A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-14 / 24. szám

Csallóközhöz kötnek, bár ismét­lem: a Csallóköz nem a szülő­földem. Amióta városlakó let­tem, azóta él bennem a vágy, hogy a Csallóközbe költözzek. Kezdetben csak lappangott, má­ra már elburjánzott. Persze, nem kizárólag a Csallóköz csalogat, hanem űz a városi életmód tart­hatatlansága is. Ám azt a vidéki települést, falut, ahol élni sze­retnék, csakis a Csallóközben tudom elképzelni. Első találkozásom a Csalló­közzel 1965-ben esett. Fontos találkozás volt, rendkívüli, azt is mondhatnám történelmi, mert a táj történelmében az a másfél évtizeddel ezelőtti dátum kétség­telenül emlékezetes marad. A tragédia eseményének dátu­ma volt, az utolsó nagy árvíz dátuma. Kezdő, alig néhány hó­napja gyakorié újságíróként me­részkedtem a víz alatt pusztuló táj kőzetébe. A Csallóközhöz kötődő szerelem természetesen nem akkor fogant, nem első látásra. Az másféle érzés volt: a szívszorító szánalomé. A tehe­tetlenség érzése, ami órákon / Szerelmes vagyok a Csalló­közbe. Tudom, ez a mondat így rette­netesen pqtetikus. Azt is tudom, hogy a pátosznál semmi sem rontja jobban az írott szó hite­lét, s talán még a táj hitelét is képes kikezdeni. De vajon árt­hat-e a valódi vagy látszólagos pátosz egy olyan tájnak, amely­nek legkézenfekvőbb sajátossága éppen az, hogy e tájbon nincs semmi pátosz. Mert egyszerű és célszerű, mint egy tégla. És nagy­szerű, mint a nyitott emberi te­nyér. Belátható, áttekinthető, mert emberi léptékei, őszinte ki­tárulkozása okán anélkül is meg­ismerhető és megszerethető, hogy kiróndulórepülést tegyen fölötte az ember. De még a békés szándékú felderítőrepülésre sem vágyom, mert a Csallóközhöz nekem nem kell a madártávlat. Madártávlatból egyébként is elnagyolt a kép. Látványos, va­sárnapi élmény, csak éppen az ember nem látszik rajta. A ka­szára váró búzamező csak egy aranyló mértani síkidom, mely­ben a kalászok megszámlálha­tatlan rengetegéből egyetlenegy sem látszik a maga valójában. E pozícióból az erdő is csak egy zöld folt, az út, a folyó csu­pán egy-egy kanyargó vonal, 12 s nem rajzolódik ki a múlt, a jelen, a jövő, nem látszik te­hát a történelem, mint ahogy a nagy történelmi és az apró hétköznapi változások sem lát­szanak ... s íme, a leírt sorok fölött azon kell magamat rajta­kapnom, hogy a költő, Radnóti Miklós csodálatos gondolatával setesutáskodom: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj . .." A Csallóköz nekem nem tér­kép. Élő, eleven táj. Nem vala­hol Európában, hanem annak egy pontosan behatárolható te­rületén. Nem valahol a Duna mellett, hanem pontosan a két Duna között - bár tudom: arról a másik Dunáról, a kisebbikről igen kevesen tudnak Európában. Nem a Csallóközben szület­tem, nem is a tájain telt el a gyerekkorom, sőt: gyerekkorom­ban alig hallottam a Csallóköz­ről, vagy még annál is keveseb­bet. Mint ha a tanítóink sem tartották volna szóra érdemes­nek. Igaz, saját szülőföldemről, a Mátyusföldről is igen kevéske szó esett az iskolában, vagy még annyi sem. Gömörről, a Bodrog­közről nemkülönben. Pedig hát lett volna mit tudni, tanulni, tanítani ezekről, hiszen az emlí­tett tájegységeknek is van törté­nelme, földrajza, topográfiája. Az itt eredő vizek ugyanúgy az óceánokba jutnak, mint a Missis­sippié — azzal a különbséggel, hogy ezek a vizek az itteni föld ízeit szállítják a tengerbe, ami még akkor sem mellőzendő kö­rülmény, ha a tenger vize min­denütt egyformán sós, ihatatlan. A történelem itteni eseményei pedig ugyanúgy a világtörténe­lem eseményei, mint Hannibál átkelése az Alpokon, vagy hogy mást ne mondjak: a trójai há­ború. És meggyőződésem, hogy egy trójai harcos ugyanúgy sze­rezhet tanulságot a Duna menti népek vagy akár tájegységek történelméből, mint viszont. El­kerülhetetlen mindezt azzal ki­egészíteni, hogy trójai harcosok ma már nincsenek, de történel­mük tanulsága megmaradt. Az iskola tehát egy fikarcnyit sem mutatott meg a Csallóköz­ből. Én úgy érzem, hogy személy szerint csak nyertem a mulasztá­son, mert épp az oktatás mu­lasztásai hívták életre vagy in­kább kényszerítették rám azt a tudásszomjat és a lokális isme­retek igényét, amelynek alapjai­ra az etnikai tudatom építkezik. E tudat értelmi meghatározói mellett az érzelmi vonatkozások sem mellőzendők, s ezek a vo­natkozások érzelmileg engem a

Next

/
Oldalképek
Tartalom