A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-07 / 23. szám
irodát díszítő fényes trófeák csillogásában talán azt hiszi, hogy teljesen zökkenőmentesen, minden gond nélkül megy az együttes munkája. Rögtön itt van például az időpontegyeztetés s a tagság művészi előképzésének problémája. A korábbi évek során ugyanis megszűntek Bratislavában a magyar tannyelvű pedagógiai iskolák, így a Komenský Egyetem és a műszaki főiskolákon tanuló diákság mellett viszonylag nagy számban tevékenykednek az együttesben munkaviszonyban lévő fiatalok. Ez ugyan egy szempontból örvendetes, de szervezési téren rengeteg nehézséget jelent. Hasonló problémát jelent a művészi előképzés gondja is. Az énekeseket vagy a táncosokat először az úgynevezett utónpótló részlegbe kell besorolni, ahol „menet közben" tanítják meg őket a szükséges alapokra. A 32 tagú zenekarba viszont csak olyanokat lehet alkalmazni, akik ténylegesen is erre a pályára készülnek, hiszen a hegedűjáték vagy a klarinétozás zenei ábécéjét és technikáját nem lehet egyik hónapról á másikra elsajátítani. Ezért ebben a részlegben megy a legnehezebben a tagság pótlása. És akkor ezek még a könnyebben megoldható gondok!... Mert sok fejtörést okoz az együttes - főként a tánckar - művészi útkeresése, valamint az Ifjú Szívek szervezeti szabályzata azon pontjának teljesítése, amely a népművészeti anyag gyűjtését szorgalmazza. A hivatásos dolgozók megszabott létszámkerete ugyanis, legalábbis egyelőre, nem teszi lehetővé, hogy ezt a rendkívül fontos tevékenységet megfelelő képzettségű szakember végezze. Amennyiben a felettes szervek támogatásával a jövőben megoldódna végre ez a kérdés, úgy az együttes a mainál jobb, művészileg elmélyültebb formában tudná teljesíteni küldetését. Azt, hogy következetesen ápolja és terjessze, a színpadi megjelenítés eszközeivel továbbfejlessze hazánk magyar lakosságának népi hagyományait. Persze, az Ifjú Szívekben azért most is igyekeznek eleget tenni ezeknek a feladatoknak. Főként az ének- és zenekari részlegnek sikerült ebben érdemdús munkát végeznie, amit önálló, jubileumi hangversenyének anyaga és az együttes eddig megjelent, illetve most készülő ról beszélve viszont dicsérettel kell szólni arról, hogy a programalkotás nehéz körülményei ellenére a „Szívek" jelenleg már egyszerre öt önálló, teljes műsort kínál a közönségnek. Ez pedig olyan gazdag műsorválaszték, amellyel kevés dal- és táncegyüttes rendelkezik az országban. ■ Az elmúlt 25 esztendő mármár feledésbe merült eseményeinek „ébresztgetése" közben mosolygós arcok, ismert szempárok villannak föl. Szóba kerül, hogy az alapító tagok közül Jóba Lajos még ma is tagja a tánckarnak; hogy az énekkarban Németh Mária működött a leghosszabb ideig és sokan vannak olyanok, akik egy kerek évtizednél hosszabb időt töltöttek az együttesben. Beszélgetés közben megelevenedik a magyarországi, hollandiai, svájci, NDK-beli, ausztriai, bulgáriai, NSZK-beli, olaszországi, jugoszláviai, lengyelországi vendégszerepléseik egy-egy mozzanata, hiszen mindenütt megtapsolták, sőt, gyakorta visszatapsolták együttesünket a színpadra. Az Ifjú Szívek tagjai úgy tartják, hogy az ének, a tánc kikapcsolódást és pihenést jelent száhanglemezein szereplő válogatások is bizonyítanak. Az elmúlt 25 év alatt, ha változatos sikerrel is, hasonló célkitűzéseket igyekezett teljesíteni a tánckar is. A negyedszázada elsőként bemutatott Bagi leánytánc óta mintegy hetven tánckoreográfiát tanúit be, amelyeknek többsége a hazai, a csehszlovákiai magyar népi hagyományokon alapult. Kvočák József mellett Takács András, Líbuše Hynková, Gyapjas István, Vásárhelyi László neve szerepel a koreográfusok sorában. Féligazság lenne azonban elhallgatni, hogy a sikeres és általános tetszést aratott számok mellett, a múló évek során az együttes több olyan tánckompozíciót is műsorára tűzött, amely a hagyományostól eltérő, a megszokottnál erősebben stilizált formában próbálja felidézni folklórhagyományainkat. így, a repertoár egészét tekintve, tisztán népi elemeken alapuló táncok épp úgy szerepelnek az Ifjú Szívek műsorán, mint korszerű formanyelven kifejezett cselekményes vagy mozgalmi táncok ... Az örömökről s gondokmukra. Ehhez hadd fűzzem hozzá, hogy a közönség számára is, hiszen az együttes a nézők ezreit, tízezreit vonzza előadásaira. Gondolom, nemcsak a „pihenés", hanem a közös alkotás iránti vágy is összetartja a tagságot, az az izgalmas folyamat, ahogyan az első ütemekből összeáll a kórusmű, ahogyan a kezdő lépésekből a kész tánckompozíció. A taps már „csak" jutalom a sok-sok lemondásért és fáradságért. MIKLÓSI PÉTER 1. Pillanatkép az együttes új műsorából 2. Az Ifjú Szívek énekkara 3. Próbál a zenekar 4. Východnán is sikerrel vendégszerepeit az együttes 5. Ez a felvétel az Ifjú Szívek olaszországi kőrútján készült GYÖKERES GYÖRGY és RESZELI FERENC (1) FELVÉTELEI 13