A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-07 / 23. szám
NYELVÜNK ÁLLAPOTÁRÓL Az idén tizeneqyedszer találkoztak. Kassán (Košice) azok, akiknek az „édesanya-nyelv" ápolása nem csupán személyes gondjuk, de — részben, vagy egészen — hivatásuk, kenyérkereső foglalkozásuk is. A Kazinczy Nyelvművelő Napok az ő számukra olyan fórum, amelyen elmondhatják tapasztalataikat a szlovákiai magyarság nyelvi tudatáról, nyelvi szintjéről; szólhatnak a nyelvápolás, a nyelvtanítás elméletéről és gyakorlatáról. Az idei Kazinczy Nyelvművelő Napok lefolyásáról külön számoltunk be lapunkban. Én azonban arra voltam kiváncsi, hogy azok a tanárok, tanítók, nyelvművelők, akik eljöttek e rendezvényre, hogyan látják a szlovákiai magyarság anyanyelvének valós állapotát abban az adott környezetben, amelyben élnek, dolgoznak. Közülük kértem meg néhányat, válaszoljanak az alábbi négy kérdésemre: 1. Milyennek ítéli szűkebb környezete — család, munkahely, társaság stb. — anyanyelvi szintjét? 2. Miben látja a szlovákiai magyar nyelvművelés gyakorlatának legreálisabb lehetőségeit? 3. Már többször elhangzott a Kazinczy Nyelvművelő Napokon az a megállapítás, hogy a szlovákiai magyarság nyelvéből a középső, tehát a köznyelvi réteg kihalóban van. Mi erről a tapasztalata és a véleménye? 4. A nyelvművelés fontosságához nemzetiségi helyzetben nem érhet kétség, ön szerint ad-e, adhat-e elég impulzust ennek kiterjesztésére, általánossá tételére a Kazinczy Nyelvművelő Napok? LŐRINCZ ALBERTNÉ TANÁRNŐ, LOSONC (LUČENEC): 1. Véleményem szerint az anyanyelvi szint romlik. Érettségi után a gyerek jóformán már csak a családban, néhány jóbaráttal beszélget anyanyelvén. A munkahelyen, az egyetemen, főiskolán szlovák környezetbe kerül, sok szlovák fiatallal köt barátságot, akikkel csak szlovák nyelven beszélhet. Otthon aztán anyanyelvén gyakran szlovákos szerkezeteket használ, nem beszélve a szlovák megnevezésekről. 2. Középiskolás korban még a nyelvművelés jó kezekben van a magyar tannyelvű iskolákban. A főiskolák, egyetemek és a dolgozó magyar fiatalok nyelvművelése problematikus a kétnyelvű környezetben. Ezért a magyar nemzetiségű értelmiségnek, főleg a pedagógusoknak, minden eszközt meg kell ragadniuk, hogy az anyanyelvi szint jobb legyen. A sajtóban több cikk jelenhetne meg az anyanyelwel kapcsolatban. Sokszor nem is tudatosítják, hogy felemás nyelven beszélnek. Az ideihez hasonló nyelvművelő versenyek rendezését szintén hasznosnak tartom. Korszerűsíteni kellene a kiejtési versenyt, véleményem szerint elavult a megadott szöveg felolvasása. A szövegszerkesztést kellene egybekötni a kiejtéssel. Megadott témára, mondjuk tíz mondatot, összefüggő szöveget alkotni és azt felolvasni. Jó lehetőség mutatkozik a nyelvművelésre az irodalmi színpadok, a műkedvelő színjátszó csoportok munkájában is. 3. Valóban kihalóban van. Sajnos, vannak, akik szégyellnek magyarul beszélni. Gyűléseken, hivatalban, még ha van is lehetőség arra, hogy anyanyelven beszéljenek, inkább szólnak rossz szlováksággal, mintha az kötelező lenne. 4. Nem tudok egyértelműven válaszolni, hogy ad-e eleget. Az biztos, hogy nagyon sokat ad. Már az is, hogy egyáltalán létezik ilyen rendezvény minden évben. De nekem úgy tűnik, mintha a nyelvművelés csak a nyelvészek, írók, újságírók és a magyarszakos pedagógusok feladata lenne. Mintha a többieknek nem volna szükségük az anyanyelvre. CSAKY KAROLY TANÍTÓ, IPOLYSÁG (ŠAHY) 1. Pedagógus vagyok, s úgy gondolom, iskoláink tanulóinak, tanítóinak, tanárainak anyanyelvi szintje nem a legkielégítőbb. Elsősorban talán a pedagógusok nyelvi továbbképzésére kellene nagyobb gondot fordítani. Mert felnövekvő nemzedékünk anyanyelvi szintje, beszédkészsége, gondolkodásának szintje tőlük is függ. 2. A hibák feltárása után ozok kiküszöböléséhez kellene hatékonyabban hozzáfogni. Egész sor konkrét munkára gondolok: az Új Szó „Kis Nyelvőr" rovatát nem a szombati számban kellene hozni, inkább a hétfőiben vagy a vasárnapiban. Az ilyen jellegű Írások közlését ezekben a számokban látnám szerencsésebbnek. Foglalkozhatnának nyelvműveléssel hetilapjaink is; s a CSEMADOK nyelvi albizottsága legalább sokszorosított formában jelentessen meg kétnyelvű szakterminológiai szótárat. Ezeket a kiadványokat feltétlenül el kellene juttatni a szerkesztőségekbe, népművelési dolgozókhoz stb. A Madách Kiadó több nyelvműveléssel kapcsolatos könyvet, tanulmányt jelentethetne meg. Ezek a tanulmányok pl. az Új Mindenes Gyűjteményben is helyet kaphatnának. S végül a Szlovákiai Tarkönyvkiadó mérlegelje és vegye figyelembe a Kazinczy Napokon a tankönyvek fordításával kapcsolatban elhangzott bírálatokat. 3. Így igaz. De úgy gondolom, ha nem cselekszünk idejében, lassan az alsó és a felső réteg is a középső sorsára jut, és kialakul majd valami „keveréknyelv". 4. Nyelvművelésünknek közüggyé kell válnia. Ezzel nem lehet egy évben csak két napon át a Kazinczy Nyelvművelő Napokon - foglalkozni. Ami Kassán évenként elhangzik, azt tetteknek kell követni. A nyelvművelés legyen mindennapi feladatunk. RÁCZ GUSZTÁV TANÁR, KIRÁLYHELMEC (KR. CHLMEC) 1. Közepes szintűnek ítélem: általában az a tapasztalatom, hogy ezt a szintet nagy mértékben befolyásolja az olvasottság. Gyakori az a jelenség, hogy sokan - az értelmiségi réteg tagjai is — szlovák szavakat kevernek beszédükbe. Ezen egy kis odafigyeléssel sokat lehetne változtam. Egyébként véleményem szerint a nyelvi szint attól is függ, hogy a kis közösségeken belül milyen a kulturális igény. 2. Nagyon hasznosnak tartom a nyelvi vetélkedőket, a kiejtési versenyeket. Kívánatos lenne a Csehszlovák Rádió magyar adásában az „Anyanyelvűnk" mellett a magyar rádió „Magyarán szólva” rovatához hasonló műsort is sugározni. Az ifjúsági lapokban rovatot lehetne indítani nyelvhelyességi kérdésekről. 3. Nálunk a Bodrogközben inkább a nyelvjárási sajátosságok kerülnek háttérbe a köznyelv javára, s inkább a szlovakizmus rontja ezt a nyelvi réteget. A tanuló ifjúság azonban jól használja a köznyelvet. 4. Adhat impulzust ez a rendezvény, de üdvös lenne több pedagógust meghívni, nem magyarszakosokat is, hiszen a nyelvművelés számukra sem lehet közömbös. PÁSZTÓ ANDRÁS TANÁR, KASSA (KOŠICE) 1. Az én szűkebb környezetemet elsősorban az iskola jelenti, ahová hivatásom köt. Énnek az iskolának — pedagógusainak és tanulóinak — anyanyelvi szintjét tudom tehát megítélni, de nem mondhatom azt, hogy ítéletem mentes az elfogultságtól. Hiszen magyarszakos vagyok, így aztán egyrészt aggasztanak a nyelvhasználatunkban jelentkező visszásságok, másrészt örömmel nyugtázom minden olyan igyekezet eredményét, amely ezeknek azt eltávolítását szorgalmazza. Véleményem szerint iskolánk anyanyelvi szintjének megítélésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy a mienk, a kassai az egyetlen teljesen magyar tanítási nyelvű szakközépiskola Szlovákiában. Ez előnyt is, hátrányt is jelent számunkra. Az, hogy az .„ipariban" valamennyi szaktárgyat magyarul tanítunk - rendszerint szlovák tankönyvekből —, az egész tantestülettől megköveteli, hogy mélyebben foglalkozzék nyelvhasználati kérdésekkel, hiszen a terminológiai kérdésekben állandóan ügyelnünk kell arra, hogy el ne szakadjunk a magyarországi szaknyelvtől. Ez aztán - nézetem szerint — mindannyiunkban fokozott nyelvi érzékenységet alakít ki. 2. A szlovákiai magyar nyelvművelés jó úton indult el néhány éve, éppen az első Kazinczy Nyelvművelő Napokon. Már okkor megegyeztünk abban, hogy melyek azok a pontjai nyelvművelésünknek, amelyek az eredményes munka további irányát megszabják. Vitathatatlan, hogy a két legfontosabb pont, amelyre nyelvművelésünk egésze támaszkodik, az iskola és a sajtó. Ebből a két pontból kellett kiindulni, erre kellett építeni eddig, és kell a jövőben is. A sajtó -természetesen a rádiót és beleértve - arra hivatott, hogy jelenünk nyelvi tudatát ne csak tükrözze, hanem befolyásolja is. Az iskolában elsősorban a jövő érdekében kell kialakítani — én így nevezném - a nyelvi felelősséget. 3. Talán túlzott aggodalom mondatja velünk, hogy nyelvhasználatunkból ez a szint fokozatosan kihal. Tény az, hogy nagyon sok az olyan körülmény, amely előidézi a köznyelvi réteg sorvadását, de ez nemcsak a szlovákiai magyarság problémája. Ebben a rétegben - jellegénél fogva - találkozunk a legtöbb hiányossággal és megoldásra váró feladattal. A szlovák nyelv hatása is itt a legérezhetőbb. Ha azonban tudatosítjuk, hogy ez természetes folyamat, és erre nyelvművelésünk fokozott figyelemmel reagál, bírhatunk abban, hogy a folyamat nem vezet a köznyelvi réteg kihalásához. 4. A Kazinczy Nyelvművelő Napok jelentősége tagadhatatlan. Igaz, a rendezvény színvonala az évek folyamán változó volt. Úgy látom azonban, hogy egyre többen vagyunk, akikben felébresztette az anyanyelvűnk iránti felelősségtudatot. Évről évre találkozunk, elbeszélgetünk a nyelvművelés általános és mindennapi gondiairól, feladatairól. Ez az előadások, felszólalások és baráti beszélgetések témája. És ez nagyon jó. Kevésbé jó viszont az, hogy vannak olyan problémák, amelyek szinte minden alkalommal felbukkannak, de orvoslásuk méa mindig várat magára, mert nem jutnak el a megoldásukra hivatott illetékesekig (pl. a tankönyvek esetében). Véleményem szerint ezidáig nem sikerült megteremteni azt a folyamatosságot, ami az eredményesebb nyelvművelő munkához elengedhetetlen. Talán úgy fogalmaznám meg, hogy az évenkénti Kazinczy Nyelvművelő Napok egyelőre még olyan különálló láncszemek, amelyek erős lánccá kapcsolása a legfontosabb feladat. A rendezvények közötti időszakot kell szervezettebb és következetesebb tevékenységgel kitölteni. Köszönöm a válaszokat. GÁL SÁNDOR ÖTÉVES A BODROGKÖZI NÉPI EGYÜTTES Gálaesttel ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját a Bodrogközi Népi Eqyüttes. A tőketerebesi (Trebišov) járás kulturális szerveinek kezdeményezésére a CSEMADOK járási bizottsága 1974-ben kezdte meg szervezni az együttest, amelynek maava a CSEMADOK bélyi helyi szervezetének tánccsoportja volt. Amikor aztán 1975-ben a királyhelmeci Művelődési Ház vállalta az együttes fenntartását, beköltöztek Királyhelmecre, s a harminc bélyi táncos mellé a környező falvak fiataljai közül is sokan jelentkeztek az együttesbe. A tagság összetétele „vegyes", gimnazisták, főiskolások mellett munkásfiatalok, sőt, még általa-TIZENNÉGY ÉV UTÁN Tizennégy éve annak, hogy a CSEMADOK alsópéteri (Dolný Peter) szervezetének kultúrcsoportja utoljára színdarabot tanult és mutatott be. Azóta a csoport csak kisebb - tehát kevésbé igényes — esztrádműsorok betanulását vállalta. Elmondhatjuk azonban, hogy ezek a tarka műsorok is sikeresek voltak, minden alkalommol „telt ház" volt, s jól szórakozott, sokat tapsolt a közönség. Ezen a télen sikerült a csoportnak régi vágyát megvalósítani: újra színdarabbal jelentkezett, éspedig Siposs Jenő: Bumeráng című kétfefvonásos zenés játékával. Bár voltak kezdetben nehézségek, de végül mégiscsak sikerült összehozni a lelkes kis gárdát. A nyolc szereplő elmondotta, hogy sok lemondás, önfeláldozás, lelkes tenniakarás árán sikerült tető alá hozni a darabot, amelynek előadásával mintegy 600 embernek szereztek egy kellemes estét. Holubek Laci bácsinak oroszlánrésze volt a sikeres bemutató megszervezésében, nagy hozzáértéssel és fáradhatatlan len-6
