vers, az irodalom majdhogynem kiszorult a kisszínpadokról (az idén az ipolysági és a kassai irodalmi színpad volt o kivétel), s helyüket egyre inkább más művészeti formák foglalják el: tánc, ének, pantomim stb. Nem azt vitatom, hogy ezeknek külön-külön van-e helyük vagy nincs. Azon töprengek, hogy a műfajoknak ilyen keverése hova vezet. Hogy az így szerkesztett műsorok képesek-e olyan erővel gondolatokat megfogalmazni és közvetíteni, mint a korábbi szövegközpontú — olykor oratórikusnak nevezett — irodalmi színpadi forma, amelyben a vers, a széppróza volt az elsődleges, s a többi: az ének, a tánc, a zene a szövegben közölt gondolatok kiemelését, erősítését szolgálta, vagyis alá-, illetve mellérendelt szerepet játszott. Érdekes módon például a marcelháziak produkciója is addig a pontig ért el maradéktalan hatást, amíg „egyműfajú" volt: a nagyon hatásosra sikerült pantomimjelenet végéig. A párkónynánaiaknál is akkor kezdődött a törés és a keveredés, amikor a tardieu-i fordított világban nem tudták a „fordítottság logikáját" következetesen végigvinni. Ugyanez vonatkozik a búcsiak előadására is, amikor megfeledkeztek arról, hogy egy vásári komédiának a „közege" maga a vásár, a vásári sokadalom s nem a pódium. Az „üres tér" ez esetben nem azonos a brooki üres térrel. Kár, hogy erre az egyszerű dologra nem figyeltek fel a rendezők, mert egyébként nem komédiáztak rosszul a búcsiak. Vas Ottó lassan immár két évtizede kitart a szövegközpontú irodalmi színpad mellett. Váltó-A CSEMADOK ÉLETÉBE zatlanul a gondolatra koncentrál összeállításában. A Szécsi Margit verseiből felépített Nem vagyok én magamé erőteljes összeállítás. Igaz, a színpadon kissé elhalványul, de méq így is - főleg Vas Ottó rendezése és helyenként a kórus nagyon szép szövegmondása következtében — élményt jelentett. A Szép Szó, mint ismeretes, évek óta irányt szab kisszínpadi mozgalmunknak. Az idén látott produkciójuk az előbbi állítást csak megerősíti. Sőt abban a már korábban említett kérdésben is, hogy az irodalmi színpadé vagy a kisszínpadi formáké legyen-e az elsőbbség, s hogy mely műfajok férnek meg benne, eléggé biztos eligazítást nyújt, rámutatva, hogy minden másféle eszköz igénybe vehető, ha az erősíti a kimondott vagy jelzett gondolatot, eszmei tortáimat, és ha ezzel a színpadi mű eqységessé ötvöződik. A Gágyor Péter rendezte A koszovói lányka című produkció ilyen szerencsés ötvözet: szöveg, mozgás, ének. ruhák, fényhatások — mind a maga helyére került Amit a szereplők itt elmondanak, az egyértelmű, tiszta és világos, még akkor is, ha a mondanivaló egy történelmi parabola. Vagyis ha a kisszínpadi formákról, azok műfaji gondjairól, problémáiról esik szó, akkor megítélésem szerint nem az az alapvető kérdés, hogy ez a forma milyen, hanem az, hogy hoqyan adják elő, a sokféleségében megtalálják-e a szereplők azt, ami adekvát, ami összecseng, s legalább olyan színvonalon, ahogy azt A koszovói lánykában láttuk. A színvonal, a minőség, a kialakítható egységes előadásmód döntött az idén s a letisztult stílus egyszerűsége. A tizenhetedik Jókai-napok kisszínpadi versenyét viharos szakmai viták kísérték a fesztiválklubban, ahol az előadások utón a rendezők és a szereplők találkoztok és megbeszélték mindazt, amit egy-egy kisszínpadi együttestől láttok. Ezt követően másnap a bíráló bizottság értékelte a produkciókat és az irodalmi színpadok vetélkedőjében a következő sorrendet állapította meg: első a kassai Szép Szó, a második a marcelházi Jókai Mór és o harmadik az ipolysági József Attila irodalmi színpad. A legjobb női alakításért Gyüre Mónikát (Kassa), a legjobb férfi alak'tásért Vas Ottót (Ipolyság) díjazta. GÁL SÁNDOR Gyökeres György (1) és Prandl Sándor felvételei Jókai Mór szobrának megkoszo ruzosa 7
