A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-14 / 24. szám
KÉT TÁJ - EGYBEN tott képe nyilvánvalóén magán viseli Pozsony, Moson, Győr és Komárom vármegyék akkori főtisztviselőinek gazdasági titkokat feszegető, idegeneket riogató, borozgatás közben előadott túlzásait. Bél Mátyás 1735-ben már arra figyelmeztetett, hogy a „műveltek“, azaz az előbb említett tisztviselőréteg vélekedéseit nem szabad komolyan venni. Ezt nyilván csak a sziget biztonságos úthálózatára értette, mert a továbbiakban még ragaszkodott ahhoz, hogy „a hirtelen áradások a lakosok bőséges aratásba vetett széles bizalmát meghazudtolják. .." Két neves nyelvészünk, Gombócz Zoltán és Melich János rámutatott arra, hogy a Csalóközféle névmagyarázat tarthatatlan. Ebbéli helyes megyyőződésük kifejtésében azonban már azt is tagadták, hogy a Csalóköz alak a szótárakon kívül egyáltalán valahol előfordult volna. A valóságban 1683—1765 között számtalan oklevélben találkozunk ezzel a helytelen alakkal. Megjegyezzük, hogy a Csalóközelmélet utolsó híve — és ez bizony meglepő — neves történészünk, Ortvay Tivadar volt 1882- ben. A CSALLÓ VIZE ÉS A SIRÁLYOK Bátky Zsigmond (1874-1934), a kiváfó magyar néprajzkutató 1926-ban egy új, hosszú életűnek ígérkező értelmezéssel jelentkezett. Véleménye szerint a Csaíló folyó neve a török cáriak (sirály) szóból származik. Mivel nem volt nyelvész, állítását a nyelvészek gyanakvással fogadták. Vladimír Smilauer, a prágai egyetem nemzetközi hírű szlavista professzora szintén fenntartással élt, de azt egyértelműen elismerte, hogy a Csalló név nem szláv eredetű. Rásonyi László 1941-ben megjelent tanulmánya után a gyanakvás feloldódott. A vita ettől fogva inkább oda irányult, hogy a čarlak szó közvetlenül vagy közvetett módon (pl. személynévként) lett-e a folyó nevévé. Á čarlak és a Csalló folyónév közti kapcsolat feltárásának nehézségeit főképpen az okozta, hogy a kérdést csak nyelvészeti eszközökkel próbálták megoldani. Ezért merült fel az a gondolat, hogy a név magyar közvetítéssel került vidékünkre. Ez a feltevés pedig csak felesleges bonyodalmakat okozott, hiszen magyarázni kellett a török szó változásának törvényszerűségeit, illetve annak lehetőségeit. Sokkal egyszerűbbé válik a kérdés, ha azt a koraközépkori történelmi események fényében is megvizsgáljuk. Főképpen azért, mert a Kárpát-medence minket érdeklő területe már az Avar Birodalom idejében (568- 805) és közvetlen utána is kapcsolatban áttt a bolgárokkal, akiknek török eredete közismert. A sirály értelmű čarlak név tehát egyenesen török-bolgár névadás eredménye lehet, még a honfoglalást megelőző időben. A magyar nép a folyáncrk ezt a nevét egyszerűen csak átvette. Ebben az esetben semmiféle nehézséggel nem kell számolni. Az -ak végű török szavak, amint azt Bárczi Géza mór 1950-ben kimutatta, — a magyar nyelvben -ó végűvé váltak. így az eredeti Carlák folyónév magyar átvételben már Csarlónak, majd a tarló — talló változás szellemében Csaliónak hangzott. A Csallóköz név tehát valójában a Sirály-folyó közét jelenti. RÖVID ÉLETŰ MAGYARÁZATOK Az eddig ismertetett magyarázatokkal még távolról sem merült ki a sziget nevének értelmezésével foglotkozák ötleteinek tárháza. Bél Mátyás például 1735-ben felvetette, hogy a Csölle falunév és a Csalló folyónév közt is lehet bizonyos kapcsolat. Feltevését bizony érdemes volna komoly megfontolás tárgyává tenni. Voltak azonban az említettnél bizarrabb ötletek is. Lugossy József, a MagyarTudományos Akadémia tagja, korának érdemes nyelvésze szerint a Csallóköz eredeti értelme Sárlóköz lett volna. Tulajdonképpen a sarlópórtiok által felvetett névalaknak adott 1850-ben új tartalmat. Érvelésének csattanója: „.. .nem lévén különben ok titkolni, miképpen az aranykert hazánkban per eminetiam (nyilvánvalóan) sárlészek". Ipolyi Arnold, szintén akadémikus, 1854-ben már a vízitündérek sellő nevéből vezette le a Csallóköz nevet, állítva, hogy a sziget a sellők szigete volt. Évszázadunk elején Czirbusz Géza földrajztudós azt állította, hogy a sziget a rajta termő, rossz „csillés” széna után kapta a nevét. Václav Chaloupecký propesszor 1922-ben a Csalló névben egy zsalov-ot, siratóhelyet vélt felfedezni. Feltevését Karel Kadlec prágai nyelvész cáfolta meg 1925-ben, A feltevések sora ezzel sem zárult le. A második világháború végén Jón Stanislav, 1972-ben Szabadi János is egy-egy alkalmi ötletet ismertetett. Ámbár a Csallóköz név jelentését feltárni törekvő kutatók feltevéseinek ez az áttekintése valóban rövid összegezés, mégis szép tanulsággal szolgál. Egyegy névmagyarázat bármennyire is széleskörű tetszésre talál egyegy korszakban, bármennyire is megfelel valamely nyelvészeti divatáramlatnak, nem áll helyt, ha nem a valóság sokoldalú és elmélyült ismeretére épül. A Csallóköz nevének eredete és jelentése is azért maradt mind ez ideig bizonytalan, mert rendszerint csak egy tudományág részeredményeire támaszkodott. A Csalló folyónévnek, következésképpen a Csallóköz tájnévnek a török čarlak (sirály) szóból levezetett származását megfontolandó és megalapozott feltevésnek tartom, azzal a feltétellel, hogy a Csallóköz többi, ugyancsak korai névanyagával együtt — azok rendszeres feltárása után — komplex történelmi, földrajzi és nyelvészeti elemzés tárgyává tesszük. Cseng a telefon szerkesztőségi asztalomon. Fölemelem a kagylót, barátom hangját hallom: Gyula, írd meg lapunknak, hogyan lettél csallóközi. Mondanám, rendben, kérdezném, mikorra és hány flekket, de váratlanul erős ütést érzek a szívemen. Hogyan lettem csallóközi? De hiszen én nem vagyok... Vagy mégis? Csallóközi lennék? Amikor bodrogközi vagyok? Vagy az már csak voltam? Fáj az ütés helye. Mert azt a huszonegy esztendőt, azt a nagyon sok és nagyon kevés időt, amelyet az első sírástól, az első kigagyogott szótól szülőföldemen töltöttem el: szelíd és vad gyermekjátékokkal, nagyanyám fogatlan szájából akácmézként csurgó mesékkel, városépítő apám gondjával, becsületével, majd a halálával és a halála nyomán keletkezett űrökkel, hiányokkal, az anyám testéről egyre gyorsabban lepergő, közben észrevétlenül, engem fölnevelő nyárral, végtelen futásokkal, gyalog, kerékpáron, sítalpakon fölkutatott titkokkal, dinnyelopással, törpeharcsa-fogóssal a Latorca partján, a világon sehol máshol nem használatos szavakkal, jellegzetesen hullámzó beszéddel, tanulással, kétkezi és hivatalnoki munkával, földdel, kerttel, széllel, múltak rémítő visszhangjával és romantikus jelenével, egy a Csallóközhöz hasonlatos, csupán két nagyobb dombjával eltérő tájjal, (amelyben természetesnek éreztem mindent, mit sem sejtvén még akkor, hogy később, egy más közegben és mások szemében a legtermészetesebb dolgok tűnnek majd föl természetellenesnek, és lesznek ostromlott, tehát védelemre szoruló te-Átrepülöm, hulló és hullámzó szavakkal vetem be, velük népesítem be a síkságot. Gázolom, gyúrom talpam alá sebhelyes, áldott földjét e sík vidéknek, vagy elképzelt szép szárnyaimmal suhanok felette, mindegy, mert utaimon meséire, legendáira figyelek, ónádasok üzenetére, s megnyílnak ilyenkor, megélednek a táj alvó metaforái, s a tenger síkon a fehér hófoltok már bundás bárányként legelésznek, a mezsgyék, a barázdák szikrázó patakjai kígyó-mód siklónak. s a szénaboglyák, a göndörke juhok között lomhán ringó, jámboran kérődző ősállatok is megindulnak: már-már szuszogásukat, bődülésüket, lelket riasztó nagy trombitálásukat hallom. Némelyikük pedig — a szélfútta osztagok - elhullt, erjedésnek induló mammutok. S a sáncok szélén, az utak mentén velem szembe ügető fiatal, gyönyörű agancsú, koszorús szarvasok. Kilétekké), hirtelen ellobbanó szerelmekkel, emberekkel, akik között bennem sem alakíthatta, táplálhatta más Nap, más levegő, más nedv a homlok mögötti es szív körüli tájakat, csak az, ami a világegyetemből a Bodrogközre jutott, szóval ezt a huszonegy esztendőt, ezt a nagyon sok és nagyon kevés időt hideg emlékké nyomoríthatja-e bennem, elpárologtathatja-e véremből valaha is a Csallóköz, melynek Napjával, levegőjével, nedvével és egyik lányával, akit feleségemül választottam, hatodik éve élek, mintha otthoni ég alatt? Űrhajók nem illeszkednek olyan pontosan egymáshoz, nem egyesülnek olyan zavartalanul egymással, mint ahogyan illeszkedett és egyesült testünkben a két táj, a feleségemé és az enyém, világra szülvén Ildikót és Attilát Bodrogköziként érzem magam otthon a Csallóközben, ahol szülőföldem is mindigre eleven maradhat minden sejtemben, lelkemnek minden mozdulatában, minden szavamban, eleven maradhat, nem pedig nosztalgikus, honvágyas órákba taszító „szép" emlékek földje. Bennem egymásba ér a két köz, egyetlen közzé, Bodrog-csallóközzé egyesültek, bár a valóságban félezer kilométer választja el őket egymástól. Mert hasonlítanak egymásra, hasonlít Napjuk, levegőjük, nedvük, hasonlítanak az emberek, akik itt is, ott is ugyanazt a nyelvet beszélik — ha más hanglejtéssel, másképpen ejtett szóvégekkel, e betűkkel, és egyik-másik dolgot másként nevezvén is —, amelyiken anyám szólott hozzám, amelyiken én szólaltam meg először. Minderről régóta készülök írni, e rögtönzésnél részletesebben. a téli diófák s az akácok lengő fekete kalapjai, a fa koronáját benépesítő varjak mind nekem köszöngetnek, aki tudom őket és vallom őket, ahogyan ők is engemet. Ezek a ködben legelő varjúcsordák, apró, gyászfekete népség a végtelen mezőkön; szorgos és lelkes diótörő anyókák, öregapókák, a tél hatalmas és fűtetlen aggházában. S a nyárfák ropogó-rengő hegedűvonói, gyerekkorom szép vadonát előmuzsikáló gallysuhogások, fülemnek rokoni és kedvesen magyari dallamok. És jönnek a pityókós seregélyek is, menyegzőből talán, csupa ifjú menyecske és legény. A sihederek, a süldő verebek, lánykák és suhancok, ők is a szívem alól röppennek elő. és persze, a farkuk hegyéig megfeszülnek, hogy csúfolódó-incselkedő dalaik telibe találjanak. No és, javítólag szólva, a nyúlok, ezek a csallóközi kenguruk, De csupán készülök, úgy látszik, újabb hat év, nagyobb időbeli távolság kell ahhoz, hogy megfogalmazhassam, mit jelentett nekem, hogyan zajlott le bennem valójában a Csallóköz és a Bodrogköz találkozása. Eddig a hasonlatosságokra figyeltem inkább, akaratlanul is azokat kerestem, talán az otthonratalálást és otthonteremtést is könnyítendő. Pedig különbségek is vannak — észjárásban, dologtevésben, szokásokban, hagyományokban, borcsinálásban, gyermeknevelésben, másban. Meg kell majd írnom azt is, hogy a Csallóközből miért láthat messzebbre az ember, miért nagyobbak itt a világra tárt ablakok és az ajtók, amelyeken be is jön a világ, könnyebben, mint a Bodrogközbe. Meg kell majd írnom, hogy ugyanolyan munkával, erőfeszítéssel, mint amilyennel szülőföldemen dolgoznak az emberek, hogyan érnek el itt világraszóló, szüntelenül elismerést és csodálatot kiváltó mezőgazdasági eredményeket, és kulturális téren is miért járnak itt előbbre. Meg kell majd írnom, hogy legutóbbi gömöri riportútunkon miért mondtam ízig-vérig csallóközi kollégámnak és barátomnak, a minap pedig feleségemnek ugyancsak szívet érintő kérdésére, hogy már nehezen tudnék máshol élni. Talán csak azért, mert ide köt a csalódom, és túl vagyok a harmincon. ..? Sajog még az ütés helye. Ráadásul idegesít, hadd valljam be a végén, hogy miért mindjárt úgy fogtam föl a fölkérésben levő kérdést, ahogy fölfogtam. Hiszen a „hogyan lettél csallóközi?" jelenthette volna azt is, „hogyan kerültél a Csallóközbe?". Mennyivel egyszerűbb lett volna erre válaszolnom. BODNAR GYULA mert készül a tgvasz, bemérik a határt — földosztás lesz. A többgyermekes fácán- és fürjcsaládok megtapsolják, fölszállnak megszemlélni és szárnyukkal csattogón megtapsolni a parcellázást. Egyformán jusson mindenkinek, igazságosan — madarakhoz illőn. Gömbkutat fényesítenek a seregélyek, festik, festik növényiállati hulladékkal. S a vastraverzek végtelen táncra készülő mátkapárjai, óriás bábukettősök, feszülten balettra készülve isten szabad ege alatt — a nyílt vihar és az égdörgés zenéjére. S lent, lent a vakondok munkája, e föld alatt őrlő malmoké, ahogyan finomítják a búzának való talajt, melynek termését majd e földi malmok őrlik lisztté. S a ritkás akácosok avarán, ti feketéllő kis manók és boszorkák, ti varjúanyókák, akik varázslatokon töritek a fejeteket, tudjátok-e, tudjátok biztosan, hogy föl kell szállni olykor, ha gyászfeketén is, ha a napot elsötétítőn is, hogy itt, a földön, két fűszál vagy két ember között megláthassuk a roppant alakzatokat. KULCSÁR FERENC VARÁZSLATOK Mikor a táj szíve s szíved már remeg s az ódon arany a fákról lepereg, didergőn és dobogva vár a a hely, hogy gyökér helyett földbe térdepelj. 15
